Bonucciék valóban elgondolkodtak a City ajánlatán

bonucci_leonardo_felesegevel.jpegMartina Maccari, Leonardo Bonucci felesége nemrégiben elmondta, hogy a család valóban megfontolta a Manchester City ajánlatát.

A védő élettársa az interjúban említést tett úgy a Massimiliano Allegrivel támadt ellentétről, illetve a család fekete bárányáról, aki a Torino csapatának szurkol.

„Leonardo kapzsi, egyszerűen nem tud ellenállni a tiramisunak!” - idézi a feleség szavait a Tuttosport. „De a következő napon megszabadul a kalóriáktól a futások alkalmával.”

De a határozott védő vajon hogyan tölti mindennapjait otthon, a családjának a környezetében?

„Hozzásegítettem őket a kommunikáció szépségének a felfedezéséhez: az elején a némaság falával találtam magam szembe. Otthon gyakran ül a kanapén, illetve játszik a gyerekekkel.

Szerintem kiváló apuka. Az összeszólalkozás Massimiliano Allegrivel? Rosszul esett, hogy a lelátón láthattam, amint egy sámlin ül, mivel tudom, hogy nagyon szeretett volna pályára lépni.

Amint mindketten elmondták, az a fontos, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba. Leonardo nagyon nyugodt.

A Manchester City? Nyilvánvalóan megbeszéltük a dolgokat magunk között. A menni vagy maradni beszélgetés egy napig tartott, aztán sajnos Pep Guardiolánál sokkal súlyosabb gondolatok jártak az agyunkban. Matteo beteg volt, ez pedig megváltoztatta az életünket.

Hogy a fiam, Lorenzo a Torino szurkolója? Igen, mindez pedig az óvodai legjobb barátjának köszönhető. Az első alkalommal, amikor otthon azt mondta, hogy »Forza Toro!«, mindenki megdöbbenve nézett rá.

Én és Leonardo elmondtuk neki, hogy annak szurkol, akinek csak szeretne. Lorenzo bálványa Andrea Belotti. Karácsony előtt nem sokkal találkoztunk vele Torino központjában, és Lorenzo nagyon izgatott volt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9712322389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2017.03.08. 18:33:47

Akkor hajrá egy kis ajándékot hozni nyáron Lorenzonak. :D Persze tudom, hogy szinte lehetetlen. De ezzel talán megváltoztatható lenne kinek szurkoljon. :D
Az asszony szavaiból nekem úgy jön le, hogy mint ilyenkor szokás megbeszélték az előnyöket és a hátrányokat, de komolyan nem gondolkoztak, Bonu nem akart szerintem távozni igazán. Már csak a gyerek miatt sem. És jól is tették. Az angol orvosok? Hagyjuk is.
Egyébként az asszonyka nagyon csinos. A magyar lányok után az olaszok a legcsinosabbak.

Flachs 2017.03.08. 19:04:25

80% Hogy nyàron tàvozik. Nagyon sajnàlnàm. De ha a koràt nézzük akkor amit kapunk érte az nem kis lóvé egy 30 éves védőért. De sok befolyàsoló tényező lehet. Pl. BL gyözelem....

Forza Juve 2017.03.08. 19:16:17

@Flachs: mirol beszélsz hova menne? Pfff dehogy tavozik

pott70 2017.03.08. 19:36:33

@babo0410:Ebbe a lányok csinossága kérdésbe,egy ici-picit lehet ám,hogy elfogult vagy.. Orosz,Ukrán,Román,Cseh,ect csajok se kutyik!Amúgy Bonunak jó az ízlése valóban!

Rikoo 2017.03.08. 20:16:22

@pott70: A csinosság nem nemzetiség kérdése.:D

Lezchiano 2017.03.08. 20:35:56

A nagyanyját nem akarják megkérdezni erről?

babo0410 2017.03.08. 23:46:31

@pott70: Azért tapasztalatból mondom, hogy nem egy csinos román lányt ismerek, rengeteg angol lányt. Az angolok között kevés a szép, kifejezetten olyan, akitől oda-vissza lennék, még nem akadt. Viszont a magyar lányok milyen csinosak tudnak lenni! De ha már, az oroszok se kutyák. Vagy volt egy szlovák kolleganőm, hát ő milyen csinos volt és okos! De nekem akkor is a magyar meg az olasz lányok tetszenek nagyon. Főleg a magyarok azért, mert sok országban nagyon nem divat a szőrtelenítés. Látnád némely angol lányt! olyan a karja, mint egy pasinak.

pott70 2017.03.08. 23:55:53

@babo0410: Nem,nem akarok angol lányt látni!Nem csoda,hogy az angolok annyit piáznak..

keshudioo 2017.03.09. 02:41:41

@pott70: Ezeket tuti pornókban láttad. :P

Grinta 2017.03.09. 07:04:29

@babo0410: Én erre csak annyit szoktam mondani,ha felmerülnek ezek a dolgok..mármint a szőrtelenítés..és most ezt kéretik nem Magadra venni,hanem sokkal inkább amolyan szállóigének,hogy "Apádnak,Anyád jó volt szőrösen is..Te meg itt finnyáskodsz b+"

venember83 2017.03.09. 08:18:11

@Grinta: :D

Úgy látom, kissé lerágott csont lett Bonu sorsa. Mondjuk én is inkább a nyilatkozat családot érintô része miatt fordítottam az egészet, érdekes volt látni pl. azt, hogyan vélekedik Bonu arról, hogy a fia kinek szurkol.

delpi0823 2017.03.09. 12:01:27

@Flachs: Ezt mibol szurted le?ebbol a nyilatkozatbol?:)

delpi0823 2017.03.09. 12:07:15

@babo0410: Angol orvosok?nekem meg itt angliaban nem sikerult eggyel se talalkoznom:),altalaban az is v indiai v paki az a vicc,de tenyleg siralmas az orvoslas itt de szerencsere van csodaszeruk mindenre a paracetamol:)......

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása