Az Arsenal reményei szerint jövő hét elejére sikerül megszerezni a Juventus csatárát, Fernando Llorentét, és vele sikerül megerősíteni a Premier League szezon szombati kezdete előtt az ágyúsok támadósorát.
A Juventus a nyáron számos csatárt igazolt, így érkezett Paulo Dybala, Mario Mandžukić és Simone Zaza, ezért a spanyol csatárnak várhatóan kevés játéklehetőség jutna a Juventus Stadium gyepén, ezért tulajdonképpen a klub és a játékos érdeke is a klubváltás két év után.
Az angol Daily Express értesülései szerint az angol klub komolyan bízik benne, hogy egy tizenkétmillió eurós ajánlat elégségesnek bizonyul a harmincéves csatár leigazolásához, és hogy ezzel sikerül megelőzni az ugyancsak érdeklődő Manchester United csapatát.
Fernando Llorente rendkívül magabiztos a légi küzdelmekben, és bár az utóbbi időben korántsem volt első számú opció Massimiliano Allegri csapatában, és általában Álvaro Morata cseréjeként lépett pályára, az Olaszországban töltött két év alatt huszonhárom gólig jutott hatvanöt mérkőzésen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kremturo 2015.07.29. 10:01:26
SzDöme 2015.07.29. 10:10:34
Van most egyáltalán Isla-nak kéröje? Régen nem hallottam róla...
verojuventino 2015.07.29. 10:14:27
Mahiro 2015.07.29. 10:17:35
mpite 2015.07.29. 10:18:16
Gyori_Juventino 2015.07.29. 10:32:47
Megfiatalodik a keret és nem is költöttünk sokat .
pedronegroo 2015.07.29. 10:33:09
stevenh 2015.07.29. 10:50:44
Lord Viktor 2015.07.29. 11:08:48
Jack Bauer 24 2015.07.29. 12:33:14
Conte ideje alatt más volt a játék s az jobban feküdt neki, amiatt több gólt is szerzett. Conte ment, a játék változott, a gólok elmaradtak (padozás miatt is). Ha nem a padon akar megőszülni, akkor sajna menni kell.
Én hálás vagyok neki ezekért az évekért is!
Leram7 2015.07.29. 12:42:49
Akárhogy is nézem nagy a kockázatunk, mert Mandukic, Dybala, Zaza nem tudjuk mire lesz képes, Coman nem egy gólzsák...
Akkor adnám el, ha jönne Götze vagy egy csatár. Azért Higuain, Bacca, Icardi révén a konkurensek egyénileg jobbak.
Esetleg a romából Pjanic-ot tudnám elképzelni Pirlo helyére. Alex Sandrot Balra és csatárnak vagy támadókp-nak kéne még valaki. Reálisan sajnos egyre kisebb az esély, hogy normális játékos jöjjön.
Leram7 2015.07.29. 12:45:12
danimester1 2015.07.29. 12:55:20
Gabuero9 2015.07.29. 13:45:54
nemtudom mit szidjatok elso eveben 17 golt lott... az h tavaly kiszorult mist hatha megin elkapja ha nem akkor mehet
Drughi Di Bianconeri 2015.07.29. 13:56:34
Láthatóan nagyon jól érzi magát nálunk - feltételezem elsősorban a 4.5 M-s fizetésért olyan jó a hangulata :D
Sőt, jelezte is,hogy maradni akar nálunk, készen áll a versengésre.
Az a baj,hogy túl sokan vannak 1 posztra/szerepkörre, és mivel a többiek újak,ezért Llorentének kellene távoznia.
Még ha Morata-t ki is vesszük a számításból(mert hiába 9es,teljesen más stílusú játékos),akkor is van: Mandzukic,Zaza, Llorente - ez qrva sok egy csapatnak ilyen típusú, befejező centerekből.
Amennyiben igazak azok a pletykák,hogy Llorente ilyen Real,meg MU. csapatoknál képzeli el magát,akkor nagyot fog koppanni.
Egy spanyol vagy angol (felső) középcsapatnak azonban erősítést jelentene.
Tottenham, Everton,Valencia,Sevilla mind megtudnák fizetni,sőt Angliában még többet is keresne, és az említett kategóriában bőven erősítést jelentene, a PL-ben szvsz. kifejezetten jól teljesítene.
Ez az Arsenal-szál kamu lehet, Wenger nem tudom mikor alkalmazott életében utoljára ilyen klasszikus bója-centert.
Meg aztán oda inkább 1. számú csatár kéne Giruod ELÉ.
Barolo4 2015.07.29. 16:10:27
Arsenál vonalat én sem tartom valószínűnek, ráadásul ha véletlenül oda igazolna még is, akkor ott sem fog várhatóan túl sok játékpercet kapni. Szerintem akkor már a Reálhoz is több esélye van, mert ott a padra lehet elvinnék. Forza Juventus!