Azt követően, hogy az FC Barcelona alkalmazásában álló Javier Mascherano olaszországi képviselője a Tuttosportnak elárulta, ügyfele Itáliában folytatná pályafutását, Mascardi újabb nyilatkozatot adott, amely során további részleteket árult el az ügyről.
"A játékostól és annak egyik ügynökétől, Tamertől kaptam a megbízást." - nyilatkozta a Mascherano olaszországi képviseletét ellátó Gustavo Mascardi a LaRoma24-nek. "Kapcsolatban maradok velük mindaddig, míg a megoldáson dolgozom.
Találkozom-e a Roma sportigazgatójával, Walter Sabatinivel? Igen, ezt megerősíthetem. Beszélni fogunk mindenféléről.
Elárulhatom, hogy már beszéltem Marottával, azonban a tárgyalások elakadtak, mert a Juventus kapcsolatba lépett Braidával, aki elmondta nekik, hogy nem kívánják eladni.
Tegnap este együtt vacsoráztam Ariedóval, s elmondtam neki, hogy a játékos környezetváltásra vágyik, lehetőleg Olaszországban. Javier személyesen is beszélni fog az elnökkel, amint konkrét ajánlat érkezik valamelyik olasz klubtól. Ide akar jönni, hogy a Serie A-ban játszhasson.
Egyik klub sincsen előnyben, pillanatnyilag az Inter az a csapat, amelyik Ausilio révén jobban közelített a többieknél, azonban senki sem vezeti a versenyt.
Beszéltem a játékosról Gallianival, Ausilióval, Walterrel és Marottával. A helyzet világos, az átigazolási piac pedig még tart. Bármi megtörténhet, de az is lehet, hogy nem történik semmi sem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gyori_Juventino 2015.08.05. 18:04:48
Meg 3 létszámfelettivé vált játékostól megválnánk (Cölöp-Isla-DC).
venember83 2015.08.05. 18:17:05
MDaniel98 2015.08.05. 18:36:59
danimester1 2015.08.05. 18:38:47
Velünk mindig megakadnak a tárgyalások,ez valami hihetetlen már.Majd később az általunk keresett játékos szinte ingyen,de az biztos,hogy olcsóbban igazol valamelyik riválisunkhoz.Pl.Saq,Salah,Jovetic.Értem én hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb,de ez már szinte hihetetlen,az meg külön az,hogy ők is mindig arra a játékosra pályáznak akire mi,persze ez lehet a rivalizálás miatt is vagy egyszerűen csak azért ,mert Marotta hezitál és mindig minden esetben áron alul akar igazolni vagy kölcsön...
Rocky80 2015.08.05. 18:47:24
venember83 2015.08.05. 18:50:06
m.martin91 2015.08.05. 19:12:01
Ghavrilos 2015.08.05. 19:42:49
Nathas 2015.08.05. 19:56:04
MarekCsont 2015.08.05. 20:21:59
MdewC 2015.08.05. 20:41:40
Ez aztán a valami! :D 4. számú csk! :D :D :D Lehet bennem van a hiba, de ezen akkorát röhögtem! :D
Ezért tényleg megéri maradni, ki előzi meg a sorban Messin kívül? Neymar? :D Még Iniestára azt mondom, hogy rendben... :D
4. számú CSK!! Ezért érdemes csak igazán maradni... :D Hú ezen most bekészültem... :)))))))
Senkit nem megbántva természetesen, lehet ez valakinek fontos, akkor nem szóltam, de ez nem akkora dolog sztem, sőt... Még azt mondom, hogy egy CSK helyettes oké. De minek még kettő? :D
De mi még ezzel is küzdünk... Itt tartunk. Az kavar be nekünk, aki nem akar! ;)
Mitya11 2015.08.05. 21:01:59
MdewC 2015.08.05. 21:12:29
De remélem azért azt érezzük, hogy ez a "tőlünk mindenki mehet ha akar, mi nem állunk az útjába" dolog csak egy vastag takaró, amit a felső vezetés azért húz magára, hogy elkerülje a támadásokat, ha eladunk egy top játékost, vagy nem bírjuk maradásra bírni. Szerintem ez csak egy álszent duma, a szurkolók hülyének nézése. (Pogba talán kivétel, ott kerek perec megmondtuk, hogy nem fogjuk tudni megadni a 2-3-szoros fizetést.) Eljátsszuk a nagy gáláns lovagot, közben komoly hiányosságok vannak szakmailag.
Persze nem mondom, hogy rossz taktika, csak nekem egy kicsit furcsa.
Sajnos az elszállt piac is beáraz minket, megértem, hogy nem szórjuk két kézzel a pénzt, de idén sztem rosszul csináljuk. Nagyobb károkat okozunk az eddig elért építkezésnek, mint amennyit megint "megspórolunk".
Shyr Kahn 2015.08.05. 21:17:14
Kár, hogy Marmotta az ilyen bizniszeket szokta elszúrni.
Ghavrilos 2015.08.05. 21:19:39
Rivendell 2015.08.05. 21:19:43
Mitya11 2015.08.05. 22:25:26
molnaratti10 2015.08.05. 22:57:03
Ezt nyilatkozta is!
Innen akar visszavonulni
MdewC 2015.08.05. 23:25:19
Zaza nálam is kérdőjeles, de legalább olasz. Évek óta rimánkodok egy olasz csatárért, aki még fiatal is, odáig fajultam régebben, hogy még Balotellinek is örültem volna, erre szerintem emlékeznek páran. A lényeg az, hogy remélem odapörköl a mi kis "terroristánk". :)) (Berardiról meg voltam győződve, hogy itt kezd, hogy miért nem jött, azt nem tudom. Drága volt/nem akart jönni/nem engedte a Sas/Marotta szúrta el/eltaktikáztuk magunkat/spóroltunk a világ legjobb trequartistájára, bármi lehet...)
Mandzukic. (Itt van, lőjön gólokat, örülni fogok, te totál közömbös.)
Sami... (Tudom, nagyon unalmas már a téma, de ki kell írnom magamból a feszültséget, különben károsodik az egészségem: vele nem kapufát lőttünk, hanem kilőttük a labdát a stadionból, fel a félholdas égig.
Ami kéne, az a koncepció, de idén (vmiért megint) a tűzoltásé a főszerep. (2 éve ugye még a gazdasági helyzet, tavaly elment Conte, most meg kulcs játékosok. Még a végén megsajnálom Marottát. Egyébként nem.) :P
A szélekre évek óta nem gyúrunk, pedig hány meg hány mantrát olvastam végig, hogy nekünk a széljátékot kellene erősíteni. Itt buzgálkodott a fórum apraja-nagyja, 1000-szer körbejárva a témát. Plusz a sajtó. Ugyan ez a bal hátvéd posztra.
Tehát szélsők nincsenek, balhátvéd 1 van. (Bocs Pado és De Ceglie.)
Erre most Max "kitalálta", hogy neki irányító kell, a sztori ugyan az, 1 db-ot nem látok a csapatban.
Eddig legalább masszív közép pálya volt, a világ legjobb mélységi irányítójával, már az sincs. :D Hol itt a koncepció, azon kívül, hogy spórolunk Mr. Marotta? MI A KONCEPCIÓNK?? :D
Ja, hogy eddig hülyére nyertük magunkat? Lehet el voltunk kényeztetve nem? Könnyen lehet.
De akkor ne "Európázzunk" könyörgöm, mert semmi értelme. Ebben az évben kéne elválnia a szarnak a víztől, így, hogy döntőztünk a BL-ben. Teljesen skizók leszünk a sok nagy nyilatkozattól, de akkor az igazolásoknak se kéne elmaradnia. Mintha oxigén palack nélkül akarnánk megmászni az Everestet.
Sokat panaszkodok mi? :D
(Mindenre fel kell készülni jövőre, az biztos. Ha nem nyerünk semmit, akkor igazából senkinek nem szabadna meglepődnie, ha vmi csoda folytán címet védünk, akkor nem szabad legyinteni, hogy "ez csak természetes", mert akkor ez ellenfeleink szúrtak el valamit, de nagyon.)
MdewC 2015.08.05. 23:32:19
Mitya11 2015.08.05. 23:39:26
Devilke Balla 2015.08.05. 23:52:44
KysBé 2015.08.05. 23:54:27
KysBé 2015.08.05. 23:55:09
Nathas 2015.08.06. 08:27:06
Rivendell 2015.08.06. 08:34:29
MdewC 2015.08.06. 09:18:08
Nem akartam bunkó lenni, elnézést, nyilván a csap társak elismerése a legfontosabb. Ha nem vígasz díj, aminek én gondolom, akkor pláne.
@Devilke Balla: A bajnokság, plusz BL, plusz kupa és minen egyéb se adja ki a 80-at?? :D Kicsit eltúloztam akkor, látszik, hogy a naív énem fikciókat lát, mással is előfordul néha.
@KysBé: @Mitya11: :)
BigP86 2015.08.06. 10:52:31
Nathas 2015.08.06. 12:42:55
Devilke Balla 2015.08.06. 13:58:02
Amugy felolem is lehet mindem meccs 1:0,amig nem kapunk ki,meg nem hozunk egy szezonban 15 dontetlent,pont leszarnám hogy rugunk e egynél tobb golt vagy sem,csak nyerjunk ;)