A Juventus napokon belül bejelentheti legújabb igazolását, a pillanatnyilag a Genoa alkalmazásában álló Rolando Mandragorát, s a Pescara elnöke, Daniele Sebastiani úgy véli, hogy fiatal kora ellenére, az olasz tehetség megállja majd a helyét a zebramezes együttesnél.
"Rolando egy fiatalember, aki fényes jövő előtt áll." - nyilatkozta Sebastiani a Calciomercato munkatársának. "Kiváló fizikai adottságai vannak és különböző szerepkörökben is képes játszani a középpályán. A Juventus komoly igazolást hajt majd végre vele.
A játékos kiváló személyiséggel rendelkezik, és azonnal képes lesz arra, hogy meghatározó szerepet töltsön be a Serie A-ban. Végül is a Juventus ellen mutatkozott be...
Kölcsönben itt marad-e? Igen, egészen addig, amíg nem következik be valamilyen váratlan fordulat."
A Juventus a Pescara egy másik tehetségét is szemmel tartja, Gianluca Lapadula 11 találattal vezeti a Serie B góllövőlistáját.
"A fél Serie A szemmel tartja Gianlucát, beleértve a Juventust is. Ez normális, s meg lennék lepve, ha ez nem így lenne, látva a fejlődését, valamint azt, hogy milyen szezont produkál.
A Juventus a fiatal játékosokra összpontosít. Elmondhatom, hogy ő egyike azoknak a játékosoknak, akit nyomon követnek, s igazán kedvelnek. Várniuk kell-e júniusig? Igen, az a szándékunk, hogy a megpróbálunk élni a lehetőséggel, hogy feljussunk a Serie A-ba, s Gianluca egy meghatározó játékos számunkra. Ő igazán segítségünkre lehet elérni a céljainkat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2016.01.15. 19:15:38
Amúgy lehet a tehetség jelző nem teljesen állja meg a helyét. De az azért lényeges, hogy már most télen vagy 3-5 olasz tehetsget szereztünk, akikhez valamilyen formában közünk lesz, őt meg csak figyeljük. Szerintem nem akkora tehetség a srác. Ha az lenne, már vennénk is meg, hogy a Sassuoloban pallérozódhasson tovább.
Jövőre viszont érdemes lesz figyelni a Sassuolo meccseit. Lesz ott pár játékos akiket jó lesz figyelemmel kísérni. Trotta, Mandragora, Castrovilli, Sensi és Pedro Pereira. Remélem be is válnak majd. Érdekes lenne, ha velük jutna a Sas EL-t érő helyekre. :) Már szinte olyan lesz a Sas lassan, mintha a Juve B lennének. :)
The king of alibis 2016.01.15. 19:38:06
The king of alibis 2016.01.15. 19:39:12
Muahaha. Rúgott a másik bohóc 11 gólt a fos 2. ligában fél távnál, és már figyeli a kobretti. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.
RuidaRobert 2016.01.15. 20:21:20
@norbi9107: Főként neked, Ksybé-nek és társainak ajánlom a gondolataimat. (Ugyanis néha megéri a dolgok mögé nézni, mielőtt Barmottázunk)
Igaztok van, sok igazolás feleslegesnek tűnik, de itt gyakolarlatilag hasonló dolog figyelhető meg, mint a kockázati tőkénél (ez egy befektetési forma, erről írtam a szakdogám).
A kockázati tőketársaság (ez esetben Juventus) a tőke egy részét pl. 10 db kezdő, ígéretes vállalkozásba fekteti (fiatal játékosok). Ebből a 10-ből viszont 7 vállalkozáson (játékoson) nem lesz nyeresége, sőt akár bukhat is. Azonban a másik 3 vállalkozás (játékos) olyan szintű bevétel, vagy más piaci előnyt jelent, hogy összességében jól jön ki.
Sturaro, Zaza, Rugani hármason már most télen szerezhettünk volna összesen 30-40 millió HASZNOT. De nem csak az eladási ár a lényeg, hanem hogy ezáltal jó eséllyel kizárjuk annak a lehetőségét, hogy a következi "Verratti" máshol kössön ki.
Válasz erre
KysBé 2016.01.15. 21:03:16
@DegerFaCan: +1
@RuidaRobert: Te az eszeddel szurkolsz, én a szívemmel...
babo0410 2016.01.15. 21:13:37
delpi0823 2016.01.15. 21:27:50
KysBé 2016.01.15. 22:01:41
8 x Olasz bajnok
1 x Olasz kupa
6 x Olasz szuperkupa
2 x Inter toto upa
5 x Europai szuperkupa
1 x Fifa klub VB
5 x Bl győztes
Majd ha a rühes Marotta fele ennyit letesz az asztalra akkor lehet szopkodni!!!!!
Mitya11 2016.01.15. 22:06:03
Devilke Balla 2016.01.15. 22:06:41
tomi123123 2016.01.15. 23:35:51
kysbé te meg vegyed a budmil táskád és húzzál haza mordorba!
Tony. 2016.01.15. 23:56:12
Barolo4 2016.01.16. 00:09:33
@norbi9107: Én akkor nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek, amikor a te hozzászólásaidat olvasom....
@RuidaRobert: +100
@KysBé: Gallianinak tényleg nagyon tekintélyes az eredmény sora, és bár az utóbbi években rengeteg mellényúlása volt (sokkal több mint nálunk), alapvetően nem ő a fő felelőse a Milán mélyrepülésének. Azért a korrektségért tegyük hozzá, hogy amikor a bl címeket nyerte, akkor az olasz foci teljesen más szinten volt, illetve mivel ő 30 éve nyomja a Milánnal, Marrotta meg 6 éve nálunk, időarányosan sokkal jobban áll, szóval ha nem zavar én folytatom a 'szopkodást'.
Mandragorának nagyon örülök. Így viselkedik egy top csapat, aki a csúcson is akar maradni, ennek persze (irreális) ára is van. Az lenne a jó, ha folyamatosan csak tehetséges fiatalokat és top játékosokat igazolnánk. Na meg persze ha a saját utánpótlásunk javulna, mert ez az összes élcsapathoz képest igen gyenge az utóbbi időben. Forza Juventus!
babo0410 2016.01.16. 00:16:55
Alias Galliani kb. a Milan Péreze volt. Most, hogy elfogyott a Milan pénze, és már nem tudnak kilóra venni játékosokat, nem tud mit kezdeni. Pl. anno Ibra-t és T. Silva-t is azért kellett eladni, mert nagyon magas volt a fizetésük. Azóta még csak olyan játékosokat se tudott igazolni, mint a "rém gyenge Barmotta".
És én nem hasonlítanám össze őket, mert egyik egy újjáépülő csapatot vett át, a másikuk meg egy jó ideig a világ egyik legtehetősebb csapatánál azt vett meg akit csak nem szégyelt, olyan nagy fizukkal, amekkorával csak akarta.
De ha már összehasonlítás, akkor azt érdemes nézni, hogy mind a ketten voltak/vannak olyan helyzetben, hogy szinte a semmiből kell csapatot építeni. Na ez Marotta-nak megy, Gallianinak nem. Sok pénzből meg bárki tud BL győztes csapatot építeni.
Barolo4 2016.01.16. 00:22:12
babo0410 2016.01.16. 00:41:12
1. Rui Costa Portugál 2001/02 Fiorentina 42 millió €
2. Filippo Inzaghi Olasz 2001/02 Juventus 37 millió €
3. Alessandro Nesta Olasz 2002/03 Lazio 30,5 millió €
4. Carlos Bacca Kolumbiai 2015/16 Sevilla 30 millió €
5. Ronaldinho Brazil 2008/09 Barcelona 25 millió €
Alberto Gilardino Olasz 2005/06 Parma 25 millió €
Alessio Romagnoli Olasz 2015/16 Roma 25 millió €
8.Ibrahimovic Svéd 2011/12 Barcelona 24 millió €
9. Andrij Shevchenko Ukrán 1999/00 D. Kijev 23 millió €
10. Clarence Seedorf Holland 2002/03 Inter 22,5 millió €
11. Alexandre Pato Brazil 2007/08 Internac. 22 millió €
12. Domenico Morfeo Olasz 1998/99 Fiorentina 20 millió €
Mario Balotelli Olasz 2012/13 M. City 20 millió €
Andrea Bertolacci Olasz 2015/16 Roma 20 millió €
15. José Mari Spanyol 2000/01 ATMA 19 millió €
16. Andrea Pirlo Olasz 2001/02 Inter 18 millió €
Robinho Brazil 2010/11 M. City 18 millió €
Rikoo 2016.01.16. 00:54:17
juventino007 2016.01.16. 09:37:45
A szájbarágós példád mindent elmond, aki még ezután sem érti.... -ott már talán a mentális képességek is kérdésesek. Amit pedig a Juve identitásáról, az olasz játékosokról írtál, teljessé teszi a történetet. Aki inkább egy nemzetközi csürhét favorizálna,forduljon a Sinter-hez vagy a Manszúr City-hez és társaihoz.
Rivendell 2016.01.16. 11:10:43
Én nem szidom most Marrottat,de 1 lapon emlegetni a 2 gurut az furcsa. Moggit csak Gallianival lehet,ők ketten a nagy zsenik. Elnézve ezt a Gallianis igazolási árakat,nem is gondoltam volna,hogy ennyire kevés top árú üzletet bonyolított le,tekintve hány éve teszi a dolgát és mennyi címet hozott össze a milán.
Watakuki 2016.01.16. 11:53:59
Leram7 2016.01.16. 12:10:24
Sajnos a stadionok és jókora pénz ment ki az olasz fociból.
Moggi nagyon jó szakember volt, kár hogy mostanában keveset hallani a gondolatait. Nagyon értett az üzlethez, ő régen meglátta, hogy az arab pénzzel nem lehet versenyezni.
Galliani is király volt anno, de ő már szerintem belefásult.
Marotta szerintem a legjobb a posztra és pl Pogba, Tevez, Vidal, Barzagli, Pirlo, Conte, Allegri húzásai nagyon bejöttek. Egy a gond, hogy eladni valamiért nem sikerül neki normálisan. Vidal szerintem 50-55 ért mehetett volna és sokan távoztak ingyen. 1 nagy hibája volt Marottának, mégpedig Verratti.