Khedira három hétre kidőlt

khedira_sami_csikos.jpgÚgy tűnik, Sami Khedirát továbbra sem kerülik el a sérülések, jelentések szerint három hét pihenő vár rá.

A német középpályást a Chievo elleni 4-0-ás győzelemmel záruló bajnoki mérkőzés második félidejének elején már le kellett cserélni, a meccs utáni hírek szerint azért, mert a jobb combjában erős fájdalmat érzett.

A játékoson elvégzett különböző vizsgálatok végül a közelítő izmában mutattak ki elváltozást, így a játékos két-három hétig biztos nem játszhat. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Khedira nem tudja segíteni a csapatot a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén, illetve a Scudettóért folyó versenyfutásban kiemelt fontosságú Napoli elleni rangadón sem.

Mint korábban kiderült, a Bianconeri jelenleg Mario Mandžukić és Kwadwo Asamoah játékára sem számíthat, Mario Lemina azonban már bevethető állapotban van.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr528356578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mpite 2016.02.03. 12:07:07

Én komolyan sajnálom őt, de ez így nem mehet sokáig... Pedig amikor játszik, akkor mindig képes a konstans átlag feletti teljesítményre.

Juve82 2016.02.03. 12:30:49

@mpite: Igen, csak az a baj, hogy kb. többször sérült mint ahányszor játékra alkalmas :( !

ovaentat besök 2016.02.03. 12:45:23

Nem szabad neki becsúszva szerelni és nem lesz semmi probléma!

FeriGjuve 2016.02.03. 12:46:22

Én ma olvastam egy hírt,miszerint a játékos a saját facebookján jelentette be,hogy teljesen egészséges és hogy készen áll a mai meccsre....
Akkor most mi van?

FeriGjuve 2016.02.03. 13:05:21

@sleepy8: Mindenesetre győzni kell!!!Khedira-val vagy nélküle,de nem szakadhatunk le a nápolyitól! FORZA JUVE!!!

Apuleius 2016.02.03. 13:11:32

@FeriGjuve: @sleepy8: Khedira egészen bizonyosan nem játszik este, mert be sem került a mérkőzésre nevezett keretbe. Két-három hét kihagyás vár rá:

www.juventus.com/en/news/news/2016/juve-name-21-man-squad-for-genoa-.php

sleepy8 2016.02.03. 13:20:11

@FeriGjuve: Egyértelmű! @Apuleius: Azóta már láttam én is. :) Talán az lehet a dologban hogy Khedira stabilnak érzi magát, az orvosok meg nem.

FeriGjuve 2016.02.03. 13:25:56

@sleepy8: Lehetséges,hogy ezt
még a diagnosztika előtt nyilatkozta.De nem aggódom,mert Sturaro is jól teljesít.

Rikoo 2016.02.03. 14:04:25

Na jó ebből nekem már elegem van. Nyáron azt gondoltam, hogy ingyen elég jó igazolás, mivel a fizikuma és a rutinja hasznára lehet a csapatnak illetve nagyon tetszett amit csinált a Mourinho féle Madridban és a világbajnoki címben is szerepett játszott, de ez a sérülékenység már elviselhetetlen. Nyáron kell vkit középre igazolni ez mostmár egyértelmű.

Egyébként a Serie A meccsekre teljesen jó Sturaro, de a BL-ben már nem szívesen látnám a pályán. Arra is kiváncsi vagyok, hogy hol van Pereyra helye 3-5-2-ben.

Leram7 2016.02.03. 14:25:06

Elég jól kente mostanában, kár a sérülésért. Azért ingyen még így is megérte. Asamoah már más kérdés, mert ő aztán már nagyon durván sérül.

Reméljük a jó formánkat ez nem fogja befolyásolni és így is nyerünk tovább!

Montero 2016.02.03. 14:53:14

Nemtudom de ez mar hihetetlen ,hogy majdnem minden mecs utan leserul. Eladnam legszivesseben.Meg kell szabadulni tolle es Hernanestol is! Lemina is elmehet OM-be csak szepen vissza a feladonak! Es talan egy minosegi kozepalyast venni es ezek az uj fiatal tehetsegek jojjenek s majd berobannak remelhetoleg. Elnezest a helyesirasi hibakert. FORZA JUVE!!!!!!!!!!!! Ha lehet kuldjon mar majd valaki linket a ma esti mecsre! Elore is koszonom szepen

Il Principino 2016.02.03. 15:27:24

Nyáron túl kell adni rajta...

Tony. 2016.02.03. 19:19:02

Holtversenyben a keret legjobban fizetett játékosa. Megérte leigazolni. Csak éppenhogy marad el a csapat eredményeihez hozzáadott értéke Pogbáétól és Buffonétól. 4 év alatt elképzelhető, hogy akár 50 meccsen is pályára tud lépni a Juventusban.

MDaniel98 2016.02.06. 13:52:31

Ha valaki hajlandó pár milliót fizetni érte, akkor el kell adni, ez így nem mehet tovább.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10148) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása