Az olasz sajtó értesülései szerint a bajnoki címvédő Juventus komolyan érdeklődik a Borussia Mönchengladbach ifjú tehetsége, Mahmoud Dahoud iránt.
A mindössze 19 esztendős, szíriai származású játékos Németországban látta meg a napvilágot, s a Mönchengladbach tavalyi sikeredzője, Lucien Favre irányítása alatt küzdötte be magát a német csapat keretébe.
A jelenlegi szezon során Dahoud tizenkét bajnoki találkozón lépett pályára a Borussia mezét viselve, s ezalatt két találatig és két gólpasszig jutott.
A Tuttosport tudni véli, hogy a Juventus már hosszabb ideje szemmel tartja a német tehetség fejlődését, aki a mönchengladbachi ifjúsági akadémián nevelkedett, s a két csapat Bajnokok Ligája-összecsapásai alkalmával nagyon jó benyomást tett a torinóiak mesterére, Massimiliano Allegrire.
A nagyszerű technikai adottságokkal megáldott, sokoldalú középpályás a védelem előtt játszva, vagy játékmesterként is megállja a helyét. Dahoud jelenlegi vételára 4 millió € körül mozog, azonban ez az összeg tovább emelkedhet a szezon előrehaladtával, így a Juventus már most lépésekre készül az ügyben.
A két játékos játékstílusának hasonlósága miatt, Dahoudot olasz sajtóban "új Marchisio" néven emlegetik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
patrik1112 2015.11.19. 11:06:57
m.martin91 2015.11.19. 12:31:05
Szabolcs Borbély 2015.11.19. 13:24:23
DegerFaCan 2015.11.19. 14:20:01
A saját napodat nem éri meg rá elcseszni :)
Ügyes a srác, jer ide csak :)