Khedira szerint a Juventus méltó ellenfele lesz a Bayernnek

khedira_sami_golorom.jpgSami Khedira úgy véli, csapata méltó kihívója lehet a Bayern Münchennek a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában.

A német középpályás a legrangosabb európai kupasorozat alkalmával tér vissza szülőhazájába a következő hónapban, a mérkőzéssel kapcsolatban pedig kézséggel osztotta meg gondolatait.

"Ezek már ki-ki meccsek, és úgy gondolom, hogy az egyik legszívósabb ellenfelet sorsolták nekünk." - mondta a tunézia felmenőkkel rendelkező játékos a Welt am Sonntagnak.

"Ez az a sorozat, melyben szintén a győzelemért játszunk, így tulajdonképpen mindegy, hogy kivel kerülünk szembe. Képesnek kell lennünk arra, hogy bárkit megverjünk.

A Bayern a legjobb csapatok egyike, azonban mi is erősek vagyunk, akkor is ha még egy kis időre van szükségünk, hogy a megfelelő sebességi fokozatba kerüljünk. Meggyőződésem, hogy a müncheniek tudják, hogy képesek vagyunk gondot okozni számukra. Ez az este a futball ünnepe lesz."

Khedria ezután torinói életéről beszélt. "Nagyon boldog vagyok Torinóban, annak ellenére is, hogy volt néhány erőnléti problémám. Most viszont végre jó formában vagyok és élvezem a futballt.

A belvárosban élek, csakúgy, ahogy Madridban, így ugyanis sokkal többet tanulhatok az országról, mint a külvárosban élők.

Madridban töltött éveim után boldog vagyok, hogy új kultúrákat ismerhetek meg, ami kitágítja a látóteremet."

A német válogatott játékos a jelenlegi német válogatott kevésbé nyűgözi le, mint a két évvel ezelőtt világbajnokságot nyert Nazionalelf.

"Németország évtizedek óta esélyesként indul el bármilyen nemzetközi versenyen, most azonban még nagyobb a nyomás a válogatottunkon. Hiszen mi lehet jobb mint megverni a világbajnokot? Az ellenfeleinknek ez extra motivációt ad ellenünk.

Legyünk őszinték, jelenlegi állapotunkban nem nyerhetjük meg a 2016-os Európa Bajnokságot. Az elmúlt hónapok eredményei egyszerűen nem elég jók." - vélekedett a középpályás.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr238234600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ToTTy-Juve 2016.01.04. 20:04:35

Benne van ő a válogatott keretben? - csak mert alig kapott lehetőséget, meg sérült is volt, bla-bla...

Watakuki 2016.01.04. 21:20:55

Mandzukicon kívűl ő lehet az, aki többé kevésbé ismeri a Bayern keretét ( legalábbis a német részét ) szóval komolyan lehet őt venni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása