A Roma elleni keret

Serie A logo.jpgNehéz napok és fontos mérkőzések állnak a Juventus előtt, hiszen a zebramezes csapat vasárnap este az AS Roma otthonába látogatva biztosíthatja be a klub történetének harmincötödik, zsinórban pedig hatodik bajnoki címét, míg szerdán már a másik fővárosi együttes, a Lazio ellen kell pályára lépnie az Olasz Kupa fináléjában.

A Juventus hét pont előnnyel vezeti a tabellát a második helyezett AS Romával szemben, így az utolsó két forduló előtt már egy döntetlen is elegendő ahhoz, hogy bebiztosítsa a bajnoki címet.

Massimiliano Allegri 22 fős keretéből továbbra is hiányzik Marko Pjaca és Daniele Rugani, de ezúttal az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján könnyebb sérülést szenvedő Sami Khedira sem készülhet társaival.

A két csapat bajnoki párharcának torinói "odavágóján" a házigazda Juventus Gonzalo Higuaín egy nagyszerű egyéni megmozdulását követő találattal aratott 1:0-ás győzelmet, s tartotta otthon a három bajnoki pontot.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Dani Alves, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Cuadrado, Marchisio, Mattiello, Lemina, Asamoah, Sturaro, Rincón, Mandragora

Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9812501671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Forza Juve !!! 2017.05.14. 19:19:03

Marchisio ott van a keretben ez jó hír :)
Remélem legalább az 1 pont meglesz és nem lesznek favágók a Rómaiak.
Forza Juve !

DegerFaCan 2017.05.14. 19:26:09

@Forza Juve !!!: sérülésmentes estét pls!! én csak azt kérek :)

Forza Juve !!! 2017.05.14. 19:31:26

@DegerFaCan:
Persze az a legfontosabb de azért egy kis pontocskát is kérnék este hanem túl nagy kérés :)

2017.05.14. 19:43:59

#Juventus XI: Buffon; Lichtsteiner, Benatia, Bonucci, Asamoah; Lemina, Pjanic, Sturaro; Cuadrado, Higuain, Mandzukic. #RomaJuve

Lemina kezdése meglepő.

Apuleius 2017.05.14. 19:47:19

@hellan: Hűha, kemény ez a kezdőcsapat...

nedved924 2017.05.14. 19:51:45

Sziasztok!
Tud valaki egy nézhető digi sport 1-es linket?
Sajnos nincs most csak 1 galaxy s6-om és 1 ps4-em, de ezek nem játszanak le mindent..
Örülnék ha tudnám nézni a meccset
Köszi előre is!
FORZA JUVE!

2017.05.14. 19:53:52

@Apuleius: Nézve a 2 csapat kezdőjét ez akkora országos döntetlennek tűnik, hogy még bajnoki címet is nyerünk utána. :D

Apuleius 2017.05.14. 19:55:57

@hellan: Hát igen, remélem legrosszabb esetben a döntetlen meglesz, de a Romának is eléggé fontos ez a meccs, mert a Napoli beelőzte őket, s a tavalyi után nem biztos, hogy selejtezőzni akarnak a BL-ben.

pott70 2017.05.14. 19:57:12

Ez a kezdőnk?
Azt a kócos qurva eget!
Ez aztán lesz valami!

2017.05.14. 19:59:55

@Apuleius: Tudom h jó lenne bajnoki címet ünnepelni pont Róma ellen, de ne legyen inkább sérülés és ha úgy alakul majd jövő héten a Crotone ellen megoldjuk a bajnoki kérdéseket.

2017.05.14. 20:00:45

@Rikoo: 4231 és 433 közötti átmenetnek vélem. :D

nedved924 2017.05.14. 20:00:47

@Apuleius: Köszi a gyors választ! :D

Il Principino 2017.05.14. 20:01:12

Egy unalmas,sérülésektől mentes x-el kiegyeznék :)
Csak a Roma gondolom nem szívesen játszana selejtezőt ismét,ezért győzelemre törnek...

Apuleius 2017.05.14. 20:01:31

@Rikoo: Igen, a Juve hivatalos szerint 4-3-3 akar ez lenni.

Juventino86 2017.05.14. 20:02:40

Dybala ugye nem sérült? A padon ott van?

DegerFaCan 2017.05.14. 20:03:21

KVA jó a kezdő!!!! :D ezaz félig Bé csapat. Dybala a padon hála a jó égnek

Apuleius 2017.05.14. 20:03:24

@hellan: Igen, a legfontosabb, hogy senki se sérüljön le, de valahogy azért nem esne jól, ha ma este kikapnánk ettől a nyamvadék Romától.

Apuleius 2017.05.14. 20:04:13

@Juventino86: Kutya baja, ott a kispadon. Ez a cseresorunk:

#Juventus subs: Neto, Audero, Dani Alves, Barzagli, Chiellini, Alex Sandro, Marchisio, Rincon, Mattiello, Mandragora, Dybala

Apuleius 2017.05.14. 20:04:38

@nedved924: Nincs mit, jó szurkolást!

2017.05.14. 20:07:14

@Apuleius: Nyilván, csak ha vezetnénk és átmegy időhúzásba az egész, tudjuk h 1-2 agysebész mennyire nem viseli a Rómánál a vereséget.

elnemmegyek 2017.05.14. 20:10:55

A Crotone az utolso 7 meccsen 17 pontot szerzett, nagyon menekulnek, lehet az se lesz kellenes es biztos meccs nekunk a kovetkezo forduloban. Legyunk inkabb bajnokok ma! :)

Bbenj 2017.05.14. 20:20:59

Èrdekes a kezdő,de remèlem győzelemmel lesz ma bajnok a Juventus ès Nainggolan nem vadàsz le senkit!Forza Juve!!!

Rikoo 2017.05.14. 20:30:26

Jobban örülnék Netonak a kapuban, ha őt akarja kezdetni Allegri a kupadöntőn.

Il Principino 2017.05.14. 20:31:26

Nyerjünk Totti öngóljával :D

Bbenj 2017.05.14. 20:33:45

@Il Principino: a 94.percben :D de csúnya lenne,gonosz vagy :D

Györijuventino 2017.05.14. 20:40:28

Ezzel a kezdővel ha minimum egy döntetlent elérünk az elég megalázó lesz a Roma-nak :D :D :D

Juve82 2017.05.14. 20:44:13

Gyerünk Fiúk!Forza Juve!⚽

Tony. 2017.05.14. 20:56:11

Régen volt ilyen érdektelen egy Roma-Juve.

Tony. 2017.05.14. 20:56:59

Lényeg, hogy a favágó Nainggolan és társai ne rúgják agyon a játékosainkat.

BigP86 2017.05.14. 21:01:17

Néha úgy érzem egy IFA jobbam gyorsul mint Higuaín...

2017.05.14. 21:04:46

@BigP86: Tud az öreg gyorsulni, ha akar, de vesztett helyzetekben nem szokta összetörni magát.

BigP86 2017.05.14. 21:10:35

@hellan: tudom h tud :) de néha olyan kis lomha :) attól meg imádom:)

2017.05.14. 21:10:41

Micsoda játék b+, Sturaro álomkeró és Lemina fejezi be.

Bbenj 2017.05.14. 21:10:47

Ott van!!!!de szèp jàtèk volt!

Il Principino 2017.05.14. 21:10:54

Még mindig fura egy Roma-Juve meccsen Benatia-Pjanic duót zebrában látni :D

MdewC 2017.05.14. 21:11:29

A gaboni Vipera!!!

2017.05.14. 21:11:31

Vihar gondolta volna h Sturaro tud ilyen lasztit is adni. :O

Juventino86 2017.05.14. 21:11:40

A csereemberek ez igeeeen!!!! Parádé!!!!

DegerFaCan 2017.05.14. 21:12:08

Istenem de finom volt ez!! Mindharom aktortol kva meglepő húzás :DD Sturaro CSODÁS iveles Higu ÖNZETLENsege es Lemo GOLja bakker :Ddd lol

Gabuero9 2017.05.14. 21:12:23

Higuain 4 meterrol lepasszolja beszarsz es Lemina :Dd

Il Principino 2017.05.14. 21:12:41

Sturaro milyen labdát adott!!!!!!!

BigP86 2017.05.14. 21:12:42

Sturaro Pirlói magasságokban!!!! :D Lemina meg befejezi. Hát ez szürreális. XD Higu önzetlen volt, BRAVÓ!!! JUVEEEE

2017.05.14. 21:12:47

Pjanic szerepében Sturaro, Dybala szerepében Higany, Higany szerepében Lemina. :) Gyönyörű volt!

Juve82 2017.05.14. 21:13:35

@Gabuero9: Hat ez megdöbbentő mi fordulaton ment át nálunk Higany!

venember83 2017.05.14. 21:13:42

@DegerFaCan: a fôvárosi védôket is köszönet illeti, amiért ennyire eltátották a szájukat. :)

Juvetto 2017.05.14. 21:13:51

Az mi góóól! És mi gólszerző meg kulcspasszadó... :-D

Zia-zia-alázia!!!

DegerFaCan 2017.05.14. 21:14:13

@Gabuero9: En is néztem h ez a Higu mit csinal :Dd fadzom közben szaros gol

Gabuero9 2017.05.14. 21:14:16

Na bazdmeg ez gyors volt

2017.05.14. 21:14:41

Közben kedves Lichti megint az anyját fogja az ember helyett. Egy De Rossit nem tud megfognia a svájci, röhej.

2017.05.14. 21:16:07

Mondjuk sztem ez Buffontól is óriási hiba volt h egy elé menő labdát középre üt.

venember83 2017.05.14. 21:16:51

@hellan: nem csak a római védôk balfaszok, na.

BigP86 2017.05.14. 21:17:36

@hellan: én is Lichtit néztem hogy vajon hol járt fejben.. Nagyon nem Juve szint a svájci már..

2017.05.14. 21:18:08

@venember83: Az egy dolog h Manolas üresen fejelhetett, de ezt Buffonnak sztem illett volna jobban megoldani, Lichti meg hagyjuk is.

Il Principino 2017.05.14. 21:18:16

Köszönjük ezt a gólt Bonuccinak(is)

2017.05.14. 21:18:21

Na, kijött a szökőévenkénti 1 Buffon hiba, legalább a döntőre nem marad. :)

BigP86 2017.05.14. 21:20:44

Imádom mikor Higu Hulk-ká változik :DD

Bbenj 2017.05.14. 21:26:05

Sturaro igen paràdèzik ma.èrdekes,hogy ma a jobb oldal kicsit hanyagolva van,csak nem Lichti miatt?

Roli984 2017.05.14. 21:30:42

Cvadot hozzuk már le

Juvetto 2017.05.14. 21:32:29

Sturaro gumibogyó szörpöt ivott ma?

BigP86 2017.05.14. 21:32:40

Azért ez a védősor nem életbiztosítás nálunk..

Dante01 2017.05.14. 21:33:08

Ki a kommentátor a digis közvetítésnél?

venember83 2017.05.14. 21:33:20

@Roli984: max Barzara cserélné Maxi.

2017.05.14. 21:40:28

Kár azért a Roma gólért. A mi gólunk zseniális volt.

Leram7 2017.05.14. 21:44:03

Jó lenne legalább egy döntetlen.

Sturaro parádés labdát adott, Higu ziccerben passzolt... Szép gól volt.

Gólunkban szerintem Gigi benne volt, de nincsen gond, csak legyen meg a bajnoki cím.

Nagy kedvencem Cuad, de sajnos ma is olyan kedvetlennek tűnik... tavayl megőrjítette a védőket, most meg alig van cselezése, lendülete, megindulása.

GGábr81 2017.05.14. 21:45:19

Higany ma összetör valakit. Mind1 én nem mennék a közelébe. Csak Mandzu be ne pöccenjen, ô jókedvében is halálos. És Rincon még porázon van, de ha ô is jönne... Én a lomaiakat félteném inkább. Kinkong nélkül is tudunk vadállatok lenni.

venember83 2017.05.14. 21:47:40

@GGábr81: már csak futballozni kellene, de ahhoz egy szál Pjanics nagyon kevés.

Juvetto 2017.05.14. 21:55:16

Szemét Faszio! Hogy értékesítjük így Leminát jó pénzért...? :-O

Mitya10 2017.05.14. 21:57:14

Minden meccs minden percében csak jobban rühellem ezt a favágó putri brigádot...

Bbenj 2017.05.14. 21:57:48

Kezdődik a római favàgàs...

BigP86 2017.05.14. 21:58:59

Cuadradoval mi történt?? Szörnyen játszik..

Dante01 2017.05.14. 21:59:50

De örülök, hogy Dybala nem játszik, mert szétrúgnák ezek az állatok az biztos.

Juvetto 2017.05.14. 22:01:01

Szalházi lómaiak!!!

Rikoo 2017.05.14. 22:01:42

Cuadrado rossz formába került.
Önbizalom a béka segge alatt.

Bbenj 2017.05.14. 22:03:08

Baszki,ez a gól be lett nèzve...fel kène pörögni!!!

Mitya10 2017.05.14. 22:03:15

Faszomat csinál a csapat már :/ Ja és megint kiről kapjuk a gólt. Lichti csak kárt okoz már a 70 éves Barza jobb oda 1000x !!!

Dante01 2017.05.14. 22:03:59

na ez Buffoné az biztos

Apuleius 2017.05.14. 22:04:38

Hát ez mi a szar volt?

Il Principino 2017.05.14. 22:05:16

Bazzzz..3 ember közül egyik sem tudott blokkolni..??

Rikoo 2017.05.14. 22:05:26

Őszintén én leszarom ezt a meccset. De ahogy látom a kommentek számát nem vagyok egyedül.

Roli984 2017.05.14. 22:07:49

@Mitya10: Lehet vak vagyok de én azt láttam hogy Bonu nem lépett oda Buffi meg benézte.

Roli984 2017.05.14. 22:08:20

@Mitya10: Lehet vak vagyok de én azt láttam hogy Bonu nem lépett oda Buffi meg benézte.

Juve82 2017.05.14. 22:08:41

Fu de nem vunk jók...

Lord Viktor 2017.05.14. 22:08:47

Licht és Asa már eléggé kilógnak ebből a csapatból, nyáron könnyes búcsút vennék mindkettejüktől.

A gól pedig szerencsés volt, bepördült a hálóba a labda. Attól még szép gól, ha így akarta.

Il Principino 2017.05.14. 22:09:05

Maxikám..ideje lenne belenyúlni a meccsbe!

Dante01 2017.05.14. 22:09:32

Ha ez a meccs elmegy az nem Leminán és Sturaron múlt az biztos.

Rikoo 2017.05.14. 22:10:51

@Lord Viktor: Asamoahval nincs különösebb probléma ezen a poszton, de Lichti az sajnos botrányosan gyenge már.

Il Principino 2017.05.14. 22:11:23

Annyira a "jóaziksz" volt már bent mindenkiben,hogy nem tudunk felpörögni..Megint 1 fos játék,ami után ahogy lennie kell jók leszünk majd a Lazio ellen a kövi meccsen:)

Bbenj 2017.05.14. 22:12:14

Erre màr irni se lehet semmit,vicc...

Mitya10 2017.05.14. 22:12:40

@Roli984: Lichti feladata lenne fogni az "olasz" Son Gokut és szemben is állt vele de nem nehéz kibillenteni a svájcit a többi + hát igen vicc...

Közben 3-1... Lehet majd magyarázkodni a hozzáállásról :/ am mért pont Radja miééért...

Il Principino 2017.05.14. 22:12:51

Na..csak hogy Alves is kivegye ebből a nézhetetlen játékból a részét,szépen beragadt egyből :(

Rikoo 2017.05.14. 22:12:56

Még jó, hogy megvettük Benatiát. Kurva nagy szégyen ahogy Juventus mezben játszik.
Remélem páros lábbal b@sszák ki nyáron Sturaroval együtt!!

elnemmegyek 2017.05.14. 22:13:18

Ha mar Allegri kiteszi a teljesen antifocista Sturaroval, Lichtivel es Leminaval felallo bohoccsapatot, akkor most mire ezek a cserek???? Akkor mar kapjon ki ez a kezdo, csa. Ha fontos lenne az eredmeny, akkor nem igy allunk fel, ha meg leszarjuk- marpedig a jatekunk annyira hig fos, hogy remelem ez van, akkor miert kell Alvest es Dybalat behozni??? Hogy agyonrugjak oket?

Apuleius 2017.05.14. 22:13:20

Azért ilyen szégyenteljes meccset nem kellene produkálnunk.

venember83 2017.05.14. 22:13:28

Komoly. Jajj, mi lesz most...

BigP86 2017.05.14. 22:13:30

Szégyen ennyire leszarni egy meccset..

Juve82 2017.05.14. 22:14:53

Bánom hogy ezt elkezdtem nézni m..

Forza Juve !!! 2017.05.14. 22:15:38

Kurva szánalmas teljesítmény... már 3. hete basszák el a srácok :@

elnemmegyek 2017.05.14. 22:16:35

Ez a csapat ma szembekopte a szurkoloit, lehet ezt szepiteni, de egy rangadon megnyerni a bajnoksagot a legszebb. Meg se probaltak. Buffon meg.. az osszes jatekosunk fosik mar a felugrasoknal is, homalyba adjak a passzokat stb. Ez igy irto gyenge.

Nathas 2017.05.14. 22:16:43

Odaadjuk a meccset a lómaiaknak, aztán meg kapkoduk? Vicc :-)

KennethJames 2017.05.14. 22:16:54

Ha már behoztuk az all starst akkor már jöhetne Sandro is Mandzu helyett. Nincs veszteni való

Juve82 2017.05.14. 22:17:11

Erre jön Dybala...minek ha eddig leszarta?

Type-R 2017.05.14. 22:17:49

ez így nézhetetlen

Lisandro 2017.05.14. 22:18:19

75. 90.perc!
Így kéne!
Gyerünk!!!!!

Lord Viktor 2017.05.14. 22:18:23

Úgy látszik ez egy ilyen év. Végülis még nem mutattuk meg, hogy lehet úgy is simán lehozni egy bajnokságot úgy, hogy kikapunk az intertől, a Milantól és a Romától is.

2017.05.14. 22:18:35

Saját magunknak nehezítjük meg a bajnokságot... Már rég meglehetne és nem kéne vele foglalkozni. Oké, h meglesz a köv fordulóban, de akkor is. Így nem szabad kikapni ettől a lúzer bandától.... Szégyen! Én Allegri helyében elküldeném mindet a büdös picsába!

Roli984 2017.05.14. 22:18:37

@Mitya10: Azt hittem az emberfogás már vagy 10 éve kiment a divatból......

Juvetto 2017.05.14. 22:18:48

Azért ne alázódjunk már meg! Persze a végcél kimenetele ettől függetlenül ugyan az lesz, csak egy héttel tolódik, node azért...
És most már ne cserélgessünk, totál felesleges behozni Dybuszt is, minek?! Veszett fejsze nyele, sokkal többet veszíthetünk...

De szar ez igy!!

Apuleius 2017.05.14. 22:18:56

Mi a fenének behozni Dybalát erre a szartengerre...

Gabuero9 2017.05.14. 22:20:32

Sietek haza taxival erre 2 gol latom miafasz tortent?

2017.05.14. 22:21:38

Még nem nyertünk meg semmit! Mindent el lehet veszíteni ilyen szar hozzáállással!

Il Principino 2017.05.14. 22:21:54

Talán jobb is,hogy ma nem ünnepelünk,legalább élesben maradnak mentálisan a fiúk szerdára..Olyan piszok mázlink van általában,hogy mindig időben kapjuk a pofont mielőtt leeresztenénk teljesen!

Juve82 2017.05.14. 22:22:56

Cuadrado valami nagy homályban van egy ideje...

Mitya10 2017.05.14. 22:23:50

@Roli984: Aha értem tehát sosincs kijelőlve hogy kinek kit kell fognia az esetek 80-90%-ban... Én kérek elnèzèst akkor a középhátvéd hibàja hogy a jobbhátvéd 1 hulladék és mindig segítségre szorul.

Alex8610 2017.05.14. 22:24:08

@Gabuero9: Ami már 3hete megy semmi különös

MdewC 2017.05.14. 22:24:12

Valamelyik hátralévőt meg kell nyernünk!

MickyLau 2017.05.14. 22:25:52

Nagyon látványosan otthon akar bajnok lenni a csapat!

Gabuero9 2017.05.14. 22:25:53

@Alex8610: azt nem ertem, hogy 10perc alatt hogy kaphatunk golt? Ilyet nem szabad egy roma ellen.

Montero 2017.05.14. 22:25:59

Hat szornyu ez a meccs! A cserepadunk annyira fos hogy az mar hihetetlen!!!!!!!

Magyar Közöny 2017.05.14. 22:28:25

Gyerekek, a lényeg a júniusi meccs, plusz addigbhozzuk le sérülések nélkül. Szart sem érdekel a mai eredmény, a Bl legyen behúzva

Il Principino 2017.05.14. 22:28:37

@Mitya10: Nehogy már csak Lichti nyakába vard a 2. gólt!!!
A belső védők meg azért vannak,hogy kisegítsék a szélsőket!
A svájci lezárta a területet az alapvonal felé,egy belső védőnek vagy egy kp.nak ilyenkor be kell segíteni azzal hogy kilép,így csak keresztbe hozhatja a támadó játékos a lasztit...!
+ Buffon is benézte nem kell szépíteni,hiába nagy kedvenc!

Bbenj 2017.05.14. 22:28:58

@Montero: vèlemènyem szerint csak Benatia ès Lichti volt gàz a cserepadosok közül,na meg Cuad is az volt sajnos.de a màsodik fèlidőben az egèsz csapat nulla,ilyen szar hozzàllàst...

Grinta 2017.05.14. 22:29:58

Megmondom őszintén,haragszom kicsit a fiúkra..mert ezt a meccset nem szándékoztuk elengedni,ez a kármentő cserékből tisztán látszott.Főleg az első kettő esetében.Mert ebbe a meccsbe raktunk energiát,és Lemina (vezető)góljával,simán ki kellett volna hozni ezt a derbit döntetlenre.Szögletből pedig nem nagyon kéne ilyen tisztán fejelő játékosnak lennie.

Nathas 2017.05.14. 22:30:51

A saját csapatommal matematikailag ma lettem bajnok, azt hittem dupla győzelmet ünnepelhetek.
Holnap be sem merek menni a munkahelyemre (ketten vagyunk egy irodában, a kollégám nagy roma drukker).
Ilyen hitvány produkció szerintem nem tesz túl jót a játékosok önbizalmának.

Gabuero9 2017.05.14. 22:31:02

Elmult 3 meccs 2x 1V basszameg szep is lenne innen elbukni bajnoksagot.

Alex8610 2017.05.14. 22:31:39

Jövő héten bajnokok leszünk eza rangado rosszkor jött így tét nélkül a romanak nagyon fontos volt eza 3pont nekünk nem bár bíztam benne hogy x re jók leszünk de látva 3hete mit muvelunk a bajnokságban...Nem mondom hogy nem haragszom de jövő hét végén senkit sem fog érdekelni hogy mi történt itt ma.Elkepzelni nem tudom hogy a Crotonet ne verjük meg otthon mert most már így kell a győzelem.

Rikoo 2017.05.14. 22:32:17

Kiváncsi lennék arra, hogy amikor Benatia kezdett hány pontot bukott a csapat és mennyi gólt kapott.

Mitya10 2017.05.14. 22:33:19

@Il Principino: Annak a nyakába varrom akinek akarom vili? Ahányszor ez az ember játszik jóformàn minden bekapott gólhoz köze van. Simàn eltolta mellette mint a szezonban sokan mások is már. A vereség nem csak az ő hibàja de Lichti a leggyengèbb a szezont tekintve...

Lisandro 2017.05.14. 22:33:57

Otthon akartunk bajnokok lenni,egy 6-0-ás meccsen.Ennyi az egész!

Type-R 2017.05.14. 22:35:43

@Gabuero9: elbukni biztosan nem fogjuk, de akár ma is megnyerhettük volna. nem akartuk, kár érte.

Gabuero9 2017.05.14. 22:36:20

@Type-R: 2meccsen 1x kell nyerni? Vagy X is eleg?

2017.05.14. 22:36:42

A jó q anyját mindegyiknek!!! Faszé nem lehetett legalább egy szaros x-re hozni ezt a meccset??? Milliókat keresnek és beleszarnak az egészbe! Akkor sem érdekel, ha a köv fordulóban behúzzuk!
A Crotone a bentmaradásért fog küzdeni. Véletlen leikszelünk, roma megüti a Chievot, aztán még izgulhatunk az utolsó forulóra, h meglesz-e a bajnokság...

Magyar Közöny 2017.05.14. 22:37:39

@Nathas: Kollégádat kérdezd meg, mikor lett a loma utoljára bajnok :), illetve 1 hét múlva is térjetek ki rá. Ha tétje lett volna ennek a meccsnek,nyilván teljesen más eredmény születik. Ma még Buffon is aludt :)

2017.05.14. 22:37:51

@MGB75: Ha leikszelünk mienk a bajnoki cím, kutyát nem fogja érdekelni mit tol a Róma.

Type-R 2017.05.14. 22:38:24

@Gabuero9: 2 pont kell 2 meccsen, ha jól számolom.

Shankin 2017.05.14. 22:38:35

@Lisandro: Crotone ellen nehezen lesz 6-0 :D hirtelen megtanultak ott a srácok fotbalozni.

Apuleius 2017.05.14. 22:38:58

@Gabuero9: 2 meccs van hátra, 4 pont az előnyünk. az egyik meccset meg kell nyernünk.

Magyar Közöny 2017.05.14. 22:39:47

3 héttel a Bl-döntő, és 3 nappal a kupadöntő előtt nyilván senki sem fogja összetörni magát egy lefutott bajnokságban.

Mitya10 2017.05.14. 22:40:05

@Apuleius: Kivel játszunk a Crotone után? Bologna?

Gabuero9 2017.05.14. 22:41:01

Hat azer az a Crotone se lesz setagalopp eletukert kuzdenek..

Alex8610 2017.05.14. 22:41:14

@hellan: jelenleg így 4pont a különbség úgyhogy nyerni kell az egyik meccsünket

Type-R 2017.05.14. 22:41:58

@Apuleius: attól függ mi számít pontazonosság esetén.

2017.05.14. 22:42:08

@Alex8610: Jogos, vmiért még abban a hitben voltam h a Napolihoz kell mérnünk magunkat, de a Róma jobb gólkülönbséggel áll ellenünk.

Mitya10 2017.05.14. 22:42:13

@Gabuero9: És a Roma kivel? Chievo és?

Juvetto 2017.05.14. 22:43:12

Ezzel a - Juve szinten - kiütéses vereséggel nekem inkább a reputácionkon esett csorba az aggasztóbb! Mi nyilván tisztában vagyunk ennek a meccsnek a körüményeivel, de kifelé plusz önbizalmat adhat másoknak, hogy mégis lehet Nekünk gólokat lőni...

Egyébként a második gólnál Bonu ért még bele, ezért pördült indokolatlanul a játékszer. Legalább is én így láttam a szutyok streamen keresztül, de Gigit is ezért lephette meg ennyire és a gólszerző is ezért csodálkozott, hogy az a hígfos probálkozása bement. Ettől még tré a gól, meg sajnos mindegy is már, de ez is hozzátartozik az igazsághoz szerintem.

Amúgy ezzel a Totti cserével Minket aláznak vagy a játékost?

Shankin 2017.05.14. 22:43:17

@Type-R: Az egymás elleni, a Roma jobban áll.

Apuleius 2017.05.14. 22:43:27

@Type-R: Az egymás elleni eredmény, ez pedig így már a Romának kedvez.

Gabuero9 2017.05.14. 22:44:06

Remelem a Lazio ellen fullos BL csapattal megyunk es nem B csapattal. Lichti huzzon el minel messzebbre.

Apuleius 2017.05.14. 22:44:38

@Mitya10: Igen, Crotone és Bologna van hátra nekünk.

Bbenj 2017.05.14. 22:44:49

Nagyon csalódott vagyok a mai produkció miatt,főleg mert a Roma ellen volt ez.szèp nagy nulla volt a mai,Benatiat remèlem egyszerre tovàbb passzoljàk valamelyik csapatban,Lichtinek is meg kell köszönni mindent ès elengedni.kivàncsi leszek ez a zakó milyen hatàssal lesz a csapatra,bizzunk abban hogy jókor jött a pofon ès szerdàn meglesz a kupa,vasàrnap pedig a bajnoksàg.ezt a mai meccset el kell felejteni nagyon gyorsan...

