Massimiliano Allegri a tabella második helyét elfoglaló AS Roma elleni szombati összecsapás előtt a meccs fontosságáról beszélt, ám arra még nem tudott választ adni, hogy milyen támadósorral vág neki a találkozónak.
„Túl távoli még a meccs ebből a szempontból, hiszen előttünk van még a mai edzés, illetve holnap reggel is lesz egy edzés. Holnap este játszunk, ezért van időm még ezen gondolkodni. Őszintén mondhatom, hogy még nem döntöttem ez ügyben.
Lehet, hogy Paulo Dybala fog párost alkotni Gonzalo Higuaínnal, de azt sem zárom még ki, hogy a Mario Mandžukić és Gonzalo Higuaín páros fog pályára lépni, meglátjuk. Még van egy kis kiértékelnivalóm, azonban nem valószínű, hogy mindhárom csatár kezdjen.
Az elmúlt években az AS Roma a Napolival együtt jelentette a Juventus ellenfelét. Nagyon erősek, mivel kiváló minőségű futballistákkal rendelkeznek, illetve nagyon jól szervezett csapatokról beszélünk.
Függetlenül attól, hogy holnap ki fog pályára lépni, egy kemény AS Romával fogunk találkozni, mivel a szezon elejéhez képest a csapatuk lényegesen kevesebb lehetőséget ad az ellenfél számára. Talán kevesebb gólszerzési lehetőséget hoznak létre, ám a védelem masszívabb.
A mérkőzés nem fogja eldönteni a bajnokság sorsát, de fontos lenne számunkra, mivel holnap lényegében egy pont előnnyel vágunk neki a meccsnek.
Amennyiben a bajnokságot továbbra is vezetni kívánjuk, jó eredményt kell elérnünk holnap, mivel az AS Roma következő ellenfele a Chievo hazai pályán, míg mi a Szuperkupa döntőjén veszünk részt Dohában.”
A csatársor és a védősor kérdéses, ám az bizonyosnak tűnik, hogy Miralem Pjanić játszani fog a szombati rangadón.
„A védelem tekintetében még nem döntöttem, de talán jobb lenne holnap Medhi Benatiával játszani, és döntést kell hoznom a védősor létszáma tekintetében. Andrea Barzagli jobban érzi magát, a válla jobb állapotban van, tehát egyértelmű, hogy teljesen felépült az AC Milan elleni meccsen elszenvedett sérülésből.
A védelmen nem az AS Roma miatt fogok változtatni, mivel nem tudom, hogyan fognak a fővárosiak felállni ellenünk, nem tudom, hogy Bruno Peres játékra kész állapotban lesz-e, nem tudom, hogy ki fog játszani.
Intelligensen kell játszanunk a mérkőzésen, óvatosan, nagy intenzitással és különösen jó játékminőséget nyújtva. Tehát előfordulhat, hogy három védő fog pályára lépni
Miralem Pjanić azonnali fegyver, egy későbbre tartogatott fegyver vagy egy cserepadról bevetett fegyver lenne? Nem, Miralem Pjanić játszani fog.
A döntetlen nem jó számunkra, mivel ez fontos mérkőzés, és számunkra fontos lenne a győzelem, mivel ez az összecsapás a közvetlen ellenfelünkkel történik.
Jelenleg döntetlenünk sincs hazai pályán, ezért jó lenne, ha győzelemmel folytatnánk a sorozatot. Igaz ez azért is, mert már csak két meccsünk van karácsonyig, egy bajnoki és az első lehetőség arra, hogy trófeára tegyünk szert idén, és nem lesz esélyünk a bosszúra, mivel egyetlen találkozó dönt.”
A mester természetesen az ellenfél edzőjéről is ejtett pár szót, és rendkívül elismerően szólt Luciano Spallettiről.
„Luciano Spalletti az érkezése óta mostanáig kiváló munkát végzett. Átalakította az AS Roma csapatát, és mindenekelőtt a mentalitás változott. Már csak az a tény is a változásra utal, hogy az AS Roma kevesebb gólt kap.
Ezen kívül meg nagyon jó futballisták alkotják a keretet, mint például Edin Džeko, aki optimális szinten teljesít. Holnap jó, kiegyensúlyozott találkozóra számítok, nagyszerű este lesz a sport számára a bajnoki címre esélyes két csapat között.”
A Juventus elnöke, Andrea Agnelli arról beszélt legutóbb, hogy az összes csapat a torinói csapat bukását kívánja, ám Massimiliano Allegri korántsem festett ilyen negatív képet.
„A Juve a saját versenyével törődik. A Juventus meccsről meccsre halad, ahogy mindig is tette a csapat, megpróbáljuk biztosítani a pontokat jelentő győzelmeket, amelyek révén végül megszerezhető a bajnoki cím.
Természetes, hogy a Juventus számos ellenféllel néz szembe, holnap az első számú ellenfelünkkel találkozunk. Aztán a következő meccsen a Bologna csapatával, majd jön a Fiorentina, a Lazio… A bajnokságon belül az összes csapat a Juventus ellenfele, azok pedig kiemelten, akikkel a bajnoki címért csatázunk.
Szerintem természetes dolog ez, a játék része. Végső soros teljesen normális, hogy a Juventusnak mindenkivel meg kell küzdenie azért, hogy elhódítsa a bajnoki címet.”
A mestert ezt követően a várt karácsonyi ajándékokról kérdezték, amelyek januári igazolások formájában érkezhetnek a Porto elleni BL-párharc előtt.
„Megírtam a levelem a Télapónak, aztán majd meglátjuk, hogy milyen ajándékot kapok…” - mondta Massimiliano Allegri mosolyogva.
„Minden attól függ, hogy jó voltam-e vagy sem. A sorsolás papíron jónak tűnik, de a Porto olyan csapat, amely számára nem újdonság a Bajnokok Ligájában való szereplés, hozzászoktak a nemzetközi színtérhez.
Meglepték az embereket az AS Roma kiejtésével, és 2015 tavaszán a negyeddöntőben legjobb tizenhat csapat között megverték 3-1-re a Bayern München csapatát, ezért határozottan nem lesz egyszerű a feladatunk, különösen figyelembe véve a Porto európai eredményeit. Erről nem szabad megfeledkezni.” - zárta a sajtótájékoztatót szokásos óvatossággal a Juventus sikertrénere.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bulldeo 2016.12.16. 17:33:01
Mitya10 2016.12.16. 18:21:09
@.Bulldeo: én még azon gondolkoztam h a keret mennyisége miatt ha nem adunk el akk Witsel jöhet e mert asszem emiatt IS akartuk Hernanest értékesiteni de majd vki felvilágosit erről... de nagyon várom a bohóc fejűt én is!