Alexis Sánchez maradása az Arsenal kötelékében egyre valószerűtlenebbnek hat, így pedig a chilei támadóra könnyedén lecsaphat az Inter vagy a Juventus.
A dél-amerikai labdarúgó eddig is nehezen viselte, hogy a londoni ágyúsok nemigen képesek trófeákat begyűjteni, azonban a héten a Bayern München által mért 5-1-es kiütés csak további sót hintett a sebre.
A mai angol napilapok szerint Alexis Sánchez már az Arsenal vezetőit is tájékoztatta, hogy a szezon végén távozni kíván az együttestől.
A játékos szerződése mindössze 2018 nyaráig szól, így várhatóan nem kell majd csillagászati összeget fizetni érte, mivel a klub és a játékos eddig sem tudott megállapodni semmilyen hosszabbításban.
Az aláírásáért folytatott harcot a Juventus vezeti, ami nem meglepő, hiszen a torinóiak már kétszer is közel kerültek a játékos megszerzéséhez, azonban Alexis Sánchez inkább a Barcelona, majd az Arsenal ajánlatát választotta.
Az érdeklődők között szerepel az Inter is, akiknek a Suning Csoport milánói hatalomátvétele nyomán minden bizonnyal adottak lesznek a szükséges források a megfelelő játékosok megszerzésére.
A huszonyolc éves játékos iránt természetesen mások is érdeklődnek, így a Paris Saint-Germain és az Atlético Madrid, azonban talán sejtethet valamit a jövő viszonylatában, hogy a londoni klub pár szabadnapot adott a játékosnak, aki legjobb barátjával Olaszországba látogat.
A chilei futballista idén húsz gólt szerzett, illetve tizenhat gólpasszt osztott ki harminchárom mérkőzés alatt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rocky80 2017.02.17. 15:47:40
Mindenesetre én örülnék neki, nagyon jó játékos és nálunk még jobb teljesítményre lenne képes.
Félelmetes támadópotenciállal rendelkeznénk ha ő is csatlakozna hozzánk. Remélem az ára és a bére nem jelent majd akadályt.
Tomy81 2017.02.17. 15:51:03
Rikoo 2017.02.17. 16:13:50
Alapból szerintem Sanchez érkezése, Mandzukic távozásával lenne egyenértékű. A horvát nem fog maradni padozni.
És valószínűleg a Berardi, Bernardeschi duót sem hagyjuk, hogy az Inter elvigye előlünk. Az óriási bukta lenne számunkra.
Ha a Napoli kiesne, mi pedig továbbjutnánk legalább az elődöntőig akkor ismét lenne komolyabb tőke is igazolásokra, bár szerintem már most is van.
Ugye Tolisso is kiszemelt, ő is fiatal.
Jobboldalt kellene még megoldani a nyáron. Illetve látszódik, hogy célunk a fiatal tehetséges olaszok leigazolása.
Nem tudom, hogy belefér-e Sanchez és Bernardeschi együtt, de ezzel a duóval óriásit húznánk. Ha ez összejönne akkor én nem bánnám a horvátok távozását.
pott70 2017.02.17. 16:18:11
Zombijuve 2017.02.17. 16:24:07
Rikoo 2017.02.17. 16:26:56
Csak a télen vettek 3 játékost erre a posztra.
Grinta 2017.02.17. 16:40:22
2017.02.17. 17:01:05
Watakuki 2017.02.17. 17:15:10
babo0410 2017.02.17. 17:24:05
pott70 2017.02.17. 17:33:10
m.martin91 2017.02.17. 17:34:29
Zombijuve 2017.02.17. 18:12:19
cd1 2017.02.17. 18:15:28
ez azért eléggé meggyőző
Hiribi27 2017.02.17. 18:50:45
Bbenj 2017.02.17. 19:26:26
Rivendell 2017.02.18. 08:34:03
SAnhezt azért kedvelem,mert baromi sokat robotol is,vagy hát a válogatott mérkőzéseken fix,Arsenalt nem nézek