Nathas 2017.05.14. 22:44:49

@Magyar Közöny: ő is elismeri, hogy a Juveba legjobb! De akkor sem szabad így beszopatnunk magunkat!
Off: ha De Rossi nem lenne ilyen ..., akkor odaadta volna a karszalagot ennek a tukó Tottinak :-)

Il Principino 2017.05.14. 22:45:03

@Mitya10: Cuadrado teljesítményének a mai meccset tekintve bőven köze van a jobb oldalunk gyengeségéhez..1. gól Leo(hátul csúnyán eladta,abból jött a Roma)+Buffon,2.gól Lichti+Leo+Buffon,3. gól Alves beragadt,ha mondjuk a svájci van ott,vszínű nincs 3.gól ennyi erővel..Összességében mindenki 1 kalap kula volt a 2. félidőben!
a svájci meg inkább jobb,hogy ma volt kezdő,mint a következő meccsen,ebben egyetértünk sztem,csak akkor nem értem a háborgásod? :)

Shankin 2017.05.14. 22:45:19

@Juvetto: Spalettinek a töke tele van, hogy mindenki sír Totti után, így szerintem az volt a célja, hogy tessék itt van :D

2017.05.14. 22:45:33

If two teams are level on points, their head-to-head record comes into play. If goal difference is still the same after this, overall goal difference from all fixtures and then goals scored are used to separate them.

Ejj fákkomat, egyik meccset nyerni kell, mert Róma jobb gólkülönbséggel picsázott el minket.

szeszterciusz 2017.05.14. 22:46:36

Borzalmas a támadó játékunk már egy ideje !! Kibasz..tt beadogatáson kivül semmi nem történik !!! Lazio ellen se fogjuk megnyerni a kupát az tuti .

Apuleius 2017.05.14. 22:48:12

@MdewC: Nyugi, a Crotone ellen meglesz a bajnoki cím :-)

Alex8610 2017.05.14. 22:48:53

Biztos vagyok benne hogy hétvégén más felfogasban játszunk mert kell egy győzelem de azért amit 3hete csinálunk az nagyon gáz egyre szűkül a kör remelem nem görcsolunk rá és rend lesz a fejekben

Magyar Közöny 2017.05.14. 22:48:54

Na ilyen is régen volt, hogy a legtöbb osztályzó oldal Buffont választotta a mai meccs leggyengébb Juve játékosának (Bonucci és Benatia pedig utána). Benatiát mai napig nem értem, minek kellett megvenni.

danimester1 2017.05.14. 22:49:45

Szerdán kell nyerni és a hétvégén bajnokok leszünk.Engem nem érdekel a mai eredmény,mint ahogy a játékosokat és Maxit sem.Nem véletlenül küldte ki ezt a kezdőt és látva a bolhásokat jól is tette.A csürhe hozta a favágó formáját nem kockáztattunk a sérüléssel.El kell felejteni és szerdán kárpótolni fognak a kupával minket.Forza Juve!

Juvegaspy 2017.05.14. 22:49:54

Hmm telibeszartuk nem kicsit.
Ebreszto pofonnak belefert..szerdan kupadonto jheten bajnoksagot is le kell rendezni es johet a BL donto

GGábr81 2017.05.14. 22:51:03

Loma szerzett némi örömet az egri vityának

Leram7 2017.05.14. 22:51:35

Ez nem volt egy jó meccs, de azért nem hiszem, hogy elbukjuk a bajnokságot.

Cuad csalódás volt ma is, Sturaro és Lemina nem voltak rosszak, de a romai ellenfeleik bőven lenyomták őket és ez igaz a többiekre is.

Buffon ma sajnos vastagon benne volt 2 gólban :(

Hatalmasat küzdött a roma, megérdemelték!

Szerdán kell nyerni és remélem fogunk is.

A crotone, igaz az életért küzd, de hazai pályán verni kell őket.

Mitya10 2017.05.14. 22:52:54

@Il Principino: Igen én már kicsit am is túlfűtött vok Lichtivel kapcsolatban ha meglátom. Szimplán ő és Cuad vhol vicc de Barza és Alves után kb megye 2 nekem... jó ott a pont a vereség de leginkább a hozzáállás is felk.rt nem kicsit :/

2017.05.14. 22:53:26

Am jobb h a BL döntő nem 2 hét múlva lesz, mert a Crotone elleni meccset is telibeszarnánk.

Il Principino 2017.05.14. 22:54:00

Nápolyban(1-1) bejött a hasonló játék,most nem sajna...
Ha viszont a Crotone-Bologna kettősből egyiket sem verjük meg,akkor meg sem érdemeljük a bajnoki címet!!!
Jó éjt mindenkinek!

Alex8610 2017.05.14. 22:55:43

Nem vagyok nyugodt annak ellenére hogy tudom ha kell akkor a csapat úgy játszik ahogy a Juventustol elvarhato.Szerdara kíváncsi leszek ha ott újra éles lesz a csapat akkor minden ok de ha ugyan ilyen produkciót nyújtunk...

Apuleius 2017.05.14. 22:56:36

Hát, ma sem növeltük a népszerűségünket Nápolyban.

FeriGjuve 2017.05.14. 22:56:54

Szart se èrdekli ez a veresèg,benne volt a pakliban,voltak helyzeteink,a Roma meg felszopta magàt,nekünk meg mindegy volt.
Egy dologra lesz jó ez,hogy a roma drukkerek előjönnek az odúból.Ilyenkor rohadtul elkezdenek ugatni. :)

FeriGjuve 2017.05.14. 22:58:53

Nekik nagyon kellett ez a győzelem,nekünk meg nem,ez làtszott is.Jövő hèten behúzzuk először kupa aztàn Scudetto.

Type-R 2017.05.14. 22:59:42

Mondjuk annyi pozitívum van a mai meccsben, hogy senkit sem kellett hordágyon levinni.

FeriGjuve 2017.05.14. 22:59:56

Max a hangulaton ront ez a veresèg,meg abban bizzunk,hogy Mandzu rendben lesz!

Alex8610 2017.05.14. 23:03:06

Aztán lehet a Roma elhiszi hogy lehet még itt valami aztán jövő héten meg pontokat veszítenek a Chievo ellen.

Barolo4 2017.05.14. 23:06:30

Számomra a mai meccs azt igazolta megint, hogy bár nagyon erős a keret, de még közel sem tökéletes....cserepad egy teljesen más szint. Két győzelemmel a jövő héten pont nem fog senkit sem érdekelni a mai meccs.... de a szerda nagyon kemény lesz. Forza Juventus!

Juvetto 2017.05.14. 23:17:30

@Shankin: Ez esetben egy Úr ez a Luciano. :-D

@MdewC: Nyugodtan nyugodj meg. ;-)

@Magyar Közöny: Tessék, egy további kiváló indok, amiért Gigi nem kapja majd meg az Aranylasztit...

@Alex8610: Az mondjuk speciel tipikusan "rómás" lenne. :-)

pott70 2017.05.14. 23:18:25

Hát,azért ez szégyenteljes.Csúfos vereség,érthető lesz a római szurkerek károgása,becsmérlése.Kikaptunk Milanoban kétszer,aztán Rómában is.
Túl nagy a szakadék az első csapat minősége,és a cserejátékosok között.
Ezen mindenképp változtatni kell.

delpi0823 2017.05.14. 23:24:54

@szeszterciusz: Borzalmas a tamadojatekunk?ne haragudj te mostanaban neztel Juventus meccset?Egy ilyen meccsen kizudtok akadni ami nekunk kb semmi tetje nem volt,a romanak meg a szezon meccse volt kb,latszott is a ket csapat kozott a motivacios kulonbseg,ti meg mar egybol temetitek a csapatot lassan mar johogy nem aztmondjatok ki se alljunk a lazio meg a real ellen,nevetseges ami itt folyik ezen a blogon meg egy ilyen szezon utan is,itt sztem az se lenne jo ha 3szor egymas utan blt nyernenk vagy triplaznanl,mert itt akkor is lenne fanyalgas az tuti.

Rikoo 2017.05.14. 23:42:46

@delpi0823: Nem is kell reagálni erre. Ilyenkor mindig előkerülnek a negatív hurrogók...

TYUKI 2017.05.15. 07:08:25

2hét alatt ez a 5ödik meccse a csapatnak!ami igen komoly erőket mozdit meg! Míg a Romának meg a többinek heti 1 van!
Szóval nyugi!
Amugy gyanusan nyugod volt Allegri is érezte h ma itt max 1pontunk lehet!
Nah majd szerdán az a fontos!

Tomy81 2017.05.15. 07:17:09

Nyugalom! Amikor tippmixen is Roma győzelmet rakok a saját csapatom ellen akkor azért az jelent valamit..

2017.05.15. 08:12:06

@Tomy81: +1 Ez az év tutija volt :D. Mondjuk azért bíztam egy X-ben hogy ne legyen ennyire izgi a bajnokság vége.

babo0410 2017.05.15. 10:26:28

Bosszantó meccs volt. A padosok így akarnak kezdővé válni?

Rikoo 2017.05.15. 11:22:31

@babo0410: A padosok ennyit tudnak sajnos.

MDaniel98 2017.05.15. 17:45:25

@Rikoo: Amikor Benatia kezdett, a bajnokságban (12 alkalommal), akkor 15 gólt kaptunk és iX játszottunk döntetlent, 4X pedig kikaptunk.

Rikoo 2017.05.15. 18:31:16

@MDaniel98: Köszi! Nagyon gyenge nálunk...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása