Pirlo: „De Sciglio kezezett”

Pirlo Andrea_szabadrúgás.jpgAndrea Pirlo is megszólalt a pénteki Juve - Milan mérkőzés fináléjáról, és nem tagadta, hogy Mattia De Sciglio kézzel ért a labdához, azonban azt is elismerte, hogy ezt nem minden esetben adják meg a játékvezetők, és játékosként sem könnyű elfogadni, ha a kilencvenötödik percben büntetővel fordít az ellenfél.

Davide Massi komoly döntést hozott meg a legutóbbi torinói mérkőzés végső pillanataiban, ez számos milánói játékost kiborított, így rendkívül csalódott és dühös volt például Carlos Bacca és a mérkőzésen parádés teljesítményt nyújtó Gianluigi Donnarumma.

„Ezeket a büntetőket olykor megadják, olykor nem, de ezúttal a játékvezető megadta, és a kezezés is vitathatatlan.” - mondta a mindkét csapatot megjárt, és számos trófeát nyert középpályás a Tuttosport munkatársának.

„Ez továbbra is a bíró megítélésén múlik. Hasonló dolog történt a Barcelonával is a minap, de azt a büntetőt nem adta meg a játékvezető.

Nehéz a mérkőzésbe belebonyolódni anélkül, hogy az ember ne legyen kicsit csalódott. Játékosként mindig idegesítő, ha a kilencvenötödik percben, az utolsó megmozdulás nyomán tizenegyest ítélnek meg adott csapat ellen, de a kezezés ott volt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9012334385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drughi Di Bianconeri 2017.03.13. 14:35:09

Na ennyi, Maestro megmondta a frankót !

Remélem a milanisták is látják ezt, és legalább az egykori legendájuk szavára adnak, na meg azok is,akik juventino létükre vitatták a tizi jogosságát...

Rikoo 2017.03.13. 14:53:45

@Drughi Di Bianconeri: Engem Pirlo sem fog meggyőzni. Hiába fújta be a bíró nem ez a szabály. Mintahogy a 10-ből 6x befújt ilyen büntetők esetében sem az. Változtassák meg a szabályokat és akkor OK.
Most itt is pl. hiába van videóbíró, amíg nem egyértelműek a szabályok.

Chiellini 2017.03.13. 15:08:22

Én Juve szurkolóként nem örülök neki, hogy egy ilyen helyzetbe keveredtünk, mert így is úgy is torony magasan megnyerjük a bajnokságot, és most meg megint jönnek azzal, hogy a bíró segít minket, a róma mindegy mennyi 11-est kap, mert így is úgy is örök vesztes, így nem kell magyarázkodniuk, hogy nem segítséggel győztek...

Drughi Di Bianconeri 2017.03.13. 15:14:03

@Rikoo: De mi az,hogy nem ez a szabály ?

Azok a védők,akinek van eszük/tapasztalatuk,ilyen szituknál a hátuk MÖGÉ teszik a kezüket,pontosan azért,hogy elkerüljék az ilyen szituációkat - lásd a mieinket.

Nem ütött a labda felé DS, de olyan helyzetben volt a keze,hogy az akadályozta a labda útját,ez pedig kimeríti a büntető fogalmát !

A Napoli elleni kupameccs 1. büntetője kamu volt: Dybala szereti dobálgatni magát, a bíró pedig megette,de ez egyértelmű volt és kész,de,ha szerinted nem;
akkor is elmaradt 1.5 tizink,Bacca gólja les volt és a mezőnyben minden ellenünk fújt.
1 kapura tartó lövésük volt egész meccsen, egyébként a félpályán se nagyon jöttek át,ha nincs Donnarumma és a mieink nem bénáznak,mínusz Bacca lesgólja,akkor 8:0, úgy jobb lett volna nekik ? :D

Ez 1 sz@r bíró volt -mint,ahogy az összes többi olasz is az-, összevissza fújt egész meccsen, de a tizi teljesen jogos volt.

MdewC 2017.03.13. 15:17:33

Ha a Maestro azt mondja a fehérre, hogy fekete, akkor az fekete. Nekem legalább is. :)

De szvsz adható volt a tizi. :)

Drughi Di Bianconeri 2017.03.13. 15:18:30

@Rikoo: * Sorr az ismétlésért,de:

Ha szerinted a mi tizink kamu volt,akkor ehhez mit szólsz :
gfycat.com/AggressiveMagnificentIrrawaddydolphin

Vagy bármelyik tizi,amit a Barca kapott a PsG ellen ?
(Egyébként állítólag Párizsban petíció-gyűjtés zajlik,hogy játsszák újra a meccset - amit persze a csaló UEFA úgysem fog jóváhagyni,hol engednék újra,esetleg normális körülményesk és bíró közé a kis kedvenceiket...?
Pedig az a meccs a foci történelem egyik legnagyobb csalása volt, egy lapon van a Dél-Koreai VB-vel)

keshudioo 2017.03.13. 15:28:29

@Rikoo: itt valójában nem is szabály megsértésével van a "probléma". A szituáció interpretációja más az egyet nem értők között. Nem az a kérdés, hogy kéz volt-e, hanem hogy beleesik-e a büntetőt erő megmozdulások közé, ergo szándékos volt-e vagy sem.

keshudioo 2017.03.13. 15:29:15

@keshudioo: szabály *megértésével

(Bocs, autocorrect)

Rikoo 2017.03.13. 15:29:29

@Drughi Di Bianconeri: 1 méterről találta el Lichti a kezét.
• a kéz mozog-e a labda fele (és nem a labda a kéz felé);
• az ellenfél és a labda közötti távolság (váratlan labda);
• a kéz helyzete még nem jelenti azt, hogy szabálytalanság történt;
Ez a szabályzat attól függetlenül, hogy a bíró 6x-7x befúj 10 esetből ilyet.
A PSG-nek pl. két kezezést sem adott meg.
Szerintem egyáltalán nem mind1, hogy 1 méterről találja el vagy mondjuk 10. Ott már le tudják reagálni a játékosok, de az ilyen 1 méterről rárúgott labdák nevetségesek.
Vmelyik évben pont vki sárgát kapott azért, mert 16-oson belül rárúgta a labdát az ellenfél kezére és büntetőt reklamált. Na pl. ez is egy példa erre az esetre.

niccolo 2017.03.13. 15:30:09

@Drughi Di Bianconeri: A másik nagy csalás szintén spanyolokhoz köthető, EBre vagy VBre való kijutáshoz legalább 11 góllal verni kellett volna Máltát az utolsó mérkőzésen,és csodák-csodája 12-1 re nyertek is.

Alex8610 2017.03.13. 15:33:11

Nehéz lehet ezt feldolgozni milanoban utolsó pillanatban egy büntető plusz még Muntari gólját sem adtak meg.

Drughi Di Bianconeri 2017.03.13. 15:37:22

@Rikoo: Ha ellenünk fújnak be egy ilyet,én elfogadom,mert a védő hülye volt.

Bár ez lenne a legnagyobb gondja napjaink focijában,hogy egy ilyet tizinek fújnak be...
Saját klubunk közelmúltjából is felhoztam egy EGYÉRTELMŰ kamutizit.

A szabálykönyvet más,ennél sokkal egyértelműbb szitukban SEM tudják mindig konzekvesen megítélni a bírók - pláne napjaink röhejes bírói közt,ahol egy Tagliavento,Kassai stb. elitnek számít...

Ebben nem fogjuk meggyőzni egymás,szerinted meg a milanisták szerint nem volt tizi,Pirlo meg szerintem igen :)

Videóbíró azonnal KELL,ez egyértelmű,de szvsz. ez addig nem lesz,amíg a teljes FIFA/UEFA vezetőségbe új és "tiszta" emberek érkeznek.
Infantino is ugyanaz a kategória,mint Blatter meg Platini kb.

Na meg,ha bevezetnék,hogy keresnék a Hong-Kong-i millárdosok degeszre magukat a fent említett 2 bűnszervezet hathatós közreműködésével ?

Rikoo 2017.03.13. 16:00:57

@Drughi Di Bianconeri: Nyilván nem vagyok milanista, de jelenleg ezek a szabályok vannak érvényben.:)
Nekem az nem normális, hogy hátratett kézzel védekeznek a játékosok. És akkor mondják, hogy természetes testhelyzet.:DD
Hát nekem ez totál nevetséges, legyen videóbíró és egyértelmű szabályok. 5 centis lest is nem tudom hogyan lehet sprintben megítélni...

Drughi Di Bianconeri 2017.03.13. 16:03:51

@Rikoo:
10szer visszanéztem most direkt: az a bolond DS össze-vissza lóbálja a kezét,nem csapta le,de attól még hibázott.

Mindegy, engem az egész már nem érdekel.

Rikoo 2017.03.13. 16:09:13

@Drughi Di Bianconeri: Hidd el engem sem. Mi úgysem tehetünk semmit.:)

delpi0823 2017.03.13. 16:53:41

@Rikoo: Nekem meg az nem normalis hogy Juventus szurkolo letedre igy veded a milant.Meg az sem normalis hogy dbyla buntetojet befujta eloszor a biro majd a milan jatekosok reklamalasara visszavonta,meg az sem normalis hogy osszel egy teljesen szabalyos golt megadott nekunk a biro majd a milan jatekosok reklamalasara megint visszavonta az iteletet,meg az se normalis hogy Juventus szurkolo letedre ezeket az eseteket meg se emlited csak azt hogy mi rugtunk egy kamubuntetot(egyertelmuen kezet ert a labda,megnyugtatlak ha ellenunk fujt volna be egy ilyet a biro semmi felhaborodas nem lett volna,teljesen termeszetes lett volna)ja es persze nem utolso sorban ha mi lottunk volna ilyen 5centis lesgolt akkor az mar a cimlapon lett volna es milan szurkolok ugyanigy kopdostek volna minket erre mi tortent?persze meg se emlitettek az esetet,gusztustalan.

Grinta 2017.03.13. 17:00:18

@delpi0823: Bocsánat de muszáj megszólalnom!Nem a Milant védi Ő sem,mint ahogy Én sem..pusztán a kialakult szituációt véleményezzük!!

Rikoo 2017.03.13. 17:03:04

@delpi0823: Ha neked ebből ez jött, akkor gratulálok!

ToTTy-Juve 2017.03.13. 21:07:29

@Rikoo: Mi az, hogy nem ez a szabály? De hogy akkor mindenki nyugodtan ítélje meg, r vettem a fáradságot és a nemzetközi fociszövetség ide vonatkozó szabályzata (leegyszerűsítve)

1. a labda érintette a kezet
2. a játékos keze nem volt leszorított helyzetben vagy test mögé helyezve
3. a labda a kapu irányába tartott és (gól vagy) gólhelyzet alakulhatott volna ki belőle
4. (beadás esetén) volt vagy érkezett játékostárs a labdára, aki gólhelyzetbe kerülhetett volna
Ez mindegyik igaz, tehát büntető jár érte.
Ezen kívül kitétel:
Amennyiben a játékvezető úgy ítéli meg, hogy
- a labda közelről nagy erővel pattant FEL (és csak felpattanás esetén)
- a kezelő játékos nem láthatta a labdát
- a kézmozdulat önvédelem vagy tehetetlenség (esés közben) miatt történt
nem jár büntető (ezek közül melyik kizáró ok a mi esetünkben? Egyik sem!)
A lapok megítélésének szabályára már nem fordítok figyelmet, akit érdekel olvassa el. És csak jelezném, hogy olyan kitételt nem olvastam, hogy a kéz mozgott a labda felé vagy fordítva, ez magyar találmány lehet :)
A tegnapi esetben a kéztartás helytelen volt, a labda egyértelműen érintette és gólhelyzetet akadályozott meg. Azon sem érdemes vitázni, hogy közelről vagy sem, mert beadás volt és nem kiszámíthatatlanul felpattant a labda. Egyébként ugyanezen a meccsen (ma ezt is megnéztem újra) a 73-74. percben van pont egy hasonló eset ugyanerről az oldalról, ahol a milán védő leszorított kezekkel védekezik, ergo úgy sem lehetetlen feladat.

ToTTy-Juve 2017.03.13. 21:14:17

Mondjuk az nekem is furcsa, hogy Juve-szurkolókat kell meggyőzni a tizi jogosságáról - megérteném, ha ellendrukker lenne.

Shankin 2017.03.13. 21:42:45

@ToTTy-Juve: Igen, ezt kéz kereste vagy nem kereste a labdát az alkoholista Puhl Sanyi találta ki, ő nyomatja folyamatosan.

Rikoo 2017.03.13. 21:48:47

@ToTTy-Juve: Handling the ball
Handling the ball involves a deliberate act of a player making contact with the
ball with the hand or arm.
The following must be considered:
• the movement of the hand towards the ball (not the ball towards the hand)
• the distance between the opponent and the ball (unexpected ball)
• the position of the hand does not necessarily mean that there is an
infringement

Ez a szabályzat az idei szezonra, szóval nem vmi magyar találmány.
Ez a 2016/2017-es szezon szabálya a FIFA szerint.

Az utolsó mondatod meg nevetséges. Vagyis egy műesésre is azt kellene mondanom, hogy büntető, mert Juventus szurkoló vagyok.
Vagy az összes Barcelona szurkoló kénytelen azt mondani, hogy Suarez szimulálása büntető?

ToTTy-Juve 2017.03.14. 07:23:01

@Rikoo: És az általad felsoroltak közül melyik kizáró ok? Vagy esetleg az normális, hogy lenne akkor szerinted ha a sorfalba úgy állnának be a játékosok, mintha két dinnye lenne a hónuk alatt? Abban az esetben is a labda mozogna a kéz felé. A távolság? Szerinted akkor minden esetben úgy kellene a játékosoknak becsúszni, mint a kapusoknak elvetődni, aztán közelről jött a labda, nem tudja lereagálni?
És az utolsó mondatom pedig csak neked nevetséges (egyrészt mert nem egy máesésről van benne szó, ne ferdíts, másrészt, meg nem kötelező, de fogadnék veled, hogy ott senki nem győzködi a többieket a saját csapata ellen, mint ahogy azt te teszed), mert mindenki más így csinálja. Ha milán kapja a tizit, akkor mi vitatjuk és ő bizonygatják (még abban az esetben ha nem értenek vele egyet). Fordítva pedig nekünk kellene, és szerintem az a nevetséges, ahogy te viselkedsz, hogy saját szurkolótársaidnak bizonygatod, azt, ami csak véleményes. Sőt a viselkedésed még akkor is furcsa lenne, ha egy egyértelmű bírói téves ítéletről lenne szó, de ember ez csak egy véleményes szituáció, ahol egyszer ide billen a mérleg, máskor meg oda. Még jó, hogy elfogultan én az ilyenre mindig azt mondom, hogy ide kellett ítélni.

ToTTy-Juve 2017.03.14. 07:28:17

@Shankin: Azt nem tudom, ki találta ki, de az biztos, hogy ha ez nem büntető, akkor a legtöbb védő az "evezőket kirakva" állna oda blokkolni minden beadást.

Grinta 2017.03.14. 07:32:08

@Rikoo: Respekt basszus..Te nem adod ám fel!:) Én már rég megtettem.@ToTTy-Juve: Azt azért még megkérdezném,hogy azt miből szűrted le..hogy az a bizonyos szituáció "gólhelyzetet akadályozott meg² azert mert lichti beadasmester bekanyarintotta a zsugat abbol eleg gyakran lesz helyzet...

Grinta 2017.03.14. 07:36:09

@ToTTy-Juve: ezt is rosszul gondolod..ott is megy a vita.milan.hu csak olvass bele.A kulcsszo az esetedben hogy elfogult vagy..ahogy emlited is.

Rikoo 2017.03.14. 07:41:15

@Grinta: Engem már nem érdekel az egész. Én bírom értelmezni a szabályokat, sajnálom, ha mások nem.
Attól, hogy a bírok ezt beszokták fújni attól még mind ugyanannyira jogtalan. Ez a szabály, erről nem én tehetek.
Ez ugyanolyan, mint az emberiságnek a törvények.

Grinta 2017.03.14. 07:51:40

@Rikoo: Ugyanarrol beszelunk.Muszaj targyilagosnak lenni ezekben a szituaciokban.

ToTTy-Juve 2017.03.14. 17:46:43

@Rikoo: Továbbra sem értünk egyet, de ma reggel elfogadhatatlan hangnemet ütöttem meg veled szemben és ezért elnézésedet kérem!

@Grinta: Tudod mit? Bizonyítsd be te, hogy nem lett volna gólhelyzet belőle! Egyébként Rikoo nagyon bölcsen lezárta a témát és én is így teszek, de ha van még valami közölni valód, én szívesen elolvasom majd :)

Lezchiano 2017.03.15. 11:03:31

Aj, miért fújták be a 97. percben azt a kezezést, ami nem is volt az...most több ezer Juve szurkoló elkezd inkább a Szarszelónának drukkolni.

Grinta 2017.03.15. 11:26:29

@ToTTy-Juve: Szereptévesztésben vagy.Te állítottál valamit!Ezt ne felejtsd el.Így nem Nekem kell(ene) bebizonyítanom..az ellenkezőjét. :) hanem Neked azt,hogy mi alapján gondolod jogosnak az állításod ; ) De elmúlt,tényleg egyértelműen lezártam már ezt a dolgot..futottam már épp elég kört miatta.Lehet kár volt beleszólnom a dologba,de hát ilyen ez a kommunikáció dolog.Néha bizony tévutakra visz.Peace

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása