Massimiliano Allegri a szombati meglepetésvereség ellenére nem írja le a Barcelona csapatát, és erre szólítja fel játékosait is, illetve a védekezés szépségét emelte ki a Chievo elleni torinói 2-0 után.
A mérkőzésen Gonzalo Higuaín két gólt szerzett, de emellett Paulo Dybala teljesítménye mellett sem lehet szó nélkül elmenni, mivel a fiatal argentin ballábas csillag nagyszerűen játszott, többször próbára tette a vendégek védelmét, és több jó passzt is kiosztott a kapu előtt.
„Késznek kell lennünk a Barcelonára, mivel ez egy negyeddöntő, és bár minden tiszteletem a Barcelona csapatáé, úgy kell játszanunk, hogy hiszünk a továbbjutásunkban.
A legjobbunkat kell hozni úgy támadásban, mint védekezésben.” - osztotta meg a véleményét a mester a Mediaset Premium munkatársával.
A katalánok a Malaga ellen kétgólos vereségbe szaladtak bele, Neymar pedig idő előtt elhagyni kényszerült a pályát két sárga lap után, azonban ettől még nem érzi magát nagyobb biztonságban a Juve mestere a keddi BL-meccs előtt.
„A ma esti eredmény nem számít, mivel a Barcelona hozzá van szokva az ilyen meccsekhez. Mi néhány kemény meccsen jutottunk túl, ezért természetes volt, hogy kissé fáradtak legyünk ma este, szóval véleményem szerint ez volt a szezon egyik legkeményebb meccse, hiszen rengeteg energiát felemésztett a Napoli elleni két találkozó.
Mi azonban jó formában vagyunk. Gonzalo Higuaín a válogatott szünet ideje alatt dolgozott az állóképességén. A következő pár hetet lelkesedéssel telve kell lejátszanunk, illetve vágynunk kell arra, hogy a döntőig meneteljünk. Nincs értelme itt ülni és arról elmélkedni, hogy a Barcelona ellen fogunk játszani: egyszerűen majd játszanunk kell és kész.
Holnaptól a Barcelona elleni meccsel foglalkozunk, de mindössze azért, mert az a következő mérkőzés. Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb.
Amikor olyan futballisták vannak a keretben, mások mellett, mint Leo Messi, Neymar, Luis Suárez és Andrés Iniesta, akkor ritkán csúszik be egy botlás. Élesnek kell lennünk a pályán, késznek kell lennünk a támadásra a megfelelő időben, illetve szükség szerint a védekezésre.”
Mario Mandžukić kimaradt a Chievo elleni keretből, de a katalánok ellen vajon képes lesz játszani?
„Két edzése volt az elmúlt napokban, holnap meglátom, hogy elég jó állapotban van-e a játékhoz. Fontos volt, hogy ma este változtathattam a csapaton, így lesz pár friss játékosom kedden, miközben ma is jó eredmény született. Ez alapvető fontosságú volt.”
Massimiliano Allegri ezúttal sem kerülhette el a kényelmetlen kérdéseket, például arról, hogy a Juventus miért nem játszik szép futballt amellett, hogy természetesen szállítja a jó eredményeket.
„A futball rendkívül egyszerű játék, része a támadás és a védekezés. Mindkettő szükséges, és semmi szégyen nincs abban, ha egy csapat jól tud védekezni, lényegében a védekezés is ugyanolyan szép tud lenni, mint egy nagyszerű támadás.
Örülök azoknak, akik bámulatos futballal kápráztatnak el minket, de ha látványosságra vágyok, akkor ellátogatok a cirkuszba. Három pontokat akarok szerezni. Tehetséges futballisták állnak rendelkezésemre, de ez nem elég, mivel egyes meccsek durvák, míg egyéb meccseken a fizikai erő aspektusa érvényesül, egy adott meccs akár több meccsre is bontható.
Nem zavarnak ezek a megjegyzések, maximum mosolygok rajtuk. Egyes mérkőzéseken harmincöt százalékos labdabirtoklás mellett hét vagy nyolc gólszerzési lehetőség adódik. Más meccseken adott a hetven százalékos labdabirtoklás, de csak három kapura rúgásra van mód. Vajon melyik a jobb?
Ezek mind olyan számok és statisztikák, amelyek csak adott pontig bírnak jelentőséggel.”
A Barcelona mestere, Luis Enrique azzal viccelődött, hogy Massimiliano Allegrinek a Barcelona ellen pihentetnie kellene négy kulcsjátékosát is, hogy a csapat az olasz bajnokikra koncentrálhasson. Massimiliano Allegrinek vannak hasonló kívánságai?
„Nos, a cserepadon foglalhatna helyet Messi, Neymar, Andrés Iniesta és Luis Suárez. Nagyon szimpatikus Luis Enrique, szeretetre méltó srác, és örülök, hogy kedden találkozhatunk.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Grinta 2017.04.09. 08:06:43
epaska 2017.04.09. 09:07:56
Lezchiano 2017.04.09. 09:18:22
Leram7 2017.04.09. 10:19:08
Nagyon fontos a barca ellen a sebesség és abban nem állunk jól.
Marchisio, Pjanic, Khedira, Mandzukic, Higuain félő nem fogják felvenni a versenyt futásban. Sando és Cuad alapból kell a sebességük miatt.
Én 3-4-3 al állnék fel, mivel Mandzu nem egészséges.
Buffon - Barza, Bonu, Chiello - Alves, Khedira, Pjanic, Sandro - Cuad, Higuain, Dybala