A szombati Bajnokok Ligája-döntő a búcsút jelenti az FC Barcelona legendája, Xavi számára, aki utolsó mérkőzését játssza majd a gránátvörös-kék mezben, mielőtt Katarba távozna befejezni aktív pályafutását.
"Ez egy veszélyes döntő." - nyilatkozta Xavi a La Gazzetta dello Sportnak. "Mindenki azt gondolja, hogy a Barca győz majd, azonban a Juventus kivételes kerettel rendelkezik." - méltatta az Öreg Hölgyet a katalánok játékmestere.
Az az elméletem, hogy ha egy csapat zsinórban két, három, négy bajnoki címet nyer zsinórban, az nem véletlenszerűen történik.
Tudom, hogy néhányan azt gondolják, a Juventus könnyedén nyeri a Scudettót, így nem is nagy érdem, azonban ez csak a látszat, mivel mindent megfelelően csinálnak.
Erősek, jól védekeznek, nagyszerű kapusuk van, irányítják a mérkőzés ritmusát, a labdával és a labda nélkül is képesek játszani, rendelkeznek tapasztalattal és tehetséggel. Olyan játékosaik vannak, mint Buffon, Chiellini, Barzagli, Marchisio, Pirlo vagy Vidal, akik hosszú évek óta játszanak és nyernek együtt.
Egy nagy családnak látom őket. Nem ismerem ugyan őket, de bizonyos vagyok benne, hogy így van. Egy győztes csapat, amely igazán utál veszíteni."
Xavi természetesen szót ejtett a saját csapatáról is, amely, a Juventushoz hasonlóan, már elhódította a hazai bajnoki címet és a kupát is.
"Messi, Neymar és Suárez jelenléte meghatározó. Általában harminc-negyven passzal érjük el a dominanciát, azonban most már nincs többé szükségünk ilyen sok labdaérintésre.
Most ott van nekünk Neymar és Suárez, s még veszélyesebbek vagyunk. Ezzel legyőzhetőek az ellenfelek, mivel nem tudják, hogy visszazárjanak vagy támadjanak. Ha támadnak, nyílt játékot nyújthatunk, s betalálhatunk nekik, ahogyan a Bayern ellen tettük. Amennyiben engednek játszani bennünket, azt a játékot nyújthatjuk, amelyet tizenöt éve játszunk.
Ugyanez áll a Juvéra is. Ha átadjuk a kezdeményezést nekik, kockázatot vállalunk, mivel kiváló játékot nyújtanak, Pirlóval, Marchisióval, Vidallal , Pogbával és a gyors szélsőkkel.
Ha viszont nyomás alá helyezzük őket, Morata és Tévez gyorsasága bizonyulhat döntőnek. Sokkal szorosabb döntőre számítok annál, amit az emberek várnak.
Pirlo azt mondta, hogy elhagyja a Juventust, amennyiben megnyeri a Bajnokok Ligáját? A labdarúgás érdekében reménykedjünk abban, hogy veszíteni fog."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.