A Lazio elleni keret

Serie A logo.jpgA Fiorentina elleni mérkőzéssel a Juventus, ha lehengerlő játékkal nem is, de győzelemmel vett rajtot az új bajnoki szezonban, s a második fordulóban a zebramezeseknek a Lazio vendégeként kellene tovább szaporítaniuk a bajnoki pontjaik számát. 

A Juventus keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik Claudio Marchisio és az ifjú Rolando Mandragora, míg a West Ham United felé közelítő Simone Zaza már Londonban tartózkodik, a minden bizonnyal távozó Luca Marrone sem került be és személyes okok miatt ezúttal kimaradt a védelem egyik legfontosabb alappillére, Leonardo Bonucci is.

A két csapat legutóbb áprilisban, a Juventus Stadiumban mérkőzött meg egymással, s a címvédő fölényes győzelmével végződő mérkőzésen a torinóiak Mandžukić találatával szerezték meg a vezetést, majd Dybala előbb a Bonucci lerántása nyomán megítélt büntetőt értékesítette, végül gólra váltotta Sami Khedira passzát is, így alakítva ki a 3:0-ás végeredményt.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli,  Alves, Rugani, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pjanić, Khedira, Hernanes, Lemina, Asamoah

Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Pjaca, Dybala

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4011653864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.08.27. 17:05:09

Juventus #StartingXI: Buffon; Benatia, Barzagli, Chiellini; Dani Alves, Khedira, Lemina, Asamoah, Alex Sandro; Dybala, Mandzukic #LazioJuve

giorgio007 2016.08.27. 17:08:06

Ezzel a kezdővel sima 2-es kellene, h legyen. Kicsit attól félek, h Julics megint favágót fog játszani, ahogy azt teszi ellenünk már egy ideje.

Juventino73 2016.08.27. 17:09:42

Csodalkozom, hogy Pjanic nem jatszik, de ugy latszik Max a biztonsagosabb, robosztusabb vedekezesre megy idegenben Lemina jatszatasaval. A pad nagyon eros, mind Pjanic, mind Higany frissen beallva tudja jelenteni a meccset eldonto kulonbseget. Forta Juve!

szeszterciusz 2016.08.27. 17:14:12

Kicsit idegesít , hogy nem Pjanic kezd , de remélem csereként beáll majd Pjacával együtt

Juveboy92 2016.08.27. 17:15:35

@Juventino73: szerintem szimplán arról van szó hogy Pjanicnak a 3-5-2be fontos szerepet szán Allegri amely formációt totál beakar tanítani Pjanicnak Allegri , mivel a Romanál más szerepkörbe más formációban játszott

Gabuero9 2016.08.27. 17:16:27

Kp eleg gyengusz nem tudom pereyrat minek adtuk el igy tok jol tolja watfrodba... kivancsi 3 napba ki erkezik

.Bulldeo 2016.08.27. 17:34:28

Sturaroval mi van? Még Mandragoráról is folyton jönnek infók, a romboló meg mintha már nem is lenne a keret tagja.
Nincs valami hír, hogy mikorra lesz bevethető?

2016.08.27. 17:39:13

@Gabuero9: 1 meccset tolt a Watfordban eddig és csak csereként, várjunk a megítélésével.

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 17:41:02

Jó a kezdő,de nem értem: miért a padon kezd 120 M euró ?

Tényleg így gondolja Allegri,hogy nem bevethető, 2 klasszis játékos, azonnal ?

Pjanic _elvileg_ csak apró sérülést szenvedett egy edzésen, vagy nem....?

Egyébként sima győzelmet várok, a Lazio védelme igen gólképes,ha elkapjuk a fonalat,megszórhatjuk őket.
Domináns,szórakoztató játékot akarok látni,és remélem nem állunk vissza 1:0-ás vezetésnél.

Forza Juve !

MdewC 2016.08.27. 17:53:27

Bízom a győzelemben!

Néha légyszi írjatok állást, még tart a nyaralás, nem tudom élőben nézni. :) Köszi!

Hajrá!

Hiribi27 2016.08.27. 17:55:58

Linket esetleg tud vki?

verojuventino 2016.08.27. 17:57:18

Mandzu lefárasztja a védőket, aztán Higu lazán gurít vagy kettőt :P

2016.08.27. 18:08:28

Barzagli játszik Bonucci helyén.

2016.08.27. 18:13:32

Asamoah eddig kevereg a pályán mint a gólyafos a levegőben.

Juveboy92 2016.08.27. 18:16:06

@hellan: egyenlőre az egész csapat,mivel nagyon erőszakosan támad le a Lazio...szinte alig van terület ... ha ezt 20 percig kibírjuk miután kicsit visszavesznek tempoból , akkor belehet őket darálni a kapujuk elé szegezve őket

Rikoo 2016.08.27. 18:16:30

@hellan: az összes megmozdulása rossz volt eddig.

2016.08.27. 18:17:13

Mandzu is fut előre baszod de nem figyeeeeeel

Hiribi27 2016.08.27. 18:18:32

Asa eddig értékelhetetlen

Apuleius 2016.08.27. 18:18:49

Lemina is szépen és ügyesen megszerzi a labdát, majd rögtön az ellenfélnek passzol...

Il Principino 2016.08.27. 18:19:00

Pogba nélkül 1 nagy rakás kaka ez a középpálya...Semmi kreativítás nincs..Senki nem képes váratlan megoldásra..

Juveboy92 2016.08.27. 18:19:56

@hellan: Lemina viszont jól tolja, erőszakos és jó is előre... de én biztos vagyok benne h pár perc és visszavesz a Lazio , mert olyan nyomást amit ők gyakorolnak ránk , nem bírja sokáig erőnlétileg egy Lazio szintű csapat:)

Juveboy92 2016.08.27. 18:23:40

rohadt idegesítő ez a favágó stílusa Lazionak, így nehéz sérüléseket megúszni hogy mindenki szétvágja a játékosokat ...

Gabuero9 2016.08.27. 18:23:52

Lemina kurva jo. Ne jojjon senki inkabb xD

2016.08.27. 18:24:16

Ez is baszod lendületből lehetne menni egyetlen védőre, izomból hátulról agyonrúgja...

Juveboy92 2016.08.27. 18:24:34

ez nálam piros, combon rugta ...:@@@

Juveboy92 2016.08.27. 18:25:54

@hellan: ezt mondom ... és nemis földön volt a láb, szóval köze nem volt a labdához, combon rugta...

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 18:26:25

bal lábas szögből csak és kizárólag Dybala végezhet el szabadrúgást.

Il Principino 2016.08.27. 18:26:28

Ballábas szög volt bakker..

giorgio007 2016.08.27. 18:27:16

már múltkor is ezen rugóztam, de feltűnt, h mostanában a tizenhatos előtti szabiknál basznak habot fújni a bírók. bezzek a tök jelentéktelen helyzetenél meg nem sajnálják.

2016.08.27. 18:27:22

A Lazionak rendesen sérti a hátát a háló!

Mixbetegállat 2016.08.27. 18:28:42

Nem tudom nézni a meccset.. Mi ez a hazai 88% labdabirtoklás???

2016.08.27. 18:28:52

Nah Benatia ez szép volt, Buffon nem tudom hova ütötte...

Mitya10 2016.08.27. 18:29:32

Huhh Benatia thanks :D

RuidaRobert 2016.08.27. 18:33:30

@Il Principino: Hagyjuk már. Marhisio es Pjanic más dimenziót hoz a játékba. Tavaly is hulladék volt a kp POGBÁVAL a szezon elején marchisio-khedira paros nelkul

Hiribi27 2016.08.27. 18:34:09

Egyértelmű h semmi stabilitás nincs a középpályán. Ha nyomást gyakorolnak ránk elveszítjük sorra a párharcokat és a labdát is sokszor eladjuk. A kp előre játéka meg egyenesen nulla.

The king of alibis 2016.08.27. 18:34:34

A horvát falábú helyett is elkelne egy értelmes támadó.

kremturo 2016.08.27. 18:34:41

@Il Principino: Szerintem meg cseppet sem szarabb a kp, mint Pogbaval volt.

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 18:35:06

Ha már ivószünet:
eddig gyalázatos,amit láthatunk szeretett csapatunktól, a Lazio előtt viszont le a kalappal: agresszíven letámadak, gyors kontrákat képesek vezetni, a befejezésekkel - hála Istennek - vannak gondjaik.

Remélem összeszedjük magunkat, nagyon kéne Pjanic erre a középpályára.

Leram7 2016.08.27. 18:35:59

Lazioból Lukaku tesója nagyon kemény gyerek, olyan erős mint Drogba kb. Jó igazolás volt.

KP-nk nagyon nem kreatív mindent szélen erőltetünk, de ott Lukaku meg megoldja.

Szenvedés eddig.

2016.08.27. 18:36:41

Mi meglátás Alvestől.

Mitya10 2016.08.27. 18:38:17

Mi történt Khedirával h mindig felbukkan a 16 os környékén de tényleg soha nem számitanak rá xD

The king of alibis 2016.08.27. 18:38:35

Sandro is le van permetezve.

Juveboy92 2016.08.27. 18:39:32

@hellan: remélem behozza Allegri Higuaint és Pjacat és átáll 3 támadóra 2 jobb felépítésű támadóval akiket nm lehet csak úgy elnyomni...

west30 2016.08.27. 18:40:19

@RuidaRobert: Szoval ha ez a 2 jatekos nincs akkor elfogadhato,hogy egy rakas szar a kozeppalya?azert ez eleg erdekes felfogas.

The king of alibis 2016.08.27. 18:40:21

Sajnálom hogy Dzádzá ment a horvát bohóc helyett. Legalább ő megdöglött a pályán....

Il Principino 2016.08.27. 18:40:45

@RuidaRobert: Ja,de mikor?Pjanic se biztos hogy ki tud emelkedni innen,ügyes játékos,de Pogbától messze van ha 1 cselt meg kell húzni,vagy épp ütközésnél fizikálisan fel kell venni a harcot fejjátékban is termete miatt alulmarad..Nincs 1 tökösebb cselezni merő Cuadrado se..
Khedira -1 ember eddig
Mandzu nem kap labdát se...Szar ez a kp ahogy van..egyelőre!Remélem mindenki feljavul majd idővel...Ezt még Padoin is hozta volna,mint bármelyik belső kp-nk eddig!!!

Il Principino 2016.08.27. 18:42:25

@Juveboy92: Itt nem a támadókkal vana gond,hanem akiktől kéne kapniuk a zsugát,azaz a kp.Szinte mindegyik védekezésben jobb,mint támadás építésben!!!

The king of alibis 2016.08.27. 18:43:09

Támadójátékunknak lőttek, ha a svájci futóbolond jön be kényszerből.

Grinta 2016.08.27. 18:43:16

@norbi9107: Tőled csoda hogy eddig is kibírtad szó nélkül!Van a lábában vagy 90perc..mivelhogy ez a 2.!forduló.édes istenem,mindig a beidegződés.nehéz kezelni

Mitya10 2016.08.27. 18:43:55

Fa*****opo Lazio hány emberünkkel fog mq történni vmi :///

Il Principino 2016.08.27. 18:46:35

Chiellini építi hátulról a támadásainkat :D

Juveboy92 2016.08.27. 18:47:07

@west30: ha szerinted nem 2 minőségi kptől lesz jobb a kp , akkor neis hozzunk már kpra senkit ...hiszen szerinted érdekes felfogás hogy 2 kreatív igazán komoly minőségű kp nélkül is sokkal kreatívabb jobb kell legyen a kp ...
aki szerint meg Pjanic közelébe sincs Pogbának annak no comment ...:)

MeGmOnDtaM 2016.08.27. 18:47:11

Ennek a csapatnak még össze kell érnie. Menni fog ez nagyon is! A Lazio meg akkora favágó, hogy rég repülhetnének a sárgák... viszont agresszivebbnek kell lennük!

RuidaRobert 2016.08.27. 18:47:13

@west30: Kevés olyan csapat van ahol két kulcsjatekos hiányát könnyen palástolnák.

Pl a real modric nelkul hulladék. Szóval igen, ezt el kell fogadni.

The king of alibis 2016.08.27. 18:48:26

@Grinta: Kár, hogy ma sincs egy értelmes megmozdulása sem...

Grinta 2016.08.27. 18:48:45

4/4-azon kommenteid száma..amiknek az értéke,a nullával egyenlő.eddig

Tony. 2016.08.27. 18:48:52

Borzasztó nehéz úgy helyzeteket kialakítani, labdát birtokolni, presszingelni stb. ha van 3 középpályásod, melyek közül egyiknek sincs fogalma erről.

100 millióból nem biztos, hogy 1 db csatárt kellett volna venni, mert annyival nem ér többet elöl, hogy leépítsük a teljes középpályát, a csapat motorját.

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 18:48:56

Nekünk egyből villan a sárga, a Lazio meg átment sztók szitibe és semmi ?!

Juveboy92 2016.08.27. 18:49:02

ez aztán a sárgalapos becsúszás Sandrotól ... ha ez a sárga akkor Lazio most 9 emberrel kéne játszon :)

sleepy8 2016.08.27. 18:49:04

1, Továbbra sem értem hogy Bigliat miért nem igazoljuk le.
2, Nem értem miért nem lépünk oda ezeknek a bohócoknak mi is egyet-kettőt...
3, ez a spori is matt hülye

Gabuero9 2016.08.27. 18:49:56

Mandzu megin nagyon hasznavehetetlen futni sincs kedve. Asamoah sem extra, Khedira kicsit eltunik. Egyedul megin dani alves es lemina meg benatia er valamit.

Juveboy92 2016.08.27. 18:50:54

@Tony.: a csapat motorja nem idén hanem 2 éve lett szétcseszve :)

Rikoo 2016.08.27. 18:52:40

Borzalmasak vagyunk. Csak a bíró rosszabb nálunk.

Il Principino 2016.08.27. 18:52:52

@Juveboy92: Na ne viccelj! :)
Nézz meg egy Pogba videót,meg egy Pjanic videót..Pogba bőven bizonyított már itt,attól függetlenül,hogy a bögyödben van,mert eligazolt :)

juve28adam 2016.08.27. 18:53:53

Ez elég harmatos félidő volt.

giorgio007 2016.08.27. 18:54:17

Giorgiot igazán kirakhatnák már a kezdőből. Ismét förtelem, amit produkál. Marék számra eszem a xanaxot miatta.

Cannavaro 2016.08.27. 18:54:55

Egy zsák szarral egyenlő a játékunk... Jelen pillanatban jobb a Lazio..

Tony. 2016.08.27. 18:54:56

Szerencsétlen Asamoah helyére remélem jön hamarosan Pjanic. Legyen már valaki aki futballozni is tud.

Rivendell 2016.08.27. 18:55:29

Pjaca-Pjanic-Higu be azt hali....ez gyötrelem,2 kp kell ide

sleepy8 2016.08.27. 18:55:58

Hát Pjanic meg Higany elférne Asa-Mandzu helyett.

Rikoo 2016.08.27. 18:57:14

@Tony.: +1
A mostani középpályánk össze sem hasonlítható ahhoz képest amilyen volt.

Juveboy92 2016.08.27. 18:57:26

@Il Principino: nekem nincs a bögyömbe Pogba , mai napig nagyon bírom :) attól még nem beszélek hatalmas csúsztatásokkal ...
az meg hogy videók alapján szted jobb Pogba max látványosabb... ez kb olyan mintha azt mondanád jobb Rihanna mint Whitney Houston mert látványosabbak a videoi ...

Gabuero9 2016.08.27. 18:57:46

@sleepy8: +1
Hajraban meg hernanes mivel khedira nemtud 1 meccset vegig tolni xD de inkabb pjacat hoznam aztan formacio csere a vegere ha igy marad

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 18:57:58

Ez eddig egy nagy nulla.

A Lazio a félidő 1. felében még szimpatikusan presszingelt,de a félidő 2. felére ez puszta agresszív favágássá transzformálódott,amit a bíró nem nagyon akar tudomásul venni és szankcionálni,bezzeg Sandro elkésett becsúszását...

Nem meglepő,de összességében elkeserítő,hogy középen 0 támadást vezetünk,ilyen középpályával nem is lehet.

Asamoah-t a múltkor agyondícsértem,a mai meccsen cáfol mindent,amiért dicsértem múltkor,bár legalább sokat fut és akar.

Dybala-t teljesen megfojtja az agresszív Lazio.

A 2. félidőre remélem kitalál valamit Allegri,szintekkel fel kell javulnunk,remélem jöhet Pjanic és Higany.

Leram7 2016.08.27. 18:58:49

@Tony.: Nincs egy tekintélyt parancsoló emeber a kp-n.

A mostani kp-nktól a favágók nem félnek. Egy Vidal ilyet helyretett volna egyedül.

Ide sürgősen kell egy fegyelmező!

Chiellini kéne, hogy picit fenyítsen legalább, mert lerúgnak.

Nehéz lett itt nyerni.

west30 2016.08.27. 19:02:17

@Juveboy92: Marchisio a soha a budos eletben nem volt kreativ kozeppalyas,mellesleg Pjanic meg 1 percet nem toltott a palyan varjunk meg egy kisit az o ertekelesevel.A csapbol is az folyik,hogy a Juventus Bl-t akar nyerni,szoval igen rohadtul elvarom,hogy ne egy halom szar legyen a kozeppalya,ha nincs Pjanic es Marchisio,mellesleg ugy hogy utobbirol nem tegnap derult ki,hogy serult,boven lett volna ide emgoldast talalni a potlasara,Asamoah es Khedira serulekenysegerol mar ne is beszuljunk.

@RuidaRobert: Ezt a Realos gondolatot te sem gondolhattad komolyan.

Il Principino 2016.08.27. 19:02:46

@Juveboy92: Nekem az a jobb játékos,aki zebrában bizonyít..tök mindegy,hogy Messi vagy Pjanic a neve :)
De igazán jó lenne látni,hogy beáll és ad egy "pirlos"lasztit Dybalának..
Khedirától meg frászt kapok..Alves meg unszimpi,sosem fogom megkedvelni...

Mixbetegállat 2016.08.27. 19:09:39

Ennyire szar a négerem(Asa)?

Il Principino 2016.08.27. 19:12:38

Remélem mindenki félti a hátsóját,hogy következő meccsen már nem kerül a kezdőbe..ezért feljavulnak a skacok!

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:12:38

@Mixbetegállat: Ma - sajnos - igen.
Védekezésben konkrétan 0.

A 73% passzmutató a csapat leggyengébbje,igaz 3* faultolták.

Előrefelé sem nagyon szám,de volt 2 eltört lövése kapu felé :D

Juveboy92 2016.08.27. 19:13:58

@west30: meséld el mennyit változott tavalyhoz képest , azon kívül hogy Pogba helyett Pjanic jött , mesélj azokról a középpályásokról akik elmentek és most nincsenek itt és most emiatt sokkal gyengébb lett a kp ? Pereyrat nem mondhatod mert jó sokáig tavaly sérült volt :)
Mert állítólag totálisan szétvertük a tavalyi kpt
Az meg tény hogy Pogba tavaly féléven keresztül semmit nem csinált :) és azután lendült bele hogy ottvolt mellette Marchisio aki szted nem kreatív , de vhogy vele sokkal jobb volt tavaly a támadásépítés is ... persze tudom a kreatív az azt jelenti egyeseknél hogy kicselez 2 embert ami bekerül a youtube videojába , majd elhal a támadás mert már rég passzolhatott volna

2016.08.27. 19:14:20

Pjanic és Higany melegít közben.

Trieszt120506 2016.08.27. 19:15:09

Minél többet látok Sandróból, annál inkább megértem, hogy miért kezdett tavaly annyit Evra.

Mixbetegállat 2016.08.27. 19:17:06

@Drughi Di Bianconeri: Köszi az infót, beszéltem vele hogy a 2.-ra kapja össze magát :-)

Trieszt120506 2016.08.27. 19:17:17

Dybalát pedig egy használható jobb láb választja el attól, hogy esélye legyen valaha is aranylabdára..

Apuleius 2016.08.27. 19:18:13

Nem ezzel a meccsel kezdeném el népszerűsíteni az olasz labdarúgást.

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:19:26

@Apuleius: Igazad van, de az Atlético-t évek óta szopja a világ a - mai- Laziohoz igencsak hasonló játékukért :D

RuidaRobert 2016.08.27. 19:20:19

@Trieszt120506: Pontosan. Ha azon tud javítani akkor potenciális vilagklasszis

west30 2016.08.27. 19:20:32

@Juveboy92: Ez a problema szamomra nem uj dolog,ugyan ezek a gondok mar tavaly is megvoltak,engen ez az ami zavar,csak iden meg annyival lett rosszabb,hogy jott Pogba helyett egy uj jatekos,akit ugye emg jatszani sem lattunk,Marchisio pedig sulyosan megserult.

Trieszt120506 2016.08.27. 19:20:51

@Apuleius: pedig a régi idők rangadót pont ilyenek voltak. Persze a 10 négyzetméterre jutó sztársűrűség egy kicsit nagyobb volt.

Apuleius 2016.08.27. 19:21:24

@Drughi Di Bianconeri: Nem is nézek Atlético meccseket, leszámítva, ha lehet nekik szurkolni mondjuk a Real vagy a Bayern ellen.

Apuleius 2016.08.27. 19:22:46

@Trieszt120506: Hát igen, elég más minőségben működött akkoriban a bajnokság.

verojuventino 2016.08.27. 19:23:38

Fárad a Lazio,Gyerekek!Mondom,hogy Mandzuék lefárasztják a fővárosiakat,aztán Higu vagy kettőt gurít

2016.08.27. 19:24:20

Nah mit ad ég tudunk tempót váltani.

venember83 2016.08.27. 19:24:35

Igen, ez Marchetti. Nehéz lesz így.

Il Principino 2016.08.27. 19:24:41

Lichtit hoznám a szélre Alves helyett...Szétfutná őket..

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:25:05

Khedira touch down b@zd meg :D
Pedig előtte végre vmi támadás-félét lehetett felfedezni.

@Apuleius: Az Atléti játssza az igazi Catenaccio-t napjainkban, nekem nincs bajom velük, kivéve persze,ha ellenünk játszanak,de igen meglepő a Laziotól ez az erő és presszing.

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:25:43

2* MAJDNEm gól, nem akarom b@sztatni a horvátot,de lehet,hogy Higany 1 ilyet bevert volna...

Il Principino 2016.08.27. 19:27:41

@Drughi Di Bianconeri: Higanynál mérget ne vegyél rá :)ha helyzetkihasználásról van szó :)

Juveboy92 2016.08.27. 19:28:10

@west30: az a baj én nemtudok olyan játékost mondani jelenleg aki elérhető és jobb is mint a jelenlegi keret ... én mondjuk nm vagyok benne biztos még abba sem hogy egy Matuidi pl egy ilyen terrorista csapat ellen mint a Lazio olyan jó lenne ...
másik meg hogy Alves ahogy látom nem szokta még meg hogy itt nem fognak minden kis lepkefingot lefújni neki mint Spanyolországba , ezért lőnek ott 5-6 gólokat ...0 védekezés és mindenkit pátyolgatnak ... én bírom Danit de ezt a darálást elkell fogadnia...

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:29:22

@Il Principino: A conversion rate-je az 1ik legjobb a világon,de mind1 :D

A múltkori helyzete,amit gólra váltott,10/8 csatárnak nem sikerült volna.

Mitya10 2016.08.27. 19:30:47

Már nem tudok mit mondani...

Gabuero9 2016.08.27. 19:31:01

Khedira eletveszely :D

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:31:08

f@sznak kell ellőni,ha érkezett tök üresen Mandzu,aki üres kapura simán belőhette volna...

Hiribi27 2016.08.27. 19:31:35

Végre egy pofás kis támadás!

Il Principino 2016.08.27. 19:31:50

@Drughi Di Bianconeri: Jön a csávó..Lássuk a rate-jét :D

2016.08.27. 19:33:17

Nagyon szép Sammiiiiiiiiiiiiii fárad a Lazio.

Gabuero9 2016.08.27. 19:33:30

Mondtam bazdmeg khedria elrtveszely

Juveboy92 2016.08.27. 19:33:35

oootttvaaaannn Saaammiiiii

west30 2016.08.27. 19:33:36

@Juveboy92: Par nappal a marcato vege elott nyilvan nem leeht megvaltani a vilagot,de ezekenek a problemaknak az orvoslasat nem is mostanra kellett volna hagyni.

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:34:34

Hát ez nem igaz... :D :D :D:

Khedira b@sszameg, üvöltve röhögök ! :D

Mitya10 2016.08.27. 19:34:59

Mondom h folyton ott rohangál xDD nem hiszem el végreeee

Apuleius 2016.08.27. 19:35:19

Khedira a végén gólkirály lesz.

Il Principino 2016.08.27. 19:35:20

Khedira te nyomorult...Így sosem fogjuk elengedni :D
2 meccs 2 gól...Csak tudnám minek kellett ide Higuain..Sammy gólkirály lesz :) sírok..

Hiribi27 2016.08.27. 19:35:23

A legjobb csatárunk samiii!

Rikoo 2016.08.27. 19:36:00

Lazio nagyon fáradtnak tűnik.

Ádám.84 2016.08.27. 19:36:49

Ez a gól gyönyörű volt, a gólpassz és a befejezés is.

Mitya10 2016.08.27. 19:37:08

@Rikoo: igen de ez várható volt azok után amilyen tempoban játszották az első félidőt :)

Ádám.84 2016.08.27. 19:37:29

@Apuleius: remélem kevesebbet lesz sérült, mint tavaly

sleepy8 2016.08.27. 19:38:04

Khedira mekkora szar játékos amúgy...

Il Principino 2016.08.27. 19:38:35

@Gabuero9: Khedira 150 millióért a tiéd Muringyóóó :D

Juveboy92 2016.08.27. 19:39:02

@west30: az a baj hogy ezt a problémát mercato elején se lehetett volna orvosolni , mivel 2 ember tudná megoldani ... egyik Vidal másik Radja ...és mind2 érinthetetlen

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:40:18

Megvan az 1:0 már toljuk a "félpályától csak haza Buffonig" játékot, erről miért nem akarunk leszokni ?
Pláne,hogy szemlátomást fárad a Lazio,a nagy,tempós presszing után.

Pjanic-cal mi a f@sz van, ennyire komoly a sérülése ?!

Il Principino 2016.08.27. 19:42:59

Dybala luft..Lemina agyonrúgja Higanyt.. :D

Trieszt120506 2016.08.27. 19:43:25

Amúgy Khedirát miért fikázzátok? Én sem bíztam benne, de itt kurva jól játszik szerintem. No meg csak alapembere volt egy VB meg egy BL győztes csapatnak is.

Lehet, hogy vicces a mozgáskultúrája, de valahogy csak hasznos, amit csinál..

Il Principino 2016.08.27. 19:44:52

Középpályánkon belül is kéne frissíteni..

RuidaRobert 2016.08.27. 19:46:21

Benatia az új Barzagli.Nagyon jó

west30 2016.08.27. 19:46:39

@Juveboy92: Valamit akkor is valtoztatni kellene,kellett volna,mert ez igy nincs rendben.

Mitya10 2016.08.27. 19:47:48

Am sztem a meccs legjobbja Benatia. Hiba nélkül futballozik én am is nagyon örültem neki minőségi védő potom pénzért :)

Rikoo 2016.08.27. 19:48:14

A Lazios Bastos szépen csendben óriási meccset játszik. Nálam ő eddig a meccs legjobbja.

Apuleius 2016.08.27. 19:48:15

@RuidaRobert: +1 Bennem is pontosan most fogalmazódott meg ez a gondolat. Benatia nagyon magabiztos, s olyan higgadtan játszik, mintha már évek óta itt lenne.

Juveboy92 2016.08.27. 19:51:21

Sandro nagyon körülményes..

Il Principino 2016.08.27. 19:52:24

Azért King-Kong is jót meccsel sztem..

Juveboy92 2016.08.27. 19:53:07

na Pjaca emberem most ledarál mindenkit!! :))))

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:53:43

@Apuleius: @Mitya10: +1
Benatia qrva jó,de számomra nem is volt kétséges :)

@Rikoo: +1
Ki ez a Bastos ? Nagy meccset játszik.

Közben érkezhet Pjaca, örülök neki,de mivan Pjaniccal ?!

Il Principino 2016.08.27. 19:55:34

És akkor érkezik Pado...Pjaca :D

Mitya10 2016.08.27. 19:56:01

@Drughi Di Bianconeri: sztem szimplán nem akarja megbontani 1-0 nál a közepét a végén Pjaca elöl hibázhat is az nem okozna akkora gondot plusz szokja a közeget pár percig :)

venember83 2016.08.27. 19:57:58

@RuidaRobert: már az első meccsétől lényegében. Félelmetes, hogy kb. ugyanazt az utat járta be, mint Barza.

Tony. 2016.08.27. 20:01:41

Némá, egy biciklicsel! Van a keretben valaki, aki meg tudja csinálni?

Juveboy92 2016.08.27. 20:01:41

Pjaca fiam azért végén bevállalt egy cangát az kezdetnek bemehetett volna :))

2016.08.27. 20:01:48

Ebben a Pjaca gyerekben van valami.

sleepy8 2016.08.27. 20:02:17

Pjaca hogy elkuldte a csávót a végén azta k*va xd

Trieszt120506 2016.08.27. 20:02:44

Benatia nagy tanár lesz.

Ádám.84 2016.08.27. 20:03:55

A lazios labdaszedők Dybalával szelfiznek :DD

Mitya10 2016.08.27. 20:04:21

Csak behúztuk bár még bőven van mit finomitani a gépezeten :) tudom nem időszerű de a Lyon 4 gombót fagyit kapott Dijonban szóval jó formában vannak xD

patrik1112 2016.08.27. 20:05:09

Huhh ez kemeny volt. Benatia tanari volt, Chiellini is jo volt azon az 1 hibajan kivul. Mandzu es Higuain eleg halvany volt, de lesz ez meg jobb is :) Forza

m.martin91 2016.08.27. 20:06:15

Mindent elmond a középpályánkról, hogy Khedirának kell bohóckodnia az ellenfél 16-osánál, mert más nem ér oda. De nem baj, hozzunk még vkp-t, én nem is egyet, hanem kettőt hoznék, akkor biztos kurva stabilak leszünk. Jöjjön Witsel meg Gustavo együtt.

Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 20:07:51

A 2. félidőre egy _picit_ feljavultunk játékban, de összességében ez nagyon kevés,van még bőven mit fejlődni,főleg a pálya közepén,passzjátékban,tempoban.

A Lazio nagyon harcos,nagyon kemény volt, az 1. félidőben helyenként undorítóan agresszív,de le a kalappal előttük.

Mi jócskán alul, a hazaiak pedig felülmúlták azt,amit vártam, egy X-es meccsen jött egy hamisítatlan klasszis gólvágó,aki eldöntötte a meccset xD :D
Khedira 2 meccs/2 gól - ilyen van ? :D

Nem örülök a válogatott szünetnek,szétszéled a keret nagy része,nem bánnám,ha nem engednénk el őket,össze kéne csiszolódni,illetve nem hiányzik 1 sérülés...
Még pár nap van a Mercato-ból,remélem nem qrjuk el,ha jön vki,az TOP játékos legyen,vagy ne jöjjön senki.

Benatia és Bastos voltak a mezőny legjobbjai,Pjaca biciklije tetszett.

MdewC 2016.08.27. 20:08:16

Az olvasottak alapján kell még ember a kp-re.

Megnyertük?

A lényeg megvan. :)

bianconeri83 2016.08.27. 20:09:48

@m.martin91: 2 meccsen 2 gólt bohóckodott össze Khedira, ha Pogba csinálta volna már Aranylabdára terjesztenék fel :)
Nekem mindegy ki csinálja, csak legyen aki odaér.

Rivendell 2016.08.27. 20:10:16

Én azért 1 vkp-t is hoznék/pl ha eleve jöhetne Cuad kölcsön/,de ha csak 1 ember érkezhet a kp-ra,akkor tkp persze...

ide minimum James kéne..minimum,annyira nincs előre játék,de ez köszönhet Allegrinek is,mivel Pjanic és Pjaca nem kezdenek együtt,márpeig akkor lenne pörgősebb a játék

Rivendell 2016.08.27. 20:10:37

@Rivendell: rögtön elég lenne 1 játékos is a kp-ra

m.martin91 2016.08.27. 20:12:42

@bianconeri83: Nem a bohóckodás a lényeg, hanem hogy egy Khedirának kell ott lennie, mert nincs más. Ez a helyzet.

sleepy8 2016.08.27. 20:16:00

@Rivendell: Dybalat simán vissza lehetne húzni irányítónak, igy is szinte azt játszik... Elől meg mehetne Higu/Mandzu-Pjaca.

bianconeri83 2016.08.27. 20:19:38

@m.martin91: Ha képes odaérni és belövi ezeket a helyzeteket, akkor felfoghatjuk úgy is, hogy megvan az ember Pjanic mellett, aki hozzá tud tenni a támadásokhoz.
De ettől függetlenül nem kérdés, hogy rászorul a középpályára az erősítés, azt meg majd Allegri tudja (remélem), hogy milyen típusú játékosra van szüksége.

Dybala11 2016.08.27. 20:20:15

Mindent elmond a meccsről, hogy a Benatia-Bastos duó volt a legjobb. Nem értem minek állunk folyamatosan vissza, amikor vezetést szerzünk.

m.martin91 2016.08.27. 20:37:04

@bianconeri83: Egyfelől, számítsuk hozzá, hogy Khedirával évi 10-15 meccsen lehet kalkulálni, másfelől, Pjanic meg a védelem előtt túl sokat nem tud hozzátenni a támadásokhoz. Legalábbis nem annyit, mint egyébként tudna. Ez így nagyon karcsú. Jelenleg ott tartunk, hogy Khedira kiesik, és összeomlott a rendszer. Azért ezt így elég szar leírni.

Leram7 2016.08.27. 20:46:31

Gyenge meccs volt.

Lehet nemzeti gyász, lehet nagy meleg volt. Nem tudjuk, mert más volt a kép, mint 1 hete.

Annak ellenére, hogy nyertünk, azt kell mondjam egy szenvedős meccs volt, ahol fizikailag gyengék voltunk. Bízok benne, hogy ez egyszeri alkalom.

Szerintem ott bukta el a Lazio a meccset, hogy rosszul cserélt Inzaghi. Lukakut nem lett volna szabad lehoznia, beton kemény volt.

A lényeg, hogy 6 pont.

bianconeri83 2016.08.27. 20:54:53

@m.martin91: Marci és Khedira kiesését tavaly sem bírta el a csapat, még Pogbával sem, szóval ez sajnos nem újkeletü probléma, de valós.
Viszont most van egy (egyelőre) egészséges Asamoah, egy egy évvel érettebb Lemina, az eredmények pedig ha nehezen is, eddig jönnek.
Persze ha BL álmokat dédelgetünk, akkor kb. nem férnek bele a sérülések, de ahhoz amúgyis mindig nagy szerencse kell.
Azt én is látom, hogy akadozik a gépezet, nem teljes még a keret, de még van pár nap mercatoból, ill. tavaly is bőven kellett idő, mire Allegri összerakta a csapatot.

Grinta 2016.08.27. 21:21:46

Én nem értem ezt a sok nyávogást.Szezon eleje,fizikailag nem vagyunk még teljesen rendben..majd leszünk.A lényeg hogy a Juventus vérprofi csapat.Elég volt1lehetőségecske..és a meccs eldőlt.Jól játszottunk?Nem.De nem is most kell csúcson pörögni..hanem tavasszal,mikor a lényegi dolgok eldőlnek.Valaki írta jövendölésként/remélem aggódásból,és nem azért hogy megmondja a frankót-aztán meg kárörvendjen hogy igaza volt/ hogy ugyan úgy járunk mint tavaly(beragadunk az elején)Nem lett igaza.Ki volt az?Én egyáltalán nem aggódok a továbbiakban sem.Lehet Én vagyok az egyetlen.Mi vagyunk az egyik legjobban működő CSAPAT..mégis állandóan személyi kérdésekre helyezitek a fő hangsúlyt.Sajnálatos,hogy egyeseknek csak ennyi jön le a dolgokból

Roli984 2016.08.27. 21:23:36

A védelem jo volt, Benetia különösen. A középpályán Lemina nem volt rossz, többször kellene üresbe mozognia és kérni a labdát, de legalább a megindulásakor lendületesen, és labdabiztos. Asa szar volt, Khedira szokásos láthatatlan, meg persze egy villanás. Higany nagyon kellene előre. Pjaca tetszett abban az öt percben, a labdát nagyon jól fedezi, szerintem nagy fogás. A többiek átlagos.

Roli984 2016.08.27. 21:28:50

Két meccs hat pont, nem értem a károgókat. Lehet a kp gyengült, de elől hátul meg erősebbek vagyunk. A keret erősebb mint tavaly.

epaska 2016.08.27. 21:54:16

@m.martin91: Matuidivel sem lettünk volna előrébb... Ő még annyit sem tud támadásban, mint Witsel vagy Guszti.

Grinta 2016.08.27. 21:56:50

@epaska: Sokkal többet tud,mint a fent említett 2úr

Györijuventino 2016.08.27. 22:07:46

Szerintem mai meccsel nem volt semmi gond. Szezon elején vagyunk ,a fiúkat január és februárra lesznek a topon, addig fokozatosan haladunk elöre.

m.martin91 2016.08.27. 22:46:32

@epaska: Akkor te életedben nem láttad játszani azt az embert.

epaska 2016.08.27. 23:22:05

@m.martin91: Még a végén kiderül, hogy egy Iniesta.

babo0410 2016.08.28. 02:02:26

@Grinta: +1 mindent leírtál amit akartam.

Spider81 2016.08.28. 08:25:14

Khedira-rol csak annyit,hogy szerintem Allegri masik pozicioba jatszatja ,mint tavaly!Sokkal inkabb eloretoltan jatszik es tisztan kiveheto,hogy Leminanak csak a "rombolas"-ra kell koncentralnia.
Nekem ez tetszik egyenlore es ezert is forsziroznam egy vedekezo tipusu kozeppalyas leigazolasat. Valljuk meg Lemina nem egy eletbiztositas es ezen a meccsen is konnyen elvettek tole a labdat.
A kerdes az,hogy Pjanic-nak kene jatszania elvileg a mostani Khedia poziciojaban,de a Mester Pjanic-ot a vedelem elott szertne jatszani,tehat az lemina posztja :).
At fog itt meg alakulni a kozeppalyas taktikank...

Roli984 2016.08.28. 09:16:29

@Spider81: szerintem a három kp egy vonalban játszik, csak Khedira valahogy jobban megoldja a védekező feladatait, és több energiája marad támadni. Asa ma gyenge volt, de pl előző meccsen ő is sokat ment előre. Leminának is vannak jó meginduásai, csak sokszor elbújik a védők mögé.

I love JU 2016.09.06. 10:57:45

milyen személyes okai voltak Bonuccinak kihagyni a meccset??

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása