Deschamps: „Taktikai döntés volt Griezmann és Pogba pihentetése”

deschamps_pogbaval.jpgDidier Deschamps az Albánia elleni mérkőzésen nem kezdőként számított Paul Pogba és Antoine Griezmann szolgálataira, azonban ez taktikai döntés volt, nem pedig büntetés.

A két sztár kihagyása számos embert meglepett, ám végül a francia válogatottnak sikerült az utolsó percekben legyőznie Albánia csapatát, amihez azonban a két futballista hozzájárulása is kellett.

„Taktikai döntést hoztam, nem büntetésként maradtak ki a kezdőből.” - nyilatkozta a tréner a Sky Sport Italia számára.

„Nem koncentrálhatok csak a következő meccsre, az átfogó képet kell látnom, és ma úgy véltem, hogy helyesebb, ha félórát játszanak, nem pedig egy egész meccset. Bárhogy is legyen, jól reagáltak, és a cserék eldöntötték a meccset.”

A Románia elleni győzelemhez hasonlóan Franciaország most is a végsőkig feszítette a húrt az utolsó góllal, amelyet az utolsó percekben szerzett meg a házigazdák csapata.

„Jobb az utolsó percben nyerni, mint egyáltalán nem nyerni.” - mondta mosolyogva a Juventust anno a Serie B-ből fejuttató tréner.

„A befejezéseknél nemigen volt szerencsénk a mai nap folyamán, azonban az albánoknál jobban játszottunk a második félidőben. A csapatnak van szíve és végig hitt saját magában.

Most már a továbbjutást kipipálhatjuk, azonban a csoportban az utolsó mérkőzésen, a Svájc elleni találkozón a legjobb tudásunk szerint kell teljesítenünk.”

Svájc négy ponttal rendelkezik jelenleg, így egy győzelemmel csoportelsők lennének Franciaország előtt, és természetesen Franciaország is továbbjutna második helyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr348813734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

niccolo 2016.06.16. 16:47:40

Csúszott, mászott az edzőnek, hogy játszhason, ;-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása