Camoranesi: "A Juve képes a győzelemre"

camoranesi_mauro_golorom_1.jpgA Juventus korábbi szélsője, Mauro Camoranesi szerint a Juventus képes arra, hogy a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeával térjen haza Torinóba a berlini fináléról.

"A Juve egy jó csapat, hét vagy nyolc top játékossal." - nyilatkozta a 2003-as, elveszített döntőn pályára lépő Camoranesi a Mediotiemponak.

"Természetesen a Barcelona az esélyes, mivel rendelkeznek azzal a tapasztalattal, amelyet a lejátszott döntők alkalmával szereztek az elmúlt évek során. A Juvénak ugyanakkor büszkének kell lennie arra, amit tett.

Visszatérni a Serie B-ből, s zsinórban négy bajnoki címet nyerni nagy elégedettségre ad okot a csapat és a szurkolók számára. 

A Juventus elismerést érdemel azért, mert türelmes volt, s két-három év leforgása alatt felépített mindent, olyan bajnokokra összpontosítva, mint Tévez, Llorente, Evra, valamint olyan fiatal tehetségekre, mint Pogba.

A Bajnokok Ligája-döntőre visszatérve, nagyon nehéz volna jóslásba bocsátkozni, különösképpen nekem. Ennek ellenére hiszek abban, hogy a Juve képes a győzelemre."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr97520794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2015.06.09. 10:01:16

Amúgy tényleg, a BL-döntő előtt volt olyan korábbi Barca vagy Juve játékos aki nem szólalt meg előtte?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása