A Juventus BL-kerete

bl-logo.jpgA Bajnokok Ligájában részt vevő csapatoknak ma estig kellett leadnia az UEFA felé azoknak a játékosoknak a maximum 25 fős listáját, akiket be kívánnak vetni a csoportkör mérkőzésein. Az olasz bajnok Juventus is leadta ezt a listát, amely tartogat érdekességeket.

Nevezetesen, hogy a Bianconeri csak 23 főt nevezett a sorozatra, azaz két helyet nem töltött ki, mintha nem lenne ennyi bevethető játékosa.

A lista emellett Kwadwo Asamoah és Simone Padoin nevét sem tartalmazza. Utóbbi esetében ez a lépés még érthető is lenne, hiszen különben Max Allegri vezetőedzőnek még eszébe jutna játszatni is a volt Atalanta-játékost, azonban Asamoah hiánya nehezen érhető. Ugyanis bár a ghánai komoly térdsérülésből gyógyul, jelentések szerint hamarosan visszatérhet, és bevethető lesz.

Felmerül azonban a kérdés, hogy ha eme két játékost nem is tervezi a klub bevetni a BL-ben, miért nem töltötte ki azt a két helyet? A csapat például nem nevezte be a harmadik számú kapusát, Rubinhót sem.

Az új igazolások azonban mind ott vannak a keretben, és remélhetőleg bevetésre készen várják, hogy megkezdődjenek a csoportkör küzdelmei, ahol a Juventusnak a D-csoportban a Sevilla, Manchester City és a Borussia Mönchengladbach csapatával kell megmérkőznie a továbbjutásért.

A Juventus teljes Bajnokok Ligája-kerete:

Audero
Buffon
Barzagli
Bonucci
Cáceres
Chiellini
Cuadrado
Dybala
Evra
Hernanes
Khedira
Lemina
Lichtsteiner
Mandžukić
Marchisio
Morata
Neto
Pereyra
Pogba
Rugani
Alex Sandro
Sturaro
Zaza

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr947752212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2015.09.01. 23:33:11

Ami elsőre megdöbbentett, hogy csak 23 főt neveztünk? Az a +1 fő aki kimaradt az Asamoah, sajnos ezek szerint ő akár még távozó is lehet januárban, ha nem lendül formába. Másrészt viszont jó hír a blog közösségének, hogy Padoin se lett nevezve. Lehet örülni ennek. :D És szerintem több, mint valószínű, hogy Padoin nagy eséllyel csak vésztartalék lesz a bajnokságban is, és leginkább a szélen fog játszani.

m.martin91 2015.09.01. 23:46:37

Szerintem arról lehet szó, hogy kevés a saját nevelésű játékosunk, ezért kellett két helyet kihagynunk. Mást nem igazán tudok elképzelni.

MdewC 2015.09.01. 23:47:19

@babo0410: Több mint valószínű, hígy Asa menni fog. :/
Am is sokan vagyunk arra a posztra, ha mindenki rendelkezésre áll.

hurbiny3k 2015.09.01. 23:50:21

Chelsea, City-féle csapatok listája 21 fő körül lehet.

Ádám.84 2015.09.02. 00:04:08

@m.martin91: én is remélem, hogy ez a helyzet, és Auderora is magyarázat lenne

BigP86 2015.09.02. 00:07:05

Khedira es Sturaro befer Asamoah meg nem???? WTF!!!???

Drughi Di Bianconeri 2015.09.02. 00:15:31

NEEE...Padoin nélkül mi lesz velünk a Man. City ellen ? :( xD

Azt nem egészen értem,hogy 2 jelenleg sérült játékos közül,miért az újonnan érkezett,túlfizetett,középszerű bohóc élvez prioritást?
Szemben azzal,aki évek óta a klub kötelékéhez tartozik és fontos szereplője volt a sikereknek (kivéve tavaly).

Ráadásul Asamoah hamarabb is visszatérhet,mint a patkánygyerek - elviekben.

Egyébként szerintem is átadólistára kerülhet,de ez nem lenne jó döntés.
Félretéve az erősen szubjektív, érzelmi szempontokat :
bő 1 év kihagyás után+ fél évig ismét nem játszik BL-ben, vajon mennyit kaphatnánk érte ?

Aláírom,hogy amennyiben mindenki egészséges,akkor kicsit sokan vagyunk CM-poszton.
De olyan,hogy nincs sérült játékos,nem nagyon lesz,főleg Khedira-t ismerve.

Asamoah kérdéses,hogy milyen állapotban lehet 1 év kihagyás után, de végre ki lehetne próbálni hosszabb távra nálunk az eredeti CM/DM posztján,akár Pogba akár Marci cseréjeként.

Érdekes,hogy cca. 1 éve még Mourinho 25-30 M-t adott volna érte,most mennyit érhet ? 8-10 M-t,vagy annyit se ?

MdewC 2015.09.02. 00:25:29

@Drughi Di Bianconeri: Üdv! :)

Szvsz (bár csak találgatok) a bajnokságban fog játszani, minőség kell oda is.

A. Annyira komoly volt a sérülése, hogy így nem fért be.
B. Eladjuk, akár már januárban, talán Angliába, vagy ligán belül. (Akár az ára mehet még egy irányítóbb típusú játékosba, hely még lenne ilyen játékosnak. Ára abban az esetben, ha egészséges, 15-18M nagyon maximum.
C. Megy kölcsön januárban, az említett helyekre, opciós joggal.

Közben néhány meccsen pályára lép, elsősorban csereként.

:/

Ádám.84 2015.09.02. 00:38:03

@Drughi Di Bianconeri: @MdewC: Üdvözlet kollégák!
Véleményem szerint Asamoah eladása két okból is óriási hiba lenne, egyrészt ha formába lendül, akkor az egyik legjobb belső középpályás lehet a csapatban, ráadásul balbekként is bevethető, másrészt ha Pogba jövőre lelép (ami elég valószínű), akkor még nagy szükség lehet rá.
Szerintem Allegri azért nem nevezte, mert még nem tudni pontosan, hogy hogyan tér vissza a sérüléséből, azaz mennyi idő kell, hogy újra 100%-os állapotban legyen. Plusz ha jól emlékszem, akkor Allegri azért is kért egy új balbekket, mert Asát középre akarta küldeni, tehát remélem számol vele.

babo0410 2015.09.02. 00:44:30

@Drughi Di Bianconeri: Talán azért nincs Asa a keretben, mert Allegri nem nevezte be úgy, hogy ki tudja mikor lesz bevethető. Nagyon rossz formája lehet jelenleg. Szerintem ezért nem lett nevezve. Kihagyott majd egy teljes szezont.

MdewC 2015.09.02. 00:46:26

@Ádám.84: Bárcsak így lenne, de én nem áltatnám magam. :)

Ők pontosan tudják, hogy jelenleg milyen állapotban van Asa. Tehát vagy nagyon fos és még hetekig (ne így legyen hónapokig) nem épül fel), vagy olyan csapat felé mehet, akár kölcsönbe, aki érdekelt a BL-ben. (Ennek semmi köze Pogbához, az Ő eladásával is várnék még egy pöppet.) :)

ÜDV!

MdewC 2015.09.02. 00:48:12

@Ádám.84: Persze csak találgatok, teljesen adom, hogy egy jó formában lévő Asa sokat lendíthet a csapaton.

Ádám.84 2015.09.02. 00:55:06

@MdewC: kicsit a középpályásokra visszatérve, szerintem nincsen sok minőséget képviselő játékos, inkább csak számszerűen vannak sokan, és azt se felejtsük el, hogy Allegri eleve néggyel számol. Akik véleményem szerint kezdők lehetnének: Pogba, Marchisio, Asamoah, Hernanes. Hasznos cserék lehetnek: Khedira, Sturaro, Pereyra. Egyedül Lemina kérdőjeles még. A sérülésektől pedig nem félek, Allegri alatt tutira lesznek még (sajnos). Így már nem is hangzik soknak az a nyolc játékos és merem remélni, hogy ezt Torinóban is így gondolják.

Barolo4 2015.09.02. 01:03:19

Én nagyon kedvelem Asat és sajnálnám ha eladnánk.... de azt se felejtsük el, hogy gyakorlatilag 3 éve nem játszott középen, ezért nagyon kérdőjeles, hogy milyen teljesítményre lesz képes azon a poszton egy ilyen sérülés+idény után. Egyébként szerintem a csoport kör után még lehet változtatni a bl listán (olyan aki még nem játszott abban az idényben bekerülhet valaki helyett), szóval tavasszal akár játszhatna is, amennyiben minden ok. vele. Bár az is egyértelmű, hogy közép távon 1-2 játékost fogunk eladni középről, mert most kicsit túl fel lett duzzasztva a létszám a sérülések miatt (jogosan). Forza Juventus!

venember83 2015.09.02. 08:52:55

@Tomi Répási: otthonról, fotelből nézi a BL-t, és ez így van rendjén.

Leram7 2015.09.02. 09:01:06

Ami Asa-val + Pepe-vel történt sérülésben az nagyon rejtélyes és alig van info is róla.

Ez nagyon nem jó jel.

Juvegaspy 2015.09.02. 09:14:01

Padoin eseteben egy cikk alatt mar leirtam szerintem megkapta a lehetoseget az eredmenyt tudjuk Allegri is belatta csipem is benne ezt..az se kizart h tobbet nemjatszatja s legkesobb jovore eladjuk egy kis csapatnak ahova valo.
Asanak is gondolom bizonyitania kell de hatha nem jarunk vele mint Pepevel s akkor tavasszal ismet lathatjuk a Bl keretben is!

RuidaRobert 2015.09.02. 09:24:02

Én azért nem temetném Asamoah-t. Ez csak a csoportkörökre vonatkozó BL keret. Ha az őszt sikerül lehoznia sérülés nélkül és bizonyít a bajnokságban+kupában, akkor nyilván ott lesz tavasszal, ha továbbjutunk.

Apuleius 2015.09.02. 09:30:01

Hatalmas luxusnak tartom, hogy nem nevezünk egy olyan korszakos zsenit, mint Padoin. A saját esélyeinket rontjuk így a BL-ben.

Már csak 302 nap van hátra Padoin szerződéséből!

Ádám.84 2015.09.02. 09:56:53

@Apuleius: csak vigyázz, meg ne hosszabbítsák a szerződését! :D

Apuleius 2015.09.02. 09:58:30

@Ádám.84: Ne fesd az ördögöt a falra...:-)

Ádám.84 2015.09.02. 10:02:10

@Apuleius: bocsánat, ezt nem tudtam kihagyni :-D

Juvegaspy 2015.09.02. 10:03:16

@Apuleius: am neki mennyi a fizuja? Vagy o fizet?

Mixbetegállat 2015.09.02. 10:04:00

@MdewC:

4. Övé a Seria A , és a kupa, minden meccsen kezdő és kifingat mindenkit!

@Ádám.84:

Szerintem nem kéne annyira beleélni magunkat Pogba későbbi értékesítésébe,főleg ismerve a vezetőség filozófiáját ami nem a játékosok gazdaságos értékesítésén alapszik.

Lord Viktor 2015.09.02. 10:04:33

@Juvegaspy: Simán benne van, hogy a Forma-1-es példára ő a fizetős játékos. :D

Apuleius 2015.09.02. 10:09:07

@Ádám.84: Semmi gond, valóban aggasztó ez a lehetőség, de szerencsére biztos vagyok benne, hogy ez az utolsó szezonja a Juventusnál, s utána mehet a Carpi vagy a Frosinone kispadjára, ahova való.

@Juvegaspy: Bármennyi is legyen a fizetése, az ablakon kidobott pénz.

BigP86 2015.09.02. 10:26:38

@RuidaRobert: Lehetséges a csop. kör után módosítani a keretet? Remélem igen, mert Asa-t hiányolom! :( Arról nem beszélek, hogy túléljük-e csoportkört..

RuidaRobert 2015.09.02. 10:27:43

@BigP86: Persze, hogy lehet. Így nevezik a téli igazolásokat is.

BigP86 2015.09.02. 10:57:19

@RuidaRobert: akkor megnyugodtam. Így majd játszhat Eriksen, Isco és Veratti is.

Devilke Balla 2015.09.02. 11:05:35

@BigP86: Egy játékos egy idényen belul csak 1csapatban léphet pályára a bl-ben. Ha meg is vennénk Verrattit pl.ha pályára lép a csoportkorben,akkor már nálunk nem játszhatna.

Tony. 2015.09.02. 11:05:42

Lehet, hogy Asamoah pályafutásának vége van? Nem nagyon akarja kiheverni a sérüléseit.

stevenh 2015.09.02. 11:08:27

@Tony.: Én azt se tudom, hogy milyen sérülést szenvedett meg hogyan...Valami a térdével lett ugye? Lehet, hogy leterhelte a két év amikor egyedüli volt a posztján

csakajuve11 2015.09.02. 11:09:57

@Apuleius: Milyen nyugodtan tudsz beszélni a Mesterről, amíg nem látod játszani... :)
Nagyon helyes, hogy nem jelöltük Padoint, semmi szükség rá, még vész-vész-vészhelyzetben sem. Alkalmatlan bármire az az ember.

BigP86 2015.09.02. 11:19:08

@Devilke Balla: Látom nem jött át a cinizmus.. :) Tanulnom kell még mmartin91 mestertől :D

MdewC 2015.09.02. 11:20:03

@Tony.: @stevenh: Vidalnak is túl volt terhelve a térde. (Mert nem volt megfelelő alternatíva... Ugye ugye?)

Reméljük felgyógyul.

stevenh 2015.09.02. 11:25:06

@MdewC: Háát ezzel kicsit lehet vitatkozni, mert azért néha lehetett pihentetni Pirlo,Marchisio,Pogba,Vidal négyes váltogatta egymást 3 poszton, persze ez sem volt ideális, de Asamoahnak konkrétan senki nem volt, és ha jól emlékszem a két szezont a sérüléséig végigrobotolt

keshudioo 2015.09.02. 11:28:27

Ilyen könnyen nem mondanék le Asamoahról. Nehéz sérülésen van túl, nem baj, ha nem dobják egyből vissza a mély vízbe, plusz így valamelyest tehermentesül is fél évre, ha tud majd játszani, akkor azt majd a bajnokságban és a kupában megteszi. Plusz, ha túljutunk a csoportkörökön, új BL-névsort kell majd beadni, így, ha formába lendül, még játszhat az egyenes kieséses szakaszban.

Padoin meg még Bajnert sem érdekli.

Ádám.84 2015.09.02. 11:49:38

@MdewC: Asamoahról legutóbb jó hírek érkeztek, egy specialista megvizsgálta és úgy találta, hogy rendben van a térde, ezért is áll újra edzésbe hamarosan

MdewC 2015.09.02. 12:03:23

@Ádám.84: Már várom, már csak azért is, mert nagyon csípem! :)

Egyébként remélem most Allegri üti/veri az ott maradt játékosokokat edzésen! :D

Tony. 2015.09.02. 12:05:21

@stevenh: @MdewC: @keshudioo: De ő már egyszer felgyógyult. Az utolsó 1-2 meccsre be is szállt rövid időre.
Most azóta mi van megint? Valami nagyon nem stimmel ott. És az ilyen sorozatos problémák sosem jelentenek jót. Gyakorlatilag 1 éve maródi... Ilyenkor azért már felmerül, hogy valaha lesz-e még egészséges.

Kva nagy kár lenne érte.

keshudioo 2015.09.02. 12:07:41

@Tony.: Bárcsak tudnám a (költői) kérdéseidre a választ! :) Pont ezért nem szabad túl korán pályára engedni, nehogy rásérüljön. Én azért remélem, hogy a fizikai adottságaiból kifolyólag ez nem fog többször megtörténni. Mondjuk a térd eléggé kényes testrész.

Rivendell 2015.09.02. 14:22:08

nem kell aggódni,biztos forrásból tudom,hogy jön télen Eriksen ha Hernanes nem válik be...elvágyódik + nem BL csapat tagja,tehát bevethető lesz a BL-ben tavasszal

biztos forrás: láttk fiatalon Juvés pizsiben + Marotta + akarja mutatni,hogy ő télen is nagyot húzni.

pedronegroo 2015.09.02. 14:32:05

@Rivendell: Télen én max egy új edzőre számítok.... akkorra már világos lesz hogy a bl-ből is kizúgtunk és a bajnokságban se tudtuk ledolgozni a hátrányunkat, legalábbis én ezt látom a legreálisabb forgatókönyvnek.

Tony. 2015.09.02. 14:42:36

@pedronegroo: Nincs még 1 ekkora Allegri-ellenes ezen a blogon! :D Pedig én sem csípem nagyon.

stevenh 2015.09.02. 14:44:23

@Tony.: Én egyébként nem értem mi lett ez a hirtelen Allegri utálat, nálam a tavalyi évével kivívta a tiszteletet és az elismerést, na meg a türelmet. Szerintem a válogatott szünet után egy teljesen más csapatot láthatunk majd.

Rivendell 2015.09.02. 14:45:05

@pedronegroo: akkor Marotta is mehet vele:D a hátrány az ő sara legalább annyira,mint az edzőé....mindent az utolsó napokra hagyni,közbe meg sziesztázni hetekig

Rivendell 2015.09.02. 14:46:02

@stevenh: nekem sincs vele semmi bajom..Conte Juvéja kifeküdt volna a Real ellen,mint a pinty,eleve tőle semmi váratlant nem láttam a 3 éve alatt.

Drughi Di Bianconeri 2015.09.02. 14:57:23

@stevenh: + 1 Teljesen egyetértek !

A blogon szerintem én ekéztem a legjobban Allegri-t miután kinevezték,de vagy hónapokig :D
Aztán a "tavaszi hadjárat" során kivívta a tiszteletemet.

Allegri-t,mint embert továbbra sem kedvelem,de elismerem és tiszteletben tartom a munkáját.

Türelemmel kell lenni,mert 10 játékos érkezett,kb. ugyanannyi távozott (köztük 3 kulcsemberrel), ergo teljesen új csapatot/játékos kell kialakítani.
Ez nem megy 2-3 hét alatt.

Félre értés ne essék: én is szitkozódom és mérgelődök 1-1 meccs hevében,de látni kell racionálisan, higgadtan a hosszútávú folyamatokat.

Simán lehet ez "transition year".

Lépésről-lépésre kell haladni:
- beépíteni az újakat/fiatalokat
- kidolgozni új taktikát/stratégiát
- szerepek leosztása (kezdő/csere stb.)

Ezek az első lépések, azután az,hogy megpróbáljunk valahogy továbbvergődni a BL-csoportból, illetve a bajnokságban minél több pontot gyűjteni.
A szezon 2. felére jó lenne úgy fordulni,hogy BL 16 közt,illetve a bajnokság dobogós helyén vagyunk.

Amennyiben 3-4 hónap alatt nem látszik a fentiekből SEMMI, akkor esetleg el lehet gondolkozni egy új edzőn,addig felesleges Allegrizni.

Egyébként én a jövő évi EB-után Marrottáék helyében elhoznám D.Deschamps-ot edzőnek,bárhogy is lesz ez a szezon (kivéve,ha megismételjük a tavalyi menetelést,de ez kizárható :D).

pedronegroo 2015.09.02. 15:07:36

@Tony.: Köszönöm a bókot. :) Mikor már tavaly ideérkezett már akkor megmondtam hogy meg fog bukni, de aztán hiába nagy kókler, Conte csapatát azért nem tudta leamortizálni és jól ellavírozott Antonio örökségén.

Most azért már megmutatkozott a valódi tehetsége. A Juventus még soha nem kezdett két vereséggel. Ezek után mit várjon az ember??? Nem mintha én valaha bármit is vártam volna Allegritől. Egyébként félre értés ne essék nem kívánom hogy megbukjon nem vagyok a csapat ellensége én egyszerűen úgy gondolom hogy ő nem egy karakter nem egy hadvezér típus, olyan semmilyen. De még most is mákja van, mert ha bár késve is de megint megkapta a serie a legerősebb keretét. Csak össze kell rakni, egy edzőnek ez a munkája, ő elvileg edző így elvileg nem lehet gond.

pedronegroo 2015.09.02. 15:15:47

@stevenh: "Szerintem a válogatott szünet után egy teljesen más csapatot láthatunk majd."

Okés, de egész nyáron akkor mit csinált??? Hmmm?? És majd most mindössze 2 hét alatt megold mindent?? Fél keret amúgy is a válogatott meccseken lesz.
Aztán, első meccsünkön 1 új ember volt a kezdőbe a másodikon 2 új ember. Ráadásul ezek az új ember egész nyáron a csapattal edzettek. Roma 4 új emberrel a kezdőben alázott meg minket. Az Inter az egész csapatot kicserélte, két győzelemmel kezdtek... egy Mancinivel...

pedronegroo 2015.09.02. 15:21:16

@Rivendell: Ne is álmodozz! Sportigazgatókat ritkán szoktak lecserélni, a teljesítményért mindig az edző a felelős, teljesen logikusan. Marotta mikor még Atalanta-s lúzereket igazoltatott akkor is stabilan ült a székében, nem hogy most mikor A listás "szereplőket" szerződtetett.( Zaza-Khedira természetesen csak statiszták de azokra is mindig szükség van)

Tony. 2015.09.02. 15:42:40

@pedronegroo: Nagyon kemény vagy! :D Én azért mérsékeltebb vagyok a kérdésben, de így, hogy pl. Klopp csapat nélkül van, könnyen kísértésbe esnék.

De egy kis türelmi időt megérdemel Maximilien, főleg a tavalyi eredmények fejében. Igaz, 2 zakóval nem szabadott volna kezdeni így sem.

Rivendell 2015.09.02. 15:48:50

@pedronegroo: netto baromság azt te is tudod:D itt bőven benne van a keze neki is,hogy ennyire szar a csapat játéka....

pedronegroo 2015.09.02. 16:33:13

@Rivendell: Mesélj, mi sara van Marotta-nak abban hogy jelenleg ugyanannyi pontunk van mint a Carpi-nak?

stevenh 2015.09.02. 16:41:48

@pedronegroo: Lenyilatkozza hogy számunkra lezárult a Mercato, erre rá eladja Vidalt akit kb augusztus 31-én pótolunk (ha egyáltalán beválik Lemina), a január óta kért irányító is megérkezik augusztus 31.-én, Cuadrado szintén augusztus végén, mind ahogy Alex Sandro is 2 héttel a zárás előtt. Kezdőből egyedül Tevez lett egyedül időben pótolva. Persze Marchisio sérülése Allegri sara is lehet, de ha mondjuk már nem utolsó pillanatokban jönnek ezek az igazolások ki lehetett volna állni egy Buffon-lict-bonu-chiello-Alex Sandro-Pogba-Hernanes-Sturar/Lemina/Pereyra----Dybala-Cuad-Mandzukic kezdővel.

Mindkettőnek van sara benne ennyi, épp ezért nem értem a teljes Allegri ellenszenvet, ez már tavaly sem Conte Juventusa volt, a tavaly Conte Juventusa már ott megbukott amikor Allegri belátta, hogy formációt kell váltni, tavalyiak az ő eredményei, az ő érdeme hogy a sírból visszahoztuk az olasz kupát, hogy kivetük a Dortmundot és a Realt, ergó szerintem annyit megérdemel hogy időt kapjon az újak beillesztéséhez

A Roma mikorra lett kész? A kezdőből egyedül Digne volt aki tök idegen volt, ő is csak azért játszott mert Torosidis nem vállalta, másik 3 játékos már rég a keretben volt.

Rikoo 2015.09.02. 16:57:15

@Tony.: és Ancelotti is csapat nélkül van :D
@pedronegroo: az eddigi eredmények nem feltétlenül Allegri sara, sokkal inkább Marotta illetve a rosszkor jött sérüléseké. Tavalyi csapat se Conte csapata volt ez tisztán látszódott a játékon, a taktikán illetve a játékosok nyugodtságán.

pedronegroo 2015.09.02. 17:06:03

@stevenh: Először is Vidal-t nem adta el Marotta, nem mondjál ilyen butaságokat, a chilei kérte az eladását. Ezért is mondta a Vidal transzfer előtt hogy lezárult a mercato mivel nem tervezték Arturo eladását.

Másodszor, Dybala és Mandzukic volt a két új ember a kezdőnkbe a Romák ellen, ők nyár eleje óta a csapattal edzettek. Akkor te miről beszélsz?? A Romáknál, Salah, Dzeko, Digne, akik mind augusztus végén érkeztek meg az örök városba. Akkor ki is volt felkészülési hátrányban??? Új emberek közül csak Falque volt aki már nyár elején ott volt náluk.

És még egyszer mondom, soha, soha nem kezdett egy Juventus 2 vereséggel. De így legalább Allegri bevonul a Juventus történelem könyvébe, ha már másképp nem.

patrik1112 2015.09.02. 17:13:58

@pedronegroo: Ne vedd sertesnek de en amugy nem ertem hogy lehet egy csapatnak szurkolni ugy hogy az edzojet ruhelled.. Akkor ha kikap a csapat orulsz mert bizonyithatod hogy Allegri rossz edzo?! :D

stevenh 2015.09.02. 17:52:57

@pedronegroo: Elég könnyű olyan dolgok mögé bújni hogy a játékos akart menni, teszem hozzá én is így gondolom. Salah és Dzeko szerintem előbb érkezett mint nálunk Sandro vagy Cuadrado, mivel már ha jól emlékszem az első fordulóban kezdők voltak, de ezen se fogunk összeveszni megközelítem máshogy a dolgot.
Elsőként pl mikor számunkra már befejeződött a mercato hol volt az irányítónk akit a vezetőedző kért?
Másrészröl Garcia 1 db formációt ismer, könnyű egy posztra érkező játékost betolni a kezdőbe, mint az hogy itt vannak a játékosok a derbi előtt találj ki felállást taktikát.
Harmadszor a roma a középpályán kerekedett felül, mivel a tavalyi legerősebb középpályájával állt fel, hol a mi tavalyi középpályánk? Hol volt Vidal pótlása? Kbedira nehogy már Allegri sara legyen... mi van Asamoahval akit Conténak úgy ki kellett csavarnia 2 év alaat mert nem volt alternatíva, sőt rendes bal bátvéd se?

stevenh 2015.09.02. 18:36:47

@pedronegroo: Hozzátenném egyébként hogy nem vagyok Marotta ekéző,próbálom reálisan nézni a dolgokat és a hibákat. Plusz még nálam a mercato is 10\8-as, de sok nevet későinek éreztem

pedronegroo 2015.09.02. 20:12:59

@patrik1112: kis butus, ha végigolvasnád amit írok akkor megtalálnád több helyen is hogy nem szeretném hogy megbukna Allegri mivel nem vagyok a csapat ellensége... én nem a csapat ellen hanem a csapatért szurkolok nem Allegri ellen hanem egy jobb edzőért, ennyi.

pedronegroo 2015.09.02. 20:19:05

@stevenh: most tényleg megakarod magyarázni, hogy egy Juventus aki soha az életben nem kapott ki kétszer egymás után kezdésként az a sportigazgató felelőssége??? mikor a két meccs kezdő 11-e egész nyáron együtt készült??

stevenh 2015.09.02. 20:31:37

@pedronegroo: Teljesen felesleges folytatnom veled a vitát mert egyetlen érved nincs amellett, hogy miért hibáztatod kizárólag Allegrit, ha lenne akkor válaszolnál a kérdéseimre nem a kibúvást keresnéd. Megpróbálom újra. Hol van a tavalyi középpályánk ami mérkőzéseket döntött el valamint labdabirtoklás alappillére volt? Ha lezártuk a mercatot miért augusztus végén érkezett az edző által kért irányító? Hol a Vidal pótlás?

patrik1112 2015.09.02. 20:46:39

@pedronegroo: Alaposan vegig olvastam amiket irtal de valahogy ez a ketto szerintem nem fer meg egymas mellett. Azt akarod hogy Allegrit valtsak le de a csapat maradjon sikeres, megnyugtatlak ez mem fog megtortenni, te "kis butus"...:)

pedronegroo 2015.09.03. 10:15:08

@patrik1112: Te mióta szurkolsz a Juventusnak?? Két hete??? Az meg van hogy Conte elment?? Pedig nem bukott meg... Közösen szerződést bontottak, nem kell ahhoz megbukni hogy valaki távozzon. És ezer más ilyen esetet még fel lehetne sorolni...

Apuleius 2015.09.03. 10:25:59

@patrik1112: " te "kis butus"...:)"

Légy szíves, az ilyen kis személyeskedő megjegyzéseket mellőzni a vita során.

pedronegroo 2015.09.03. 10:29:10

@stevenh: Tavalyi középpályánkról egyedül Marchisio-t volna érdemes kiemelni, ő sérült, ez Allegri sara. Pogba tavaly se volt meghatározó, pár jobb meccséből élt meg amúgy is lesérült, de nem hiányzott, sőt nélküle meneteltünk igazából. Vidal csak rombolt, meccseket már nem döntött el. Pirlo teljesen belassult és motiválatlan volt a szezon nagy részében, csak 1-2 meccsre volt képes felpörögni. Ott volt akkor még Pereyra és Sturaro is akik viszont tisztességes teljesítményt nyújtottak, volt egy-két meccs amit el is döntöttek és ők idén is bevethetőek voltak.
Igazából Tevez az aki nagyon hiányzik, helyére jött Mandzu-Dybala páros, de sajnos még nem értek össze és ez inkább itt a probléma. Lett volna itt középpályás ha ki nem dőlnek. Először ezeket a sérüléseket kellene megelőzni, Conte megoldotta, Allegri miért nem? Az is milyen már hogy Marotta-nak kell középpályásért rohangálni nyár végén mikor volt a keretbe egy fél tucat csak hát sérültek. Ha továbbra is sérülnek le a játékosok majd megint Marotta rohanjon le a piacra emberért? Csak hogy a piac már zárva van...

pedronegroo 2015.09.03. 10:30:52

@Apuleius: a "kisbutusozást" én kezdtem, becsúszott na ..... patrik112 kollega ártatlan, utólag is elnézést tőle.

Apuleius 2015.09.03. 10:38:21

@pedronegroo: Bocs, nem futottam végig a teljes kommentáradatot, csak ez szemet szúrt. Emberek vagyunk, megesik az ilyesmi a vita során, csak az ilyesfajta személyeskedés általában igen gyorsan elharapódzik és eldurvul, ezért küldtem az intést. Köszönöm a maximálisan korrekt "vallomást".

stevenh 2015.09.03. 10:44:46

@pedronegroo: Igazából a Vidal csak robotolt, pont elég volt ahhoz, hogy ne rohanjanak át rajtunk a középpályán, egy nagyon lassú Pirlo meg még mindig klasszisokkal jobb mint egy Padoin. Sturaro jól szűr, de nem egy Vidal, ezt lehetett látni a Roma ellen, Pogba meg Pogba, Marchisio valóban lehet Allegri sara, az viszont nem, hogy az őt tehermentesíteni és épp ha sérülés van beugrani hozott játékos az Khedira aki még sétálás közben is lesérül, hiába volt ingyen, leírtam az értékelésnél is hogy amikor érkezett magyarázható is volt, hogy miért, de Vidal távozása után azonnal hozni kellett volna valakit, ami nem történt meg csak augusztus 31.-én.

Mágnestábla ide vagy oda, én akkor is azt gondolom, hogy egyszerűbb egy tavalyi formációba igazolni posztra embereket és berakni, mint nem posztra érkező játékosoknak kitalálni, hogy mit is játszunk, ezért is álltunk vissza a 3-5-2-re mert az újak nélkül csak arra volt ember, persze Padoin helyett kezdhetett volna Pereyra, de akkor meg a padon nincs kihez nyúlni, épp ezért nem is szabad ekézni Allegrit a két meccs miatt, válogatott szünet van de ettől függetlenül jónéhány újonnan érkezett játékos nem érintett, és megismerheti őket Allegri, hogy mire képesek, aztán pedig a Chievo ellen meglátjuk hogyan is állunk fel.

Rivendell 2015.09.03. 10:56:46

@pedronegroo: mit meséljek? neked nem esett le MArotta közreműködése a 0-pontban? ha nem esett le,akkor totál felesleges mesélni róla,mert elnézel neki az égvilágon mindent

pedronegroo 2015.09.03. 11:20:50

@Rivendell: Figyu, én azért nem szoktam Marotta-t agyonekézni mert amit mondani szokott azt beszokta tartani. Mindig elmondja hogy figyelik a lehetőségeket és ha adódnak akkor lépni fognak. Ezt maximálisan be is tartja. Továbbá a játékos szava dönt filozófiájához is tartja magát. Mindezek nem azt jelentik hogy a munkája tökéletes lenne, de azt amit nyilván a vezetéssel együtt meghatároznak, azon elveket, következetesen betartja.

Én az olyan "miértnemiscotvagymiértnemgötzetigazoltuklemarottamondjonle" kommenteken csak mosolyogni tudok, mind a mellett, hogy feltételezem hogy nagyon sok 20 éven aluli emberke rejtőzik egy-egy ilyen komment mögött. "Mérnemháromhatvanakenyér?" ez kb ez a szint.

Rivendell 2015.09.03. 12:25:13

@pedronegroo: ln azon is csak mosolyogni tudok,amit te írsz ezzel kapcsolatban.Gondolom normális,hogy az utolsó héten próbálunk egyenesbe hozni 1 elcseszett mercatot,miközben már javában jön a 2. forduló....logikus

patrik1112 2015.09.03. 15:54:18

@pedronegroo: Nem személyeskedni akartam, meg sértegetni sem(mint ahogy asszem az első kommentemet is kezdtem...)csak egyszerűen nekem furcsa hogy fér meg ez a két dolog egyszerre egy emberben. Én se szerettem az elején Allegrit de szerintem mutatott annyit ami miatt meg lehet bízni benne és a munkájában. Mint ahogy ti is sokszor írjátok itt Allegri inkább az a "bólogatós" edző, legalábbis Contéhoz képest biztos, ezért ő biztos nem állt volna fel ha pl. a régóta kért irányító nem érkezik az utolsó nap sem, míg Conténál ez volt a fő ok állítólag.(mármint az igazolások) Ja de persze ezeket a dolgokat csak olvastam mivel még két hete se szurkolok a csapatnak ...:D

MDaniel98 2015.09.05. 13:46:08

@Juvegaspy: Padoint valószínűleg már senkinek sem fogjuk eladni (pénzért semmiképpen sem), mert jövőre lejár a szerződése.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása