Antonio Conte a Sky Sport Italia Mister Condo műsorában hosszas interjúban beszélt gyerekkoráról, futball iránti szeretetéről, a Juventusnál eltöltött évekről, illetve természetesen szóba kerültek az edzőként aratott sikerek, amelyek közül a szakember a Juventusszal elnyert első bajnoki címet emelte ki.

„Nagyszerű gyerekkorom volt, az összes időmet az utcán töltöttem futballozással vagy teniszezéssel, mivel akkoriban rendkívül kevés autó járta az utakat. A szüleink gyakran dolgoztak, ezért nekünk magunknak kellett túlélnünk, és senki nem babusgatott minket.

Mindig futballozni akartam, a nap minden egyes percében, a papok pedig megengedték, hogy az udvaron játsszunk, amennyiben az összes templomi kötelességünknek eleget tettünk.

Minél nagyobb a kényelem, annál kevésbé motivált az ember a kemény munkára, és annál kevésbé hajlandó önfeláldozásra. Az utcán sok mindent tanultunk, és itt például a famászásra gondolok. Manapság a gyerekek nem másznak fára, illetve a szülők nem is engedik őket.

Egyes dolgok minden bizonnyal apámnak köszönhetők. Ő volt a helyi csapat, a Juventino Lecce elnöke, trénere és tulajdonképpen mindenese. A Lecce ifjúsági akadémiáján futballoztam, a szabadidőmet pedig az öcsém csapatának az edzésével töltöttem, tehát mindig megvolt bennem a vágy, hogy edző legyek, és átadjam a tudásom.”

Eugenio Fascetti révén léphetett pályára Antonio Conte első Serie A meccsén a Lecce csapatában a Pisa elleni mérkőzésen 1986 áprilisában, amikor is 16 éves és 8 hónapos volt.

„Híres volt a rendezett káoszról. Abban az időben rendkívül innovatív edző volt. Most is beszélünk néha, és ő olyan személy, aki rengeteget adott nekem. Ha valaki az embert engedi 16 évesen a nagycsapatban pályára lépni, az nagy bizalomról tanúskodik.

Eugenio Fascetti volt az, akinek a vezetésével Antonio Cassano is debütált. Ha olyan futballistáról van szó, aki fenomén, és az utcán nőtt fel, akkor ennek az archetípusa Antonio Cassano. Olyasmikre volt képes a labdával, amik egyszerűen kivételesek voltak, hozzám képest az ő képességei mintha teljesen más bolygóról származtak volna!

Továbbra is tartom a kapcsolatot Carlo Mazzonével is. Az ő segítségével fejlődtem sok-sok szenvedéssel, ő motivált úgy jutalommal, mint szigorral. Rengeteg mindent tanított nekem, és amikor edzőkről kérdeznek, akikkel együtt dolgoztam, soha nem felejtem el Fascetti és Mazzone nevét, és folytatom az általuk tanítottak továbbadását.”

Az interjú során vicces történetek is felmerültek, mint például amikor Antonio Conte jövendőbeli feleségét vitte vacsorázni, ám ehhez nem a legmegfelelőbb kocsit választotta.

„Megvettem a Porschém, ami egyike volt a kevés drága tételnek, amit megengedtem magam futballistaként. Elmentem érte, és ahogy beszállt a kocsiba látszott, hogy nemigen érzi magát az elemében. A második randin a Porschém javításra szorult, ezért egy Fiattal mentem utána. Ez sokkal inkább tükrözte az én egyéniségem!”

Antonio Conte legutóbbi torinói sikereit edzőként érte el, ám előtte sok éven át a Juventus középpályájának volt a kulcsszereplője.

„1991 novemberében igazoltam a Juventushoz. Komoly költözés volt számomra, és az első, amikor egyedül maradtam. Az elején azt gondoltam, hogy mit is keresek én itt? Többet keresek, de távol vagyok az otthontól, a barátoktól, a tengertől. Mindössze azért maradtam végül, mert nem akartam vesztesként visszatérni.

Az érkezésemkor nagy volt a köd, hideg volt, és ekkor a barátaim még a tengerparton élvezték a nagyszerű életet. Nem volt egyszerű alkalmazkodni a körülményekhez.

Olyan futballisták voltak mellettem, mint Roberto Baggio és Toto Schillaci, és egyszerűen nem voltam képes őket egyenrangú félnek tekinteni. Giovanni Trapattoni edzősége alatt léptem először pályára a Juventus mezében. 1-0-ra veszítettünk, ami az én Stefano Tacconit célzó, borzasztó visszapasszomnak volt köszönhető. Ma is emlékszem a szalagcímekre…

A következő napon sétáltam, és úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Hirtelen Giovanni Trappatoni jelenik meg a semmiből, és mintha olvasott volna a gondolataimból.

Azt mondta: »Ugye a tegnapi hibán gondolkodsz még mindig, igaz? Ugyan már! Gondolj a jövőre, még sok évig nálunk leszel, nincs semmi gond.« Ha nincs ott Trappatoni, nem tudom, hogy végül maradtam volna-e a Juventusnál.

Emlékszem, hogy Marcello Lippi Nápolyból rendkívüli ambícióval és határozottsággal érkezett. Nagyon fontos személy volt, és képes volt számunkra pontosan átadni mindazt, hogy mit vár tőlünk.

A Foggia elleni vereséggel mélypontra kerültünk, ezért Lippi azt mondta, ha már elkerülhetetlen is a vereség, harcolva szenvedjük el. Innen kezdve támadtunk, magasan letámadtuk az ellenfelet, és a megnehezítettük az ellenfél dolgát.

Lippi kiváló volt a keret motiválása és az ötleteinek az átadása tekintetében. Véleményem szerint egy edző számára a legfontosabb dolog, hogy tiszta jövőképpel rendelkezzen, és ezt egyértelműen továbbítsa a játékosainak. Lippi mindig képes volt erre, valamint kiváló motiváló képességgel bírt még akkor is, amikor háromnaponta játszottuk a meccseket.

Az a Juventus sorozatban négy európai döntőt játszott, és ha visszagondolunk erre, ez kivételes eredmény volt.”

Antonio Conte idővel megkapta a csapatkapitányi karszalagot, de ez vajon milyen érzésekkel töltötte el?

„A karszalag átvételekor a felelősséget is átveszi az ember. Nem mindenki vágyik a felelősségre. Fontos, hogy a kapitánynak mindig a csapatot kell első helyre tennie, ez előrébb való a személyes érdekeknél még abban az esetben is, ha ezért komoly árat kell fizetni.

Az első scudetto elnyerése nagyon intenzív pillanat volt érzelmek tekintetében. Emlékszem még a bajnoki címre is, amit az utolsó napon nyertünk meg Udinében, miután előtte egy évvel Carlo Ancelotti vezetésével az utolsó napon buktuk el a címet Perugiában. Az nagyon feldúlt, és hét napig képtelen voltam aludni. Egy szemhunyásnyit sem. Olyan címet veszítettünk el, amit előzőleg már megnyertünk.”

Karrierjének legnagyobb eredményeként Antonio Conte a Juventusszal megnyert első bajnoki címet nevezte meg, illetve beszélt Alessandro Del Piero fontosságáról is.

„Karrierem legjelentősebb eredménye az első scudetto volt a Juventusszal, ez szolgált a legnagyobb örömmel. Abban az évben rendkívül nehéz helyzetből nyertünk, hetedik helyen zártuk az előző évet, és nem is tekintettek minket kihívónak.

Bámulatos összhangot sikerült megteremteni, és feltételek nélküli bizalom alakult ki. Ha azt mondtam volna, hogy ugorjunk le mindannyian egy épületről, megtettük volna. Ekkora volt köztünk a hit és az egység.

A Juventushoz érkezéskor az volt a meggyőződésem, hogy elérhető számunka a BL-kvalifikációs zóna az első évben. Andrea Agnelli elnök úr is hitt ebben.

Érkezésemkor sok játékos távozott, és megújítási folyamat vette kezdetét, mivel ha sorozatban két évben egy csapat a hetedik helyen végez, az nem véletlen egybeesés. A helyzet az volt, hogy hetedik helyet ért a csapat.

Annak az AC Milannak dominálnia kellett volna a bajnokságot olyan játékosokkal, mint Zlatan Ibrahimović, Gennaro Gattuso, Alessandro Nesta, Robinho; kimagasló kerettel rendelkeztek. Hozzájuk képest minden tekintetben alsóbbrendűek voltunk.

Véleményem szerint ez az előnyünkre szolgált, mivel ha egy csapat egyértelműen erősebb, akkor kötelező a győzelem, és a teljes nyomás a csapatra nehezedik. Azért nyertünk, mert nagyobb volt a sikeréhségünk, határozottabbak voltunk, mindenből több volt bennünk.

Ne feledjük, hogy a ligában az Inter triplázott, a Napolinál ott játszott Edinson Cavani, viszont az emberek csak utólag jöttek rá, hogy intelligens átigazolási időszakot bonyolítottunk. Andrea Pirlo érkezett lejárt szerződéssel, jött Stephan Lichtsteiner, illetve egy ismeretlen Arturo Vidal, aki nem tűnt nagyon kimagaslónak.”

Antonio Conte karrierje során Alessandro Del Piero volt csapattárs, illetve a középpályás edzősége alatt a Juventus legendája még játszott is a csapatban.

„Alessandro volt a sport egyik legnagyobb tehetsége. Nagyon szerencsés vagyok, hogy Alessandro Del Piero és Gigi Buffon úgy csapattársként, mint játékosként a csapatomban volt.

Ők ismerik a nehézségeket, osztottunk már meg életünk során számos fájdalmat és örömöt, mivel a Juventus sokat nyert az évek során, azonban sokat is veszített. Alex rendkívül fontos volt, mivel ha nem is volt kezdő, a beállásakor képes volt megváltoztatni a játékképet.

A szezon során volt egy pillanat, amikor megnyerhettük a bajnoki címet, vagy második helyen végezhettünk. Ekkor játszatnom kellett őt, mivel ő rendelkezett a felelősség megfelelő érzésével, illetve olyan szintet képviselt, amivel különbséget jelentett a meccsen.

Emlékszem az utolsó mérkőzésére az Atalanta ellen, amikor búcsúzott. A teljes stadion csak őt figyelte. Emlékszem, hogy a bíró leállította a meccset körülbelül három percre, az összes Atalanta játékos is felállt, és megtapsolta őt, illetve tiszteletét fejezte ki egy kiváló bajnokkal szemben, aki egy nagyszerű ember is.”

A Juventus után Antonio Conte szövetségi kapitány lett, és a nyári EB-n egy nem túl acélos kerettel tulajdonképpen jó eredményeket ért el.

„A szüleim sugallatára vállaltam el a szövetségi kapitányi feladatot, mivel a válogatott edzőjének lenni rendkívüli tisztesség. Mindenekelőtt pedig a Juventusnál három rendkívül intenzív szenvedéllyel megélt évet követően a válogatott vezetése egy fajta tiszteletnyilvánítás volt a Juventus irányába is.

A másfél év csodálatos volt, azonban a 45 nap alatt valami kivételes, egyedi dolgot alkottunk. Egy családot hoztunk létre.

Amikor a negyeddöntőben kiestünk Németország ellen, szerintem leginkább az indokolta a könnyeket, hogy tudtuk, a következő napon nem leszünk már együtt. Ez nagyon komolyan érintett.

Nagy öröm volt megélni mindezeket az érzéseket mindenkivel, beleértve a szertárosokat és a konyhafőnököket. Úgy vélem, hogy ha megnyertük volna a tizenegyespárbajt, akkor komoly esélyünk lett volna a végső győzelemre.”

Antonio Conte még a kontinenstorna előtt aláírt a Chelsea csapatához, ezért felmerült a kérdés, hogy a torna kezdetével nem érezte-e úgy a szakember, hogy hibát követett el az átigazolással?

„Igen. Volt ilyen érzésem. Ha nem írtam volna alá a Chelsea csapatához, akkor nem hiszem, hogy képes lettem volna elhagyni a srácokat. Csak három szabadnapom volt, mielőtt elkezdtem volna a munkát a Chelsea csapatánál, új kihívás előtt álltam, és ezért szívvel-lélekkel vetettem bele magam a munkába.

Teljesen más tapasztalat egy külföldi klubbal dolgozni, egy komoly klubbal, ahol teljesen eltérő játékosok és teljesen eltérő szokások vannak. Minden tekintetben jelentős változás volt.

Roman Abramovich komoly elvárásokkal rendelkezik, azonban nagyon szenvedélyes a futball tekintetében. Mindent tudni kíván a sportról, gyakran meglátogatja az edzéseket, mivel rálátással kíván rendelkezni.

Komoly szerkezetet találtam itt, és a menedzser személyéhez sokkal átfogóbb feladatok kapcsolódnak. Olaszországban edzőként az ember együttműködik különböző sportigazgatókkal. Itt a menedzser központi szereppel bír, aki számos különböző területen hivatott több döntést hozni.

Amikor a Juventushoz érkeztem, ismertem a környezetet. Tudtam, hol kell a szőnyeg alá benézni, hogy az elbúvó koszra leljek. A Chelsea teljesen új számomra, így a feladat nehezebb.

Sok nagyon tehetséges játékos futballozik itt, és a csapat egy bizonyos szintig már adott. Azonban a tehetség nem elég, és munkával egy csapattá kell kovácsolni a játékosokat.

Tudjuk, hogy az edzőket az eredmények minősítik, azonban kemény munka nélkül nem érkeznek az eredmények. Ez az egyik kihívás. Más nyelven dolgozok, illetve egyedül vagyok itt, mivel a feleségem és a lányom még mindig Olaszországban él.

Továbbra is arra vágyok, hogy kifejezhessem az ötleteim. Tudom, hogy itt nehezebb lesz, mivel Olaszországban hozzászoktunk a taktikai munkához, a videofelvételes munkamenetekhez és a rendszerek oktatásához, de készen állunk arra, hogy ezen dolgozzunk.”

Antonio Conte meglátása szerint a vereség maga a halál. Ebben áll a titok?

„Nem élem túl jól meg a vereséget, ezért megpróbálom mindenképpen megelőzni ezt. A vereség elkerülése érdekében minél több információval látom el a játékosaimat.

Amennyiben mégis bekövetkezik, nem alszok. Meg akarom érteni, hogy mi történt, és hogyan lehet elkerülni. Szeretnék felületesebb, belenyugvóbb lenni, azonban tisztában vagyok azzal, hogy amikor ez bekövetkezik, akkor elvesztettem mindent, ami vagyok.”