Massimiliano Allegri a kedd esti, Fiorentina elleni elsöprő győzelemmel újabb választ adott a kétkedőknek, sőt, interjújában még a BL-döntő gondolatával is kacérkodott.
Az elődöntővel kapcsolatban mindenképpen említést érdemel, hogy ez volt az első alkalom a Juve történelmében, hogy úgy jutott tovább a csapat a Coppa Italiában, hogy elveszítette az első, hazai mérkőzést.
Az Öreg Hölgy csapata 2-1-es vereséget szenvedett Torinóban, ám tegnap 3-0 lett a vége a Stadio Franchi gyepén, így a címvédő mondhatni meglepő könnyedséggel jutott a döntőbe, ahol a Lazio vagy a Napoli várja a torinói zebrákat.
Az eredmény még inkább elismerésre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy a csapat ezt Carlos Tévez, Andrea Pirlo, Paul Pogba és Stephan Lichtsteiner hiányában érte el.
„Egyes játékosok hiányoztak, míg mások más szerepkörben léptek pályára.” - kezdte a mérkőzés értékelését Massimiliano Allegri a Rai Sport számára.
„Egész szezonban erre kényszerültünk, mivel ne feledjük, hogy Andrea Barzaglit nyolc hónapig nélkülöztük, míg Martín Cáceres és Kwadwo Asamoah rövid időközökre volt csak elérhető.
Ez bizonyítja, hogy az összes játékos erős jellemmel bír, és képesek a csapat rendelkezésére állni saját jellemvonásaikkal, amikor szükséges. A szezon döntő szakaszához érkeztünk, és a játékosok jó formát mutatnak, amiért az erőnléti csapatomat illeti az elismerés.
Véleményem szerint a mérkőzést nagyon jól értelmezte a csapat, mivel korántsem egyszerű a Fiorentina ellen győzni idegenben, hiszen a firenzeiektől láttunk már nagyszerű futballt. Nagyon jól teljesítettünk, amikor nálunk volt a labda, és akkor is, amikor nem, de legfőképp védekezésben nyújtott kiemelkedő teljesítményt a csapat.”
Claudio Marchisio a begyűjtött sárga lap miatt nem játszhat a döntőben, és Álvaro Morata is ki fogja hagyni a döntőt, miután a spanyol játékos piros lapot kapott, amiért az utolsó percek során megakasztotta Alessandro Diamantit.
„Ha Morata úgy érezte, hogy szabálytalankodnia kell, akkor elég lett volna megrántani az ellenfél mezét. A játékos még fiatal, és még tanulnia kell ezeket a trükköket. Túlzónak érzem a pirosat ezért, azonban megoldjuk a helyzetet.
A döntőre visszatér Paul Pogba, Alessandro Matri nagyon jól játszott és gólt szerzett, nagyon örülök a sikerének. Rendelkezésünkre áll Kingsley Coman, akit ma sajnos le kellett hoznom, mivel magas játékosra volt szükségem, mint Fernando Llorente, hogy felvegyük a harcot a levegőben.”
Massimiliano Allegrit számos sértés, sőt, fenyegetés is érte, miután átvette Antonio Contétől a Juventus csapatát, azonban sikerült meggyőznie a kétkedőket.
„Egyesek szerint csak adott recept alapján lehet győzedelmeskedni a futballban. Véleményem szerint több módon is lehet nyerni és játszani, azonban rengeteg függ a csapat jellemétől és hozzáállásától.
Ebben a keretben számos kiváló egyéniség van, és minél jobban fejlődnek, annál jobban játszik a csapat. Nem tudom, hogy a múltban hogyan dolgoztak. Én a saját elképzeléseimet és futballal kapcsolatos nézőpontomat hoztam magammal, amik lehetnek helyesek vagy hibásak.
Én azt gondolom, minél kevesebb referenciaponttal szolgálunk az ellenfél számára, annál valószínűbb a siker.”
A csapat számára idén akár a triplázás is elérhető, bár a Coppa Italia döntőjének időpontja június hetedike, míg a Bajnokok Ligája döntőjét június hatodikán rendezi az UEFA.
„A Juventus edzője vagyok. Ahogy mindig is mondtam, edzők és játékosok jönnek és mennek, azonban a klub állandó.
Természetes, hogy a szurkolóknak nem tetszett a változás, azonban a szezon kulcsfontosságú időszakába léptünk, eljutottunk az Olasz Kupa döntőjébe, még négy győzelem és egy döntetlen szükséges a bajnoki cím bebiztosításához, illetve megkíséreljük a BL elődöntőjébe való továbblépést.
A Monaco keményebb ellenfél, mint ahogyan azt a papírforma mutatja, ezért meglátjuk, mi fog történni. Nem lenne rossz érzés, ha az Olasz Kupa döntőjének időpontját módosítani kellene!” - zárta mosolyogva az interjút a szakvezető.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pedronegroo 2015.04.08. 09:33:02
Ez egy igazi férfias munka volt, terminátor üzemmódban, kegyelmet és esélyt nem adva az ellenfélnek. Ilyet akarok még sokat!!!
Sischo 2015.04.08. 09:33:06
Lisandro 2015.04.08. 10:00:04
Lassan mostmár egyre többet fogjuk hallani a triplázás lehetőségét is.
Őrület!Amikor kinevezték sokan már a bajnoki címről is lemondtak!
Azt tessék!
Minden tiszteletem ellenére,a Coman lecserélésével akkor sem értek egyet,mégha szükség volt egy magas emberre!
Attól félt,hogy az utolsó pár percben kapunk 3 gólt?
Én szerintem ezt kár volt meghúzni a KISGYEREK miatt!
De biztos megfogják ezt is beszélni.
Tegnap kommentelte valaki még a meccs előtt,hogy na most bízonyíthat Allegri,mert engem még nem győzött meg stb...
A Dortmundi meccset akkor nagyon hamar elfelejtettük!
Véleményem szerint ott nehezebb volt megtartani az előnyt mint itt megfordítani!Aztán 0-3,0-3!
Szerintem ezek után már Morataval vagy nélküle is behúzzuk a kupát!
A bajnokság már eldőlt,úgyhogy akkor már csak a bl-re kell készülni mostantól!
Az meg hogy otthon kezdünk a Monaco ellen,még jó is lehet!
Akár már az első meccsen ellehetne dönteni a párharcot.
Legalábbis jó lenne!
Ezek után már nem bánom,hogy lelépett a Conte,de szerintem sokan vannak így vele.
Egy kis nemzetközi,s olasz kupa siker(márcsak a csillag miatt is)nagyon hiányzik mindenkinek!
Allegri valahogy nagyobb taktikus.
Szebben játszunk,fegyelmezett a brigád,mindenki pontosan tudja mikor hova kell helyezkedni.Eddig úgy tűnik,hogy minden előttünk álló feladatot teljesítettünk.
Bízzunk a hasonló folytatában!
babo0410 2015.04.08. 12:04:55
Tony. 2015.04.08. 12:23:40
Idén egészen elképesztő módon annyira összejön minden, még az is, aminek nincs realitása, hogy vicc nélkül mondom, azt is el tudom képzelni, hogy a végén megnyerjük a Bajnokok Ligáját is.
Gannicuss 2015.04.08. 12:36:08
Mindenképpen megérdemli a bizalmat. Valljuk be temettük kicsit a kupát, mégis remekül helyt állt egy tartalékos csapat. Le a kalappal Maxi előtt!
Barolo 2015.04.08. 12:58:56
De én nem vagyok telhetetlen! Azt mondtam 2 hete, hogy nekem már egy bravúr is elég idén.... ezt megkaptuk, de most még is két másikat szeretnék. Verjük ki a Monacot és nyerjük meg a kupát. Ha ez összejön akkor én maximálisan elégedett leszek az idei évvel.
Sok elemezni való kérdés van persze.... pl. szerintem egyik csapatrészünk sem erősebb sokkal mint tavaly, összességében a csapat viszont sokkal érettebb játékot mutat. Kérdés, hogy ez minek az eredménye. Szerintem elsősorban Allegrié az érdem, másod sorban gyengék az idei ellenfelek és harmadiknak minimálisan gondolom a szerencse faktort mint tényezőt.
Év végén lehet értékelni majd korrektül, de azért megint nagyon jó érzés ennek a csapatnak szurkolni. Forza Juventus!
babo0410 2015.04.08. 13:09:12
babo0410 2015.04.08. 13:16:16
Apuleius 2015.04.08. 13:17:32
@Barolo: +1
Egy lassan egy esztendőnyi jó teljesítmény esetében én is úgy gondolom, hogy teljesen komolytalan és értelmetlen a szerencse faktorról beszélni. Nyilván fontos a szerencse is, de ez hosszabb távon (mint ez) kiegyenlítődik, jelen esetben aligha ebben keresendő a siker nyitja.
Tony. 2015.04.08. 13:39:27
Bejutunk az elődöntőbe, van 2 meccsünk egy kirakatcsapat ellen, akiknek szintén lehet egy szar napjuk, mint tegnap a Fio-nak és megtréfáljuk őket. A döntőben meg 1 meccsen akárhogy pattanhat a labda.
Persze nyilván nem jutna eszembe ilyesmi, ha nem látnám mi történik ebben a szezonban.
A Napoli-Roma leadja a bajnokságot januárban, hogy nyugodtan készülhessünk fél évig másra. Megkapjuk az elmúlt évek leggyengébb Dortmundját, majd kisorsolják a Monaco-t. Ezután az elvileg remek formában lévő Fio összeesik ellenünk és idegenben rúgunk 3at Padoinnal, Matrival, Sturaroval...
Még akkor is nyerünk, amikor semmi esélyünk nincs rá.
Ezek után...
Tony. 2015.04.08. 13:41:46
Olyan sorszerűnek tűnik az egész, a józan észt felülmúlva.
ToTTy-Juve 2015.04.08. 13:50:24
... egyébként szerintem is piszok szerencsések vagyunk idén :D
Apuleius 2015.04.08. 14:04:13
Furcsa dolgok történnek, de valójában nem gondolom, hogy a "szerencséről" szólna a történet. Mindamellett egyértelmű, hogy sok szerencsés tényező is a malmunkra hajtja a vizet (pl. hogy a Roma összeomlott, mint egy lefingott kártyavár stb.), de egy csapatnak egy szezonon keresztül nem lehet minden fronton szerencséje.
Engem is sokkolt Conte lemondása, de én abba a 20%-ba tartoztam, aki már nyáron sem gondolta rossz opciónak Allegrit. Remélem a szezon végén majd alapíthatunk egy Allegri fan clubot itt a blogon :-)
A tegnapi játék, eredmény és továbbjutás tökéletesen váratlan és megdöbbentő volt. Remélem sok ilyen élmény vár még ránk.
Lord Viktor 2015.04.08. 14:23:10
Persze én is szkeptikus voltam nyáron, de ez nem is inkább a kvalitásainak szólt, hanem mert az akkori viszonyok közt a sztáredzőnk felállt a padról, és helyette egy olasz középcsapat edzőjét szerződtettük, nem egy másik sztáredzőt.
tjunior 2015.04.08. 14:37:34
Barolo 2015.04.08. 16:15:47
@babo0410: A gyenge ellenfelek alatt azt értem, hogy a Róma és Nápoly nagyon alul teljesít idén, az Inter papíron erősödött még sincs sehol, és pl. a Fior (aki amúgy jó formában volt) is rossz napot fogott ki tegnap, ami nyilván elsősorban a taktikus játékunknak köszönhető, de azért kár lenne azzal áltatni magunkat, hogy ez egy erős Olasz bajnokság. 1-2 csapat fejlődött (Lazio, Fior, Samp), de hosszú távon fontos lenne min. 2-3 erős top csapat rajtunk kívül, hogy mi is keményebb fejlődésre legyünk késztetve.
Forza Juventus!
Il Principino 2015.04.08. 16:50:45
harciretek 2015.04.08. 18:01:28
Nem beszélve arról, ahogy Vidal, Llorente és Pirlo is kivirágzott :))
Lehet itt filozofálgatni, hogy ki a jobb edző, Conte vagy Allegri, de szerintem mindkettőnek úgyanúgy megvannak a maga erősségei és hiányosságai. Ha az összképet nézem, talán ugyanaz a szint mindkettő (még 2 szezon múlva megtudjuk).
Conte nekem személy szerint szimpatikusabb, az elszántsága, ahogy együtt élt a csapattal és ahogy a játékosok egymással viselkedtek a pályán, a gólörömök,... emellett taktikailag keveset mert változtatni, nem forgatta eléggé a csapatot. Allegrinél rohadt idegesítő a rengeteg sérülés, hogy Vidal és Pirlo egy éve nem találja a játékát, hogy sokáig Llorentét erőltette, mikor nyilvánvaló volt, hogy minimum Morata túlnőtt rajta. Ezzel szemben jól választja meg az adott ellenfélhez a stratégiát, jól rotál, bár ezt többnyire kényszer szüli. Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb lenne a helyzetünk, ha az utolsó 2 hónapra úgy fordulunk, hogy Asamoah, Pogba, Pirlo és Cáceres is egészséges... Ha nem is közvetlenül miatta ennyi a sérülés, ő a VEZETŐedző, aki a stábját kiválasztja, a Milánnál töltött szezonokat is figyelembe véve egyértelmű, hogy vmit ezen a téren rosszul csinál. Az eredményességét nem lehet vitatni, de azért amellett se menjünk el szó nélkül, hogy Conte első évében a legtökéletesebb csapat ellen (amire én emlékszem) estünk ki a BL negyeddöntőben. Tavaly pedig pont annyira voltunk szerencsétlenek a BL-ben, amennyire idén szerencsések. Plussz azért egy EL elődöntő sem egy rossz eredmény. Idén jó eséllyel BL 4 közé jutunk, de ahogy tavaly úgy idén is kb. az 5-8. helyezés a reális. Azt se felejtsük el, hogy azért ha nem is a Conte által elvárt mértékben, de a keret is erősödött és szerintem az is egy fontos dolog, hogy Conte azt is felismerte, mikor kell felállnia, mikor elég (ha Allegri lelép a 2. szezonja után a Milántól, akkor a nyáron itt is mindenki kb. tárt karokkal fogadja).
Szép dolog Allegriért lelkesedni, de szerintem egyelőre Conte az, aki mindhárom évében bajnokságot és 2x szuperkupát nyert. Ha idén triplázunk, akkor Allegri az Isten :) egyébként meg majd ha 3 év alatt nyer 5 címet, akkor ér talán fel Contéhoz (ő nem egy 2x 7. helyezett csapatot vett át).
Ennyit szerettem volna mondani :)
babo0410 2015.04.08. 18:45:05
Juvegaspy 2015.04.08. 19:39:26
Csapatra edzore buszke vok csak igy tovabb!
Rivendell 2015.04.08. 19:39:28
Gannicuss 2015.04.08. 19:55:57
@Tony.: @Apuleius: A dortmundi meccs óta én is mindent elképzelhetőnek tartok. Az Atleti ellen 50-50% lenne az esély. Egy meccsen pedig bármi megtörténhet.
A kupa döntőt akárki ellen esélyesként vívjuk meg, és most úgy érzem nagy sansz van az ezüst csillagra.
Hogrin 2015.04.09. 01:24:01
babo0410 2015.04.09. 07:16:09
Amúgy ha már szerencse. Nekem mindegy, hogy Allegri ennyire szerencsés és ezért vagyunk ilyen jók, vagy akármiért, lényeg, hogy április közepén még minden fronton állunk. Csak ez számít.