Rummenigge szerint a Juventus formába lendült

rummenigge_karl_heinz.jpgA szezont botladozva kezdő Juventus végre elkapta a fonalat, s kilenc mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatával jelezte kihívóinak, nem engedi át a Scudettót, azonban a csapatra hamarosan rendkívül nehéz erőpróba vár a Bajnokok Ligájában, hiszen a végső győzelemre is komoly esélyekkel induló Bayern Münchenen kellene túlverekednie magát.

"Tudjuk, hogy nehéz összecsapás lesz, s a sorsolás óta nyomon követjük a Juventus fejlődését." - nyilatkozta a leendő ellenfélről a bajor klub elnöke, Karl-Heinz Rummenigge Milánóban.

"Visszatértek a megfelelő útra. Hatalmas tiszteletet érzünk a Juventus iránt, azonban nem félünk. A sorsolás mindkét csapat számára kedvezőtlen volt, s sajnálatos, hogy egyikünk ilyen hamar távozik majd.

Látva a táblázatot, valamint azt, hogy miként kapaszkodtak fel, nem tehetek róla, de arra gondolok, hogy mennyivel jobb lett volna hónapokkal ezelőtt találkozni a Juventusszal. Egészen más lehetett volna.

Paulo Dybala kiváló igazolás, s ugyanez igaz Mario Mandžukićra is.

Az Inter képes lehet megnyerni a bajnokságot. Három csapat vetélkedik egymással a bajnoki címért: a Napoli, a Juventus és az Inter. Az Inter meglehetősen jó teljesítményt nyújtott, kár, hogy kikaptak a Sassuolótól, azonban ilyesmi előfordul." - nyilatkozta egykori csapatáról Rummenigge.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr728266872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2016.01.12. 22:04:03

Nem tudom ezt a f@szt minek kérdezgetik velünk kapcsolatba?!Nagyon unszimpatikus a f@szi.Pffejjj meg GGGRRRRrrrr.Jól megcsapjuk a bőrbutyis csapatot aztán majd lesegethet mint hal a szatyorba.Nem csípem az ilyen arrogáns seggfejeket nem tehetek róla.Azzal,hogy a sintérek megnyerhetik a bajnokságot még mélyebbre süllyedt a szemembe.

Grinta 2016.01.12. 22:33:44

Tisztelettel beszélt a Juventusról!

niccolo 2016.01.12. 23:48:16

...sajnos az inter-ről is! Ezt ember nem teszi

babo0410 2016.01.13. 00:46:25

Ha teljesen semlegesen próbáljuk meg elolvasni a nyilatkozatot, akkor észre vehetjük, hogy milyen tisztelettel beszélt rólunk is, és az interről is. Semmi olyan nincsen ebben a nyilatkozatban ami miatt szidhatnánk. Mondo ezt úgy, hogy az intertől kiráz a hideg. Ők az egyetlen olyan csapat, akiknek jót nem tudok kívánni, és nem írom a nevüket nagy betűvel. Mégis azt mondom, hogy most Rummenigge-t nincs miért kritizálni. Teljesen normális, ha valaki a volt csapatát nem köpködi. Pláne, ha szép emlékek kötik hozzá.

giorgio007 2016.01.13. 06:57:58

Kar, h nem Beckenebauert kerdeztek meg :D

danimester1 2016.01.13. 10:27:35

@giorgio007: Ne hozzd rám a frászt,ő a másik akitől a falra tudnék mászni.Igaz nagy kedvencem még Pampalini,de őt nem utálom csak élvezem az időskori elbutulás által böffentet szösszeneteit egy frankó csávó.xD

danimester1 2016.01.13. 10:31:21

@babo0410: Igazad van tényleg tisztelettel beszél rólunk,de ne felejtsük el,hogy így "kell" nyilatkozni.Viszont ha olvasod a cikket a lenézés bőven benne van,mert ugye asszongya a parasztja,hogy "jobb lett volna hónapokkal ezelőtt találkozni a Juventusszal" ,de gyorsan kozmetikázza is magát a játékosainkat dícsérve. A többit vele kapcsolatban meg már leírtam.

babo0410 2016.01.13. 11:07:40

@danimester1: Abban mi a lenézés? Pár hónapja nem voltunk még bűn gyenge formában? Egész pontosan október 31-én, a Toro elleni meccsen indultunk meg felfelé. Addig nagyon rossz formában voltunk. Szerintem az se lenézés. Sajnos rosszul kezdtük a szezont.

The king of alibis 2016.01.13. 11:40:37

A Sinter egy gyenge car. Főleg Máncsini. Esélyük nincs bajnokságot nyerni. Köztünk meg a Napoli között fog eldőlni a bajnoki cím. A 3. helyre pedig remélem a Fior fut be.

keshudioo 2016.01.13. 11:48:50

Nincs semmi baj ezzel a nyilatkozattal.

tsatsee 2016.01.13. 14:27:25

Ő legalább tisztelettel beszél a Juventusról, nem úgy mint egyes itteni "szurkolók", akik szerint már a sorsolás pillanatában kiestünk a BL-ből.

MDaniel98 2016.01.19. 14:57:33

A nyilatkozat profi, szerintem sem igazán lehet belekötni, a lényeg úgy is a pályán dől el.:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása