A Juventus középpályásának, Stefano Sturarónak az ügynöke nemrég arról beszélt, hogy tényleges érdeklődés mutatkozott angol csapatok felől pártfogoltja irányába, sőt, a Chelsea is figyelte ügyfelét még Jose Mourinho irányítása idején.
Nemrégiben mi is beszámoltunk arról, hogy egyes hírek szerint az Öreg Hölgy elutasította a Southampton tizenhétmillió eurós ajánlatát az U21-es válogatott ügyében, illetve arról, hogy a Southampton korántsem egyedüliként érdeklődött a harcos középpályás iránt.
A mai napon Carlo Volpi arról számolt be, hogy a kiszivárgottaknál sokkal komolyabb és mélyebb érdeklődés tapasztalható, és hat olasz csapat is szívesen kölcsönvenné a futballistát.
„Az Angliából érkező pletykák mind igazak, számos csapat érdeklődik Stefano iránt, különösen a Juventus által a Manchester City ellen a Bajnokok Ligájában vívott meccsek miatt.” - nyilatkozta a tréner a Tuttomercatoweb számára.
„Azonban a Juventus az összes ajánlatot elutasítottam, minden érdeklődés tekintetében negatív válasszal szolgált.
A tizenhétmillió euró? A számok többé-kevéssé eltérhetnek, azonban ne feledjük, hogy Angliában egy második vonalbeli csapat lényegesen komolyabb gazdasági erőforrásokkal rendelkezik, mint az olasz csapatok, például.
A Serie A mezőnyéből hat klub érdeklődött, mindegyikük kölcsön kívánta venni a futballistát. Azonban Angliából a Chelsea is figyelte a játékost, viszont minden kapcsolat megszakadt Jose Mourinho távozását követően.
A Special One komoly érdeklődést mutatott Stefano fejlődése tekintetében. Azonban a Juventus kivonta a piacról a futballistát. Először a Juve figyelt fel a futballista fejlődésére, és a klub kíváncsian figyeli, meddig juthat el a futballista.
Stefano Sturaro teljes mértékben a munkájával foglalkozik. Be kívánja bizonyítani, hogy fontos játékos a Juventus csapatában, és nagyon jól érzi magát Torinóban.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.