Marotta: „Lépéseket teszünk Bentancur ügyében”
Marotta: „Lépéseket teszünk Bentancur ügyében”

A Juventus megerősítette, hogy élni kíván opciós jogával a Boca Juniors fiatal tehetsége, Rodrigo Bentancur ügyében. A 19 éves argentin központi középpályást a nyáron az AC Milan keretében szerette volna tudni, azonban a Juventus nem mondott le opciós jogáról, amely értelmében 9,4 millió plusz 1…

Brozović - Lichtsteiner csere?
Brozović - Lichtsteiner csere?

Meglepő hír látott napvilágot, miszerint van esély arra, hogy Marcelo Brozović és Stephan Lichsteiner a januári átigazolási szezonban csapatot cserélnek, mivel mindegyik játékos nézeteltérésbe került aktuális csapata vezetőségével.  A két csapat ma lép pályára egymás ellen a Derby d’Italia keretein…

Az Inter elleni keret
Az Inter elleni keret

A Sassuolo elleni könnyen induló, és végül győzelemmel záruló mérkőzést követően ma délután a Juventus a San Siro gyepén ütközik meg az Inter csapatával a Derby d'Italia keretében. A két csapat szezonkezdete korántsem mutat hasonló tendenciát, hiszen a Juventus az eddigi…

Allegri: "Az első erőpróba"
Allegri: "Az első erőpróba"

A ma hat órakor kezdődő Derby d'Italia lesz a Juventus első komolyabb erőpróbája a hatodik scudetto megszerzéséhez vezető úton, állítja Massimiliano Allegri. A Juventus az idénybeli négy tétmeccsén még veretlen, ugyanis a Serie A első három fordulójában győztesként hagyta el…

Bentancur júniusban a Juventus játékosa lesz
Bentancur júniusban a Juventus játékosa lesz

Úgy tűnik, a Juventus és a Boca Juniors megállapodásra jutott Rodrigo Bentancur átigazolása ügyében, aki következő nyártól a zebrák játékosa lesz. A 19 éves középpályást a nyári átigazolási szezonban leginkább az AC Milan vezetősége szerette volna csapatában tudni,…

A Juventus érdekelt Dahoud ügyében
A Juventus érdekelt Dahoud ügyében

Német és olasz értesülések egyaránt tudni vélik, hogy a Juventus szeretné az elkövetkezendő átigazolási időszakok valamelyikében megszerezni a Borussia Mönchengladbach fiatal középpályását, Mahmoud Dahoudot, ehhez viszont a Borussia Dortmund és Liverpool csapataival kell versenyezniük az ajánlat…

Mélyebb interjú Pjacával
Mélyebb interjú Pjacával

Marko Pjaca egy hosszabb interjút adott a Skynak, melyben többek között érintette a hétvégi Derby d’Italiát is. A játékos már szerepelt a Lazio és a Sassuolo elleni győztes bajnokikon, most azonban első Derbyjére készül. Az interjú során persze nem mehettek el szó nélkül a riporterek amellett, hogy…

Gabigol az Inter egyik legjobban fizetett játékosa
Gabigol az Inter egyik legjobban fizetett játékosa

Gabigol ügynöke a minap arról beszélt, hogy a Juventus, az Atlético Madrid és a Leicester City érdeklődésének köszönhetően sikerült kiharcolni, hogy a futballista az Inter egyik legjobban kereső játékosa legyen. Gabriel Barbosa jövő héten érkezik Milánóba, miután az átigazolási időszak végén a…

Pjaca: "Szeretnék én lenni az új Morata"
Pjaca: "Szeretnék én lenni az új Morata"

A Juventushoz nyáron csatlakozó Marko Pjaca elárulta, hogy szívesen venné át a Real Madridhoz visszatérő Álvaro Morata helyét a zebramezes csapatban, s arról is mesélt, hogy milyen szerepkörben érzi magát leginkább otthonosan a pályán. "Természetesen szeretnék én lenni az új…

Chiellini: „A Juve nem a sokgólos győzelmek csapata”
Chiellini: „A Juve nem a sokgólos győzelmek csapata”

Giorgio Chiellini legutóbb arról beszélt, hogy a Juventus nem a Real Madrid, és soha nem is lesz, legalábbis a BL-hez való hozzáállás tekintetében. A bianconero csapat gól nélküli döntetlennel zárta a Sevilla elleni idei első BL-meccset, ezért pedig sokan kritikát fogalmaztak meg…

Del Piero: "Tetszenek a Juventus új igazolásai"
Del Piero: "Tetszenek a Juventus új igazolásai"

Alessandro Del Piero a Corriere dello Sport munkatársának adott hosszabb nyilatkozatot, amely során szót ejtett a távozásról és a lehetséges visszatérésről, valamint a Juventus jelenlegi csapatáról is.  "Ez egy távkapcsolat, mivel én nem tartózkodom Torinóban, így nincs…

Marotta: "A Juventus már nem kívülálló a Bajnokok Ligájában"
Marotta: "A Juventus már nem kívülálló a Bajnokok Ligájában"

A Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta úgy véli, hogy a Torinóban két szezont töltő, majd a Real Madridhoz visszatérő Álvaro Morata egy nap majd újra magára öltheti a zebracsíkos mezt, s természetesen szó esett a hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzésről is. "A labdarúgásban az…

Sissoko: „Matuidi távozni akart”
Sissoko: „Matuidi távozni akart”

Moussa Sissoko nemrégiben elmondta, hogy válogatottbeli társa, Blaise Matuidi szeretett volna a Juventushoz csatlakozni, mivel izgalmas opciónak vélte a váltást. A bianconero együttes sokáig befutónak tűnt a francia középpályás megszerzése tekintetében, azonban végül a Paris…

Bonucci: "Csalódást okozott a szurkolók viselkedése"
Bonucci: "Csalódást okozott a szurkolók viselkedése"

A Juventus védőjátékosának, Leonardo Bonuccinak nem szegte kedvét a csalódást keltő döntetlen a Sevilla ellen, s továbbra is a Bajnokok Ligája döntőjét tekinti az egyik legfontosabb célkitűzésének, azonban csalódottsággal szólt a szurkolók tegnap mutatott magatartásáról. "Ezen a mérkőzésen a…

Sampaoli: "Nem volt különbség a két csapat között"
Sampaoli: "Nem volt különbség a két csapat között"

A Sevilla argentin mestere, Jorge Sampaoli magabiztosan értékelte csapata torinói pontszerzését, s ugyan továbbra is a Juventust tartja a Bajnokok Ligája egyik nagy esélyesének, úgy véli, hogy a spanyol együttes tegnap este egy szinten játszott a házigazdával. "Nyomást gyakoroltunk…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása