Zamparini: „Dybala megér százmilliót”

zamparini_maurizio_sajtotajekoztaton_magyaraz.jpgA Palermo elnöke, Maurizio Zamparini ismét megszólalt egykori játékosa, Paulo Dybala kapcsán, és már nem először hangoztatja azon véleményét, miszerint a Juventus csillaga a következő Lionel Messinek tekinthető.

Az argentin támadó a nyáron csatlakozott a Juventushoz a klub átigazolási politikájához képest viszonylag magas összegért cserébe, és azóta tizenkét gólt szerzett a bajnokságban, és ezzel komolyan hozzájárult ahhoz, hogy az Öreg Hölgy a botladozós kezdés után már a Napoli közelében találja magát a tabella második helyén.

„Véleményem szerint a játékos százmillió eurós értéket képvisel, mivel Paulo Dybala a fiatal Lionel Messi.

Harminckétmillió euró volt az ár, amennyiért eladtam, amihez további nyolcmillió eurós bónusz kapcsolódik, így összesen negyvenmilliót kaptam érte.

Amikor elhatároztam magam az eladása mellett, akkor felmerültek valamilyen botránnyal kapcsolatos hírek, most azonban mindenki inkább arról beszél, micsoda kiváló üzletet kötött Giuseppe Marotta.”

Nemrégiben több hír megjelent a játékos Olaszországba szerződése kapcsán, és állítólag Maurizio Zamparini a futballista átigazolási díjának egy részét egy dél-amerikai ügyésznek utalta át.

„Nem, ez hülyeség. A FIFA már törvényen kívül helyezte az ilyen ügyleteket, egy futballista játékjogát szabályszerűen senki sem birtokolhatja.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr768320530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2016.01.27. 10:59:51

Kár, hogy Messi kétlábas, míg Paulo csak a bal lábára számíthat.

pedronegroo 2016.01.27. 11:27:49

@venember83: Azért csak 100 millió, Messi 200.

devil-z 2016.01.27. 11:39:04

Tény, hogy a Serie A-ban kiemelkedően jól teljesít, a BL-ben viszont igen könnyen semlegesítették eddig a mi kis Messinket. A 100 milliós játékosnak azért ott is produkálnia kell ám valamit, papa.

stevenh 2016.01.27. 11:42:00

@devil-z: Majd most a Bayern ellen, csak a formája maradjon ilyen.

Rivendell 2016.01.27. 13:17:03

@venember83: alapvetően pont,hogy az nem gáz,mert az fejleszthető. 1 játékosnál inkább az a kérdés 1 szint felett,hogy mit tud,ami nem tanítható.

danimester1 2016.01.27. 13:58:04

Komolyan kérdezem miért kell ezt a majmot mindig meginterjúvolni?Kíváncsi rá valaki vagy csak nagyobb hírt akarnak verni Paolonak?Semmi szükség erre,mert ő hétről hétre a pályán bizonyítja rátermettségét.Nem szeretem az összehasonlításokat,mert mindenki más ember és focistaként is más és más.Lehet aggatni bármilyen nevet bárkire,attól nem lesz jobb vagy rosszabb.Az meg,hogy ki mennyit ér azt csak az határozza meg mennyit hajlandóak fizetni érte.Pampalini tegye dolgát és szállítsa nekünk az ilyen zseniket,de kizárólag törzsvásárlói áron,ne a felett.:-) Meg persze cserélgesse az edzőket mint más az alsógatyáját...:-)

Rivendell 2016.01.27. 14:35:41

@danimester1: hát....az éeltbe meg nem vesszük Dybalat,ha nem jár le a szerződése :DDD ez amolyan akciós is volt,meg nem is...milyen lett volna,ha 2-3 év van hátra a szerződésből?:D

Rocky80 2016.01.27. 14:40:01

@venember83: nincs ilyen kitétel, hogy csak a kétlábas játékosok lehetnek a világ legjobbjai. ;-)

Ennyi erővel Messi se legyen mert fejelni nem szokott gólokat. :D

kozagaha 2016.01.27. 15:24:10

Most már jó lenne ha abba hagynák ez a fiatal Messizést vagy Tevezezest vagy Buffonozást. Idegesítő.

Nem a régi játékosokra van szüksége a mai focinak, hanem az új egyéniségekre.
Ahogy a foci is valtozik ugy a jatékosok stílusai. Nincs érteleme összehasonlítgatni.

Dybala az Dybala! És remélem túlszárnyal majd mindenkit és olyan emberré válik aki mindenpercét élvezi a focinak és akiért ugyan ilyen örömmé válik a football nézése.

MDaniel98 2016.01.30. 10:34:25

A Zampa így gondolja, akkor k*rva rossz üzletet kötött, most nem azért.:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása