A Sevilla elleni keret

bajnokok_ligaja_logo.jpgA Juventus számára a Sevilla torinói látogatásával kezdődött az új Bajnokok Ligája-szezon, s most, két mérkőzéssel a csoportkör zárása előtt, a hazája bajnokságában is kiválóan szereplő andalúz együttes két pont előnnyel vezeti a H-jelű négyest a zebramezesek előtt. 

Az Olympique Lyon elleni elszórakozott hazai mérkőzéssel a Juventus a saját életét keserítette meg, hiszen a csoport első helyének megkaparintása érdekében most győznie kell Sevillában, ha ezt elmulasztja, az utolsó játéknapon a sorsa már a francia csapat kezében lesz.

Massimiliano Allegri mester számára fel van adva a lecke a támadósor összeállítását illetően, hiszen a huzamosabb ideje hiányzó Paulo Dybala és Marko Pjaca mellett, ezúttal nem számíthat a Pescara elleni találkozó könnyebb sérülést elszenvedő Gonzalo Higuaínra sem, így csupán Mandžukić és a tizenhat esztendős Kean áll rendelkezésére.

A Juventus védőrészlegének is lesznek fontos hiányzói, hiszen sérülés miatt Andrea Barzagli és Medhi Benatia is kihagyja a Sevilla elleni találkozót

A mérkőzés játékvezetője az angol Mark Clattenburg lesz.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Bonucci, Dani Alves, Rugani, Evra

Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Hernanes, Lemina, Asamoah, Sturaro, Merio

Csatárok: Mandžukić, Kean

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1311977778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2016.11.22. 19:05:52

Kötelező győzelem.

Hajrá Juve!

I love JU 2016.11.22. 19:05:57

ki az a Merio? és hogy kerül a bl-keretbe?

Bbenj 2016.11.22. 19:28:42

@I love JU: a primavera csapat tagja,B listàrol lehet ifiket nevezni,igy került Ő is a keretbe!de hogy mièrt az jo kèrdès

Lisandro 2016.11.22. 19:40:39

@Bbenj: Azért,mert észrevettük,hogy a Milan hogy építi be a fiatalokat,s ennek láttán talán megindul nálunk is valami.

Juventino86 2016.11.22. 19:40:49

Most nagyon kíváncsi vagyok, milyen kezdők rak fel a mester, pár perc múlva már lehet hivatalos kezdő. Forza Juve!!!!!!!!!

Apuleius 2016.11.22. 19:43:22

A hivatalos kezdőcsapat: #Juve XI: Buffon; Dani Alves, Rugani, Bonucci, Evra; Khedira, Marchisio, Pjanic; Cuadrado, Mandzukic, Alex Sandro

Apuleius 2016.11.22. 19:44:32

A kispad: #Juve SUBS: Neto, Chiellini, Asamoah, Sturaro, Lemina, Hernanes, Kean

szeszterciusz 2016.11.22. 19:45:30

Sima Juve győzelemet várok !! :) :)

Bbenj 2016.11.22. 19:46:37

@Lisandro: úgy legyen!igaz èn arra lennèk kivàncsi,hogy mièrt pont Ő?mert a primaverabol ismerösebb a Clemenza,Kastanos,Macek nevek!Merio nevèt mèg nem hallottam,igaz az nem azt jelenti,hogy nem lehet jo jàtèkos!

Bbenj 2016.11.22. 19:48:41

Ez a kezdő egèsz jó,nàlam Khedira helyett Lemina jàtszana!nagyon kivàncsi vagyok,hogy milyen lesz a Sandro-Mandzu-Cuad 3as elöl!kezdődjön màr a meccs!

Juventino86 2016.11.22. 19:50:20

Na most az írja a kezdőre, hogy 3-5-2, de nem tudom, az hogy jön ki ezzel a kezdővel :D De egész jó sor :)

pedronegroo 2016.11.22. 19:50:37

@Apuleius: Ez a hátsó négyes azért messze nem a BBC.... szerintem ez sokkal komolyabb gond lehet mint Higany hiánya. Egy izgalmas hajtós meccset várok, eredmény viszont megtippelni se tudom.

I love JU 2016.11.22. 19:51:36

Rugani?? és Chiello??

Juventino86 2016.11.22. 19:52:15

Ugyanis ez a hivatalos: Buffon; Dani Alves, Rugani, Bonucci, Evra; Khedira, Marchisio, Pjanic; Cuadrado, Mandzukic, Alex Sandro.

pedronegroo 2016.11.22. 19:53:14

@Juventino86: akkor meg Alves-Sandro a széleken, Evra megint a védőhármasba, Cuad meg megy Mandzu mellé/mögé a csatárduóba.

I love JU 2016.11.22. 19:54:48

@Juventino86: hatul Bonu, Ruga Evra, közép Dani, Marchi, Pjanic, Khedi és Sandro, elől meg Cuad es Mandzu, valahogy igy jön ki a 3-5-2

Leram7 2016.11.22. 19:57:31

@Juventino86: Khedira helyére Hernanaest tettem volna. De túl sok variáció nincsen.

Grinta 2016.11.22. 20:01:05

@Bbenj: Én azt gondolom a mentalitás miatt,hogy lássák milyen az,amikor egy ilyen meccsre készülnek az igazi profik.@Lisandro: Nem gondolnám hogy a Milan példáján,mert a két csapatnak mások a lehetőségei,mint ahogy a céljai is.

Apuleius 2016.11.22. 20:01:08

@pedronegroo: Hát igen, ennek a védelemnek adódhatnak gondjai Sevillában.

Juve82 2016.11.22. 20:02:36

De várom már, hogy kezdődjön:)

Lisandro 2016.11.22. 20:02:40

Ezaz!!
Kezdődik a közvetítés!!
Lehet nyitni a söröket,gyújtani a cigiket,mindenkinek jó szórakozást,s természetesen Forza Juveee!!

Juventino86 2016.11.22. 20:07:16

A valóságban akkor ez 5 védő lesz védekezésben, támadásban meg 4-4-2 talán.

Juve82 2016.11.22. 20:08:34

@Lisandro: Ez az :)))forr a bor:))

The king of alibis 2016.11.22. 20:09:00

Unom már, hogy minden héten a lófejű bohócot kell nézni

Lisandro 2016.11.22. 20:14:43

@Juve82: :-))))
Had szóljon!!:-)))

patrik1112 2016.11.22. 20:28:11

Ruganinak itt a lehetoseg! Forza!!

Juveboy92 2016.11.22. 20:32:06

@Juventino86: 4-3-3! www.facebook.com/ClaudioZuliani/posts/1167124760043291:0
ez a hivatalos UEFAnak beadott lap a kezdőkről

Györijuventino 2016.11.22. 20:37:13

Sandro-nak és Rugani-nak itt a nagy lehetőség.
Khedira helyett egy romboló középpályást tettem volna be ( Sturaro/Lemina).

The king of alibis 2016.11.22. 20:54:26

BL győzelem.... MUAHAHAHAHA

venember83 2016.11.22. 20:55:38

Félelmetes az ellenfelek hatékonysága rögzített helyzeteknél.

Apuleius 2016.11.22. 20:56:07

A védelmünk megint összehozta...

Chainsmoker 2016.11.22. 20:56:12

Vicc megint rögzítettből szopunk be egy szar gólt...

pedronegroo 2016.11.22. 20:57:04

A fagyi egyből visszanyalt, az eddig mellőzött most kényszerből játszó Rugani szép gólpasszt adott...

Rikoo 2016.11.22. 20:57:48

Komolyan Evrát el kell zavarni. Ne itt vezessen le. Jó játékos volt, de kurva gyenge amit nálunk csinál.

Apuleius 2016.11.22. 20:58:00

@pedronegroo: Szerintem ez nem Rugani gólja volt.

Watakuki 2016.11.22. 20:58:29

@pedronegroo: pár peec és megjön, majd megmondja, hogy csak idő kell, meg amúgy a játékunk megvan, Khedira meg tökre stabilitást ad stb... vicc a csapatunk, bármennyire is fáj kimondani.

The king of alibis 2016.11.22. 20:59:08

Rossz nézni a lófejű bohóc újabb alibista produktumát. Úgy látszik ő lesz Allegri Padoinja.

juve28adam 2016.11.22. 20:59:43

Ez a védelem anyám... fejjel szétszívatnak.

MeGmOnDtaM 2016.11.22. 21:00:01

Ruganinak ehhez nem volt köze... jobban helyezkedtek a Sevillások, és mazli is kellett a lovéshez, hogy ne akadjon el a lábak kozott... ez van.

pedronegroo 2016.11.22. 21:00:34

@Apuleius: csak eltúloztam, de egyébként esküszöm írni akartam hogy Rugani hibázni fog mert mint tudjuk a karma olyan mint a bumeráng, mert ugye Allegri csak kényszerből játszatja. De ez egy vétlen gólpassz volt. Amúgy meg mondjam hogy Allegri hibája hogy minden szögletből gólt kapunk???

Apuleius 2016.11.22. 21:01:45

@pedronegroo: Nagyon erős Rgani kifejelését gólpassznak nevezni, Evra sokkal inkább hibáztatható a gólért.

Chainsmoker 2016.11.22. 21:03:04

Csak nehogy beleszaladjunk a késbe...:/

venember83 2016.11.22. 21:03:23

Ott volt a kettő-nullhoz a helyzet. Komoly.

Juvegaspy 2016.11.22. 21:03:54

Vhogy talalni kell egy golt meg kurvara el kene kezdeni focizni mert igy csak a Sevilla onbizalmat noveljuk ami nem kecsegtet sok joval

pedronegroo 2016.11.22. 21:04:26

@Apuleius: mondtam hogy túloztam :), de azt is mondtam hogy a védelmünkkel lehetnek gondok és hát eddig vannak is!

Apuleius 2016.11.22. 21:07:09

@pedronegroo: Ok, ok, megértettem! Engem Evra balfaszkodása kezd idegesíteni amúgy.

2016.11.22. 21:10:43

Hurkalé ez nagyon,semmi helyzet,a közeppálya üres,Khedira full láthatatlan,Mandzukic,Cuadrado,Sandro,Pjanic,gyerekek,egyetlen támadást se vittünk végig eddig.

Tribbiani11 2016.11.22. 21:10:44

Úgy egyébként mégis mi kell még ahhoz, hogy letámadjanak a srácok? Full nyugodtan passzolgat a sevilla, ők meg közelről nézik.

Apuleius 2016.11.22. 21:11:05

Elég szórványosan lépjük át a félpályát, ez a meccs több, mint kellemetlen eddig.

Apuleius 2016.11.22. 21:12:10

Mandzukic, te szerencsétlen...

venember83 2016.11.22. 21:12:56

@Apuleius: én inkább nem sorolom. De azért az elég zavaró, hogy oké, nincs középpálya idén, de a sérüléseknek köszönhetően nincs stabil védekezés vagy csatársor sem. Oké, hogy márciusban lehet nyerni ezt-azt, de addig bőven reménytelen helyzetbe kerülhet a csapat a BL-ben pont az ilyen meccsek miatt.

P*csába, csak elkezdtem sorolni... De ez még csak az eleje, srácok. :D

pedronegroo 2016.11.22. 21:13:00

@fire06: pedig a Pescara ellen még nem volt semmi gond.....

Zombijuve 2016.11.22. 21:16:11

Ez eddig igen borzalmas! Én mindig pozitívan és optimistán álltam a csapathoz de ez már nekem is sok (kkk)!

Mitya10 2016.11.22. 21:16:49

Blogtársaim ma megszületett a kislányom! :'))) látom a juventus rosszul áll azért elvárom h forditsanak nekem 1 ilyen napon :)

Apuleius 2016.11.22. 21:17:59

@Mitya10: Gratulálok! Egészséget és nagyon sok boldogságot kívánok a Kicsikének és az egész Családnak! :-)

Mitya10 2016.11.22. 21:19:30

@Apuleius: Szívből köszönjük! :) látod azért a fél szemem a másik családomon tartom ;)

RHUN 2016.11.22. 21:20:07

Pfu ez eddig semmi. Khedira semmi s a 4 3 3 se megy Sandro ékként eltünik Mandzu pesig tudjuk milyen kell 10 helyzet. A csak törzs szurkoloknak való meccs

venember83 2016.11.22. 21:20:08

@Mitya10: Ez nagyszerű hír, szívből gratulálunk, meg természetesen jó egészséget kívánunk az egész családnak! Én ma már kivettem a részem a fordításból, most valóban a srácokon a sor, de azért valljuk be, ezzel a játékkal vajmi kicsi az esély erre. :)

pedronegroo 2016.11.22. 21:21:12

@Mitya10: Gratula! Egy ilyen napon a meccs miatt a legkisebb mértékben se izgasd magad!

Gabuero9 2016.11.22. 21:21:39

Ottis a piros faszopok
@Mitya10: nagy gratula!

MeGmOnDtaM 2016.11.22. 21:21:40

A Palermóoban úgy látszik nem tanulta meg Vázquez hogyan kell játszani sárga laposan :)

Rocky80 2016.11.22. 21:21:43

Dybala barátja legalább így segít. :D

pedronegroo 2016.11.22. 21:22:20

@Mitya10: na tessék ott egy piros a sevilla-nak! mi kell még? :)

Nathas 2016.11.22. 21:22:36

@Mitya10: gratulálok! A győzelmi ünnepléssel egybekötött eredményes tejfakasztót kïvánok :-)

RHUN 2016.11.22. 21:22:44

@Mitya10: Gratulálok s jó egészséget az egész családnak. Reméljük sikerül az angol velünk velünk van :)

Hiribi27 2016.11.22. 21:23:05

@Mitya10: gratulálok! Isten áldja meg a kis jövevényt!

The king of alibis 2016.11.22. 21:24:19

Takarítsa már le a lófejű búúúúúúzit

Szili072 2016.11.22. 21:24:34

Marchisio eddig labdába sem ért.Evra le Chiello be.

Apuleius 2016.11.22. 21:25:25

@Mitya10: Annak idején én a Real Madrid elleni emlékezetes meccset néztem éppen, amelyen Del Piero duplázott, amikor a terhességi teszt megmutatta, hogy a nagyobbik lányom úton van :-)

Györijuventino 2016.11.22. 21:25:46

@Mitya10: Gratulálok én is és meg fogják fordítani a srácok tartalékosan is!!!

Rocky80 2016.11.22. 21:26:28

Közben a Dortmund 5-2-re vezet. 38. Perc. :O

Apuleius 2016.11.22. 21:27:13

Khedira helyett be kell hozni Keant, esetleg Netót vagy bárkit.

venember83 2016.11.22. 21:28:20

@Apuleius: igen, sokra menne a csapat azzal, ha Khedira helyén valami focista játszana.

Hiribi27 2016.11.22. 21:31:19

Óriási ez a bíró :D

The king of alibis 2016.11.22. 21:31:25

11-es? Clattenburg a Zisten

venember83 2016.11.22. 21:31:27

Kíváncsian várom, mit fog változtatni a mester a szünetben.

Nathas 2016.11.22. 21:31:47

Ezeket a késelés miatt kapjuk?

juve28adam 2016.11.22. 21:31:59

A bíróra rossz szavunk nem lehet.

szeszterciusz 2016.11.22. 21:32:00

senki nem mossa le rólunk megint , hogy segítenek !!!!

RHUN 2016.11.22. 21:32:16

A Hercegggggg buuum

Juve82 2016.11.22. 21:32:32

Fű ezt köszönjük!!

Rikoo 2016.11.22. 21:34:20

Lehet, hogy babo így értette azt, hogy a vezetőség is hozzátehet vmit a meccshez.:D

Györijuventino 2016.11.22. 21:34:24

Két sárga teljesen jogos volt és ilyenekért is szoktak adni 11-est ennyi.
NYeri kell és leszarni mindent. Mutaott játékot és mit szólnak.
Legalább ennyi kijár BL-ben...
Sokszor szánalmasan ellenünk fújtak...

Grinta 2016.11.22. 21:34:26

A kis kopasz mindjárt felrobban :D

mpite 2016.11.22. 21:34:41

Azt hiszem megvan hogy a keselo szurkolok honnan tanultak ezt a moralt. Undorító amit műveltek ezek az első félidőben...

steven.h 2016.11.22. 21:35:22

Hogy őszinte legyek, vicc hogy ez a Clattenburg BL döntőt vezethetett, teljesen kicsúszott a meccs a kezéből

Grinta 2016.11.22. 21:35:27

Sevillában nincsenek ahhoz szokva,hogy a bíró azt fújja amit lát.

venember83 2016.11.22. 21:35:30

Nem volt kevésbé tizenegyes ez, mint amit anno a Juve ellen megadtak legutóbb a BL-ben.

Mitya10 2016.11.22. 21:36:16

Hatalmasak vagytok! Köszönjük! :) ah látom Allegri olvasta h mit várok el tőlük nagyon helyes :P
@Apuleius: ezek nem véletlenek ;)

Szili072 2016.11.22. 21:36:33

Ilyen mákot! Gyengék vagyunk.

sleepy8 2016.11.22. 21:37:10

Vissza adta a tavalyi buntetot, amit a Bayern ellen nem fujt be..

2016.11.22. 21:37:33

A 2 sárga jogos, a 11-est meg köszönjük :)

2016.11.22. 21:38:25

@rightinthenuts91: Bármit is mond Torghelle :D

2016.11.22. 21:38:35

Csúnya játék, pedig bíztam benne hogy a Cuad-Sandro széljáték hatékonyabb lesz, de egyelőre nem lábalunk ki abból a mentális gödörből amibe szerintem benne van a csapat. :(

A tizit köszönjük, Torghelle majd kielemzi hogy jogos volt e

Leram7 2016.11.22. 21:39:16

Hát ez egy szörnyű meccs!

A játékunk lassú és körlményes, valamint nincsen bennünk tűz. A sevilla játékosokon lehet látni a tüzet.

A piros megadható volt, de azért szigorú.

A 11-es nálam kicsit ajándék. Marchisio 11-ese bűn rossz volt és nagyon halovány is.

Khedira úgyszintén puhány.

De aki nekem ma a legnagyobb csalódás, az Bonucci, ma ő kéne legyen a vezér!

Nyerhetünk simán, de ezt a meccs már játékban, erőmutatásban leszereplés.

Juvegaspy 2016.11.22. 21:40:04

@Mitya10: Gatulaaaa!

A Spori a bayern utan torleszt nekunk kicsit. Amugy mind a piros mind a tizi adhato volt.
2.felidoben el kell oket intezni forzaaa

Györijuventino 2016.11.22. 21:40:51

Ahhoz képest, ahogyan fellállunk és mennyire vagyunk így összeszokva annyira nem borzalmas a játék.
Második félidőben gólokkal kell eldönteni a meccset, majd rendezni a sorokat a következő Bl-meccsig s bajnokságban legtartalékosabban kiállni!

2016.11.22. 21:41:27

A kiállítás teljesen jogos volt és a visszajátszás alapján a tizi is simán adható volt,túl látványosan rángatta az ember Bonuccit. Szerencsére amilyen hajtós a Sevilla,annyira eszetlen is.

2016.11.22. 21:44:28

Kean jöhetne, Mandzukic kevés ehhez a védelemhez.

Tothtihamer 2016.11.22. 21:46:16

Rúgtak már ellenünk kevesebbért is tizit.

juve28adam 2016.11.22. 21:47:00

Ez a Sanyi nagy taktikai zseni :DDDD

Grinta 2016.11.22. 21:47:36

@rightinthenuts91: Szerintem is jöhetne a 16 éves gyerek,sokkal jobban feltörné őket, mint a sokszoros válogatott erőcsatár...

nortu30 2016.11.22. 21:49:39

A bíró alaposan megágyazott nekünk, de még így is nehéz lesz őket lenyomni. Motiváltabbak, jobban helyezkednek, dinamikusabbak. Ha nincs a kiállítás... jobb nem is belegondolni. Persze persze sérülések, de akkor is arcpirító. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg nem tartozunk Európa közvetlen élvonalához. Ez van.

Grinta 2016.11.22. 21:49:49

@Mitya10: Kis Juventina született,ez mindig öröm!Egészséget a családban mindenkinek! :)

venember83 2016.11.22. 21:52:43

Alex Sandro izomsérülés?

So5ika 2016.11.22. 21:54:21

Félidő X tippem ezzel bejött, köszi Clattenburg :-). Amúgy sztem nem volt 11-es, a Sevilla valóban jobb volt a kiállítás előtt, egyszerűen "megölték" a játékunkat, amit kurva szarul adtunk elő. Az is igaz, hogy a Sevilla gólja mákoskalácsháza volt, szerencsére a következő helyzetüket kihagyták.

Juve82 2016.11.22. 21:55:35

@juve28adam: Jó, hogy tud mondani néha értelmes mondatot:)))

Grinta 2016.11.22. 21:57:10

Mindig megy a téli mercatós találgatás,hogy ki jöjjön,aki játszhat is a Bl-ben,meg erősítést is jelent.Lenne egy új javaslatom.Szabadon igazolható..Mark Clattenburg.Még a "fiatalítási projektünkbe" is beleillene!!41 éves a karakter :)

mpite 2016.11.22. 21:58:55

Chiello nagyon melegít, lehet Evra helyett jön és jön a 3-5-2.

Juve82 2016.11.22. 21:59:52

@Mitya10: Sok boldogságot,erőt, egészséget :)

The king of alibis 2016.11.22. 22:00:29

Mit össze vergődik ez a kopasz tahó

Juve82 2016.11.22. 22:00:45

De gyengék vagyunk még 10ember ellen is...:(

Rikoo 2016.11.22. 22:01:00

Pjanic osztja az észt mindenkinek, de egy kalap szart nem ér a játéka. A bíró nem lenne velünk nagyon csúnya vereség lenne ebből.
A Rugani-Bonucci kapcsolat is borzasztó hátul.
A szokásos Evra, Khedira duóról ne is beszéljünk.Ilyen teljesítményt nyújtani Juventus mezben...

RHUN 2016.11.22. 22:02:46

Kattenbörger a 12. Emberünk :)

Grinta 2016.11.22. 22:02:49

Clattenburg urat a megye 3-ban a helyi seriff nem tudná bevédeni!

4D 2016.11.22. 22:03:53

Gyalázatosan futballozunk

The king of alibis 2016.11.22. 22:04:40

Evra helyett nincs egy fiatal olasz?

.Bulldeo 2016.11.22. 22:04:55

Asszisztálunk. Szégyen.

Zombijuve 2016.11.22. 22:05:13

A rohadt életbe hogy 10 emberrel is jobban játszanak a spanyolok!

Grinta 2016.11.22. 22:07:08

Ki a kommentátor?Nyelvújító zseni..asszondja,Bedobáskodás :D

Nathas 2016.11.22. 22:07:56

Szerintetek lesz helyzetünk a meccsen? Megőrülök...

Hiribi27 2016.11.22. 22:09:56

Gyerekek! Ez vmi nagyon borzasztó!

GabrieleGrande 2016.11.22. 22:09:57

Istenem,mit művelünk 10 ember ellen is teljesen impotensek vagyunk

4D 2016.11.22. 22:10:56

Bilbao szurkolói rendesen kitesznek magukért

Rikoo 2016.11.22. 22:11:01

Nem tudom elhinni, hogy ennyire gyengék vagyunk. Ez borzalmas.

MeGmOnDtaM 2016.11.22. 22:12:00

Igen, szarul játszunk, tobb van ebben a csapatban...

Apuleius 2016.11.22. 22:13:18

Igazán kaphatnánk még egy büntetőt.

Hiribi27 2016.11.22. 22:13:52

Szerintem egyetlen magyarázat lehet erre gyenge játékra: a Pescara elleni gigaderbi sokat kivett a játékosokból. Meg el kellett utazni Sevillaba. Nagyon fáradtak lehetnek.Én egy kicsit sajnálom is őket.

2016.11.22. 22:14:12

B@sznak ezek rá. Mintha két gólos előnyben lennénk..

malloy_ 2016.11.22. 22:15:16

@Apuleius: én egy Sevilla öngólban bízom.

Rikoo 2016.11.22. 22:15:29

Hozzuk be Keant. Sokat nem veszíthetünk vele. Hátha talál vmi véletlen gólt.
Mandzukic még csak véletlenül se fog.

Nathas 2016.11.22. 22:16:03

Allegri tanácstalanságában behozza sturcsit

Rikoo 2016.11.22. 22:16:19

Véééééégre!!!!!
Új meccs kezdődik!:D

venember83 2016.11.22. 22:16:38

„Fontos célunk van holnap, nyerni akarunk idegenben, gólt akarunk szerezni a Sevilla ellen, és jó mérkőzést szeretnénk.”

„Ennek ellenére nyernünk kell, hiszen ezen a mérkőzésen megszerezhetjük a továbbjutást, a következő pedig dönt az első vagy második helyről.”

Nathas 2016.11.22. 22:17:14

Bazzz... viccből írtam, azt közben tényleg!!! A megmentő...

szeszterciusz 2016.11.22. 22:17:35

Borzasztó hogy mennyire nem tudunk támadni , már felfoghatatlan a sok rossz megoldás ! csak hátra fele ! Szenvedés minden egyes meccset nézni sajnos

The king of alibis 2016.11.22. 22:18:13

Semmi tudatosság nincsen a játékunkban. Egy kibaxott impotens brigád ez...

Vega88 2016.11.22. 22:18:25

Valaki magyarázza már el mięrt játazunk úgy h jó az x???? Ideges vagyok...

Apuleius 2016.11.22. 22:18:44

Éppen egy Sturaro hiányzott a sikerhez...

kozagaha 2016.11.22. 22:19:43

hát ez egy ritka szar meccs...
de remélem behúzzuk -.-

juve28adam 2016.11.22. 22:19:50

@Vega88: ennél többet nem tudunk, gyengék, elképzeléstelenek vagyunk, impotensek

mpite 2016.11.22. 22:20:01

De jól elkuldtek ezt a csávót:D 3 méterrel arrébb ment

kozagaha 2016.11.22. 22:20:03

@Apuleius: Remélem véletlen gólt lő :D

The king of alibis 2016.11.22. 22:20:14

@Vega88: 2. helyen akarunk továbbmenni

Tribbiani11 2016.11.22. 22:21:02

Ez a meccs a futball megcsúfolása...

devil-z 2016.11.22. 22:21:08

Nem tudom, hogy melyik a rosszabb. Az, hogy ilyen ötlettelen kalap szar a játékunk holott a bíróval 12-en vagyunk a pályán, vagy az ha vezetői utasítás alapján tartjuk az x-et.. mindenesetre szégyen.

malloy_ 2016.11.22. 22:21:09

Ez nagyon szánalmas. A Lyon elleni meccs után megint oda jutottam, hogy azért szurkolok, hogy az ellenfél rúgjon gólt. Megérdemelnék. Szánalmas amit leművel a Juventus.

2016.11.22. 22:21:14

Basszus,amíg 11-en voltak több helyzetünk volt,mint most...nagyon kevés ez és a szerencse sosem tart örökké.

steven.h 2016.11.22. 22:23:17

A Sevillaban a Sarabia az a Milános olasz srác?

2016.11.22. 22:23:20

Ennek az lesz a vége, hogy a végén kapunk kontrából egy gólt

MeGmOnDtaM 2016.11.22. 22:23:39

Jé, volt egy távoli lovésunk... miért nincs tobb???

venember83 2016.11.22. 22:24:18

@rightinthenuts91: hát igen, ha túl sok kockázatot vállalnak a játékosok...

Szili072 2016.11.22. 22:24:24

Ez csak bunda meccs lehet.

2016.11.22. 22:26:16

@venember83: Hát ha már Bonucciknak kell a 16-os környékére a labdát, simán lehet :D

MeGmOnDtaM 2016.11.22. 22:26:49

Amúgy csak jelzem hogy a cimvédo Margit 1-1 játszik Liszabonban :)

2016.11.22. 22:26:52

Megkockáztatom,hogy reálisabb lenne ehhez a teljesítményhez az EL,semmivel se játszunk jobban,mint egy Mu...teljes tanácstalanság támadásban,ilyen gyenge Juvét utoljára a Zaccheronis Ferrarás Del Neris időkbe láttam.

Hiribi27 2016.11.22. 22:27:01

Sandroval mi van? Látszik h sérült. Miért van a pàlyán???

Rikoo 2016.11.22. 22:27:04

Na úgy néz ki BL-meccsen is beküldjük a srácot.

Rikoo 2016.11.22. 22:27:53

Góóóóóóóóóóóóóóóól

2016.11.22. 22:28:11

Ez elég nagy fricska :DDDd bonuuuuuu

Grinta 2016.11.22. 22:28:24

Erre szokták azt mondani..hogy pofátok befogtátok!

Rikoo 2016.11.22. 22:28:25

Hát ezt el sem hiszem.:D

MeGmOnDtaM 2016.11.22. 22:28:27

Végre Bonu! Remélem ez így is marad!

devil-z 2016.11.22. 22:28:44

A védő baszd meg, a védő!

Juve82 2016.11.22. 22:28:57

El sem hiszem:))) Bonuuuuu

MeGmOnDtaM 2016.11.22. 22:29:20

Amugy Nikolic gólt lott a Dormándnak :)

Györijuventino 2016.11.22. 22:29:24

Ott vann BBBB...................G!!!!!!!!!!!!!!!!!!

The king of alibis 2016.11.22. 22:30:43

Mi lesz ha elkezdünk fodballozni?

Nathas 2016.11.22. 22:30:49

Nem érdemeljük meg.

Apuleius 2016.11.22. 22:31:09

A Romának nincsen visszavásárlási opciója Pjanicra? A mai teljesítménye is értékelhetetlen volt.

4D 2016.11.22. 22:31:52

Ez a bombagól nem változtat azon a tényen hogy pocsékul focizunk. Már szinte hallom allegri értékelését hogy milyen jól játszottunk...

2016.11.22. 22:33:02

@Apuleius: Így van,ebben a felállásban ő is Khedira szintet hoz. Ha erre igazoltuk megbukott,ha bízunk benne,akkor váltsunk.

Rikoo 2016.11.22. 22:33:47

@Apuleius: :DDDD Nem csak a mai egyébként. Nagyon kiszámíthatatlan a teljesítménye.

venember83 2016.11.22. 22:34:33

@Apuleius: de, kölcsön + kölcsön meghosszabbítása opcióval. :D

Rikoo 2016.11.22. 22:35:06

Na b+ Khedira már egy egyszerű labdát sem bírt átvenni.:D
Egyre jobb...

Apuleius 2016.11.22. 22:35:07

@Rikoo: Ezért írtam, hogy "a mai teljesítménye is". Szerintem teljesen kiszámítható, rendszeresen rém gyenge.

Lenny85 2016.11.22. 22:37:07

Sturaro mekkora játékos !

Apuleius 2016.11.22. 22:37:15

Ezt a Sturarót is el kellene felejteni...

Juve82 2016.11.22. 22:37:26

Sajnos rohadt gyengék vagyunk de ha még így is nyerünk...

Rikoo 2016.11.22. 22:37:35

Góóóóóóóóól!!

Hiribi27 2016.11.22. 22:37:40

@Grinta: korábban egész kulturált kommentjeid voltak. Mi történt veled?

Grinta 2016.11.22. 22:37:49

Ezt meg Elemérnek!

Rikoo 2016.11.22. 22:37:57

@Grinta: Akkor konkrétan az egész blognak.

4D 2016.11.22. 22:38:01

Ott a kés szevasztok

RHUN 2016.11.22. 22:38:12

Mandzsu na 2 helyzet kellettttt

Apuleius 2016.11.22. 22:38:42

Parádééééééé!!!!!

Alex8610 2016.11.22. 22:39:04

Az utolso 15percre estem haza.Nagyon jo meccs volt :) teljesen elegedett vagyok :)

venember83 2016.11.22. 22:39:41

@Apuleius: ezt a lendületet megtarthatnád az Allegri-nyilatkozathoz is. :D

Grinta 2016.11.22. 22:40:15

@Hiribi27: Ma nem volt jó napom! :) lehet rányomta a bélyegét a stílusomra,de igazából csak egy írásomra.De tényleg mindig megy a rinyálás,qrva idegesítő.Amúgy nem szoktam meccs közben kommentelni.

Nathas 2016.11.22. 22:40:27

@Grinta: @Rikoo: csak azt ne mondjátok, hogy ezzel elégedettek vagytok :-)

Apuleius 2016.11.22. 22:40:38

@venember83: Értem a célzást, a győzelmi mámorban magamra vállalom.

juve28adam 2016.11.22. 22:40:42

@Alex8610: Szerencséd ,hogy csak annyit láttál a meccsből :D

Grinta 2016.11.22. 22:40:55

@Rikoo: Ezt nem Én mondtam...

2016.11.22. 22:41:18

De legalább a csoportelsőség megvan. Egyedül a téli merchato segíthet a középpályán. Joéjt srácok. Forza Juve!

keshudioo 2016.11.22. 22:41:19

@Mitya10: Csak kérni kellett. :) Gratula a babához!

Rikoo 2016.11.22. 22:41:24

@Nathas: Én elégedett ezzel?:DD

mpite 2016.11.22. 22:42:02

Legia 5 meccs, 24 kapott gól:DD kicsit durva, bár nem hálás feladat a Real és a Dortmund ellen játszani. A Juventus nem lőne 8at.

Na de szep volt juve! Kellett nagyon

Tothtihamer 2016.11.22. 22:42:23

Délamerikában már lövöldöznének

Grinta 2016.11.22. 22:42:33

@Nathas: Miért ne lennék elégedett?Sérülésektől megtizedelt kedvenc csapatom,három ponttal távozott Sevillából.+bemutatkozott a 16 éves kölyök is.

Hiribi27 2016.11.22. 22:42:49

@Grinta: semmi gond. Ilyen egy meccs hevében írt komment, belefér. ;-)

Apuleius 2016.11.22. 22:42:52

Sok okunk nincs az örömre, ez a teljesítmény a végén kevés lesz a Dinamo Zagreb ellen.

Rikoo 2016.11.22. 22:42:55

@Grinta: Hát ha neked tetszett amit láttál akkor baj van...
Legszívesebben le kéne tépni a mezt a játékosok nagy részéről, felpofozni őket és 1 hétig a klub múltjáról videófelvételeket nézetni velük.

Gabuero9 2016.11.22. 22:43:57

Jo meccs volt a vegere grat a sracoknak!

2016.11.22. 22:44:38

@Apuleius: Lehet, h Pjanic a rómákok trójai falova. Direkt tukmálták ránk, h lefelé húzza az amúgy is alaposan meggyengült kp-t.:)

Györijuventino 2016.11.22. 22:45:06

Az a vicces, hogy ennyi sérülttel is vezetjük bajnokságot és BL- tabellát.
Kéne nekünk egy jó 3 hét mire mindneki felépül és megszerzi megfelelő állóképeséget és összeszokottságot.
Két argentin és hotvát előre visszatér és formába lendül drasztikus javulás várható.
Illetve Pjanic és Marci összeszokik.

Grinta 2016.11.22. 22:45:26

@Rikoo: Nem írtam a tetszett szót,maradnék az elégedettnél!Második sorod erős túlzás

Rocky80 2016.11.22. 22:46:47

Csak az eredménnyel lehetünk elégedettek. :-(

Azért megraktam magunkat a mixen. :D

Rocky80 2016.11.22. 22:48:32

@Rocky80: ja meg azzal hogy Mandzu megtalálta a góllövő cipőjét.

KennethJames 2016.11.22. 22:48:37

Leminát kurva nagy luxus volt ezen az alibi kp-n nem játszatni. Bár Hernanest is szóval ez nem is olyan nagy szó.

venember83 2016.11.22. 22:49:21

@Györijuventino: a három hét alatt újabb sérültek lesznek, erről valahogy mindig megfeledkeznek az emberek.

giorgio007 2016.11.22. 22:51:28

Sanyi megszakértette a második sárgát XDDD

Györijuventino 2016.11.22. 22:51:34

@venember83: Bítunk benne, hogy nem lesznek és megáll ez a sérülési hullám.

Rocky80 2016.11.22. 22:53:09

Lemina - Marci - Hernyó: már csak ebben a középpályában hiszek.
Ez még úgy sem volt. Pjanic meg Khedira értékelhetetlen.

venember83 2016.11.22. 22:53:35

@Györijuventino: mégis mitől állna meg, ha eddig nem történt meg? Mindegy, jó éjt, és szép álmokat mindenkinek. Ránk fér, bár legalább a győzelem megvan a Sevilla ellen, és ez azért nagy szó. Clattenburgnek meg vihet ajándékot a torinói Mikulás!

Watakuki 2016.11.22. 22:54:09

@mpite: de rúgott hetet(!!!!) ennek a ketőnek, ez se menne a Juvénak...

Rikoo 2016.11.22. 22:54:42

Azt mondja a riporter, hogy kiábrándító volt a játékunk.:D
Nincs vele egyedül az biztos.
A Henrik, viszont nagyon jókat mond a stúdióban. Legalábbis az én véleményémen nagyjából mindig ugyanaz, mint neki, úgyhogy nekem tetszik amiket mondani szokott.:D

Direct_01 2016.11.22. 22:55:43

Ide gyökeres változások kellenek télen.A feladat adott,olyan húzóemberek kellenek akik játszhatnak a Blben.
Witsel-Oscar-Fabregas stbstb

4D 2016.11.22. 22:55:46

@Györijuventino: +1! Annyit tennék hozzá hogy mindezt jellemzően sz@r játékkal...

giorgio007 2016.11.22. 22:58:17

@4D: vhonnan meg kellene szerezni a felvételt, ki akaron vágni :D

Juventino86 2016.11.22. 22:59:51

Csak behúztuk, grat a fiúknak!!! Végre a bíró nem engedte faragni a srácokat. Nagyon fogok drukkolni a Lyonnak, hogy ejtsék ki ezt a hányinger spanyol bandát. A csapatot szidalmazókat nem értem. Rengeteg a sérült, alig van a csapat összeszokva, mégis nyertünk. Kalapot emelek Allegri előtt, h ilyen körülmények közt is vezeti a csapat a bajnokságotvés a bl-csoportot. Ezt a csapatot szeretni kell és több türelemmel kell viseltetni. Az viszont igaz, de egy box-to-box kp kell még. Forza Juve!!!!

Grinta 2016.11.22. 23:01:21

@Rikoo: Azért Vasquez,mint a sevillai Mandzukic...leverte nálam a poharat.Édesistenem

.Bulldeo 2016.11.22. 23:01:45

Hátra lehet dőlni, egy pocsék játékkal és türelemmel a tabella élére kerültünk. Minél hamarabb fel kell épülni a sérülteknek, és cserébe Khedirának illene kicsit befeküdni. Úgy már lehet, hogy futballt játszanánk. Forza Juve!

4D 2016.11.22. 23:02:51

@giorgio007: Le lehetne vetíteni a "miért nem szabad retardált hülyéket szakkommentátornak felkérni" előadáson a producereknek...

Juvegaspy 2016.11.22. 23:03:20

@Apuleius: azert ez igy kicsit eros..a hudekemeny Sevilla kapott 3at egy serulesekkel tizedelt Juventustol. Nem brilliroztunk de onbizalom novelonek is tokeletes eredmeny

Lisandro 2016.11.22. 23:04:13

Azt kell hogy mondjam,rutinból lehoztuk a meccset!
Filè!!
Szép volt fiúk!
Jöhet a Bayern!

Apuleius 2016.11.22. 23:06:23

@Juvegaspy: Természetesen iróniának szántam...

Grinta 2016.11.22. 23:07:57

@Apuleius: Már azt gondoltam gyógyszerre ittál :)

Leram7 2016.11.22. 23:08:16

Rossz meccs volt, de jó vége lett.

Mi 12-en voltunk, a sevilla 10-en. Azt mondom le a kalappal előttük, szép teljesítmény volt. Bárcsak egy ilyen küzdelmet és szenvedélyt látnék egy Khedira és a többiek arcán.

Ha az eredményeket nézzük, akkor eddig minden oké. De ha az intő jeleket, akkor nagy a gond.

Február végére fel kell javulnunk!

Tothtihamer 2016.11.22. 23:10:14

@Juventino86: @Juvegaspy: Az megvan hogy közel 60!!! percig emberelőnyben játszottunk és a 84!!!! percig parázni kellett hogy ne kapjunk ki?

Juventino86 2016.11.22. 23:12:37

@Tothtihamer: megvan persze. De ez a végeredmény szempontjából irreleváns

mpite 2016.11.22. 23:16:14

Azért ne felejtsük itt el a nagy sirankozasban, hogy a Sevilla eddig nem kapott gólt, mi lottunk 3at a B csapattal. Plusz tovabbjutottunk.

Amúgy mindenki Khedirat szidja itt, de szerintem Sturaro játéka inkább sertés mindenki gyereknek, aki arról álmodik hogy egyszer focista lesz.

Lisandro 2016.11.22. 23:23:46

@Tothtihamer: Parázni kellett,hogy ne kapjunk ki?
Helyzete sem volt a Sevillanak.Találtak egy mák gólt,azt ennyi!
Ha Dybala játszik,akkor ez most 1-5!
Szóval....
Filé!!

Rikoo 2016.11.22. 23:28:47

A Dortmund-Legia meccsen BL gólcsúcs született.
8-4
Na ez se semmi.

Barolo4 2016.11.22. 23:36:21

Nagyon örülök a végeredménynek, és annak is, hogy Kean beállt. Minden örömöm ellenére látni kell, hogy nem vagyunk nagy formában.... kp.-k még mindig harmat gyenge és pl. Sturaro kritikán alul állt be. Ha komolyan gondoljuk a Bl-t, akkor min.1, de inkább 2 klasszis kp-t kellene hozni télen, mert ez a része siralmas a csapatnak. Összességében nagy az öröm persze... meg kell csapni a Zágrábot és február közepéig élvezhetjük a csoport első helyet Forza Juventus! :)

Lisandro 2016.11.22. 23:57:44

Majd ha behúzzuk a döntőt is,egy nem túl szép játékkal,akkor is nyafogtok majd??Mint a Chelsea Di Matteoval!

Juvegaspy 2016.11.23. 00:02:34

@Tothtihamer: azert attol nem kellett felni h kikapunk. Itt a 3pont kellett...megvan masra mar most alig emlekszunk

MdewC 2016.11.23. 00:09:23

Szép volt Fiúk!!!

Így kellett ezt sok sérülttel, pici szerencsével, de hoztuk! A többi nem számít! Csak egy.

Fino Alla Fine

Trieszt120506 2016.11.23. 00:19:32

@Lisandro: gyengén játszunk, nem csak csúnyán. Óriási különbség.

Ebből a BL-ből kihoztuk a maximumot, ha Gigi nincs élete formájában Lyonban, vagy ma nem ilyen hülye Vazquez, és Clattengburg, bizony bőven lenne még izgulni valónk. Mindegy, Isztambul után ennyi bőven kijár, de tavasszal ennél sokkal több kell.

.Bulldeo 2016.11.23. 00:43:05

@Lisandro: 70. perc környékén 5 percig szopatták a védelmünket bal oldalon. Olyan szerencsétlenül, kapkodva próbáltunk felszabadítani, hogy folyton visszakerült a labda, és kezdték előlről. Ha te nem paráztál, akkor kötélből vannak az idegeid.
Ezen a meccsen minden a Sevilla ellen volt, szerencsénkre végre valahára nem mi kerültünk szopóágra. Kár vitatni, mi a meccs nagy részén tanácstalanok voltuk, ők meg elszántak és céltudatosak.

(Egyébként meg ez a hentes csapat lehet, sokkal könnyebben megfojtja a játékunkat, ha játszik Dybala. Találgatás, mint a te 1-5-öd)

babo0410 2016.11.23. 02:17:21

Megvan a győzelem. A Sevilla ultrák bekaphatják!
Ma kivételesen a győzelem ellenére rengeteg kritikai észrevételem van. Az első félidében nagyon besz.rian játszottunk. Nem hiszem el, hogy csak egyszer nem lehet kicsit támadólag fellépni? A bekapott gól, az vicc kategória volt. Ilyen gólt, hogy kaphattunk be? És mi az, hogy vesztésre álltunk, de mintha vezetnénk minimum két góllal, úgy játszottunk. Semmi kockázat, majd lesz valahogy. Ha ez tudatos volt Allegritől az nagyon szomorú, de tulajdonképpen, ha nem, csak nem tudta tüzelni a srácokat, ők meg maguktól nem képesek hajtani, az még szomorúbb.
Tulajdonképpen az első félidőben mind a két csapat túlságosan biztonsági játékot játszott, de a Sevilla így is vezetést tudott szerezni. De az szomorú, hogy mi csak 11-esből tudtunk egyenlíteni, mert tulajdonképpen nem is törtük magunkat.
A második félidőben már jobban akartuk a győzelmet, talán könnyebb dolgunk volt a kiállítás miatt. De még így se láttam igazán veszélyes helyzeteket.
Az meg a legidegesítőbb, hogy a vezetés megszerzése után azonnal visszaállt Allegri védekező üzemmódba Chiellini behozásával.
Akármi miatt is játszottunk ennyire szerényen, az szomorú. Nem lehetne egyszer ténylegesen azt látni, hogy nyerni akarunk, ezért kissé támadólag lépünk fel?
Eddig nem szidtam sem Allegrit, sem a csapatot, de ma elgondolkoztam azon, hogy kéne ide egy igazán kemény kezű edző, mert a keret alapján simán top5-ös csapat vagyunk, de valahogy Allegri mostanában nem igazán tudja tüzelni a csapatot. Valahogy nem érzem azt, hogy a fiúk a pályán igazán akarnák a győzelmet. És miért nem lehet a folytonos biztonsági játék helyett csak egyszer ésszel, de támadóbb szellemű játékot felvállalni?
Ma Allegrit se értettem.
Összességében jó meccs volt, de sajnos az az igazán győzni akarás nem volt meg. Remélem Allegri összekapja végre a csapatot, mert kedvelem, és bízok benne.

babo0410 2016.11.23. 02:21:33

@babo0410: Csak annyi kegészítés, hogy a legjobban annak örülnék, ha a keménykezű edző szerepét Allegri vállalná fel végre.

Zombijuve 2016.11.23. 05:06:51

Az a kérdés hogy melyik bosszantóbb,nyerni 2 góllal bűn rossz játékkal vagy kikapni (kiesni) 1 góllal (tizenegyesekkel)jó játékkal!? Nehéz kérdés főleg úgy hogy eddig huzamosabb ideig nem tudtunk kiállni a legjobb csapattal! Forza Juve!

karesssz 2016.11.23. 05:44:48

Nemtudtam nėzni a meccset sajnos. Valaki irna valamit Keanröl??hogy ment neki a játėk?

FeriGjuve 2016.11.23. 06:14:08

@.Bulldeo: Khedira tegnap este jól jàtszott.

Tothtihamer 2016.11.23. 07:23:59

@Juvegaspy: Olvasd vissza - ne csak Te - az utóbbi meccsek hozzászólásait.
Egyet mindenhol megtalálsz:
"csak a 3 pont a lényeg a többit felejtsük el"

Szerinted ez mitől lehet?

Lisandro 2016.11.23. 07:29:20

@karesssz: 8 perc alatt sajnos labdába sem ért!

giorgio007 2016.11.23. 07:30:12

@karesssz: a 84. percben becserélték, aztán kétszer kapott kb. labdát. röviden ennyi :)

Tothtihamer 2016.11.23. 07:31:59

@Trieszt120506: Így van. Ha azt a 2 meccset bukjuk akkor a tabella így nézne ki:
-Sevilla 13 pont
-Lyon 9 pont
-Juve 5 pont

Egy csapatnak szerencse is kell a Bl győzelemhez. Mi ott tartunk hogy a csoportkörből való tovább jutáshoz is.

pedronegroo 2016.11.23. 08:11:18

Innentől most már behúzzuk a BL-t! Allegri meg új stílust teremtett, nézhetetlen de eredményes. Nevezzük el valahogy, várom a név ötleteket! :)

Andras74 2016.11.23. 08:19:55

@Grinta: Sajnos, van, akinek semmi sem elég. Most ennyi kellett, ennyi lett meg. Jó lónak a derby napján kell futnia!!! A játék vitatható. A tények: csoport első hely. Ennél mi jobbat lehetett volna elérni???

Rikoo 2016.11.23. 08:20:20

@pedronegroo: Amúgy az lenne a poén, ha tényleg BL-t nyernénk és végig ilyen nézhetetlen sz@r lenne a játékunk.

ovaentat besök 2016.11.23. 08:21:18

Jöjjenek majd a Sevilla szemszögéből a nyilatkozatok ám! Olvasgatom őket és nem nagyon tetszenek na.

Trieszt120506 2016.11.23. 08:33:56

jelen állás szerint:
első hely esetén: PSG, City, Bayern, Real... Kusen, Porto
ha csak másodikok lennénk: Arsenal, Barca, Atletico, Dortmund... Benfica, Monaco, Leicester.

Hát.. én inkább második (lettem volna).

Lisandro 2016.11.23. 08:35:35

@Rikoo: Emlékezzél csak vissza,a Chelsea hogy nyerte a BL-t Di Matteoval?
Egy fos szar játékkal,s a döntő után le is váltották!

pedronegroo 2016.11.23. 08:41:21

@Trieszt120506: teljesen mindegy, bárkit kapunk mi nem fogunk focizni, Allegri betolja a buszt, megvárjuk míg az ellenfél hibázik és elöl meg majd valaki csak betalál. Ez a taktika bárki ellen működhet de ugyanúgy be is sülhet bárki ellen.

Trieszt120506 2016.11.23. 08:42:09

@Juvegaspy: ja, de a PSG-Arsenal, Bayern-Tico vagy Dortmund-Real helycserével sem lennénk sokkal előrébb. A Napolinak kell szurkolni, hogy húzza be valahogy azt a csoportot, akkor onnan is jöhet ellenfél.

Lisandro 2016.11.23. 08:42:49

@Trieszt120506: Még azért van egy forduló,meg még ma is játszanak,úgyhogy ez még azért annyira nem fix.
Amúgy meg szerintem a Bayern idén fogható,a Barca mindenképp,a Reallal nem szokott gondunk lenni,a City még marhára nem állt össze,a Psg Zlatan nélkül nem az igazi,a többi csapat meg nem okozhat gondot.Nem kell itt aggódni,jöhet bárki!

Tothtihamer 2016.11.23. 08:47:31

@Andras74: Most ennyi kellett, ennyi lett meg. Jó lónak a derby napján kell futnia!!!

Igazad van. Ezek agysebész srácok és miután levezették a több változós egyenletet majd matematikailag alátámasztott érvekkel kiszámolták hogy kiállítás és tizenegyes esetén a 84. percben fogunk gólt lőni.

Gratulálok. Van akinek a sz@r is csoki

niccolo 2016.11.23. 08:57:36

@Tothtihamer:... és van akinek a csoki is szar!

Andras74 2016.11.23. 09:08:16

@Tothtihamer: Nem állítottam, hogy minden a legfaszább, és nincs hova fejlődni, de egyáltalán nem vagyok elégedetlen. Inkább nyerjünk szar játékkal, mint gyönyörű focival nagy halált haljunk! Csak az számít, ki a győztes, és a győzelmet nem kell megmagyarázni! A szép játék nem garantálja a sikert, a több lőtt gól igen....
Nem számítottak ki semmit, de benne volt a játékban, hogy egyszer betalálunk. Mindegy, hogy a 48. vagy a 94. percben. Illetve, nem teljesen, mert akkor inkább már a 94. percben, hogy ne legyen idő válaszolni rá!

Andras74 2016.11.23. 09:12:04

@Tothtihamer: Sok fiatal, szebb játék...............Arsenal. Sok mindent nyertek vele!!!
A siker ennél sokkal összetettebb dolog. A Juvéban kódolva van a győzelem, és sokan ezért (is) szeretjük! Én nem vágyom a vesztesek közé. Akkor drukkolhatnék a dögevőknek vagy a romáknak, esetleg afrikának....

Rivendell 2016.11.23. 09:13:07

Azért Kean kellett Bonu gólja előtt.az ő védője fejelte le a lasztit:D

Hoods. 2016.11.23. 09:13:17

Eleg siralmas volt a tegnapi meccs. Otlettelen, gyalazatos, meg 10 ember ellen is egy nagy 0. Ha nincs a tizi, (amit epphogy berugott Marci) + a kiallitas, szinte biztos, hogy nem verjuk meg a Sevillat. Gaz azert, hogy november kozepen/vegen igy allunk.

@Tothtihamer: A 3 pont a lenyeg, a tobbit felejtsuk el :D

Hat ha ez igy marad, mar a 16 kozott nem sok eselyunk lesz.

Hoods. 2016.11.23. 09:30:27

@Andras74: Ja, kodolva van a gyozelem, csak valahogy a dontoknel mindig valami bug bejon.

MdewC 2016.11.23. 09:41:46

Ez így még mindig sokkal jobb, mint, ha nem nyertünk volna.

Én is bízok a jobb játékban, de az eredmények rendben vannak. Ez a legfontosabb, ne felejtsük el ezt megbecsülni, ki kell élvezni. Sok csapat cserélne velünk.

Fino Alla Fine

babo0410 2016.11.23. 10:51:35

@Zombijuve: Ha ezzel a játékkal BL-t nyerünk, akkor felőlem játszunk így. Illetve a küzdeni akarást, és a győzelemre való éhséget azért szeretném látni a csapaton minden meccsen. Tegnap ez hiányzott.

Zombijuve 2016.11.23. 16:49:30

@Hoods.: Hogy álltunk tavaly november közepén/végén? Mi lett belőle? !

Tothtihamer 2016.11.23. 17:21:57

@Zombijuve: Ez akkor törvényszerű? Ezentúl már mindig így lesz vagy szabad esetleg néha aggódni?

Zombijuve 2016.11.24. 04:13:14

@Tothtihamer: Mostanában minden meccs nagyrészén aggódunk már kezdünk hozzászokni!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása