Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus komolyan érdeklődik a Palermo középpályása, Robin Quaison iránt, akit a Sampdoria, a Watford és a Birmingham City is szemmel tart. A Sky Sport Italia munkatársa, Gianluca Di Marzio szerint a tegnapi nap folyamán a torinóiak igazgatója, Giuseppe Marotta találkozott a szicíliaiak elnökével, Maurizio Zamparinivel.
A Juventus szeretne előnyt kovácsolni abból, hogy a 23 esztendős svéd játékos jelenlegi szerződése nyáron lejár a Palermónál, s így 2.8 millió eurót kínált érte, továbbá a szezon tavaszi szakaszában is jelenlegi csapatánál hagyná a támadó középpályásként, valamint a jobb oldalon is bevethető Quaisonért.
A Palermo egyre reménytelenebb helyzetből várja a szezon végét, pillanatnyilag a tizenkilencedik, kiesést jelentő pozícióban tanyázik, s mivel nem túl valószínű, hogy a svéd fiatal követni kívánja jelenlegi csapatát a második vonalba, aligha szándékozik szerződést hosszabbítani.
A stockholmi születés középpályás 2014-ben, az AIK együttesétől igazolt a Palermóhoz, amelynek mezében a jelenlegi szezon során 16 bajnoki találkozón lépett pályára, s ezalatt négy találatot jegyzett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.