Paulo Dybala véleménye szerint a Juventus nem játszott kimagaslóan a Palermo ellen, és változtatni kell a hozzáálláson.
A bianconero csapat 4-1-re nyert péntek este, azonban ennek ellenére az argentin játékos nem tűnt teljesen elgedettnek.
„Szerintem nagy lépést tettünk előre, azonban nem játszottunk nagyon jól.” - nyilatkozta Paulo Dybala a Mediaset a meccs lefújását követően.
„Az első félidőben túl sok rossz passzt hajtottunk végre, felületesek voltunk, és mi ezt nem engedhetjük meg magunknak.
A Porto ellen a hozzáállásunkon és a mentalitásunkon változtatni kell, mivel nem lesz egyszerű, és koncentrálnunk kell a szerdai mérkőzésre.”
Paulo Dybala két gólt szerzett, az egyiket egy csodálatos szabadrúgással, viszont nem ünnepelte magát egykori csapata ellen.
„Tudtam, hogy nem fogok ünnepelni, ha sikerül gólt szerezni, mivel tiszteletet kívántam mutatni egykori szurkolóim és csapattársaim irányába ezzel.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2017.02.18. 12:08:31
De az a túl sok rossz passz is elég volt arra, hogy 88%-an passzoljunk. 576-ból 506 sikeres passz volt. Ez szerintem annyira nem rossz. Nem fogunk minden meccsen 90+%-an passzolni. Ez szinte lehetetlen. Maximum akkor, ha az ellenfél nem túl erős. Egy Porto ellen pl. a 85% passzpontosság is remek lenne. Jól fognak helyezkedni, ezzel sok passzunkat fogják tudni lekapcsolni.
Hoods. 2017.02.18. 13:55:50
karesssz 2017.02.18. 20:03:33
karesssz 2017.02.18. 20:14:31
:))