A Sevilla elleni keret

LOGO CHAMPIONS LEAGUE.jpgAz olasz bajnokságban csak botladozó, azonban a Bajnokok Ligája csoportkörében fényes idegenbeli győzelemmel rajtoló Juventus az Európa Liga-győztes Sevillát fogadja. A sorsolás pillanatában úgy tűnt, hogy a hazai szín téren rakétarajtot vevő Manchester City, az előző szezonban a sorozat fináléjáig menetelő Juventus, valamint az Európai Szuperkupa döntőjében éppen csak alulmaradó Sevilla kiélezett küzdelmet hozó halálcsoportot alkot majd, azonban a csapatok egyelőre igencsak ingadozó formát mutatnak. 

Hat forduló után, a Sevilla csupán a spanyol bajnoki tabella tizenhatodik pozíciójában tanyázik, s erejéből mindössze egyetlen győzelemre, két döntetlenre, valamint három vereségre futotta, így az andalúz együttes mindeddig a Juventushoz hasonlóan gyenge formát mutat. A Bajnokok Ligájában a Sevilla a nem éppen acélos teljesítményt nyújtó Borussia Mönchengladbach ellen gyűjtötte be a három pontot.

A Juventus keretéből továbbra is hiányzik majd Claudio Marchisio és Mario Mandžukić, míg Stephan Lichtsteinerre további orvosi vizsgálatok várnak, s Stefano Sturaro is feliratkozott a sérültek listájára. A sokáig lábadozó Sami Kedira bevetésre kész, s a kerettel készül a Primavera csapat középpályása, Mattia Vitale is. Fegyelmi vétsége miatt, Martín Cáceres kikerült a Juventus első csapatának keretéből.

A két csapat még soha sem mérkőzött meg egymással az európai kupasorozatokban.

A mérkőzés játékvezetője a svéd Jonas Eriksson lesz majd. A Juventusnak viszonylag friss emlékei lehetnek Erikssonról, hiszen ő fújta a sípot a Bajnokok Ligája elődöntőben, amikor a Juventus a Bernabéuban vendégszerepelve, 1:1-es döntetlent játszott a Real Madriddal, s így továbblépett a berlini fináléba.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Evra

Középpályások: Khedira, Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Pereyra, Vitale

Csatárok: Zaza, Morata, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr197822186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DegerFaCan 2015.09.30. 19:08:09

Ruganinak feltöri a seggét a pad bakker... :D ha a Bologna ellen sem kezd, elsírom magam :D simán ki lehetne vinni az EB-re ha játszatnánk... jobb lenne mint egy tököm Ranocchia Paletta meg stb gyöngyszemek :D

mpite 2015.09.30. 19:42:03

#Juventus starting XI: Buffon, Barzagli, Bonucci, Chiellini, Cuadrado, Hernanes, Khedira, Pogba, Evra, Morata, Dybala

Drughi Di Bianconeri 2015.09.30. 19:49:43

@mpite: Ez sima 3-5-2, "érdekes" lesz ez a középpálya:
- Pogba botrány, hígfos formában
- Hernanes registaként teljes mértékben haszontalan
- Khedira meg utoljára vagy 1 éve lépett pályára tétmeccsen, és amúgyis egy örök alibista bohóc.

Egyedül Cuadradoban és Morataban bízhatunk, senki másban nem.

Előbbi játékára eddig nem lehetett panasz, Morata meg valahogy hátha betalál,ahogy szokott.

A. Sandro mellőzését nem értem, vele (és Cuadradoval) szétszednénk a Sevilla védelmét, középpályán esélyünk sincs ilyen sorral...

2015.09.30. 19:56:43

@mpite: Nem ismerve a Sevilla kezdőjét valóban sima 352, őszintén szólva nem tudom h Khedira vagy Hernanes játszik-e a védelem előtt, de nem vagyok nyugodta emiatt.

@Drughi Di Bianconeri: Egyszerű: Evra formája nem romlik.

Sztricski (törölt) 2015.09.30. 19:57:59

Inkább ide:
Asamoah-val mi a helyzet? A Bl-keretben ott van, és emlékeim szerint az idén már volt legalábbis kerettag valamelyik meccsen...inkább vele itatnék fél liter lydocaint meccs előtt és kapna egy csini ragtapaszt is, mintsem a tuneziait csodáljam az első félidő feléig...

Remélem kicsit gyakorolták a fiúk a kapuralövést és nem beadás-kenyszerítő kombókban fog kimerulni a repertoár.

Forza Juve per sempre!

Hopsz, most látom: komolyan gondolta a fogtündér...legalább söröm lenne eleg...

Apuleius 2015.09.30. 19:58:31

@hellan: Sevilla: Sergio Rico; Coke, Andreolli, Kolodziejczak, Trémoulinas; N'Zonzi, Krychowiak; Reyes, Krohn-Dehli, Konoplyanka; Gameiro

Piettro85 2015.09.30. 20:00:44

Tudna valaki streamet a meccsre? A magyar királyi tévé inkább a Mucseszter meccset óhajtja adni, digi miért nem tudtad megvenni a jogokat, miért!??

m.martin91 2015.09.30. 20:11:06

@mpite: Ez valóban 3-5-2, legalább Cuadrado-t megnézhetjük wing-backként. Az volna a lényeg, hogy ezen a poszton nyújtson elfogadhatót, hiszen a keret nem 3 támadós rendszerre lett kialakítva.

@Apuleius: A védelmük a vót Interessel nem túl acélos, ráadásul sok a sérültjük. A formájuk is gyenge. Hozni kell a meccset.

Lehet tippelni, hogy Khedira mennyit bír. Én azt mondom, hogy a félidőt nem húzza ki, legyen 30 perc.

The king of alibis 2015.09.30. 20:13:19

Mi ez a középpálya te jó Isten?

Apuleius 2015.09.30. 20:17:48

@m.martin91: Igen, nekem is elég vékonynak tűnik ez a Sevilla. Illene hozni a három pontot, persze a Frosinone elleni meccs után már semmilyen eredmény nem lehet meglepő.

2015.09.30. 20:30:49

@m.martin91: Komolyan mondom ennyire optimistának még nem láttalak Khedira kapcsán? :D 10 percet tippeltem volna. :D

@Apuleius: Nem vmi acélos az ő kezdőjük sem, 1-2 névre kaptam csak fel a fejem.

babo0410 2015.09.30. 20:32:31

Hernanes helyett Lemina kellett volna. De mindegy, így is a győzelem az elvárás. A BL-ben valahogy sokkal jobban koncentrálunk. Ezt a formát kéne a bajnokságba is átmenteni, és nem lenne baj. Remélem ma is hasonlóan koncentrálunk végig, mint a City ellen.

Szabi85 2015.09.30. 20:34:38

@m.martin91: Bemelegítéskor lesérül.

Lord Viktor 2015.09.30. 20:45:14

Igazi nyelvtörő a Sevilla kezdője. :)

The king of alibis 2015.09.30. 20:46:42

Asszongya Matuz, hogy elég nagy visszhangot váltott ki a szurkolók körében, hogy a csapat gyöngyszemét, Pideont nem nevezték a BL-re. Főleg, hogy ma "nagy szükség" lenne rá. Ezen behaltam.

MdewC 2015.09.30. 20:48:26

MICSODA SZERELÉS SAMI!!! EZAZ!!!

juve28adam 2015.09.30. 20:48:41

Khedira hogyhogy nem sérült bele a becsúszó mentésbe?

sleepy8 2015.09.30. 20:52:43

remelem mazza segitoje azert jar a meccseinkre mert Juve szurkolo...

MdewC 2015.09.30. 20:52:58

VAN JÁTÉK! ÍGY TOVÁBB!

kda75 2015.09.30. 20:58:03

Barza egy igazi tanár.Hihetetlen mennyire magabiztos

Rikoo 2015.09.30. 20:58:36

Eddig biztató a játék. Khedira pedig kemény legény.:)

MdewC 2015.09.30. 20:59:26

Imádom Cuadradinnyót! :D

juve28adam 2015.09.30. 21:02:49

Huhhh, én már Dybala tekerését bent láttam

Lord Viktor 2015.09.30. 21:03:11

Végre egy összjáték!!! :O

patrik1112 2015.09.30. 21:03:16

Ezt bent lattam..eddig biztato!

MdewC 2015.09.30. 21:03:23

MEKKORA JÁTÉK!!! ÓRIÁSI! NAGY LÖVÉS DYBALA!

Pogba kicsit tehermentesítve van, egyből jobban játszik.

DegerFaCan 2015.09.30. 21:03:25

bent láttam bazzeg... :D

MVPP 2015.09.30. 21:05:12

@MdewC: Úgy vélem Khedira miatt. Az Ő rutinja Pogbanak is jól jön.

Gabuero9 2015.09.30. 21:05:48

Eddig jo
Hernanes lo tavolrol ez kell
Cuadi isten
Khedira eddig pozitiv

babo0410 2015.09.30. 21:05:51

Jól játszunk, Khedira-t ezek után remélem nem piszkáljátok többet. Jól játszik.
A 'Gladbach-City meccsen a Mönchen kihagyott egy büntetőt.

babo0410 2015.09.30. 21:07:46

@MVPP: Sajnos én is úgy látom, hogy Pogba mellé még kell egy tapasztalt játékos,akkor magabiztosabb sokkal.

Watakuki 2015.09.30. 21:09:57

Megérte játék nélkül le " bóhocfejű pénzéhes albán kutyá" zni Khedirát. Teljesen igazatok volt. Jár a taps.

sleepy8 2015.09.30. 21:09:58

Khedira pusztit eddig, csuszik-maszik, nagyon pozitiv csalodas. Ha meg Marchisio is visszater.. huhu :D Cuadradonak meg ez az emeles:DD atyaisten:D

babo0410 2015.09.30. 21:10:28

United eddig úgy néz ki 0 ponttal tök utolsó. Ebben a körben az angol csapatok nagyon lebőgtek. Minél több pénzt nyomnak az angol fociba, annál jobban csúsznak lefelé.

babo0410 2015.09.30. 21:11:22

@Watakuki: Pontosan. De mindenkivel ezt játszák el.

Devilke Balla 2015.09.30. 21:12:21

Sztem Barzában van még simán 2-3év,foleg ha nem kell játszania egyfoyltában. :)

juve28adam 2015.09.30. 21:13:11

Barzagli közel 40hez olyan sprintet letolt te jó ég :D Imádom.

MdewC 2015.09.30. 21:16:37

@Watakuki: @babo0410: Ez csak 1 meccs, hála az égnek ma jól játszik, remélem így is marad. Azért ennyire nem kéne tolni az én megmondtam dolgot. Majd ha hosszú távon is így játszik, majd akkor...

GYERÜNK, NYERNI KELL!!!

juve28adam 2015.09.30. 21:16:55

Tényleg fájó ,hogy Sandro keveset játszik ,de Evra egyszerűen hihetetlen mit tol még így 34 évesen is. Csak úgy nem dobhatjuk ki a kezdőből.

MdewC 2015.09.30. 21:20:13

Na, asszony meglátta Contét szemüvegben és majdnem magához nyúlt... :D Levetetem róla a rózsaszín Buffon mezt és megkapja a méltó büntetését... :D

Spider81 2015.09.30. 21:21:02

Khedira majdnem golpassz!

juventus 99 2015.09.30. 21:21:02

@babo0410: csak ne hogy el ki abáld....

hurbiny3k 2015.09.30. 21:22:04

Khedira annyira nem alibizik..

Rikoo 2015.09.30. 21:22:37

Kritikán aluli a csatársorunk.

2015.09.30. 21:23:00

Erőtlenek vagyunk...ez eddig lepkefing,hogy finoman fogalmazzam...

Watakuki 2015.09.30. 21:23:29

Egy rossz beadás Khedirától. Szerintem kezdjük el szídni. Én kezdem: "Forduljon fel, hogy nem rúgott eddig öt gólt ez a félnótás falábú......"

Spider81 2015.09.30. 21:24:08

Morata idegesit inkabb!Nem jon be neki semmi...mondjuk egy citys golt vallalhatna ma is!Madarpok viszont szanalom miket lo tavolrol!Nem ez az erossege!Plusz megint szar a palya???Mindenki csuszkal!

juventus 99 2015.09.30. 21:24:09

@juventus 99: ez gyorsan ment babo miert nem tudsz erröl le szokni

Apuleius 2015.09.30. 21:24:50

@Watakuki: Fejezd be a hangulatkeltést, légy szíves.

Lord Viktor 2015.09.30. 21:25:09

Jól láttam, Chiello fejbekúrta magát a labdával?! xDDD

börb 2015.09.30. 21:25:14

Morata egyszerűen nem tud mit kezdeni a labdákkal ott középen

sleepy8 2015.09.30. 21:25:15

Dybala-nak nagyon szoknia kell meg a Juventust.

2015.09.30. 21:25:51

Nesze ott van Morata

börb 2015.09.30. 21:25:56

Ott van!!!!!!!!!!!!anyám

Lord Viktor 2015.09.30. 21:26:04

@Spider81: Most is idegesít? :D
MOARATAAAAAA! :D

kda75 2015.09.30. 21:26:07

Morata a BL király!!!!!

Gabuero9 2015.09.30. 21:26:10

Morata 5 meccs 5gol!!!!

szeszterciusz 2015.09.30. 21:26:23

Khedira jól játszik !!!

sleepy8 2015.09.30. 21:26:35

Ezert lesz vilagkalsszis ALVARO!!!!! hat semmit nem csinalt eddig!!!!

MVPP 2015.09.30. 21:26:56

Del Piero rekord megdöntve. Szép volt Morata!

MdewC 2015.09.30. 21:26:57

VAN JÁTÉK!!! MORATA!! A FONTOS GÓLOK SZERZŐJE!!

venember83 2015.09.30. 21:27:05

Ki adta a gólpasszt? Gyatra pixeles streamen nem látszik.

babo0410 2015.09.30. 21:27:17

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLLLLLLLLLLLL MORATA szép volt!

Hiribi 2015.09.30. 21:27:23

holnap tele lesznek az újságok, h Perez vinné Moratat. :)

Spider81 2015.09.30. 21:27:35

@Lord Viktor: igaz nem teljes citys golt....de megmondtam :D

Goku06 2015.09.30. 21:29:24

hány meccses Morata BL gól-sorozata? utóbbi 5 meccsen gól? vagy van az több is?
(Real-Real-Barca-City-Sevilla)

szeszterciusz 2015.09.30. 21:29:26

tetszik hogy a bíró nem fuj le minden szart ! Engedi a játékot

Juvegaspy 2015.09.30. 21:31:49

No Dybalatol Pogbatol tobb kell!
A tobbi ok!

Juvegaspy 2015.09.30. 21:33:01

@Goku06: 5-5. Del Piero rekordjat behuzta de sztem Alex sem banja!

DegerFaCan 2015.09.30. 21:34:32

@Goku06: az komoly :D nem hoki csoportmeccseken Levski Sofia meg BAte ellen rúgta azért hanem bajnokcsapatoknak :D

Spider81 2015.09.30. 21:34:53

Khedira egyenlore kellemes meglepetes,stabilitast ad a kozeppalyanak es tamadasban sem kutyauto...csak igy tovabb Sami!

m.martin91 2015.09.30. 21:34:58

30 perc után elfáradtunk, szerencsénk volt a góllal, de megérdemeltük. A Sevilla gyenge, ahogyan arra számítani lehetett. Cuadrado teljesen gólképtelen, talán majd egyszer egy méterről az üres kapuba lő, de eddig kétszer kibikázta a stadionból, egyszer pedig öt méterről átemelte a 195 centis kapust. Amúgy jól játszott 30 percig, aztán elfáradt, vele a csapat is. Felesleges így nekirontani az ellenfélnek, ha utána ilyen gyors a visszaesés. Khedira talán háromszor ért labdába a mérkőzésen, de kibírta az első félidőt. Gondolom, innentől kezdve már nem lesz sérült a szezonban.

babo0410 2015.09.30. 21:35:33

Igen sok büntetőt osztanak mostanában a BL-ben. még nem ment le a 2. forduló se teljesen, de már egy valag büntetőt kiosztottak. Az lesz a vége, hogy idén a csoportkörök végére lesz annyi büntető, mint tavaly összesen a BL-ben. Mi van itt?
Mi meg végre elkezdtünk játszani. Ennyit számít, hogy van rutin a kp-n? Remélem hétvégén is így fogunk játszani. A végén kiderül, hogy csak Marchisio és Khedira egyszerre történő kidölése volt a baj. Nincs rutin a kp-n. Ezért bízom benne nagyon, hogy a továbbiakban a sérülések elkerülnek. Marchisionak vagy Khedira-nak ezek szerint mindig pályán kell lennie attól függően, hogy éppen ki van jobb formában? Pogba is sokkal jobban játszik ma. Remélem akkor mostantól beindulunk végre a bajnokságban is.

ambrobert 2015.09.30. 21:36:32

@Apuleius: Ez ám a valami, előítéletesen szidni valakit, az nem hangulatkeltés, szembesíteni valakit a látottakkal, az már az, fanyalgóknak is szólhatnál, a többség dönt, vagy mi a ... :)

Apuleius 2015.09.30. 21:38:06

@ambrobert: Az van, hogy ennek semmi helye itt a meccs közben. Ennyi a történet. Én csak az egyik oldal részéről látok most hangulatkeltést.

Leram7 2015.09.30. 21:38:08

Khedira jól játszik, sokkal magabiztosabb, mint eddig bárki a posztján. Ennyit számít a rutin.

Tetszik, hogy Hernanes próbálkozik távolról, neki már beakadhatna egy löket, jót tenne...

Cuadrado ma nem olyan aktív, de azért jól tólja.

Dybala-nak volt egy gólt érdemlő lövése, ami sajnos nem ment be. Én egy kicsit szezon előtt Dybalatol vártam volna a Cuadrados spílerséget, több megindulást, több veszélyes helyzetet hiányolok tőle.

Védelem nagyon stabil.

Hoods. 2015.09.30. 21:38:21

Az egyetlen igazi helyzetunk Dybala lovese volt. Vezetunk, de nem vagyok elajulva..

Lord Viktor 2015.09.30. 21:38:24

@m.martin91: Szerintem panasz nem lehet eddig Khedirára. Hernanes viszont továbbra is láthatatlan.

Apuleius 2015.09.30. 21:40:08

@ambrobert: Az, hogy valaki fikáz eg játékost, nem feltétlenül hangulatkeltés. Ha viszont valaki elkezd üzengetni a másik félnek, ahelyett, hogy inkább a meccset nézné, már az. Nem olyan bonyolult ez.

ambrobert 2015.09.30. 21:40:34

@Apuleius: ok, de szerintem a hangulatkeltés nincs összefüggésben azzal, hogy mikor van. Előtte öt perccel lehet, sípszó után nem? :)

m.martin91 2015.09.30. 21:41:43

@Lord Viktor: Én ezt inkább fordítva láttam. Hernanes-nél ott a labda minden támadásnál, Khedira csak kocog, elvétve hozzáér.

Apuleius 2015.09.30. 21:41:55

@ambrobert: Nem, te magát a szót nem érted szerintem. Ha valaki leírja, hogy Khedira szar, az szerintem nem hangulatkeltés, ellenben azzal, ha valaki tudatosan elkezd üzengetni a másik félnek.

ambrobert 2015.09.30. 21:42:56

@Apuleius: ha úgy fikáz egy játékost, hogy nem látta, akkor az hangulatkeltés. Az üzengetésről meg: babo miket kap minden hozzászólásnál úgy, hogy senkit nem támad be. És ennek sincs köze ahhoz, hogy ki mit csinál éppen. Ha mosogatok, akkor babozhatok? :)

Lord Viktor 2015.09.30. 21:43:44

@ambrobert: Függetlenül attól, hogy lehet-e vagy sem, nem okos dolog. Ahogy kötözködni sem. ;)
Mellesleg nem bonyolult a képlet, a meccs hevében fikázni egy játékost más, mint máskor tenni ezt, a kommentelő társakat hergelni viszont semmikor sem elfogadott.

m.martin91 2015.09.30. 21:44:03

Jó lenne már a második félidő első felében lerendezni a Sevillát, nehogy úgy járjunk, mint a Frosinone ellen.

ambrobert 2015.09.30. 21:45:04

@Apuleius: most én neked tudatosan "üzengetek" illetve válaszolok, akkor hangulatot keltek, ha valaki szembesít valakit azzal, amit leírt, az nem hangulatkeltés, akkor az, ha nincs meg az alapja

Watakuki 2015.09.30. 21:45:40

@Apuleius: kár ezen most összetűzni. Nyugodjunk le, és élvezzük ki a vezetést.

ambrobert 2015.09.30. 21:46:18

@Lord Viktor: azt írod, a meccs hevében fikázni, Kedhirát úgy fikázták, hogy még nem volt meccs, meg még nem is játszott

Spider81 2015.09.30. 21:46:52

Cuadrado es Khedira goljaival 3-0.....kivancsi lennek bet365 milyen odsza lehet ennek?! :D

ambrobert 2015.09.30. 21:48:21

@Lord Viktor: ja, és a hergelés meg a szembesítés nekem két külön fogalom, olyan persze lehet, hogy fáj az igazság - persze nem rólad van szó :)

Lord Viktor 2015.09.30. 21:48:36

@ambrobert: A lényegen nem változtat, ami az, hogy inkább a meccset nézd.

Gabuero9 2015.09.30. 21:49:12

Cuadrado tipikus
"Olcso" fifa csatar
Tempo 94
Csel 5*
Loves 50 xD

Alexdel 2015.09.30. 21:49:54

@ambrobert: Én megértelek. De ez most már, olyan mintha a bíróval állnál le vitázni meccs közben, lehet de nem sok haszna van. :)

Apuleius 2015.09.30. 21:50:14

@ambrobert: Te most szerintem valami teljesen másról beszélsz. Nem az a baj, hogy valaki vitatkozik, vagy nem ért egyet a másikkal. Amikor viszont megy egy meccs, s a Khedirát fikázók csendesek, teljesen felesleges elkezdeni hergelni őket. A "szembesítés" jelen esetben csak és kizárólag a kötekedésről szólt, ami ebben a formában felesleges. A címzett, Watakuki kolléga szerintem maximálisan megértette, miről van szó, s szerintem Te is pontosan érted, ha akarod.

Apuleius 2015.09.30. 21:51:02

@Watakuki: Köszönöm a korrekt hozzáállást. Peace. Forza Juve!

ambrobert 2015.09.30. 21:51:37

@Lord Viktor: ja, ha a többségi véleményt írom, akkor azt lehet, ha nem, akkor a meccset nézzem, nem nagyon értem, de FORZA JUVE :)

sleepy8 2015.09.30. 21:52:37

Dybala egyet bebaszhatna...

babo0410 2015.09.30. 21:53:25

Benfica veri az Atletico-t? :)

ambrobert 2015.09.30. 21:55:21

@Apuleius: nem a "hergelés" volt felesleges, hanem Khedirát fikázni, az meg a minimum lenne nekem, hogy ha mégsem úgy játszik valaki, ahogy gondoltam, akkor legalább leírnám, hogy hm, ez most tényleg jól nyomja, csak legalább ennyit, ha már olyan szorgosan fórumoznak :)

babo0410 2015.09.30. 21:56:50

'Gladbach vezet, ez nekünk jó. Eddig 100%osan az élen állunk, a csoportban egyedül mi vagyunk 100%-osak. Jó lenne végre egyszer csoport győztesként továbbjutni. Kevésbé kéne izguljunk a sorsolásnál.

Watakuki 2015.09.30. 21:58:14

Látványos a játékunk, sok csel be is jön, illetve bátrabbak. Ha ezt a hozzáállást át tudnánk vinni a ligába, alig lenne ott kérdés.

Apuleius 2015.09.30. 21:59:23

@ambrobert: Látom, eldöntötted, hogy csakazértsem érted meg a lényeget. Én nem kívánok igazságot tenni Khedira ügyben, viszont most inkább nézem a meccset.

4Evorg 2015.09.30. 21:59:55

Hagyjuk már abba ezt a Khedira-sagát. Most játszik egy elfogadható meccset 2010 óta először, aztán essünk hasra tőle, lehet, a következőn meg lesérül megint a fél szezonra.

Folytassa így, ahogy most játszik, én azt kívánom, de amíg egy meccsre jut négy szar, vagy lesérül a következőn, addig nem fogom körbeudvarolni.

consminor 2015.09.30. 21:59:56

Giorgionak megemelhetné Marorra a fizuját. Csórikámnak két külön használt stoplist kell összeválogatnia, hogy egyáltalán legyen miben játszani :(

Apuleius 2015.09.30. 22:01:36

@ambrobert: Végre :-) Peace. Forza Juve! :-)

ToTTy-Juve 2015.09.30. 22:01:51

@consminor: ja-ja, nekem is feltűnt már a bajnoki meccsen... sőt rendesen idegesít, hogy nézem :)

venember83 2015.09.30. 22:02:24

Ugye Hernanes lövi??? UGYE!

venember83 2015.09.30. 22:03:47

Paulo, nem a kapust kell eltalálni! 3,14csába...

Gabuero9 2015.09.30. 22:04:23

Faszer nem hernanes lovi?

Alexdel 2015.09.30. 22:05:16

@Gabuero9: Mert ballábas szög volt

Apuleius 2015.09.30. 22:05:18

Azért az komoly, hogy a Mönchengladbach közben vezet a City ellen.

MdewC 2015.09.30. 22:05:54

MA LEHET IGAZÁN SZURKOLNI!!!

börb 2015.09.30. 22:07:29

@Apuleius: már egyenlített a city

Apuleius 2015.09.30. 22:07:44

A City egyenlített közben.

Gabuero9 2015.09.30. 22:08:16

@Alexdel: de hernanes ket labas xD

Watakuki 2015.09.30. 22:09:18

Talán a biztosabb továbbjutás érdekében nem is biztos hogy egy City x rossz lenne. Sőt

juve28adam 2015.09.30. 22:09:23

Kell még minimum 1 gól.

patrik1112 2015.09.30. 22:12:19

Hernanes szerintem egyaltalan nem jatszik rosszul.. Osztogat, ha kell lo

Lord Viktor 2015.09.30. 22:13:48

@Watakuki: Jaja, tulajdonképpen ha mi itt most nyernénk, és azok ott x-elnének, már 5 pont előnyünk lenne mindkettővel szemben. Ne hagyjuk ki a matekból a német csapatot, mert ahogy a mellékelt példa mutatja, nem pofozógépnek jöttek.

4Evorg 2015.09.30. 22:14:36

Sandroval szétszopatjuk a Sevilla jobb oldalát, majd 'meglássátok'! :)

sleepy8 2015.09.30. 22:15:19

Nagyon nem akarjak a fiuk hogy Sandro feljojjon :D

4Evorg 2015.09.30. 22:16:58

Khedria ma megérdemli a dícséretet, csak így tovább!

sleepy8 2015.09.30. 22:16:58

Ez meg tizenegyes volt....

Sischo 2015.09.30. 22:17:13

4-4-2 vagy ez most miféle felállás?

patrik1112 2015.09.30. 22:17:16

Es akkor valoszinu itt a 4-4-2 sandroval balon

Apuleius 2015.09.30. 22:17:26

@Watakuki: @Lord Viktor: Igen, valószínűleg a lenne a legjobb, ha a másik meccs eredménye maradna így.

MVPP 2015.09.30. 22:17:31

Jól játszott Khedira! Vajon A. Sandro hova áll be? BKK?

Apuleius 2015.09.30. 22:18:52

Nagyon kellene még egy gól. Baromira nem szeretném, ha megismétlődne a Frosinone elleni forgatókönyv.

2015.09.30. 22:19:01

Teljesen értelmetlen csere volt...Dybala engem nagyon emlékeztet Giovinco-ra eddig.

juve28adam 2015.09.30. 22:20:29

Nagyon kéne még 1 gól, nehogy úgy járjunk ,min a Frosinone ellen.

4Evorg 2015.09.30. 22:24:27

Morata remélem nem szól semmit oda Allegrinek a lecserélésekor, arra most semmi szüskég nem lenne.

babo0410 2015.09.30. 22:27:05

@Lord Viktor: Ahogy azt is sokat olvastam az első forduló előtt, hogy a City az egyik esélyese a BL-nek. :) A 'Gladbach meg a City ahogy vártam, simán kiesnek. Már csak az a kérdés, hogy ki megy az EL-be. Nekünk talán a City jobb lenne, mert ők az EL-t tuti nem fogják komolyan venni.

juve28adam 2015.09.30. 22:27:58

Dzsáááádzsáááá

4Evorg 2015.09.30. 22:28:11

OOOOTTTVAN!!!!!!!!! Ebben nagy szerepe volt a kis argetinnak is. :)

Gabuero9 2015.09.30. 22:28:34

Gyoooozelem 6 pont!!!

m.martin91 2015.09.30. 22:28:36

Zaza! Ezért van itt! Csak játék kell neki.

babo0410 2015.09.30. 22:30:29

ZAZAAAAAAA!!!!!!!!!!!! Még ha lehet minél több játékost szídjatok! Komolyan azok játszanak a legjobban! :D Zaza nagyon gyors, a mezőnyben is hasznos, és gólerős. Olyan, mint amire számítottam a Sassuoloban látottak alapján. Nagyon helyes.

Gabuero9 2015.09.30. 22:31:13

Amugy 2 meccs utan mar tobb pontunk van mint bajnoksagban xD

MdewC 2015.09.30. 22:31:47

EZT VÁRTAM:

MINDENKI IRÁNY AZ ERKÉLYRE ÉS ÜVÖLTSE:

DZÁÁÁDDDZZZZZZÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

HAJRÁ!

Lord Viktor 2015.09.30. 22:31:54

@babo0410: Én még azon se lepődnék meg, ha a németek futnának be másodiknak, mert ez a Sevilla most harmatgyenge.

4Evorg 2015.09.30. 22:32:00

@babo0410: Fejezd már be! Qrva idegesítő vagy!

"Még ha lehet minél több játékost szídjatok!"
"Olyan, mint amire számítottam..."

börb 2015.09.30. 22:32:49

City vezet hogy az a...?

Goku06 2015.09.30. 22:33:03

van egy BL-menő csapatunk? :D

4Evorg 2015.09.30. 22:33:05

@babo0410: Fejezd már be! Marhára idegesítő vagy!

"Még ha lehet minél több játékost szídjatok!"
"Olyan, mint amire számítottam..."

venember83 2015.09.30. 22:33:27

Játszik a csapat! Végre.

babo0410 2015.09.30. 22:33:36

Közben komoly, hogy már a City is büntetőt kap? Komolyan már most többet osztanak ki, mit tavaly összesen. Magyarázza már meg valaki mi történik? City tizenegyessel vezet, közben a 10 emberre fogyatkozó Malmönek be tudta erőltetni Ronaldo a 2. gólt. Az is mekkora már, hogy 2 forduló, két piros a Real ellenfeleinek. Az idei BL szezon a bírókról fog szólni?

MVPP 2015.09.30. 22:34:21

Ebben a szezonban, ha nem kapott gólt a csapat, mindig 2-0-ra nyert.

börb 2015.09.30. 22:34:31

Lehoztuk a meccset kapott gól nélkül??? el se hiszem!

Gabuero9 2015.09.30. 22:34:59

Remelem nem leszunk dortmund effektus bar inkabb bl ben menjen ha mar valasztani kell

babo0410 2015.09.30. 22:34:59

@4Evorg: Te is az vagy a kötekedéssel! Ebben semmi rossz szándék nem volt. De látszik nagyon magadra vetted.

m.martin91 2015.09.30. 22:36:00

@babo0410: Minden a bírókról szól ember, de inkább a Juventuszal foglalkozz, ne elemezgesd már minden percben a semmit.

Lord Viktor 2015.09.30. 22:36:11

@4Evorg: @babo0410: Örüljetek inkább. Nyertünk ugyanis, nem tudom, feltűnt-e...

Apuleius 2015.09.30. 22:36:59

Végre megint jó volt nézni a csapat játékát! Nagyon szép és fontos győzelem, gratula a fiúknak. Kár, hogy a City behúzta a meccsét.

Alexdel 2015.09.30. 22:38:41

Nem vagyok nagy Zaza rajongó, de nagyon tetszett a gólja. Amikor hasonló helyzetünk volt és messzebbről megtudott lódulni egy csatár sosem tudtam benne bízni, hogy gól lesz a befejezésünk pontatlansága miatt és többnyire ki is maradtak a helyzetek. De ezt szépen megoldotta ő, le a kalappal.

m.martin91 2015.09.30. 22:38:46

@Apuleius: Abszolút, csak a góllövéssel kicsit hadilábon állunk. Összességében én is elégedett vagyok. De ez még nem ér semmit, a bajnokságban még mindig szarok vagyunk.

Hiribi 2015.09.30. 22:40:29

Végre jól játszottunk. Magabiztos, nagyon erős volt a csapat. Nem volt gyenge teljesítmény. Fontos győzelem volt. Végreeeee!!!!

gomorra21 2015.09.30. 22:41:11

zaza eszméletlenül demotiváltnak tűnik, egy méterre passzol tőle az ellenfél, és meg sem próbálja elvenni a lasztit, miközben a kezdő játékosok kifutják a belüket.
változatna a hozzáállásán, egész hasznos játékos lehetne

Gabuero9 2015.09.30. 22:41:20

City öngol+ bunteto xD

Devilke Balla 2015.09.30. 22:42:11

Nem akarok semmit elkiabálni,de azért nem rossz dolog halálcsoportban 2 meccs után 100%-osnak lenni,ugy hogy a hárombó a két erosebb csapat ellen már játszottunk :D

2015.09.30. 22:42:34

@Gabuero9: Öngól előtt nem adtak meg egy szabályos gólt nekik közvetlenül, tizi is jogos volt.

patrik1112 2015.09.30. 22:42:57

Khedira remélem állandósítja a teljesítményt a bajnokságra, és a sérülések is elkerülik... nagyon hasznos volt, pozitív meglepetés.

Gabuero9 2015.09.30. 22:43:17

vegre jol jatszottunk kellett ez a gyozelem. Allegri bl specialista.
city igenbeli veresevel igy mar komoly eselyunk van a csoportelsosegre.

2015.09.30. 22:43:59

@babo0410: Mi a baj azzal, ha egy jogos tizit megkapnak?

Rikoo 2015.09.30. 22:44:19

Gratulálok a csapatnak!! Nagyon szép győzelem volt. Allegri nagyon érzi a Bl-t most is eltalálta a taktikát. A rutinos védelemnek megköszönheti a csapat a meccset. Egyénileg és együtt is brutálisan jó meccset játszottak 0 hibával. Cuadrado is nagyon jó volt. Morata pedig a szokásos, mezőnyben gyenge de fontos gólt szerez. Röviden ennyi.

2015.09.30. 22:44:50

@Apuleius: Hát nemtom...voltak jó pillanataink,de összességében én nem mondanám,hogy jól játszottunk. Hernanest nyugodtan el lehet felejteni,ahogy azt sejtettem semmi pluszt nem ad,ezt bárki megcsinálja. Dybala hajtós,ügyes,de nagyon súlytalan. Khedira hozta,amit kellett,ahogy a védelem is,Pogba most meg kimondottan keveset vállalt,meg kéne találnia az egyensúlyt. Morata gólt szerzett,egyébként semmi,Zaza szintúgy,csak az egyikük összesen 10 percet kapott,ami nem mindegy. Cuadrado és Barzagli a meccs emberei! Ez a Sevilla egy rakás szar,az idei leggyengébb ellenfelünk volt eddig mind közül!

babo0410 2015.09.30. 22:47:22

Na ez szép volt! Jól játszottunk, és ezen meccs alapján azt kell mondani, hogy ezek szerint a rutin hiányzot a kp-ről? Remélem ezt a formát átmenti a csapat a bajnokságra is.
És most jön a könnyebb feladat. Kétszer kell verni a csoport leggyengébb ellenfelét, a 'Gladbachot. Ha ez megvan, már 12 pontunk van, és nem eshetünk ki. Viszont ha a Sevilla-City találkozóin csak 1x is születne, akkor szinte már csoportelsők vagyunk. Hiszen 6 pont szerezhető lenne még az utolsó két meccsen, de a 2. helyezett is 5 pontra lenne tőlünk feltéve, hogy mi a 'Gladbachot is meg tudjuk verni. Nem lenne rossz, ha az utolsó két meccsen már nem kéne annyit izgulnunk, mint az előző BL szezonokban. Ha lehet zárjuk le a következő két meccsen a továbbjutás kérdését. Nem lehetetlen, a csoport legkönnyebb ellenfele ellen jön két meccs.

RuidaRobert 2015.09.30. 22:48:27

@dr. gomorra: Legkevésbé sem értek egyet. Nem sokat töltött a pályán eddig Juve mezben, de olyan veszélyesek a letámadásai, hogy gyakorlatilag folyamatosan lap gyanus.

Ennek ellenére eddig jön amit jósoltam sokakkal ellenben. Zaza ha nem is top csatár (még egyértelműen nem az, később se feltétlen), mindenképp sokoldalú. Nem egy bója.

KysBé 2015.09.30. 22:49:29

Nálam most leginkább Dybala lógott ki - lefelé.

2015.09.30. 22:51:29

@KysBé: Hernanes volt a leggyengébb az egész meccsen,az új szerzemények közül ő játszik a legtöbbet,de abszolút értékelhetetlen a teljesítménye!

babo0410 2015.09.30. 22:52:11

@hellan: Nem láttam, nem tudom megítélni, Csak megemlítettem. De nekem valahogy nem tetszik, hogy idén szinte minden kis esést befújnak büntetőnek. Nem hiszem el, hogy akár csak tavalyhoz képest is ennyit durvult volna a foci. Csak könnyebben fújnak a bírók. De a City 11-esét nem láttam, így nem is említettem semmiféle csalást. De ne félj semmit, ha mi is kaptunk volna egyet, most mindenhol a csalózás menne. :)

delpi0823 2015.09.30. 22:53:39

Hatalmas gratulacio a csapatnak!!!Nagyon jol footballoztunk es remelhetoleg hetvegen is igy fogunk es megindulunk felfele a tabellan.Forza Juve!!!Forza Max!!!

babo0410 2015.09.30. 22:55:09

Az nem semmi, hogy 24 kapura lövésünk volt, míg a Sevillanak csak egyet engedtünk. Ez kéne a bajnokságban is.

sleepy8 2015.09.30. 22:59:39

Khedira mai jatekatol meg mindig nem terek magamhoz... En eddig se ekeztem a csavot, de azert ilyen jatekot en sem vartam tole. Ha ezt tudja hozni, akkor ez a kp Marcival kiegeszulve brutalis lesz. De Hernanest is mintha kicsereltek volna.

Leram7 2015.09.30. 23:03:26

Ezen a meccsen nagyon érett és magabiztos játékot mutattunk. A kapu előtt kellett volna picit több és akkor tökéletes meccs lett volna.

Ma az egész csapat jó volt, nem lógott ki látványosan senki és nem is emelkedett ki senki.

Külön öröm, hogy Dybala a 2. félidőben aktívabb volt.

Hétvégén a bologna-t meg kell verni.

venember83 2015.09.30. 23:04:49

@m.martin91: mindenféle irónia nélkül írom, a ma látottak alapján Khedira visszatérése valóban segíthet kikecmeregni a gödörből, még ha ma egy amúgy gyengén muzsikáló Sevilla volt az ellenfél.

babo0410 2015.09.30. 23:05:28

@fire06: Nem tudom miért mondod ezt, szerintem nagyon jól játszott ma Hernanes is. 86%-osan passzolt el 71 labdát, 56 passzból 48 sikeres volt, 4 szerelési kísérletből 3 volt sikeres. Szerintem jól játszott ma ő is. Pedig féltem, hogy a kp közepén megint gyenge lesz. Kezd ő is magára találni végre? Remélem mindenkitől azt, vagy annál jobbat látunk vasárnap, mint ma is láttunk.

Rocky80 2015.09.30. 23:07:11

A legjobban Zaza gólja tetszett. Olyan magától értetődő természetességgel rúgta be a helyzetet, mint aki erre született. Pedig se BL rutin, se állandó csapattagság, se életkor nem indokolná. Jó ha ilyen cserénk van, bravó! Már elkezdte a törlesztést.

Morata meg a szokásos. Nem tűnik egy nagy pengének, de mindig bever egyet. Szenzációs!

Khedira előtt szintén le a kalappal, Dybala meg hajt, akar, rendben lesz ez!

Mintha kicserélnének minket a BL előtt, vagy nem tudom, mi van.

(Hernanestől többet várok.)

venember83 2015.09.30. 23:19:59

@Rocky80: Hernanes elég jó úton halad, nekem egyelőre ennyi elég a múltkori borzasztó produkció után.

gomorra21 2015.09.30. 23:23:27

@RuidaRobert: nem az a Mandzukic típusú csatár, aki végig rettegésben tartja a védőket. ha valaki felmegy tíz percre, és egyébként is kicsit kifelé áll a szénája, és bizonyítania kell, akkor szét kellene futnia a magát, és hibára kényszeríteni a fáradt védőket.
Zaza viszont mintha csak arra összpontosítana, hogy ha támadás van, akkor megpróbálja betenni a lasztit a kapuba. Örülök, hogy össze is jött neki, de utolsó tíz perces csereként szerintem nagyobb játékéhséggel (és nem góléhséggel, mert az szerencsére megvan) kellene játszania.

m.martin91 2015.09.30. 23:36:00

@venember83: Én semmit nem láttam benne, pedig végig figyeltem. Összesen ötször ért labdához, volt egy megindulása, ennyi. Szokásos semmit hozta, mint a Real-ban. Kész csoda, hogy lejátszott 75 percet. Már várom a sérüléséről szóló híreket.

patrik1112 2015.09.30. 23:40:41

@m.martin91: neked ha megvannak az eloiteleteid egy jatekossal kapcsolatban, akkor az szinte mindegy hogy jatszik ugysem valtoztatsz a velemenyeden..:D lasd Cuadrado es Khedira..inkabb bizzunk bennuk.

keshudioo 2015.09.30. 23:43:54

@babo0410: ez van a bajnoksagban is, csak ott azt az egyet berugja az ellenfel. :D

Azt tudja valaki Zaza miert unneoelt ennyire visszafogottan? Eloszor azt hittem duhos es le akarja fejelni a pacsizos kisgyereket.

Gabuero9 2015.09.30. 23:54:56

@keshudioo: szerintem csak balotelli szindroma :D

MdewC 2015.10.01. 00:05:14

Felüdülés volt a meccs, ránk fért. :)

GRAT A JUVÉNAK! :)

gomorra21 2015.10.01. 00:13:57

@keshudioo: gondolom zavarja, hogy egy 21 éves és egy 22 éves játszik helyette, miközben ő a 24 évével nem kap szerepet, mondván még fejlődnie kell

babo0410 2015.10.01. 00:15:14

@keshudioo: A bajnokságban ilyen jól játszani még nem láttam a csapatot. Lehet ott is vannak helyzeteink, de egy nem mennek be, másrészt meg mindig kapunk egy gólt. Ma a Sevillanak összesen egy kapura lövés jött össze. Azért ma sokkal jobb volt az összjáték is, mint eddig. Szerintem. Ha így játszunk majd a Bologna ellen is, akkor nem lesz gond.

Barolo4 2015.10.01. 00:53:22

@patrik1112: +1 Khedira egy napi teljesítményétől semmiképpen sem kell/szabad elszállni, de ma ígéretes volt, úgy mint az egész csapat.... persze ennek a győzelemnek akkor lesz igazán értéke, ha a következő két bl. meccsből 3-4 pontot hozunk.... és azért ma az is bebizonyosodott, hogy nem annyira gyengék a Németek, nem szabad őket lebecsülni. Bár a csapatjáték ma is dadogott helyenként, ma jó meccset játszottunk és nagyon akartak a fiúk... végre irányítottak, bár a hatalmas fölény ellenére én is tartottam egy múlthetihez hasonló forgatókönyvhöz a 2. gólig. Sok múlik a következő egy hónapon, de én bizakodó vagyok. Szerintem az igazolások nagy része kezd bizonyítani, bár azt egyelőre nem látom, hogy kiből lehetne igazán top játékos (Cuadrado talán).Dybalának szurkolók a legjobban (látszik, hogy nagyon akar) és Sandroért és Rugániért aggódom egy kicsit, pedig ők a jövő Juventusának az alappillérei kellenének, hogy legyenek.
Nem szabad leállni, csak a győzelmek kellenek, de azok nagyon. Forza Juventzus!

MdewC 2015.10.01. 01:06:19

@Barolo4: "ők a jövő Juventusának az alappillérei" Lesznek is, idővel. Türelem. Vannak még korábbi alappillérek is, akik már megdolgoztak a helyükért és értelme se lenne leépíteni őket. Például Evra. Hát ennyi idősen egy oktatógép a faszi, úgy mint Barza is, minden megmozdulásuk világklasszis. Amikor Evra a vége felé úgy ollózta ki a lasztit, hogy a lába a feje felett volt, akkor azt hiszem Pogba is csak pislogott, a Tanár úr pedig úgy osztogatott, hogy a Sevilla játékosai tanácstalanul nyomozták csak a bogyót, vele szembe pedig úgy tartottak tőle, mint egy őzike a medvétől... Szóval ettől végképp nem kell tartani, itt amitől félni kell, hogy mi lesz a védelem jobb oldalával.
Az indián kioffolta magát, ezúton is gratulálok neki, illetve kérdés, hogy mi van a "Svejcivel", remélem nem derül ki nála valami komolyabb... Nem volt elég foltos a csapat, most újabb nehézségeket okoz vmi.

Ma jók voltunk!

gomorra21 2015.10.01. 02:21:48

@MdewC: hát, én kifejezetten örültem, hogy Lichtsteiner nem játszott. ott lábatlankodott volna Cuadrado mellett, és sorjázta volna a rosszabbnál rosszabb beíveléseket.
a jobb oldal támadásban így felszabadult egy homokzsáktól, miközben a védelmet Barza papa elég szépen hozta. Ja és ki is penderítette be a lasztit Moratanak?

mpite 2015.10.01. 07:36:15

Nagyszerű győzelem volt, végre jó játékot láttunk a csapattól. Cuadrado eszméletlen jó, Barza és Evra tanári (szerintem Rugani és Sandro is látja hogy itt türelmesnek kell lenniük) és Khedira is jól játszott, pláne ha azt nézzük, mikor játszott utoljára tettmeccset. Dybalanak remélem beakad egy szép tekerese, hátha feloldodik kicsit. Pogba meg olyan volt, mintha raszoltak volna, hogy feleslegesen ne cselezzen, így pedig egy teljesen korrekt teljesítményt hozott. A felállást pedig át lehetne vinni a bajnokságra is, nehogy Padoinnal szorakozzunk.

@keshudioo: szerintem lehet, hogy neki ez a golorome. Múltkor pont ezt csinálta, nem ünnepel, majd miután a társak odamennek hozzá, üvölt és az oklet rázza. Elég fura, az egyszer biztos :D

venember83 2015.10.01. 07:40:36

@keshudioo: ezt én sem értettem. Mintha sértődött lenne vagy fene tudja. Hátha segít neki ez a győzelem beilleszkedni.

Rivendell 2015.10.01. 08:55:15

Dybala -Gio2

ebből a gyerekből semmi nem lesz:(

Grat a győzelemhez

Roli984 2015.10.01. 09:07:09

@m.martin91: Nem tudom te melyik meccset nézted, de szerintem Khedira volt az egyik legjobb játékosunk tegnap. Stabilitást hozott a középpályára, ami eddig nagyon hiányzott. Sajnálatos, hogy az előítéleteiden nem vagy képes felülemelkedni.
Egyébként tegnap végre csapatként játszottunk jól, hátul stabilak voltunk és előre is szépen játszottunk.
Örömteli hogy az itt sokat szidott játékosok is megmutatták tudásukat. Rugani bemutatkozását pedig nagyon vártam. Több lehetőséget érdemelne, csak hát Európa legjobb védőpárosát nehéz kiszorítani a csapatból.

Rivendell 2015.10.01. 09:21:03

@Roli984: azért ez erős..legjobb védőpárosa...abból is valszeg Bonu/fiatalabbik a gyengébb láncszem:D Barza 1 zseni,Bonu meg jó iparos

MdewC 2015.10.01. 09:24:52

@dr. gomorra: Ez elképzelhető, de amikor meccsek óta nem lesz ott vki, akkor bajban lehetünk a rotálással... Erre céloztam.
Plusz a Tanár urat ugyan úgy dícsértem, Evra mellett, Cuadradinnyó pedig brutál, ezt is hangoztattam korábban. Szóval nem értelek. ;)

MdewC 2015.10.01. 09:29:19

@venember83: sztem sincs vele gond, így tolja... :D
Kár belelátni vmit, egyszerűen flegmába tolja. Ameddig tudom üvölteni, Dzáddzzááá, a gólok után, addig nincs para. ;))

keshudioo 2015.10.01. 09:40:32

@venember83: @MdewC: Jól van na, nekem csak annyi jött le a dologból, hogy a kis srác nyújtotta a kezét pacsira, ő meg ment oda, mint valami elmebeteg, azt hittem, le akarja fejelni, majd egy lépésre tőle megfordult, nem is kontaktált szegénnyel. :D Csak para a tag, na.

Lord Viktor 2015.10.01. 09:55:47

@keshudioo: Igaz, ami igaz, van egy arca az úrnak... :D
Az olasz Rockmond Dunbar. :D

MdewC 2015.10.01. 19:00:26

@keshudioo: mert 1 terrorista. :D
Lőjje csak a gólokat, közben tőlem azt fejel le, akit akar. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása