Az FC Barcelona elleni első mérkőzés az AC Milan edzőlegendáját, Arrigo Sacchit igazolta, aki már az összecsapás előtt is a Juventust látta esélyesebbnek, s a veterán szakember most elmondta véleményét a keddi találkozó tapasztalatairól is.
"Nem okozott meglepetést a végeredmény." - nyilatkozta Sacchi a La Gazzetta dello Sport-nak. "Ellenkezőleg, már a mérkőzés első perceiben feltűnt, hogy a Barcelona nem a szokásos Barcelona, vagy legalábbis nem az, amit általában látni szoktunk.
Azt sem tudták, mihez kezdjenek, nem mozogtak, csak álltak és várták a labdát. Hogy lehet így játszani? A Juve nagyon jól felmérte a Barça jelenlegi korlátait.
Úgy gondolom, hogy Allegri egy mesterművet valósított meg azzal, hogy ebben a formációban küldte pályára a csapatot, mindezekkel a támadó játékosokkal, s ez világos jelzés volt a csapatnak és az ellenfélnek is.
Önbizalom növelő győzelem volt a zebramezesek számára, míg a spanyolok egy kicsit idegesnek látszottak, s úgy tűnt, meglepetést okozott számukra az agresszivitás és a Juve nyomása."
Az előző körben a Barcelona hasonló, 4:0-ás pofonba szaladt bele Párizsban, majd a visszavágón 6:1-es győzelmet aratva harcolta ki a továbbjutást.
"Véleményem szerint nem valószínű, hogy a Juve úgy jár, mint a franciák. Erősek, nagyon erősek. A legfőbb dolog, hogy tudatában vannak annak a hatalmas erőforrásnak, aminek birtokában vannak.
A visszavágón döntő jelentőségű lesz, hogy ne hagyjanak teret a Barcelonának, s pontosan ugyanúgy játsszanak, mint az első mérkőzésen: támadjanak, gyakoroljanak nyomást és legyenek agresszívak. Ez az a mentalitás, ami előrelépést hoz Európában. Ez a Juve képes győzni a Camp Nou-ban."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rocky80 2017.04.13. 15:53:00
Utána úgy érzem, hogy Juve- Monaco és Real - Atletico meccs lesz. Persze jó erőfelmérő lenne az Atletico meccs is, legalább élesen tartana minket.
Alex8610 2017.04.13. 16:18:53
jeneiPALI 2017.04.13. 16:18:55
Alex8610 2017.04.13. 16:22:09
NagyonJuve 2017.04.13. 16:52:57
Lisandro 2017.04.13. 16:56:58
Rikoo 2017.04.13. 17:02:50
4Evorg 2017.04.13. 17:10:48
Shyr Kahn 2017.04.13. 17:56:34
Shyr Kahn 2017.04.13. 17:57:09
Tony. 2017.04.13. 23:21:15
Shankin 2017.04.14. 00:31:42
GGábr81 2017.04.14. 09:29:57
Roland Máté 2017.04.14. 09:50:41
Azért én még nem írnám le a Bayert. Ha már 2-nél több gólt lőnek, akkor elég simán nyerniük. S egy Lewandowskival elöl nem elképzelhetetlen. Szóval a következő fordulóban majd a Bayern söpörjük ki, és a döntőben majd jöhet az Atleti ;)