A Juventus támadóját, Mario Mandžukićot az utóbbi időben nem kevés bírálat érte, hiszen a mezőnyben ugyan szédületes munkával segíti a zebramezesek sikerét, azonban a kapu előtt kevésbé eredményes, s a jelenlegi bajnoki szezonban mindössze hat találatot jegyez.
A 2016-os naptári évben Mandžukić még egyáltalán nem lőtt gólt, azonban ősszel, a Bajnokok Ligájában ennél jobbak a mutatói, ott négy mérkőzésen két alkalommal talált be az ellenfelek hálójába.
A Sassuolo elleni győzelmet követően, a horvát válogatott játékos a Twitteren keresztül üzent bírálóinak:
"A labdarúgás egy csapatjáték, amelyben a CSAPAT nyer, nem az egyes játékosok. Mindaddig, amíg a CSAPATOM nyer, én is nyerek, s bárki is talál be – legyen az illető védő vagy csatár – pontosan ugyanolyan értékes a CSAPATOMNAK." - írta ma Mandžukić Twitter fiókján.
A Juventusra szerdán rendkívül nehéz mérkőzés vár a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, hiszen a 2:2-re végződött torinói első mérkőzést követően, a zebramezeseknek az Allianz Arenában kellene kiharcolniuk a továbbjutást a Bayern München ellen. Ez kiváló alkalmat szolgáltathat arra, hogy Mandžukić egykori csapata ellen, a pályán is csattanós választ adjon a kritikusoknak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rockitbaby 2016.03.12. 18:48:15
JuventusFanatikus 2016.03.12. 19:07:40
kozagaha 2016.03.12. 20:16:31
Elképesztő munkát végez és a csatárok közül messze a legminőségibb védőmunkát végzi.
Talán ha egy picit erősebb lenne a jobb oldalunk beadások terén mint bevetődő csatár is jó hasznát vennénk.
Györijuventino 2016.03.13. 09:54:17
Leram7 2016.03.13. 12:05:10
Rocky80 2016.03.13. 12:54:47
Persze ezt nem lehet csinálni a végtelenségig. :-)