A Bajnokok Ligájában részt vevő csapatoknak ma estig kellett leadnia az UEFA felé azoknak a játékosoknak a maximum 25 fős listáját, akiket be kívánnak vetni a csoportkör mérkőzésein. Az olasz bajnok Juventus is leadta ezt a listát, amely tartogat érdekességeket.
Nevezetesen, hogy a Bianconeri csak 23 főt nevezett a sorozatra, azaz két helyet nem töltött ki, mintha nem lenne ennyi bevethető játékosa.
A lista emellett Kwadwo Asamoah és Simone Padoin nevét sem tartalmazza. Utóbbi esetében ez a lépés még érthető is lenne, hiszen különben Max Allegri vezetőedzőnek még eszébe jutna játszatni is a volt Atalanta-játékost, azonban Asamoah hiánya nehezen érhető. Ugyanis bár a ghánai komoly térdsérülésből gyógyul, jelentések szerint hamarosan visszatérhet, és bevethető lesz.
Felmerül azonban a kérdés, hogy ha eme két játékost nem is tervezi a klub bevetni a BL-ben, miért nem töltötte ki azt a két helyet? A csapat például nem nevezte be a harmadik számú kapusát, Rubinhót sem.
Az új igazolások azonban mind ott vannak a keretben, és remélhetőleg bevetésre készen várják, hogy megkezdődjenek a csoportkör küzdelmei, ahol a Juventusnak a D-csoportban a Sevilla, Manchester City és a Borussia Mönchengladbach csapatával kell megmérkőznie a továbbjutásért.
A Juventus teljes Bajnokok Ligája-kerete:
Audero
Buffon
Barzagli
Bonucci
Cáceres
Chiellini
Cuadrado
Dybala
Evra
Hernanes
Khedira
Lemina
Lichtsteiner
Mandžukić
Marchisio
Morata
Neto
Pereyra
Pogba
Rugani
Alex Sandro
Sturaro
Zaza
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2015.09.01. 23:33:11
m.martin91 2015.09.01. 23:46:37
MdewC 2015.09.01. 23:47:19
Am is sokan vagyunk arra a posztra, ha mindenki rendelkezésre áll.
Ádám.84 2015.09.02. 00:04:08
Drughi Di Bianconeri 2015.09.02. 00:15:31
Azt nem egészen értem,hogy 2 jelenleg sérült játékos közül,miért az újonnan érkezett,túlfizetett,középszerű bohóc élvez prioritást?
Szemben azzal,aki évek óta a klub kötelékéhez tartozik és fontos szereplője volt a sikereknek (kivéve tavaly).
Ráadásul Asamoah hamarabb is visszatérhet,mint a patkánygyerek - elviekben.
Egyébként szerintem is átadólistára kerülhet,de ez nem lenne jó döntés.
Félretéve az erősen szubjektív, érzelmi szempontokat :
bő 1 év kihagyás után+ fél évig ismét nem játszik BL-ben, vajon mennyit kaphatnánk érte ?
Aláírom,hogy amennyiben mindenki egészséges,akkor kicsit sokan vagyunk CM-poszton.
De olyan,hogy nincs sérült játékos,nem nagyon lesz,főleg Khedira-t ismerve.
Asamoah kérdéses,hogy milyen állapotban lehet 1 év kihagyás után, de végre ki lehetne próbálni hosszabb távra nálunk az eredeti CM/DM posztján,akár Pogba akár Marci cseréjeként.
Érdekes,hogy cca. 1 éve még Mourinho 25-30 M-t adott volna érte,most mennyit érhet ? 8-10 M-t,vagy annyit se ?
MdewC 2015.09.02. 00:25:29
Szvsz (bár csak találgatok) a bajnokságban fog játszani, minőség kell oda is.
A. Annyira komoly volt a sérülése, hogy így nem fért be.
B. Eladjuk, akár már januárban, talán Angliába, vagy ligán belül. (Akár az ára mehet még egy irányítóbb típusú játékosba, hely még lenne ilyen játékosnak. Ára abban az esetben, ha egészséges, 15-18M nagyon maximum.
C. Megy kölcsön januárban, az említett helyekre, opciós joggal.
Közben néhány meccsen pályára lép, elsősorban csereként.
:/
Ádám.84 2015.09.02. 00:38:03
Véleményem szerint Asamoah eladása két okból is óriási hiba lenne, egyrészt ha formába lendül, akkor az egyik legjobb belső középpályás lehet a csapatban, ráadásul balbekként is bevethető, másrészt ha Pogba jövőre lelép (ami elég valószínű), akkor még nagy szükség lehet rá.
Szerintem Allegri azért nem nevezte, mert még nem tudni pontosan, hogy hogyan tér vissza a sérüléséből, azaz mennyi idő kell, hogy újra 100%-os állapotban legyen. Plusz ha jól emlékszem, akkor Allegri azért is kért egy új balbekket, mert Asát középre akarta küldeni, tehát remélem számol vele.
babo0410 2015.09.02. 00:44:30
MdewC 2015.09.02. 00:46:26
Ők pontosan tudják, hogy jelenleg milyen állapotban van Asa. Tehát vagy nagyon fos és még hetekig (ne így legyen hónapokig) nem épül fel), vagy olyan csapat felé mehet, akár kölcsönbe, aki érdekelt a BL-ben. (Ennek semmi köze Pogbához, az Ő eladásával is várnék még egy pöppet.) :)
ÜDV!
MdewC 2015.09.02. 00:48:12
Ádám.84 2015.09.02. 00:55:06
Barolo4 2015.09.02. 01:03:19
Tomi Répási 2015.09.02. 08:31:41
venember83 2015.09.02. 08:52:55
Leram7 2015.09.02. 09:01:06
Ez nagyon nem jó jel.
Juvegaspy 2015.09.02. 09:14:01
Asanak is gondolom bizonyitania kell de hatha nem jarunk vele mint Pepevel s akkor tavasszal ismet lathatjuk a Bl keretben is!
RuidaRobert 2015.09.02. 09:24:02
Apuleius 2015.09.02. 09:30:01
Már csak 302 nap van hátra Padoin szerződéséből!
Juvegaspy 2015.09.02. 10:03:16
Lord Viktor 2015.09.02. 10:04:33
Apuleius 2015.09.02. 10:09:07
@Juvegaspy: Bármennyi is legyen a fizetése, az ablakon kidobott pénz.
BigP86 2015.09.02. 10:26:38
RuidaRobert 2015.09.02. 10:27:43
BigP86 2015.09.02. 10:57:19
Devilke Balla 2015.09.02. 11:05:35
Tony. 2015.09.02. 11:05:42
stevenh 2015.09.02. 11:08:27
csakajuve11 2015.09.02. 11:09:57
Nagyon helyes, hogy nem jelöltük Padoint, semmi szükség rá, még vész-vész-vészhelyzetben sem. Alkalmatlan bármire az az ember.
BigP86 2015.09.02. 11:19:08
stevenh 2015.09.02. 11:25:06
keshudioo 2015.09.02. 11:28:27
Padoin meg még Bajnert sem érdekli.
Ádám.84 2015.09.02. 11:49:38
MdewC 2015.09.02. 12:03:23
Egyébként remélem most Allegri üti/veri az ott maradt játékosokokat edzésen! :D
Tony. 2015.09.02. 12:05:21
Most azóta mi van megint? Valami nagyon nem stimmel ott. És az ilyen sorozatos problémák sosem jelentenek jót. Gyakorlatilag 1 éve maródi... Ilyenkor azért már felmerül, hogy valaha lesz-e még egészséges.
Kva nagy kár lenne érte.
keshudioo 2015.09.02. 12:07:41
Rivendell 2015.09.02. 14:22:08
biztos forrás: láttk fiatalon Juvés pizsiben + Marotta + akarja mutatni,hogy ő télen is nagyot húzni.
pedronegroo 2015.09.02. 14:32:05
Tony. 2015.09.02. 14:42:36
stevenh 2015.09.02. 14:44:23
Rivendell 2015.09.02. 14:45:05
Rivendell 2015.09.02. 14:46:02
Drughi Di Bianconeri 2015.09.02. 14:57:23
A blogon szerintem én ekéztem a legjobban Allegri-t miután kinevezték,de vagy hónapokig :D
Aztán a "tavaszi hadjárat" során kivívta a tiszteletemet.
Allegri-t,mint embert továbbra sem kedvelem,de elismerem és tiszteletben tartom a munkáját.
Türelemmel kell lenni,mert 10 játékos érkezett,kb. ugyanannyi távozott (köztük 3 kulcsemberrel), ergo teljesen új csapatot/játékos kell kialakítani.
Ez nem megy 2-3 hét alatt.
Félre értés ne essék: én is szitkozódom és mérgelődök 1-1 meccs hevében,de látni kell racionálisan, higgadtan a hosszútávú folyamatokat.
Simán lehet ez "transition year".
Lépésről-lépésre kell haladni:
- beépíteni az újakat/fiatalokat
- kidolgozni új taktikát/stratégiát
- szerepek leosztása (kezdő/csere stb.)
Ezek az első lépések, azután az,hogy megpróbáljunk valahogy továbbvergődni a BL-csoportból, illetve a bajnokságban minél több pontot gyűjteni.
A szezon 2. felére jó lenne úgy fordulni,hogy BL 16 közt,illetve a bajnokság dobogós helyén vagyunk.
Amennyiben 3-4 hónap alatt nem látszik a fentiekből SEMMI, akkor esetleg el lehet gondolkozni egy új edzőn,addig felesleges Allegrizni.
Egyébként én a jövő évi EB-után Marrottáék helyében elhoznám D.Deschamps-ot edzőnek,bárhogy is lesz ez a szezon (kivéve,ha megismételjük a tavalyi menetelést,de ez kizárható :D).
pedronegroo 2015.09.02. 15:07:36
Most azért már megmutatkozott a valódi tehetsége. A Juventus még soha nem kezdett két vereséggel. Ezek után mit várjon az ember??? Nem mintha én valaha bármit is vártam volna Allegritől. Egyébként félre értés ne essék nem kívánom hogy megbukjon nem vagyok a csapat ellensége én egyszerűen úgy gondolom hogy ő nem egy karakter nem egy hadvezér típus, olyan semmilyen. De még most is mákja van, mert ha bár késve is de megint megkapta a serie a legerősebb keretét. Csak össze kell rakni, egy edzőnek ez a munkája, ő elvileg edző így elvileg nem lehet gond.
pedronegroo 2015.09.02. 15:15:47
Okés, de egész nyáron akkor mit csinált??? Hmmm?? És majd most mindössze 2 hét alatt megold mindent?? Fél keret amúgy is a válogatott meccseken lesz.
Aztán, első meccsünkön 1 új ember volt a kezdőbe a másodikon 2 új ember. Ráadásul ezek az új ember egész nyáron a csapattal edzettek. Roma 4 új emberrel a kezdőben alázott meg minket. Az Inter az egész csapatot kicserélte, két győzelemmel kezdtek... egy Mancinivel...
pedronegroo 2015.09.02. 15:21:16
Tony. 2015.09.02. 15:42:40
De egy kis türelmi időt megérdemel Maximilien, főleg a tavalyi eredmények fejében. Igaz, 2 zakóval nem szabadott volna kezdeni így sem.
Rivendell 2015.09.02. 15:48:50
pedronegroo 2015.09.02. 16:33:13
stevenh 2015.09.02. 16:41:48
Mindkettőnek van sara benne ennyi, épp ezért nem értem a teljes Allegri ellenszenvet, ez már tavaly sem Conte Juventusa volt, a tavaly Conte Juventusa már ott megbukott amikor Allegri belátta, hogy formációt kell váltni, tavalyiak az ő eredményei, az ő érdeme hogy a sírból visszahoztuk az olasz kupát, hogy kivetük a Dortmundot és a Realt, ergó szerintem annyit megérdemel hogy időt kapjon az újak beillesztéséhez
A Roma mikorra lett kész? A kezdőből egyedül Digne volt aki tök idegen volt, ő is csak azért játszott mert Torosidis nem vállalta, másik 3 játékos már rég a keretben volt.
Rikoo 2015.09.02. 16:57:15
@pedronegroo: az eddigi eredmények nem feltétlenül Allegri sara, sokkal inkább Marotta illetve a rosszkor jött sérüléseké. Tavalyi csapat se Conte csapata volt ez tisztán látszódott a játékon, a taktikán illetve a játékosok nyugodtságán.
pedronegroo 2015.09.02. 17:06:03
Másodszor, Dybala és Mandzukic volt a két új ember a kezdőnkbe a Romák ellen, ők nyár eleje óta a csapattal edzettek. Akkor te miről beszélsz?? A Romáknál, Salah, Dzeko, Digne, akik mind augusztus végén érkeztek meg az örök városba. Akkor ki is volt felkészülési hátrányban??? Új emberek közül csak Falque volt aki már nyár elején ott volt náluk.
És még egyszer mondom, soha, soha nem kezdett egy Juventus 2 vereséggel. De így legalább Allegri bevonul a Juventus történelem könyvébe, ha már másképp nem.
patrik1112 2015.09.02. 17:13:58
stevenh 2015.09.02. 17:52:57
Elsőként pl mikor számunkra már befejeződött a mercato hol volt az irányítónk akit a vezetőedző kért?
Másrészröl Garcia 1 db formációt ismer, könnyű egy posztra érkező játékost betolni a kezdőbe, mint az hogy itt vannak a játékosok a derbi előtt találj ki felállást taktikát.
Harmadszor a roma a középpályán kerekedett felül, mivel a tavalyi legerősebb középpályájával állt fel, hol a mi tavalyi középpályánk? Hol volt Vidal pótlása? Kbedira nehogy már Allegri sara legyen... mi van Asamoahval akit Conténak úgy ki kellett csavarnia 2 év alaat mert nem volt alternatíva, sőt rendes bal bátvéd se?
stevenh 2015.09.02. 18:36:47
pedronegroo 2015.09.02. 20:12:59
pedronegroo 2015.09.02. 20:19:05
stevenh 2015.09.02. 20:31:37
patrik1112 2015.09.02. 20:46:39
pedronegroo 2015.09.03. 10:15:08
Apuleius 2015.09.03. 10:25:59
Légy szíves, az ilyen kis személyeskedő megjegyzéseket mellőzni a vita során.
pedronegroo 2015.09.03. 10:29:10
Igazából Tevez az aki nagyon hiányzik, helyére jött Mandzu-Dybala páros, de sajnos még nem értek össze és ez inkább itt a probléma. Lett volna itt középpályás ha ki nem dőlnek. Először ezeket a sérüléseket kellene megelőzni, Conte megoldotta, Allegri miért nem? Az is milyen már hogy Marotta-nak kell középpályásért rohangálni nyár végén mikor volt a keretbe egy fél tucat csak hát sérültek. Ha továbbra is sérülnek le a játékosok majd megint Marotta rohanjon le a piacra emberért? Csak hogy a piac már zárva van...
pedronegroo 2015.09.03. 10:30:52
Apuleius 2015.09.03. 10:38:21
stevenh 2015.09.03. 10:44:46
Mágnestábla ide vagy oda, én akkor is azt gondolom, hogy egyszerűbb egy tavalyi formációba igazolni posztra embereket és berakni, mint nem posztra érkező játékosoknak kitalálni, hogy mit is játszunk, ezért is álltunk vissza a 3-5-2-re mert az újak nélkül csak arra volt ember, persze Padoin helyett kezdhetett volna Pereyra, de akkor meg a padon nincs kihez nyúlni, épp ezért nem is szabad ekézni Allegrit a két meccs miatt, válogatott szünet van de ettől függetlenül jónéhány újonnan érkezett játékos nem érintett, és megismerheti őket Allegri, hogy mire képesek, aztán pedig a Chievo ellen meglátjuk hogyan is állunk fel.
Rivendell 2015.09.03. 10:56:46
pedronegroo 2015.09.03. 11:20:50
Én az olyan "miértnemiscotvagymiértnemgötzetigazoltuklemarottamondjonle" kommenteken csak mosolyogni tudok, mind a mellett, hogy feltételezem hogy nagyon sok 20 éven aluli emberke rejtőzik egy-egy ilyen komment mögött. "Mérnemháromhatvanakenyér?" ez kb ez a szint.