Lichtsteiner: "Mindvégig küzdeni fogok, hogy megőrizzem a helyemet"

lichtsteiner_stephan_uj_mezben.jpgA Juventusnál perifériára szoruló Stephan Lichtsteiner ugyan minden bizonnyal utolsó szezonját tölti a torinói klubnál, biztosított róla mindenkit, hogy az utolsó pillanatig harcolni fog helyéért a zebracsíkos mezben. A svájci válogatott nyáron közel került az újjáépítkező Interhez, azonban a Juventus nem engedte a játékost a milánói együtteshez.

"A Juventushoz köt a szerződésem 2017-ig, s egészen addig a pillanatig azért akarok harcolni, hogy sikert hozzak a csapatomnak." - nyilatkozta a válogatottjával készülő Lichtsteiner a sajtónak.

"Tudom, hogy kimaradtam a Bajnokok Ligájára készülő keretből, de a végéig küzdeni fogok, hogy megőrizzem a helyemet."

Daniel Alves érkezésével és Juan Cuadrado visszatérésével Lichtsteiner kevés játéklehetőséggel számolhat, s a helyzet akkor mérgesedett el, amikor a svájci szerette volna kiharcolni, hogy a klub elengedje az Interhez, most viszont úgy tűnik, kitölti jövő nyáron lejáró szerződését, s ingyen távozik majd Torinóból.

Az olasz sajtó azt sem tartja kizártnak, hogy az Inter januárban újabb kísérletet tesz majd Lichtsteiner szerződtetésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5411676015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zombijuve 2016.09.04. 19:22:01

Igen érdekes dolgokat hozhat a téli átigazolási időszak!

danimester1 2016.09.04. 19:48:21

Sajnálom Lichtit,de neki lefőtt a kávé Torinóban.Értékelem a hozzáállását a csupa szív mentalitását,de az őt megelőző játékosok jobbak.Kár érte,de egy másik csapatban még érhet el sikereket.

Grinta 2016.09.04. 20:51:24

@danimester1: Én inkább azt mondanám más jellemzőkkel bírnak!Nálam világszínvonal mindegyik

Barolo4 2016.09.04. 21:30:15

Egyébként ezt nem csináltuk okosan. Szerintem Lichtit el kellett volna adni, ha már így alakult a dolog. Persze előűllhat olyan eset (pl. hosszabb sérülés), amikor még jól jöhet, de ezért luxus megtartani, illetve szerintem többet is tett a klubért, mint, hogy ezt kapja. Ez nekem így nem ok. Forza Juventus!

Grinta 2016.09.04. 21:34:36

@Barolo4: Én azt nem értem hogy miért nem férnek meg mind a hárman..akarom mondani mind a KETTEN..?Mert Cuadrado mehet feljebb is,sőt!Igazából elől van az Ő posztja,kreativitásából adódóan.Csak újfent meg kell találni az egyensúlyt a csapaton belül.Allegri megoldja,eddig is mestere volt ennek.

Hiribi27 2016.09.04. 22:46:48

@Grinta: +1 egyetértünk! Nagyra tartom Lichtit. Nagyon sokat tett értünk az elmúlt években.

FeriGjuve 2016.09.05. 08:27:14

@Grinta: Ez így van,Cuadrado nem Lichti cserèje,ahogyan fordítva sem.Alves màr annàl inkàbb.

rockitbaby 2016.09.05. 11:56:51

@Grinta: Erre roppant egyzerű a válasz: 3-5-2. Ebben a felállásban mindhárman wingback poszton szerepelnének, és ugyebár ennyi oda sok. Szerintem a téli mercato-ig, de minimum Marchisio felépüléséig maradunk a három védőnél. Ha Marci rendben vissza tud térni, akkor mehet Pjanic egy sorral feljebb a csatáro mögé, és akkor mindjárt 4 védővel fogunk játszani. Ellenben ha Marci nem lesz az igazi, akkor marad Pjanic a helyén a védelem előtt, és akkor bizony a biztonsági 3 védős felállás marad.

Mérlegeltek a vezetők, minden valószínűséggel az edzővel egyetemben és az összes eshetőséget figyelembevéve ez volt a kisebbik rossz. Persze már most jönnek a pletykák, hogy a ManU eladná Darmiant, mi meg lecsapnánk rá, hogy aztán Lichti távozhasson, de ez még nagyon messze van :)

Grinta 2016.09.05. 13:26:37

@rockitbaby: Nem feltétlenül.Sokszor említettem a 3-4-3as felállást..az is működőképes lehetne,mert az egyensúlyt ott is meglehetne találni..és lehetne helye mindenkinek-aki számít

patrik1112 2016.09.05. 13:46:28

@Grinta: ott meg Dybalanak nem nagyon lenne helye ha Cuad/Alves es Licht is palyan van. Vagyis csak kozepcsatarkent, de akkor meg Higunak nem lenne

rockitbaby 2016.09.05. 13:49:46

@Grinta: Nem igazán van elegendő középpályásunk egy 3-4-3-hoz. Három belső középpályás felálláshoz darabra is éppen csak megvagyunk, minőséget tekintve pedig még meg sem. Arról nem is beszélve, hogy a felkészülési idősuakban lejátszott sörmeccsen pocsékul ment, bár ebből messzemenő következtetést levonni nem szabad, de azért jjelzésértékű.

patrik1112 2016.09.05. 14:03:41

@rockitbaby: 3-4-3hoz csak ket belso kp kene. Pl Sandro-Pjanic-Khedira-Alves

rockitbaby 2016.09.05. 14:34:22

@patrik1112: És ezen már egy közepes csapat is úgy menne át, mint kés a vajon. Irtózatosan gyenge kőzéppályás védekezést eredményezne.

patrik1112 2016.09.05. 15:00:41

@rockitbaby: abban en is szinte biztos vagyok, arra irtam hogy azt irtad nincs eleg kozeppalyasunk hozza, pedig 1el kevesebb is kell mint a 3-5-2-hoz :)

rockitbaby 2016.09.05. 15:21:57

@patrik1112: Nem a darab kérdésében van gond, hanem a minőségben, ezt írtam. Darabra megvolnánk, minőség kérdésében pocsék a helyzet.

Grinta 2016.09.05. 15:26:42

@rockitbaby: Pedig pont hogy ahhoz a formációhoz van elég középpályásunk,merthogy csupán a belső kettő az!!Akik a szélén játszanak lehetnek támadó szélsők is,de védők is.Ami pedig a védekezést illeti..hogy nem vagyunk meg..nem feltétlenül a darabszám határozza meg minden esetben,hanem a minőség.Ezért is írtam a csapaton belüli egyensúlyról.Másrészt sokkal támadóbb lenne a csapat,több labdabirtoklással,ergo kevesebb üresjárattal.Nem szeretek Guardiolával példálózni,de ő annak idején megmutatta miként kell ezt csinálni 1 szem Busquets-el.A védekezés is intelligencia kérdése

rockitbaby 2016.09.05. 15:52:01

@Grinta: A 3-4-3-hoz pont azokra lenne szükség, akik nem elérhetőek: Vidal és Pogba. Van kellő jelenlétük, és mindkét irányba használhatóak. Khedira védekezésben kevés, Asamoah támadásban. Pjanic pehelysúly ebben a kategóriában, míg Lemina lenne talán az egyetlen, aki fix lehetne ebben a formációban. Darabra meglennénk, ezt én is elismertem, de minőségben nem.

Azért Pep középpályája Busquets mellett még tartalmazott pár igen komoly nevet. Sokkal komolyabbat, mint a miénk most. Könnyű Xavi-val és Iniesta-val labdát járatni, de nekünk néha még a 10 méternél közelebbi passzokkal is gondjaink vannak. 3-4-3-ban pont a középpálya gyengeségei lennének hangsólyosabbak. Nem kellene felkínálni tálcán a lehetőséget.

Rikoo 2016.09.05. 16:00:00

@Grinta: Érdekes szerintem az egyik legrosszabb felállás lenne. A másik a 4-4-2. Na ezeket el kellene kerülni. Azok a felállások jók amiket Allegri használt illetve próbált használni.
3-4-3 volt az Espanyol elleni első félidőben. Nem igazán való ez a csapatnak.

bulldeo 2016.09.05. 16:28:23

@Rikoo: 4-4-2 miért olyan rossz ehhez a kerethez?

Rikoo 2016.09.05. 16:52:32

@.Bulldeo: Az egész játékrendszerünk arra van felépítve, hogy 1-1 szélső legyen mind a két oldalon és ne 4.
Tökéletesen működik ez. Támadásban nyitják a területet, védekezésben pedig egyszerűen a belső középpályásokkal együtt működve letolódják a védekezést. 1 az 1-es játékra pedig nincs területe az ellenfélnek, mert leszűkítik a területet a tolódással.
Nagyon kevés meccset játszottunk 4-4-2-vel, azt is akkor, ha inkább a kontrázásra játszott a csapat, mert ezzel nem tudtak megfelelően támadástépíteni. 10 évvel ezelőtt ez nagyszerűen működött, de azóta nagyon megváltozott a játék. A csapatok sokkal nagyobb területet fektetnek a területszűkítésre és a bizonyos szekciók levédkezésére a pályán, mint régen. A futball is fejlődik, csakúgy, mint minden más. Rájöttek a kiscsapatoknak is, hogyan lehet esélyük a jobb képességű csapatok ellen. Pl.Simeone 4-4-2-je vagy 4-5-1-e ami teljesen egy agrasszív védekezésre és a pontrúgások fontosságára épül. Ezzel szemben a mi csapatunk nem képes erre.
3-5-2-t nem kell megmagyarázni, nagyon jól működik. Allegri valószínűleg idén is 90%-ban ezt használja majd a bajnokságban.
A BL-ben, viszont ez egyáltalán nem működik. 4 vagy 5 meccset játszott Allegrivel a csapat ebben, de összesen 1 meccset sikerült megnyerni vele. Ha jól emlékszem a City elleni hazai meccset, de ez nem biztos. A lényeg, hogy a 3-5-2 nem működött se Contéval, sem Allegrivel a BL-ben.
Ami nekünk működhet a BL-ben az szerintem a 4-3-1-2, ami ugye már bejött, illetve a 4-3-2-1 ami majdnem ugyanaz végülis.
A legfontosabb, hogy 3 belső középpályásunk legyen. Minden felállásnál ezt kell nézni, mert ez az ami tökéletesen működik a csapatnak és az elmúlt évek játékrendszere is erre van felépítve és a játékosok is ezt szokták meg. Rövidtávon ezek a felállások működnek.
Persze, ha hosszabbtávon gondolkozunk akkor bármilyen felállás elképzelhető, de azt legalább félévig gyakorolni kell, mint ahogy Conte is tette ezt.
Allegri már csak továbbgondolta Conte 3-5-2-jét egy négyvédős rendszerbe. Így lett a 4-3-1-2 sikeresebb a BL-ben Conte felállásával szemben.
A lényeg, hogy a 4 szélsős rendszer egyáltalán nem működött az elmúlt 5-6 évben, pedig próbáltuk az összes verzióját. Még Conte a 4-2-4-et is. Allegri pedig a 4-3-3-at, de volt még több ilyen felállás.
Amiket felsoroltam azok várhatóak szerintem. 3-5-2, 4-3-1-2, 4-3-2-1
Azokat a felállásokat kell játszani amik működnek és kockáztatni új felállásokat azért, mert 3 jobboldalon játszó játékosunk van. Cuadrado egyébként tudna 4-3-2-1-ben játszani előrébb csakúgy, mint Pjaca is ebben az esetben.

Lichtihez szólva pedig, szerintem nagyon kevés lehetőséget fog kapni idén. Sehol nem látom a helyét, sajnos.

bulldeo 2016.09.05. 18:11:25

@Rikoo: ezt szépen kifejtetted. Ugyanakkor nem lehet, hogy pusztán arról van szó, hogy eddig nem voltunk rászorulva 4 szélső játszatására a belső középpálya erőssége miatt (illetve nem voltak megfelelő játékosaink sem hozzá)? Azután, hogy az MVPP végleg megszűnt (talán az M visszatér), az utóbbi évek játékának törvényszerűségei nem biztos, hogy kötelező érvényűek a jelenlegi keretre nézve.
Nem Lichtsteiner miatt került elő a 4-4-2 gondolata, hanem a belső középpálya gyengesége, illetve a Pjaca/Cuadrado páros érkezése miatt. Ha vannak gyors széleink, játszunk ott, mert a kreativitás középen most nem az igazi. Nekem logikusnak tűnik.

Rikoo 2016.09.05. 18:42:02

@.Bulldeo: Egyszerűen nem tudom elképzelni az egészet. Ugye a mostani foci inkább arról szól, hogy szépen áttolódnak a támadásépítések az egyik térfélről a másikra és próbálják feltörni az ellenfél védelmét. A gyors szélsők hasznosak a PL-ben, mert ott sok a terület a nyílt játék miatt. Ha az ellenfél védelmét akarod feltörni, mint amit mi is játszunk akkor a pálya közepére terelődik a hangsúly és így nagyobb szükségünk van a belső középpályára. A széljátékunk tökéletes a 2 szélsővédővel, inkább tumultus lenne 4 szélsővel játszani. Akkor a 2 szélsővédő egyre kevesebb szerepet kapna a támadásban.
Kontrára játszó csapatoknak ez nagyszerű felállás, mint ahogy nekünk is ült ez a Bayern elleni visszavágón vagy tökéletes az Atleti és a Leicester példája is. De dominálni nem nagyon lehet vele. Vagy akkor, ha támadásszervezésben ez átmegy egy másik felállásba.

Ravanelli 2016.09.05. 19:15:40

Ez aztán a mentalitás!
Más beleszarna mindenbe,eljárna edzésre,felvenné a fizit,majd ingyen távozna.
Szerencsétlen majd a bajnokságban beállhat 10 percre a kiesőjelölt ellen.

Drotkoszoru 2016.09.06. 18:39:31

@Rikoo: A Sevilla elleni hazai 2-0-s győzelem során is 3-5-2-ben álltunk fel, ahogy a Malmö elleni hazai 2-0 során is. Én egyébként nem hiszek mindenható formációkban, ez csak játék a számokkal, a lényeg, h milyen tartalommal lehet megtölteni az adott formációt. A 3-5-2 is lehet védekezésben 5-3-2, de akár átmehet 4-4-2-be, két négyes falat felhúzva (alkalmaztuk már ezt sikeresen a múltban, nem egyszer). A 4-4-2-nek sem feltétlen kell 4 klasszikus szélsővel járnia, a mai szélsők a 4-2-3-1-ben és a 4-3-3-ban is már sokkal inkább cseleznek, mozognak befelé, nyitva ezzel a területet a felfutó szélső védőknek. A 4-4-2 se feltétlen jelenti azt, hogy 4 vonalszélsővel kell felállnunk, Cuadrado és Pjaca is nyugodtan mozoghata a pálya közepe/kapu fele támadásnál, nyitva ezzel a szabad területet Dani Alvesnek és Alex Sandrónak. Félre ne érts, nem állítom, hogy a 4-4-2 lenne számunkra a legjobb felállás, csak arra akartam célozni, hogy ilyet állítani, hogy ez, meg az a formáció biztosan nem működhet, vagy hogy a BL-ben nem lehet jó, az szerintem felelőtlen kijelentés. Nyilván nem működhetett korábban megfelelően a 4-4-2, vagy a 4-3-3, mivel egyetlen minőségi szélsőnk sem volt (főleg Conte idejében), most viszont már vannak olyan szélsőink (mind minőségre, mind mennyiségre), hogy akár ebben is lehet fantázia. Ettől függetlenül szerintem is a 3-5-2 lesz az első számú felállás, a 4-3-1-2 a második, de elő-előfog kerülni alkalomadtán a 4-4-2, de akár a 4-3-3 is, ha a helyzet úgy kívánja.

Rikoo 2016.09.06. 19:05:24

@Drotkoszoru: A Sevilla elleni 2-0 során 4 védő volt. Evra balon, középen Chiello, Bonu, jobbon pedig Barzagli.
A Malmo ellen, viszont tényleg 3 védő volt. Utána jött a két bukta a 3 védős rendszerrel és azóta nem használta Allegri a BL-ben csak 1x vagy 2x.

"Én egyébként nem hiszek mindenható formációkban, ez csak játék a számokkal, a lényeg, h milyen tartalommal lehet megtölteni az adott formációt."

Úgy tűnik nem értetted én mire gondoltam. Olvasd el még egyszer, ha gondolod, mert mindent megválaszoltam, hogy rövidtávon mi miért és hogyan működhet.
Hosszabbtávon, persze bármilyen felállás elképzelhető, de ahhoz hónapokat kell gyakorolni, hogy tökéletesen működjön meccsről meccsre mindig.
Mint ahogy a 3-5-2-t is így sikerült megvalósítani. De én a rövidtávú terveket nézem most, mert nagyon sok 30 feletti vagy közeli játékosunk van és egyértelmű, hogy gyorsan szeretnénk eredményt elérni.

Rikoo 2016.09.06. 19:07:14

@Rikoo:
Erre elfelejtettem válaszolni:
"Én egyébként nem hiszek mindenható formációkban, ez csak játék a számokkal, a lényeg, h milyen tartalommal lehet megtölteni az adott formációt."

Ezzel a mondatoddal, viszont egyetértek teljes mértékben.

Drotkoszoru 2016.09.06. 19:37:56

@Rikoo: Igazad van, közben beugrott az a meccs. 4 védővel játszottunk, Barzagli volt a jobb hátvéd (bár védekezésnél ő is betolódott gyakran középső védőnek), még az ő jobb oldali beadásából fejelte Morata a vezető gólunkat (ezen is látszik mekkora tanár :D). A 3-5-2-höz még annyit: bár valóban 4-3-1-2-vel kezdtünk az Olympiakosz elleni vereség után a többi meccsünkön (kivéve talán a Monaco elleni negyeddöntő visszavágóját, ott 3-5-2 volt), viszont meccsek közben többször váltottunk át a 3-5-2-re, például, mikor Dortmundban vezettünk 1-0-ra a nyolcaddöntő visszavágóján és Pogbát le kellett cserélni az első félidőben sérülés miatt, a vége 3-0 lett. De a Real ellen is: otthon és idegenben is átálltunk a meccsek végére a 3-5-2-re, mikor az előnyt kellett őrizni. Szóval azért voltak olyan meccsek, amikor működött az is. A többire: nyilván idő kell egy új formáció teljes elsajátításához, de erre (is) vannak az edzések. Természetesen én hosszabb távon értettem ezt, meg 1-1 meccsen elővéve, nem mint állandó felállás. Rövid távon nyilván marad a megszokott 3-5-2, ami ésszerű is Allegritől.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása