Sturaro szerint senki sem segíti a Juventust

sturaro_stefano_mutat.jpgStefano Sturaro, a Juventus középpályása visszautasította a csapatát ért kritikákat a Bayern München elleni kiesés és torinóiak a bírói segítése kapcsán.

A játékos a Sky Sport Italia vendége volt, ahol beszélt a szezon eddigi fejleményeiről, beleértve a Bayern München elleni hosszabbítást is.

"Csalódott vagyok a vereség miatt, a cserék miatt azonban nem." – mondta. "Ne felejtsük el, hogy pár héttel ezelőtt a cserék miatt sikerült 0-2-ről döntetlenre mentenünk az első meccset, most pedig mindenki arról beszél, hogy a cserék miatt vesztettünk. Kívülről könnyű beszélni, de egyes esetekben benne kell lenned a szituációban, hogy megérthesd azt."

A Juventus döcögve kezdte az idényt, de október óta a csapat a bajnokságban 20 meccsből 19-et megnyert.

"Nehezen indultunk az új csapattal, sokunkból hiányzott a tapasztalat, de aztán sokat erősödtünk fizikálisan is, kibújtunk a páncélunkból, fantasztikus menetelést produkálva. Semmiképpen sem akarunk most már lemondani a Scudettóról. Meg tudjuk nyerni, ami fantasztikus lenne, mivel a zsinórban öt bajnoki cím megszerzése történelmi tett lenne. A verseny teljesen nyitott, akár az utolsó fordulóban is eldőlhet, szóval nem állhatunk még le."

A Torino elleni városi derbi sok vitát váltott ki, felerősödtek azok a hangok, melyek a Juventus segítésével vádolják a játékvezetőket. A címvédő 4-1-es győzelmével végződött mérkőzésen ugyanis sokak szerint Maxi López találatát helytelenül érvénytelenítette a Nicola Rizzoli, amivel a Torino 2-2-re egyenlíthetett volna, továbbá szerintük Alex Sandro is szerencsés volt, hogy elkerülte a második sárga lapot és a kiállítást. Sturaro szerint azonban nincs miről beszélni.

"Nem szeretnék semmit mondani erről. Mi kifutunk a pályára és megpróbálunk nyerni. Ha valaki azt állítja, hogy segítenek minket, akkor nekik van problémájuk."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr208524896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2016.03.25. 16:09:29

Nagyon irigylem ezt a higgadtságot, ha valaki ennyire megszakad azért, hogy sikerüljön valami aztán kritikákat is kap rá grátiszba ha nem sikerül az marha idegesítő lehet.

Grinta 2016.03.25. 16:50:10

Stefano,ez nem igaz hogy senki sem segíti a Juventust!Mi szurkolók ott vagyunk mögöttetek!

Juve82 2016.03.25. 17:12:54

Hát bírói támogatást egész biztosan nem kapunk szinte Sosem.Ezt senki nem mondhatja ránk!

hurbiny3k 2016.03.25. 19:28:59

Tegnap is előjött a videobíró téma a válogatott meccs kapcsán, faszért nem lehet felgyorsítani ezt, hogy a 3 felesleges asszisztens, egy headsettel a fején az ismétléseket nézve azonnal rászóljon a vezetőbíróra, ha szükségesnek érzik, bármilyen ítélet kapcsán- már holnap bevezetném..

kozagaha 2016.03.26. 11:31:48

Ebben nem értek vele egyet. Szerintem vannak betöltetlen lyukak: fiatalítás terén is és pozíciók szempontjából is, de főként szezon végén fog látszódni hogy ki marad/megy.

MDaniel98 2016.03.26. 14:00:34

@hurbiny3k: Viszont akkor még nem lehetne 2-3 évig olyan könnyen csalni, lopni, bundázni mint eddig. a FIFÁ-nál mér nagyon régóta csak ez számít.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása