Alex Sandro biztos benne, hogy a Juventus képes túltenni magát a közelmúlt nehézségein, illetve hogy harcba szállhat az első helyekért.
A Serie A aktuális címvédője nemigen találja az elmúlt négy évben mutatott formáját, és mindössze hetedik a bajnokságban tizenkét mérkőzést követően, így a Fiorentina és az Inter kilenc pontos előnnyel bír a tabella elején a torinóiakhoz képest.
„A Juventus nincs hozzászokva ilyen helyhez a tabellán, azonban javulni fogunk, és bizonyítani fogjuk a pályán, hogy képesek vagyunk jó eredmények szállítására.” - nyilatkozta a JTV számára a nyáron igazolt védő.
„Az Empoli és Torino elleni legutóbbi győzelmeink fontos lépést jelentettek. Az olasz bajnokság nagyon kemény, az összes ellenfél komoly kihívást jelent, a bajnokság presztízs szempontjából évről-évre fejlődik.”
A Juventus két nehéz ellenféllel fog szembenézni a válogatottszünet után, november huszonegyedikén az AC Milan lesz az ellenfél, majd a Bajnokok Ligájában a csoportelsőségről dönthet a Manchester City elleni mérkőzés, Alex Sandro pedig teljes mértékben tisztában van a következő meccsek fontosságával.
„Kemény meccs lesz a rossoneri ellen, nyernünk kell, és kiváló teljesítménnyel kell szolgálnunk. Nem hagyhatunk honfitársamnak, Luiz Adriano számára helyet, amit ki tudna használni.
Európában jól teljesítünk, és döntő meccs vár ránk a Manchester City ellen. Figyelnünk kell, mivel szeretnénk csoportelsőként továbblépni a kieséses szakaszba.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.