Allegri: "A trófeáért megyünk Berlinbe"

Allegri Massimiliano_nyilatkozat.jpgA győzelemmel felérő madridi döntetlennel a Juventus bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, s a csapat mestere ,Massimiliano Allegri már szentelt néhány gondolatot az FC Barcelona elleni finálénak és az Olasz Kupa döntőjének is.

"Kivételes csapatom van. Lenyűgöző elődöntő volt, helyzetekkel mindkét oldalon, de még többet is kihozhattunk volna a lehetőségeinkből az első félidőben." - nyilatkozta Allegri a Sport Mediaset-nek.

"Rászolgáltunk, hogy bejussunk a döntőbe, s most, hogy ott vagyunk, bízunk abban, hogy jól teljesíthetünk.

A második félidőben volt két-három tiszta helyzetük, ahogyan nekünk is, így egy szavam sem lehet arra, amit a csapat művelt ma este, vagy az egész szezon során.

Ott vagyunk az Olasz Kupa döntőjében is, így arra is készülnünk kell, mivel az egy fontos célunk."

Mivel a Juventus bejutott a Bajnokok Ligája június 6-án megrendezésre kerülő döntőjébe, így az előzetesen egy nappal későbbre kiírt hazai finálé május 20-ára kerül majd.

"Tudtam, hogy a mérkőzés így alakul majd ma este. Elmondtam a srácoknak, hogy bátorságra lesz szükségük, s taktikusan kell játszaniuk. Azt gondolom, hogy az olasz labdarúgás számára is fontos, hogy az egyik csapata visszatért a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Isco és Rodriguez nem igazán erős a védekezés terén, ezért elmondtam a játékosaimnak, annál jobb, minél inkább beszorítjuk őket a saját kapujuk elé."

A döntőben a Luis Enrique által vezetett FC Barcelona lesz az ellenfél, amely a Bayern München legyőzésével biztosította helyét Berlinben.

"A Barcelona egy olyan csapat, amely ellen szinte lehetetlen játszani, de egy dolog két mérkőzésen nézni szembe velük, s egy másik, ha csak egy mérkőzésről van szó. Minden megtörténhet.

Nagyszerű fizikális állapotban vagyunk, nekik földöntúli támadó hármasuk van, azonban úgy megyünk Berlinbe, hogy hiszünk abban, képesek vagyunk a trófeával hazatérni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr497457810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2015.05.14. 08:31:24

Nagyon helyes ilyen hozzáállás kell.Nem szabad félni egy csapattól sem,mert nagyobb nevekből áll.Sokan leírtak minket ami végül a mi malmunkra hajtotta a vizet,a Barca erősebb a támadó triójával,de egy meccs amit tökéletes kell lehozni.Nagy tisztelet a srácoknak és Allegrinek,mert bőven teljesítették amit elvártunk a Bl-ben.A kupa fontos,mert egyrészt rég nyertük meg,másrészt abban is mi lennénk a legjobbak és kell az ezüstcsillag.Ámbár előtte jó lenne egy erődemonstráció a dögevő csürhe ellen.

csakajuve11 2015.05.14. 09:43:01

@danimester1: +1
Allegrivel egyetértek abban, hogy egy meccsen bármi megtörténhet. Minden csapat megverhető egy meccsen, ez a Barcelonára is igaz. Azt hozzáteszem, hogy a Barca két meccsen már nem verhető még nekünk, de ez a döntő szerencsére. Helyes a hozzáállás, másképp nem is lehet! FORZA JUVENTUS!

stevenh 2015.05.14. 10:15:56

Valaki elmélkedett már azon, hogy mi lesz Allegrivel ha netalántán triplázunk, vagy ha az olasz kupát nem is húzzuk be de BL+Bajnokság? Szerintetk marad? (mármint nem úgy hogy kirúgják, hanem lemond, mert megnyert mindent)

Il Principino 2015.05.14. 10:21:01

Gratula a Csapatnak és Allegrinek!Sajnos csak az utolsó 15 percre értem haza,de majd kiugrott a szivem a helyéről,úgy izgultam...a döntőben nagyobb baj is lehet,főleg ha megnyerjük:)
Ki gondolta volna...mikor lemondott Conte...mikor kinevezték Allegrit...mikor Morataért "kidobtunk"20misit...mikor lemaradtunk Iturberól...mikor nem vettünk klasszist,se szélsőket...bevallom én már a bajnoki címvédésnek is örültem volna,erre tessék:)
Ki gondolta volna,mikor Vidal kijelentette,hogy bl-t akar nyerni a Juventusszal(csak mosolyogtam rajta,mivel formában sem volt),ki gondolta volna,hogy döntőbe kerülünk,mikor alig vergődtünk túl a csoportküzdelmeken...ki gondolta volna,hogy olasz kupa döntőt játszhatunk egy hazai első meccsen vereséget szenvedve...

Ki gondolta volna,hogy 12 évet kell erre várni,közben a a másodosztályból a Calciopoli minden kínjával megküzdve idáig felemelkedtünk!

Ki gondolná,hogy 3 elvesztett bl döntő után végre a 4. összejön,amit ráadásul a világ legjobb csapata ellen kell megvívnunk úgy,hogy papíron most vagyunk a legesélytelenebbek a korábbiakhoz képest!?

Én már azt GONDOLOM,hogy sikerülhet,a fiúk visszaadtak nekünk valamit abból,ami megillet minket,amit régen éreztünk és JOGTALANUL elvettek tőlünk évekre!Forza Juve!!!

Jade2364 2015.05.14. 10:51:52

Egyszerűen hihetetlen! Tegnap baráti társaságban néztem, mint egyetlen Juve fan a kis Del Piero-s mezemben és sálammal, a sok madridista között! Mentek is a zrikák főleg CR gólja után, de valahogy éreztem, hogy meg lesz, olyan büszkén ballagtam haza eufórikus állapotban nem is tudtam aludni. Gratulálok a csapatnak fantasztikus siker ez nekünk. Berlin nem tudom, de ma beugrott egy momentum, mikor az olasz válogatott kiverte a németeket a VB elődöntőben. Az olasz kommentátor ennyit mondott: ANDIAMO BERLINO,ANDIAMO BERLINO BEPPE!!! Akkor is azt éreztem, hogy megnyerjük a VB és most is ezt érzem, remélem igazam lessz.

Forza Juuuuuuuuuuuuuve!!!!!!!!!!!!

DegerFaCan 2015.05.14. 11:30:48

Da Berlino alla B, dalla B a Berlino!! :D Buffon szeretlek :D azt kívánom hogy minden egyes szurkolónak egyszer adasson meg hogy ilyen kapusa őrzi csapata kapuját. félelmetes ez az ember :) a tökéletes kapus, remélem még marad :)

Barolo 2015.05.14. 13:43:40

@danimester1: Nyilván jó lenne megverni a szaros Intert, ráadásul ők most duplán motiváltak lesznek, hogy egy bl döntőst kaphatnak el, ettől függetlenül nincs semmi jelentősége a szombati meccsnek és kár is lenne 1 héten belül háromszor felrakni a top csapatot. Szerencsére a sérültek visszatértek, ezért én egy erős b csapattal kezdenék szombaton, és ha véletlenül nyernek (ami persze nem törvényszerű), akkor sem leszek elkeseredve. Két fontos meccsünk van idén, és a kettő között több mint két hét lesz, szóval ez jó hír. Illetve most lehet örülni igazán annak, hogy már zsebben a bajnoki cím, és nem kell 4 téttel bíró rangadót játszanunk 10 nap alatt. A jövő szerdai Lazio elleni meccs viszont nagyon fontos, nálam kb. egyenértékű a bl döntővel (nyilván kis túlzással :)). Bl. döntősök vagyunk!!! Még mindig hihetetlen ezt leírni. Forza Juventus!

Gannicuss 2015.05.14. 13:58:21

Így van 1 meccsen bármi megtörténhet, én mióta a Monacot kaptuk ezen fantáziálgatok :) Egyenlőre minden úgy történt ahogy szerettem volna...

Nagyszerűek voltak a srácok!!!

Watakuki 2015.05.14. 16:08:12

Azért ahhoz képest hogy ősszel volt olyan pillanat, amikor ki is eshettünk volna már a csoportkörben, ez nagyon nagy skalp! Végre a Realosok kissé visszavehetnek az arcukból!

Rivendell 2015.05.14. 16:49:12

baboval a sorsolás után folyamatosan írtuk,hogy kiverjük őket:D

babo0410 2015.05.14. 17:27:34

@Rivendell: Mivel a Real ellen hagyományosan megy nekünk, meg a Real 2015-ös formája és a mi BL-ben mutatott teljesítményünk alapján nagyon hittem benne, hogy meglehet verni őket. Viszont a tegnapi játékunk nagyon nem tetszett. Simán lekontráztak, emberfórban tudtak támadni, veszélyesek voltak nagyon a kapunkra, és sokszor nem rajtunk múlott az, hogy nem kaptunk gólt. Szerintem Pirlo védekezésben mutatott teljesítménye, és sebessége, és Pogba gyenge formája együttesen volt sok nekünk. A döntőben én Pirlo helyett Sturaroval vagy Pereyraval kezdenék Pirlo helyett, és Marchisiot tenném Pirlo helyére.

Juvegaspy 2015.05.14. 21:49:20

@babo0410: nem mondasz hulyeseget de te is tudod h Pirlo kezdeni fog mind2dontoben

Shyr Kahn 2015.05.14. 22:44:39

@stevenh: Ez már nekem is eszembe jutott. Én azt hiszem, hogy még maradni fog. Miért? Még csak most kezdte el a munkát. Akkor lesz igazán jó edző, ha egy csapatot a csúcson, vagy a csúcs közelében tud tartani. A Milannal is nyert Scudetto-t mégis maradt BTW.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása