A Juventus hazai vereséggel érkezett Firenzébe, ahol sima 3:0-ás győzelmet aratott, s ezzel biztosította helyét az Olasz Kupa döntőjében, ahol a Napoli-Lazio párharc győztesével mérkőzhet majd meg.
"Tudtuk, hogy egy erős csapattal nézünk szembe. Az első mérkőzés csak a dolgok egyik fele volt, azonban most nem tudtunk olyan teljesítményt nyújtani, amilyet szerettünk volna." - nyilatkozta a vesztes Fiorentina mestere, Vincenzo Montella a Rai Sportnak.
"A Juventus rászolgált a győzelemre, még akkor is, ha minden nekik kedvezett. Még a szerencsés kipattanók is őket segítették, s ez sokat jelent pszichológiai szempontból.
Őszintén megdöbbentett Mohamed Salah korai érvénytelenített találata, mivel a lökés mértéke nem indokolta az esést, de a Juve összességében megérdemelte.
A Fiorentina egyáltalán nem volt rossz a mérkőzés során, azonban a Juventus kíméletlen volt, s kihasználta az összes helyzetét, míg mi nem így tettünk. A középpályán szükség volna egyfajta felállásra egy olyan csapat ellen, amilyen a Juve, de mi szenvedtünk fizikálisan, s létszámfölényt alakítottak ott ki ellenünk.
A gól a szünet előtt igazán kifogta a szelet a vitorláinkból. Természetes, hogy egy fizikálisan ennyire erős csapat ellen nem egyszerű, de a csapatom mindvégig szeretett volna gólt lőni, s a záró füttyszóig folytatta a kemény küzdelmet
Néha egyszerűen csak el kell ismerni, hogy az ellenfél erősebb volt. A bajnoki tabella megmutatja, hogy a Juventus milyen messze jár a többi csapattól, így egyértelmű, hogy jelen esetben is ez a helyzet."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2015.04.08. 12:12:30
Lisandro 2015.04.08. 13:08:44
Korrekt nyilatkozat Montellától,de igazából mi mást mondhatott volna?Jobbak vagyunk,s ott a helyünk a döntőben!
pedronegroo 2015.04.08. 13:54:02
Allegri meg javította az első meccsen elkövetett hibáit.
Montella-nak meg nem nagyon maradt más mint gratulálni.
ToTTy-Juve 2015.04.08. 13:59:00
ToTTy-Juve 2015.04.08. 14:00:17
west30 2015.04.08. 14:01:13
Rivendell 2015.04.08. 14:16:07
pedronegroo 2015.04.08. 14:43:36
Mi bajod a ketrecharccal??? Az egy nagyon férfias küzdelem. :)
pedronegroo 2015.04.08. 14:46:18
Rivendell 2015.04.08. 14:56:42
Számomra az erőfoci unalmas "xar" ezért nem nézek angol focit,sőt kicsinek se tudott megfogni az angol foci,pedig már akkoriban is a külföldiek uralták a ligát.Conte féle első szezonos totális letámadós játék is valszeg csak Pirlo-Vucsi páros miatt fogott meg nagyon,mert bennük ott volt a váratlan húzás...Pirlo meg eleve mesterien irányított:D
pedronegroo 2015.04.08. 15:45:30
west30 2015.04.08. 17:09:25
Rivendell 2015.04.08. 17:59:22
@pedronegroo: Azért hoztam fel az angolt,mert alapvetően én nem tudom az olasz focihoz kötni ezen stílust....én más olasz focin nőttem fel,mondhatni a legnagyobb favágók a kp-n nálam kb De Rossi volt:DDD 98-vb-2000-eb és így tovább...96-os eb-n pl nem is emlékszem az olaszokra,akkor voltam asszem 4.-es és pont nyári táborban voltam Eger környékén valahol fent a hegyen. Akkoriban a németeknek szurkoltam/válogatott szinten/,mondhatni fogalmam nincs hogy lettem 98-ra olasz szurker.