Allegri: „A belső erő meghatározó lesz”

allegri_massimiliano_sajto.jpgMassimiliano Allegri véleménye szerint a Napoli ellen a pszichológiai tényező alapvető fontosságú lesz, azonban a sérülések ellenére megmaradhat a 4-2-3-1-es felállás. A forduló rangadójára vasárnap este kerül sor a San Paolo gyepén.

„Mindegyik játékos visszatért a válogatott kerettől, Mario Mandžukić a többiektől eltérő edzésmunkát végzett, Paulo Dybala pedig részben a csapattal edzett, tehát a mai edzést követően fogok dönteni a kezdőjátékosok kilétéről.” - mondta a mester a mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatón.

„Paulo Dybala Argentínából visszatért, nem sok edzésmunkát végzett, nincs borzasztó állapotban, de csodálatos formában sincs. Ha nem is játszik Paulo Dybala, vannak még játékosok, akik Torinóban maradtak, és javítottak állóképességükön.

Ami a horvát centerünket illeti, begyulladt a térde, és mi is várjuk, hogy mi fog történni. A legjobbakat kívánom Marko Pjacának, aki nagyon peches volt a hajszáltöréssel, majd következett ez a súlyos szalagszakadás.”

A sérülések hatására várható változás a játékrendszert illetően?

„Erre még egyáltalán nem gondoltam. Vannak olyan játékosaink, akik képesek adott rendszerben játszani, mint például Juan Cuadrado, így a 4-2-3-1 használható marad.”

Ez lesz az első visszatérés Gonzalo Higuaín számára a San Paolo gyepére, ezért felmerül a kérdés, hogy milyen a légkör a keretnél és Pipita tekintetében?

„A Juventus hozzászokott ezekhez a meccsekhez, amelyeket olyan csapatok ellen játszunk, akik az év meccsének tekintik az összecsapást. Reméljük, hogy sportszerű meccs vár ránk, és hogy bizonyítani tudjuk, hogy az olasz futball egy új korszakba lépett a sportolói viselkedés tekintetében.

Az első és a harmadik helyen álló két csapat ütközik meg vasárnap este. Meggyőződésem, hogy a Napoli szurkolók buzdítani fogják a csapatukat, és kiváló példát fognak mutatni civilizált viselkedésből és sportszerűségből. Ez lenne az indokolt, és fel sem kellene, hogy merüljön ez a téma.

Ezt a mérkőzést a világon mindenhol figyelni fogják, és szeretnénk példás lelkesedést és sportszerűséget mutatni a pályán és a pályán kívül egyaránt.

Nincs értelme tagadni, hogy Gonzalo három évet futballozott Napoli városában, ahol szerették őt, azonban professzionális döntést hozott, és ezt tisztelni kell. Teljesen természetes, hogy ki fogják fütyülni, mivel most már a Juventus mezét viseli, a szurkolók pedig a Napolinak drukkolnak.

Sajnos Olaszországban élünk és halunk a vitákért és az ellentmondásos helyzetekért, mindenkit hibáztatunk, és kibúvókat keresünk. Szerintem mindenkinek a saját portája előtt kellene sepregetnie.

Holnap fontos meccs lesz a tabella első és harmadik helyezettje között. Komoly belső erőre lesz szükségünk, és a mérkőzésen alapvető fontosságú lesz a pszichológiai tényező. Semminek sem szabad egyáltalán hatással lennie ránk, legyen szó elmondott dolgokról vagy bármilyen tettekről. Nyugodtnak, boldognak kell lennünk, és a mérkőzésre kell összpontosítanunk.

Már többször játszottunk a Napoli ellen, Maurizio Sarri elképzelései nagyjából ugyanazok, azonban megfigyelhetők egyes változások Gonzalo Higuaín és Arkadiusz Milik hiányában.

A csapat óriási erőssége, hogy képesek bújócskát játszani a védőkkel a tizenhatos környékén, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk.”

A Juve szerdán visszatér a San Paolo stadionban az Olasz Kupa elődöntőjének a visszavágójára, miután az első mérkőzésen Torinóban 3-1-es hazai győzelem született.

„Két teljesen eltérő mérkőzés lesz ez a kettő. Holnap három pontot lehet szerezni, jövő héten pedig be lehet jutni az Olasz Kupa döntőjébe. Tudjuk, hogy bonyolult lesz a feladatunk, már többször megmérkőztünk a Napolival, ezért keménynek, de nagyon nyugodtnak kell lennünk.

A Napoli kiváló formát mutat mostanában, ahogy az AS Roma is, ezért a bajnoki cím megnyeréséhez még számos győzelem szükséges. A holnapi meccs nem dönt a scudetto sorsáról, bármi is történjen, azonban a következő pár hét döntő lesz a bajnoki cím, az Olasz Kupa és a Bajnokok Ligája tekintetében.

Minden adott, hogy felkészüljünk a szerdai elődöntőre, ezért természetes, hogy a meccsek között visszatérünk Torinóba.”

Ezt követően a mester arról kérdezték, hogy a válogatott szünet ideje alatt egyeztetett-e a klubbal.

„Egyáltalán nem. Nem találkoztunk, nem beszéltünk a következő évről, mivel erre még bőven lesz időnk.”

Ezen a héten a Napoli mestere, Maurizio Sarri kapta meg a Panchina d’Oro díjat, nem Massimiliano Allegri, ezt hogyan élte meg a torinóiak edzője?

„Ha jól emlékszem, akkor én Eusebio Di Francescóra, a Sassuolo mesterére szavaztam. Maurizio Sarri megérdemelten nyert, mivel nagyszerű munkát végzett úgy az Empolinál, mint a Napoli együttesénél.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1812393539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2017.04.01. 21:54:40

A gazzetta.it 4-2-3-1-et jósol: Buffon-Lichti, Bonu, Chiellini, Asamoah-Khedira,Marchisio-Alex Sandro, Pjanic, Cuadrado-Higu. Nem lenne tehát a kezdőben Alves és Dybala. Mondjuk nem árt ha ők ketten egészségesek maradnak a Barca ellen.

babo0410 2017.04.02. 01:57:00

@Juventino86: Dybala érthető okokból nem fog kezdeni. Nincsen 100%-os állapotban. Nem kell kockáztatni, hogy hosszabb időre kidőljön. A Napoli ellen nélküle is jók lehetünk, de a Barca ellen a lehető legerősebb csapat kell kiálljon.

Rocky80 2017.04.02. 07:34:18

@babo0410: úgy beszélsz a Napoliról mint egy kiscsapatról.
Olasz szinten azért tényező, ráadásul otthon játszanak. Dybala meg kulcstényező, főleg a hiányzók miatt.

babo0410 2017.04.02. 07:47:20

@Rocky80: A Napoli erős csapat, de fel tudunk állítani olyan csapatot, amelyik Dybala hiányában is erős lehet, és meg tudja verni a Napolit. A mi keretünk pont attól jó, hogy könnyen variálható, és a padunkon ülnek olyanok, akik tudnak helyettesíteni kezdő játékosokat. Szerintem Allegri át fogja tudni szervezni úgy a csapatot, hogy Dybala hiányát a Napoli ellen ne érezzük meg annyira.
Viszont a Barca túl erős csapat. Ellenük mindenkire szükség van. És ha Dybala nem játszhatna, mert a Napoli ellen kezd nem 100%-os állapotbaan, az sokkalsúlyosabb volna. És akkor már inkább a Napoli ellen veszítsünk, ha Dybala nélkül nem megy.

jeneiPALI 2017.04.02. 08:55:10

Dybala nélkul a játékunk nem ötletes de ha sérult akkor pihenjen !

Quentin_KR 2017.04.02. 10:00:23

Bár picit sem szeretném a mai meccsben simán benne van egy vereség. Istenkáromlás, de lehet hogy nem is ártana. Nagyobb a tűz ha csak 5 ponttal megyünk a Roma előtt mint ha 8 lenne. Aztán ki tudja...

Juvegaspy 2017.04.02. 10:51:12

@Quentin_KR: neheem!
Jon a Barca addig nyerni kell! Kell az onbizalom!!

2017.04.02. 11:12:31

@Quentin_KR: Döntetlen minimum kell ma, de legjobb lenne megmutatni h kik az Urak olasz földön.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1865) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10142) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2488) meccsek (4230) mercato (4251) nyilatkozat (7570) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása