Allegri: „Nem kimagaslóan sok a sérülés”

allegri_massimiliano_nyilatkozik_1.jpgMassimiliano Allegri szerint a Juventust korántsem sújtja rendkívül sok sérülés, és ezt a Milan elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón számokkal is alátámasztotta.

A rangadóra szombat este kerül sor, és az Öreg Hölgy mindenképpen szeretné megszerezni a győzelmet a nehéz évkezdet után.

„Nem történt húsz sérülés.” - cáfolta meg az újságírót a tréner a pénteki sajtótájékoztatón, amikor is az újságírók a sérülésekről kérdezték. „Tizenhat sérülés volt idén, ebből tizenegy izomsérülés, öt pedig túlfeszített munka miatt, amelyek nyomán a játékosok három-hat napra estek ki.

Tavaly ilyenkor tizenegy sérülésünk volt, tíz izomsérülés, és egy a túlfeszített munka miatt. A tavaly öt sérülés volt, ami harminc napnál hosszabb gyógyulási időt igényelt, idén kettő. Ezek az izomsérülésekre vonatkozó adatok, amelyek azt mutatják, hogy kis mértékben nőtt a sérülések száma.

Nem mi vagyunk a legrosszabbak sérülések tekintetében, a középmezőnyben vagyunk, és vannak feladataink. Már szinte elfogadott tény, hogy Allegri csapatai mindig sérültek, hogy nem megfelelő munkát végeznek és így tovább, de csak az eredmények számítanak, és én ezért vagyok itt.

Olykor egyszerűen szerencse kérdése a dolog, azonban a helyzet hasonló szeptember és október hónapokban az egy évvel ezelőtti állással, csupán idén valamivel több a sérülés.

Ami fontos, az a sérülés megoldása és a játékos lehető leggyorsabb felépülése.

Ma meglátjuk, hogy Gianluigi Buffon milyen fizikai állapotban van, azonban úgy tűnik, hogy rendben van, azonban a holnapi játék megerősítése előtt ki kell értékelnem az állapotát.

Stephan Lichtsteiner és Mario Mandžukić a csapattal edzett, Martin Caceres ma reggel érkezett meg, és az ő esetében még azonosítani kell a sérülését, amennyiben megsérült.

Kwadwo Asamoah nem játszhat a térdét érintő problémák miatt, a barcelonai orvosa szerint a becsült gyógyulási ideje hét-tíz napra tehető.

Simone Padoin várhatóan jövő hét végére rendelkezésemre fog állni, míg Roberto Pereyra gyógyulása jól halad, de egy hét múlva értékeljük ki az állapotát.”

Mivel Massimiliano Allegri mindkét csapatot edzette, az újságírók arról kérdezték, hogy mely játékos jelentheti majd a különbséget a mérkőzésen.

„Nehéz megmondani, hogy holnap ki fog döntő szerepet vállalni. Nem vagyok varázsló, bár olykor megkockáztatok egy-egy jóslatot.

Nem lehetséges jelenleg előrejelzésekbe bocsátkozni a bajnokságot illetően, mivel az előttünk lévő csapatok most valószínűleg nem fognak pontokat veszíteni.

Nekünk a saját dolgunkkal kell foglalkozni, és meg kell próbálnunk pontokat szerezni. Hét mérkőzés van a szezon félidejéig, és majd karácsony után vonjuk le a következtetéseinket.

Ezt a négy napot rendkívül szenvedéllyel, lendülettel és óriási lelkesedéssel kell megélnünk, mivel megelőzhetjük az AC Milan csapatát, majd szerdán előre léphetünk a Bajnokok Ligájában, amit még nem kezelhetünk tényként, mivel még van egy közvetlen összecsapás a Sevillával.

Jól kell teljesítenünk, holnap este pedig az összes szurkolóra szükség lesz, hogy mindenki eljöjjön, és buzdítsa a srácokat.

Természetesen a szurkolók ezt mindig megtették, de ez megfelelő időpont pozitív üzenet továbbítására, mivel sorozatban kétszer sikerült győzni, illetve Németországban is kiharcoltunk egy jónak tekinthető döntetlent.

Pozitív szemléletre van szükség, mivel a célunk az, hogy az első helyekért küzdhessünk. A Juventus legfőbb célja a bajnokság megnyerése, és ezért mindent bele kell adnunk. Május tizenhatodikán a bajnoki cím azé a csapaté lesz, amely leginkább megérdemli, így vissza kell szereznünk azokat a pontokat.”

Massimiliano Allegri természetesen érintette a terrorakciók által beárnyékolt párizsi találkozót is.

„Nagyon kényes történelmi pillanatokat élünk meg, azonban teljes biztonságban léphetünk majd pályára. Sokat gondoltam a párizsi játékosaimra, és mindarra, amit átéltek, a helyszínen lévőkkel egyetemben. A holnapnak a sport szépségéről kell szólnia.

Beszéltem a srácokkal, és úgy tűnt, hogy rendben vannak. Paul Pogba, Sami Khedira és Patrice Evra nehéz pillanatokon ment át. Jó, hogy visszatértek Torinóba, és itt stabilabb légkör várta őket.” 

Végül Massimiliano Allegri a mérkőzésről beszélt és arról, hogy ez mit jelent számára.

„Jelenleg Juventusként arra kell gondolnunk, hogy holnap lehetőségünk lesz utolérni és megelőzni az AC Milan csapatát.

A Juve-Milan mindig a Serie A legfontosabb mérkőzéseinek az egyike, a célunk pedig az, hogy ismét feljebb kapaszkodjunk a tabellán. Holnap erre lehetőség mutatkozik.

Ezt követően a Bajnokok Ligájában léphetünk egyet, majd jön a Coppa Italia.

Az a fontos, hogy az eredmények következetesek legyenek. Sorozatban két mérkőzést nyertünk, eddig ez nem sikerült az év során.

A holnapi mérkőzés nem lesz egyszerű, sőt, ellenkezőleg, a Milan három győzelem és két döntetlen után érkezik Torinóba, jó úton haladnak, bár tény, hogy mindkét csapat elég távol van a tabella elejétől.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr308094532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2015.11.20. 15:22:56

Na most menj a fenébe! Hogy mondhatja azt november közepe-végén, hogy nem történt kimagaslóan sok sérülés! És mi az, hogy túlfeszített munka miatti sérülés? Az, hogy napi szinten edzenek, az már túlfeszített munka? Valamit rohadt rosszul csinálnak Allegri stábjában. Ez a nyilatkozat most nagyon felhúzott.

Mixbetegállat 2015.11.20. 15:34:33

Szeretném felhívni a szerkesztőség figyelmét hogy egy idegen belépett babo nick-jével..

venember83 2015.11.20. 15:40:20

Mondjuk nem a tavalyhoz kellett volna hasonlítani, hanem a tavaly előtti évhez, biztos megvannak a klubnak a feljegyzések az akkori sérülésekről. De így is a tizenegy és tizenhat között komoly százalékos eltérés van. Az meg, hogy középmezőnyben van a Juve sérülések tekintetében, az szánalmas, hiszen elvileg Olaszország legnagyobb klubjáról beszélünk, ha itt nem képes csúcsteljesítményre a stáb ezen a téren, amikor minden adott...

pedronegroo 2015.11.20. 16:01:59

@venember83: És ami a legszomorúbb hogy nem csak a sérültek tekintetében vagyunk a középmezőnyben.

juve28adam 2015.11.20. 17:42:07

Amíg Allegri az edző addig marad ez a balfék stáb is és velük ez a rengeteg izomsérülés.

KysBé 2015.11.20. 19:11:17

Igaza van! a II Világháborúbn sokkal több sérült volt....

ambrobert 2015.11.21. 12:23:50

A holló színház egyik jelenete pont a juve mostani helytetéről szól, keressetek rá a fociedző és a klubtulajdonos című videóra, mintha agnelli rendelte volna be allegrit vagy marottát :)

ambrobert 2015.11.21. 15:16:04

@FregoLee: kösz, tablettel nem tudom, hogy kell linket bemásolni :)

FregoLee 2015.11.21. 16:59:44

De ez mekkora már :)

babo0410 2015.11.21. 18:27:23

@Mixbetegállat: Nyugi nem lépett be senki a nickemmel. :) Csak idegesít, hogy Allegri nem ismeri el, hogy sok a sérülés, hanem maszatol ahelyett, hogy a felelősöket eltávolítaná a stábból. Én kedvelem Allegrit, és jó edzőnek tartom, de valamit nagyon rosszul csinálnak a stábjában, és a felelősöket meg kéne találni, nem pedig a szezon elején azt mondani, hogy a 11 sérülés az nem sok. Én bízom Maxban, de kutya kötelessége lenne neki, és a vezetőségnek tennie valamit a sérülések elkerülése végett.

MDaniel98 2015.11.22. 16:19:27

Allegri erőnléti stábja sz*rt sem ér és soha nem is ért ennél többet. Kár, hogy ezt pont a főnökük nem képes felismerni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása