Ami már eddig is borítékolható volt, mostantól már bizonyosság: a Juventus három bajnoki címre vezető Antonio Conte hivatalosan is aláírta szerződését a Chelsea együttesénél, s a nyári Európa-bajnokság után ül majd le a londoni kékek kispadjára.
"A Chelsea Football Club örömmel jelentheti be Antonio Conte kinevezését a vezetőedzői posztra." - szól a Chelsea hivatalos bejelentése. "Conte, aki jelenleg az olasz nemzeti csapat szövetségi kapitánya, három évre kötelezte el magát. Országa 2016-os európa-bajnoki szereplését követően kezdi a munkát Londonban."
A sajtótájékoztató alkalmával természetesen megszólalt maga a szakember is.
"Alig várom, hogy mindenkivel megismerkedhessek a klubnál, s a mindennapos kihívást, hogy harcban legyünk a Premier Leagueben.
A Chelseat és az angol bajnokságot mindenhol nyomon követik, bárhova is megy az ember, a szurkolók szenvedélyesek, s az a célom, hogy folytatom az Olaszországban aratott diadalok sorát.
Örülök a bejelentésnek, mert így minden kitisztult, s a találgatásoknak vége szakad. Továbbra is a munkámra összpontosítok majd az olasz nemzeti csapatnál, s nem beszélek a Chelsearől egészen az Európa-bajnokság végéig."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jozef26 2016.04.04. 17:39:37
danimester1 2016.04.04. 17:43:37
venember83 2016.04.04. 17:50:37
Pekáry 2016.04.04. 17:52:34
Bocs, hogy egy ilyen oldalon mutatom meg, de máshol nem tudom.
Szerintem viszonylag olcsón meg lehetne oldani a minőséghez képest.
rockitbaby 2016.04.04. 18:06:02
babo0410 2016.04.04. 18:08:03
nutellás marhapörkölt tejjel 2016.04.04. 18:11:24
Nagyon kivancsi vagyok mit alkot a Mester, sok sikert kivanok neki. Ettol fuggetlenul ugy erzem nem fogja kitolteni a szerzodeset.
Apuleius 2016.04.04. 18:18:58
Ezen a szintem szerintem pontosan annyit ér, mintha papíron rögzítették volna. A közelmúltban Marotta is elmondta, hogy Cuadrado jövőjének kulcsa a Juventus kezében van.
venember83 2016.04.04. 18:27:41
Il Principino 2016.04.04. 19:07:47
Grinta 2016.04.04. 19:39:52
Zsöné 2016.04.04. 19:40:37
rockitbaby 2016.04.04. 19:55:32
Pogba-t számos klub szeretné leigazolni, de még talán Mourinho mondta azt, hogy a Chelsea nem engedheti meg magának.
Apuleius 2016.04.04. 20:02:24
@rockitbaby: Szerintem a Chelsea nem teheti meg, hogy egy ilyen szituációban segget csinál a szájából. Ott vannak a európai elit vérkeringésében, egy ilyen húzást egész egyszerűen nem engedhetnek meg maguknak. Ezen a szinten, Európában ez nem fér bele.
Pogba nem lesz a Chelsea játékosa.
Zsöné 2016.04.04. 21:37:43
Villas-Boas 2.0
Tony. 2016.04.04. 22:36:30
Juvegaspy 2016.04.04. 23:05:30
Barolo4 2016.04.04. 23:26:52
venember83 2016.04.05. 03:35:34
Lord Viktor 2016.04.05. 08:33:51
JuventusFanatikus 2016.04.05. 14:04:33
Szerintem sikeres lesz és kívánom is neki, csak ne rabolja le a Serie A-t.