Massimiliano Allegri a Juventus mentális erejét méltatta, miután az Öreg Hölgy sikeresen legyőzte hazai pályán az Empoli együttesét.
A mérkőzés egyetlen találatát Mario Mandzukic szerezte, és a teljes meccset tekintve az Empoli birtokolta többet a labdát.
„A mérkőzések megnyerése abszolút nem könnyű, és ez egyre nehezebb a szezon vége felé, különösen mivel az Empoli olyan csapat, amely jó futballt játszik.” - nyilatkozta a tréner a Mediaset Premium számára.
„A szezon ezen részében az eredmények még többet jelentenek, és ezért elismerésemet kell kifejeznem a srácok teljesítménye iránt, mivel nem kis eredmény huszonegy mérkőzésből húszon győzedelmeskedni.
Az első félidő kissé szervezetlenebb volt, aztán a szünet után jobban teljesítettünk. Szükségünk van arra a mentális erőre, amelyről a srácok ma este tanúbizonyságot tettek.
Volt egy pillanat, amikor Álvaro Morata és Paul Pogba egyénként futballozott, és ebben a szakaszban bármilyen kicsi hiba drágának bizonyulhat. Egyszerűen kell futballoznunk, és javulnunk kell a labda irányítása terén.”
Claudio Marchisio és Andrea Barzagli sérülést követően tért vissza, míg Giorgio Chiellininek ismét izomproblémával kell szembenéznie a szombati meccs után.
„Giorgio Chiellini jól érezte magát előtte, és majd kiértékeljük a legutóbbi fejleményeket, de remélem, hogy semmi súlyos.”
Az eltiltásoknak és sérüléseknek köszönhetően Daniele Rugani több szerephez jut, ma pedig kezdőként futballozhatott egykori klubja ellen.
„Jól teljesített, ahogy a többiek is, azonban a fiatal futballistáknak időre van szükségük a tapasztalatszerzéshez, s lehetőleg minden nyomás nélkül.”
Az eredménynek köszönhetően a Juventus továbbra is hárompontos előnnyel fogja vezetnii a tabellát, azonban ez még nőhet is a vasárnapi Udinese - Napoli meccs kimenetelétől függően.
„A Napoli közelről követ minket, és ha nem botlanak meg, akkor tartanunk kell ezt az átlagot ahhoz, hogy elöl maradjunk. Meg kell próbálnunk megnyerni a sorozatban ötödik bajnoki címet, aztán ott az AC Milan elleni Coppa Italia döntő.”
Massimiliano Allegrit természetesen kérdezték szerződésének esetleges megújításáról, a tréner pedig megnyugtató válasszal szolgált.
„Amikor lesz egy szabad délutánunk, leülünk a klubvezetőkkel, és megbeszéljük az ügyet. Még van egy év hátra a szerződésemből amúgy is, ők elégedettek, ahogy én is. Amikor majd ismét találkozunk, aláírjuk a papírokat.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.