Buffon: "A BL-döntő volt az egyik célunk"

buffon_gigi_bl-donto_sajto.jpgA Juventus csapatkapitánya, Gigi Buffon elárulta, hogy a Bajnokok Ligája döntőjének elérése határozott célként lebegett a zebramezes együttes játékosainak szeme előtt, azonban senki sem számított arra, hogy ilyen hamar közel kerülhetnek a végső sikerhez.

"Kétségkívül egy cél volt számunkra." - nyilatkozta Buffon a mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával. "Olyan cél, amelyet jómagam és a csapattársaim magunk elé tűztünk az elmúlt évek során, s most képesek voltunk elérni. talán nem számítottunk arra, hogy már ebben a szezonban elérjük, azonban ideális szezon volt számos okból kifolyólag.

Az első és legfontosabb, hogy taktikai szinten nagy változást hozott az edző, aki véleményem szerint az elkövetkező két-három szezon során a döntőig juttatott volna bennünket. Ezzel szemben ez előbb bekövetkezett, mint vártuk volna, s nem számítottunk rá. S mint minden kellemes és váratlan meglepetés, hatalmas örömet jelent számunkra."

Buffon bizonyos abban, hogy a két csapat tapasztalatai meghatározónak bizonyulhatnak a döntőn.

"Az érzelmi oldal is fontos, s meghatározó eleme lesz a mérkőzésnek. Az is igaz, hogy mindkét csapat rendelkezik játékosokkal, legyen szó fiatalokról vagy kevésbé fiatalokról, akik értékes tapasztalattal rendelkeznek, s erre alapozhatnak az ilyesfajta helyzetek kezelése tekintetében.

Úgy tippelem, hogy az elején az egyik vagy a másik csapatnak adódhatnak nehézségei, de az első tíz perc után, a mérkőzés egésze során két igazi csapatot látnak majd, s azt, hogy miért jutottak el a döntőig.

Végtére is egyikünk sem hazai pályán játszik. A saját stadionunk ismerete és szeretete kifinomultabbá tesz bennünket. Egyetlen mérkőzésen, amilyen a holnapi döntő, bizonyos kvalitások felszínre törhetnek.

Ahogyan azt egy hete is mondtam, rászolgáltak arra, hogy esélyesként számoljanak velük, mivel kiváló egyéni minőséggel rendelkeznek. Mindamellett egy olyan csapat, amelyben Messi, Naymar, Suárez vagy Iniesta szerepel, lehetetlen, hogy ne legyen esélyes. Ez teljesen természetes ilyen játékosokkal.

Azonban, ha van egy csapat, amelyben olyan jó játékosok szerepelnek, mint Tévez, Bonucci, Marchisio, Pirlo és Pogba, úgy hiszem nem feltétlenül lehet lemészárlásra váró báránynak tekinteni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr347520864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2015.06.09. 09:57:04

Hát őt sajnálo leginkább, ha valakki tényleg egérdemelte volna a BL-címet, akkor az egyértelműen ő. Na meg Padoin.:) Nem baj, szép volt srácok!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása