Sturaro: „Sanghajban más mérkőzésre számítok”

sturaro_stefano_csikosban.jpgA Juventus 2-0 arányú marseille-i vereségét követően Stefano Sturaro úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a bianconero csapat teljesen más helyzettel fog szembenézni a Szuperkupa kínai helyszínén jövő szombaton, ahol a Lazio lesz az ellenfél.

A Juventus.com oldalon olvasható interjúban a következőképpen nyilatkozott a francia csapat ellen hatvannégy percet játszó Stefano Sturaro:

„Ezen a héten leporoljuk magunkat, és azon fogunk dolgozni, hogy csúcsformába kerüljünk a szezon első tétmeccsére, amely szerintem teljesen más mérkőzés lesz.”

A huszonkétéves középpályás a megsérült Sami Khedira helyére ugrott be, mielőtt Stephan Lichsteiner piros lapot követően elhagyni kényszerült a játékteret. A Juventusnak elég kemény küzdelmet kellett vívnia Marcelo Bielsa csapata ellen, akik az olaszoknál kettővel több mérkőzésen léptek pályára a nyár során.

„Jól teljesítettünk az első húsz percben Sami sérülése és Stephan kiállítása előtt. Miután tíz emberre fogyatkoztunk, teljesen megváltozott a meccs arculata. Komoly erőforrásokat kellett mozgósítanunk egy olyan csapat ellen, amely előrébb jár a felkészülésben, mint mi.”

A fiatal futballista szerint az eredmény korántsem a legfontosabb ezeken a mérkőzéseken, és véleménye szerint fontos a pozitívumokat leszűrni a nyári felkészülés során tapasztaltakból.

„Egy kicsit több szerencsével más lehetett volna a meccs. De ezek barátságos találkozók, amikből tanulnunk kell, hogy jobban felkészüljünk majd a tétmeccsekre.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr147673624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya11 2015.08.02. 14:44:44

én ezt már tényleg nem értem... innen elment (Pirlo,Vidal,Tevez) onnan is elment (Ayew,Gignac,Imbula) nyílván a két triót tekintve nekünk fáj jobban de könyörgöm az ő játékukban legalább így is volt fantázia és azért mert 2 edzőmeccsel előrébb tartanak tényleg ekkora különbségnek kéne kijönnie? oké új emberek fiatalok stb de akkoris vicc... az ellenfél sem volt öreg meg az összeszokás 1 dolog de akik jöttek is elvileg jó focisták vminél többet mint 1 zsák szart még 1 edzőmeccsen is elvárnék és úgy pont leszarnám a vereséget. Kell 1 kib.szott irányító és pont leszarom mennyire pénzünk van ne ezen múljon már a szezon. ja és mielött itt megtalálnak az optimisták nem divatszurkoló vok ez az ÉN véleményem. RESPECT!

rockitbaby 2015.08.02. 15:03:59

@Mitya11: Mint felvetés teljesen jogos, ember minden esetre kell. Khedira sérülésével meg ráadásul nem is egy. Ettől függetlenül azért én nem itt látom a rizikófaktort. Allegri már volt ilyen helyzetben a Milan-nal, mikor eladták alóla Thiago Silva-t és Ibra-t. Ekkor neki kellett volna látványosan csapatot építenie, ami nem ment. Jelen pillanatban nálunk is építkezni kellene és a korábbi évekből kiindulva erősen kétséges, hogy ez mennyire fog menni... És abban már most biztosak lehetünk, hogy az utóbbi évekkel ellentétben, most lesznek kihívók és ha beragadunk a rajtnál, akkor lemaradunk, mint a borravaló.

Mitya11 2015.08.02. 15:23:35

@rockitbaby: hát és mivel ugyanilyen évünk szerintem nem lesz mint tavaly így nem igazán tudom elképzelni milyen év kell ahhoz hogy tényleg 1 klasszist igazoljunk(miközben amúgy 3-at el is engedtünk)... bár elfogult vok De Bruyne-el szemben egyik nagy kedvencem ha idekerülne odaadnám a fizetésem neked xDD abban igazad van hogy Allegri tényleg nem 1 építész hanem inkább amolyan karbantartó de mielött jönnek a babo félék inkább magamban tartok még jópár véleményt mivel remélhetőleg csak lesz vhogy...

Il Principino 2015.08.02. 18:12:55

Khedira kidőlésével eljöhet Sturaro nagy lehetősége...Cobrának csipkednie kell magát!!!
Középpályán vannak gondok!

Gabuero9 2015.08.02. 18:34:58

Llorente utazik mar ma shanghai-ba ugyhogy heten tuti nem adjuk el
En beraknam LAzio ellen eddig hoznas mandzu szintjet...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása