Nainggolan: "A Roma erősebb a Juventusnál!"

nainggolan_radja_butan_nez.jpgA napokban Radja Nainggolan, az AS Roma csapatának belga középpályása osztotta meg magvas gondolatait a bajnoki versenyfutásról a klub saját televíziójának, a Roma TV-nek. Szerinte a "Farkasok" ebben a szezonban elérték a Juventus szintjét, sőt, meg is haladták azt.

Mint ismert, a Giallorossi nem olyan régen hazai pályán győzte le 2-1 arányban a Bainconerit, és jelen pillanatban 6 pont a különbség a két csapat között a fővárosiak javára. A rómaiaknak van miért visszavágniuk, hiszen az előző két idényben csak két második hely jutott nekik a bajnokságban, mindkétszer a Juventus mögött.

A torinóiak azonban feltámadni látszanak a kezdeti gyengélkedésből, hiszen az első három fordulóban mindössze egy pontot és két gólt szerző bajnoki címvédő hétközben a szezon első Bajnokok Ligája-csoportmeccsén legyőzte az angol bajnokságban eddig gólt sem kapó és veretlen Manchester City gárdáját. Az európai porondon egyébként a Roma sem rajtolt rosszul, a BL-sorozat címvédőjével, az FC Barcelonával játszottak 1-1-es döntetlent hazai pályán.

"A Juventus elleni meccs fontos volt számomra is, ugyanis számos összetűzésem volt a szurkolóikkal" - nyilatkozta Nainggolan a Roma TV-nek. "Sokat jelentett nekem, fontos győzelem volt és nagyon boldog voltam. Ebben a szezonban úgy gondolom, hogy elértük az ő szintjüket, és talán már meg is haladtuk azt.

A Juventus felett aratott győzelem mindig örömmel tölt el, megmutatta, hogy erősebbek vagyunk a pályán és meg tudjuk verni a nagy csapatokat is. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy versenyben vagyunk a bajnoki címért. Remélem, hogy tudunk még javítani, főleg kiegyensúlyozottságban a tavalyi szezonhoz képest, és bajnokok lehetünk az idény végén" - zárta nyilatkozatát a Juventus-szurkolók körében csak NaingGollam-nak becézett középpályás.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr987801198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2015.09.19. 17:44:19

Önbizalma az van! Majd meglátjuk, hogy így van-e, de az azért kicsit nekem erősnek tűnik, hogy egy duplázó, BL döntős csapatról csak így beszél, hogy már ők jobbak is lettek. Majd e év végén kiderül. De azt tudnia kéne, hogy a Juve nem gyengült egy kicsit sem.

MVPP 2015.09.19. 18:12:13

Egyre jobban gyűlölőm ezt a favágót. 1-1 a Barca ellen és már ők a legjobbak. Menj vissza a pályára és törd el még több játékos lábát (akik nem mellesleg tehetségek).

m.martin91 2015.09.19. 18:16:45

@babo0410: Így van, mi aztán nem gyengültünk.

babo0410 2015.09.19. 18:23:49

@m.martin91: Igazad van. Mindenki jól megerősödött, erősebb lett nálunk, mi meg rohadt mód gyengültünk. Olvasd még el párszor Puzsér írását. Ott az igazság.

juventus 99 2015.09.19. 18:26:38

@m.martin91: de valamelyest gyengültünk ez tény de azért azt nem gondolhatja senki komolyan hogy a roma mar is utol ért volna minket de ezt majd úgyis csak év végén fog ki derülni én bízok a csapatban

gomorra21 2015.09.19. 18:41:22

@babo0410: elég szánalmas lenne naingollan, ha azt mondaná, hogy úgyis a juve fog nyerni, és a rómának keresnivalója nincs a zebrák ellen a bajnokságban. legyen csak öntudatos, attól lesz jó a bajnokság.

MdewC 2015.09.19. 18:54:49

Kiváló cikk befejezés!! :))

1 meccsen kaptunk ki tőlük. Ennyi.
Szerencsére még sok van hátra a bajnokságból, szóval tudunk javítani. ;)

KysBé 2015.09.19. 18:57:19

Gombfociról beszél???

nortu30 2015.09.19. 18:58:13

Nekem ez az alak mindig is unszimpatikus volt, és örülök annak, hogy nem jött ide. Ráadásul nem is tartom egy ásznak, inkább egy majomnak, aki a sérójával próbál virítani. Hentespult mögött jobban el tudnám képzelni. Mindegy. A gyengülésről annyit, hogy szerintem a játékosállományunk nem gyengült, viszont mint csapat még nincsenek összegyúrva/összeszokva. Ez közhelynek tűnhet, de attól még így van.

m.martin91 2015.09.19. 18:58:48

@babo0410: Sokat gyengült a Juventus, a többiek pedig erősödtek önmagukhoz képest, így jelenleg nagyon közel vannak egymáshoz az olasz csapatok.

Leram7 2015.09.19. 19:01:18

Jelenleg erősebb, de inkább összeszokottabb a roma. Ezen hamar változtatni kell.

A romaiaknál nekem Pjanic játéka nagyon bejön, őt nagyon szívesen látnám nálunk.

Hiribi 2015.09.19. 19:40:29

Szerintem a kezdőcsapat sokkal gyengébb, mint tavaly, de a keretünk erősebb lett. Allegri feladata, h ebből újra bajnokcsapatot csináljon. Minden feltéltel adott.

MDaniel98 2015.09.19. 19:41:07

Kedves Gollam, te meg egyre hülyébb és hülyébb vagy. Ezt bizonyítja ez a nyilatkozatod is.

Hiribi 2015.09.19. 19:44:56

Off: Vidal és Coman is gólt lőtt a Bayernben...

Forzajuventus012 2015.09.19. 20:53:27

Nem egy hentes nyilatkozatát kell figyelembe venni! Forza Juventus!!!!

Juvegaspy 2015.09.19. 21:15:46

@Hiribi: off: ki a f@szt erdekel?

Barolo4 2015.09.19. 22:04:11

A teljes keretet nézve szerintem sem gyengültünk, sőt.... a kezdőcsapatunk viszont talán kicsit gyengébb (még) a kp. ,miatt sajnos. Nagy kérdés, hogy mennyi idő alatt szokik össze a csapat. Róma egyértelműen erősödött és akár esélyes is lehet a végső győzelemre (főleg úgy, hogy azért mindenki a Juventust akarja elkapni 4 év után), de azért nem kéne ennyire előre rohanni.... még sok minden fog addig történni. Forza Juventus!

niccolo 2015.09.20. 07:20:28

Erősebb?lehet,de többet ÉSSZEL,mint erővel!
Ezért buta Totti is.

kremturo 2015.09.20. 10:14:25

@Hiribi: Volt egy másik francia is aki nem tudta nálunk bebizonyítani a képességeit. A neve: Thierry Henry.

Nem sajnálom, hogy elment. Bármikor az arcát mutatta a tv, unott és sértödöttség volt rajta.

Hiribi 2015.09.20. 10:35:03

@kremturo: igaz. Én sem sajnálom Comant,csak egy tényközlés volt. Vidalt természetesen sajnálom.

Juvegaspy 2015.09.20. 10:52:22

@Hiribi: am nem akartam en se bunkonak tunni de Vidal mar nem Juventino ezert nem is izgat

Hiribi 2015.09.20. 11:15:41

@Juvegaspy: nem tűntél bunkónak. :)tényleg csak egyszerű tényközlés volt a részemről. Azért Vidalt nagyon szerettem... Persze ezen picit változatott, h elment a bajorokhoz. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása