Miralem Pjanić véleménye szerint a Juventus megérdemelte a győzelmet, és jogos tizenegyest ítélt meg a játékvezető az Öreg Hölgy javára.
A mérkőzés legvitásabb helyzetét a mérkőzés utolsó másodperceiben megítélt büntető okozta, amelyet Mattia De Sciglio kezezése indokolt, majd ezt követően Paulo Dybala értékesítette is a tizenegyest.
„Közel voltam a történésekhez, és láttam, hogy Mattia De Sciglio karja kicsit ki volt nyújtva a belőtt labdánál, a bíró is így értékelte, és tizenegyes volt.” - mondta a bosnyák válogatott a Mediaset Premium számára.
„Jó mérkőzésünk volt, soha nem adtuk fel egy lenyűgöző AC Milan ellen, és elismerést érdemel az ellenfelünk a mai teljesítményért. Megérdemeltük a győzelmet.”
A végső sípszónál Gianluigi Donnarumma elég dühösen nyilatkozott: „Nem lehet. Mindig ők!”
„Őszintén mondom, hogy nem tudom, mire gondolt. Amikor találkoztunk a San Siro gyepén, nem adtak meg nekünk egy teljesen szabályos gólt, aztán ebben a szezonban négy meccsből kettőt nyertünk mi, és kettőt ők.”
Az AC Milan legyőzte a Juventust 1-0-ra a San Siróban, majd a milánóiak nyerték meg a Szuperkupát Dohában még decemberben.
A Juventus ezt követően kiütötte az Olasz Kupából a milánói együttest, majd következett a tegnapi siker.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.