Giuseppe Marotta, a Juventus általános igazgatója szerint "az emberi hibák a játék részét képezik", finoman utalva ezzel a Napoli mérkőzését követő nyilatkozatokra.
A Partenopei vasárnap döntetlent ért el az emberhátrányban játszó Atalantával szemben, a nápolyiak azonban úgy vélik, hogy az ellenfél vezető találata szabálytalan körülmények között született.
"Ez egy tipikus olasz dolog, az önkritika helyett inkább a játékvezetőt okolni." - nyilatkozta a vezető az újságíróknak a Seria A klubok találkozóján.
"Nem konkrétan a Napoliról, hanem általánosságban beszélek. "Elcsalták", mondják, amikor a bíró nagyot hibázik, de ezek a tévedések egy szezon során kiegyenlítődnek, s az a csapat nyer a végén, amelyik a legerősebb.
A technológia segíthet eldönteni bizonyos kétes szituációkat, hogy gól volt-e vagy sem, de a lassítások hosszas elemezgetése nem a pályára való. Az emberi hibák a játék részét képezik, de csak Olaszországban van úgy, hogy a hétfő reggeleket mindig a játékvezetőkről beszélgetve töltjük."- fejezte be Marotta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2015.03.24. 12:24:19
Hülye vagy te az agyadra, de ez nem újdonság.
Tony. 2015.03.24. 13:10:52
Hoods. 2015.03.24. 13:15:46
m.martin91 2015.03.24. 13:30:51
pedronegroo 2015.03.24. 13:32:39
danimester1 2015.03.24. 13:34:17
danimester1 2015.03.24. 13:37:26
Rivendell 2015.03.24. 14:44:29
ammeg akkor az angolok mit szóljanak....téves kiállítások:D
Lisandro 2015.03.24. 16:27:07
De ha már felmentették Moggit,akkor remélem hamarosan visszatér hozzánk!
venember83 2015.03.25. 05:58:42
A játékvezetők minden bajnokságban gyenge szinten teljesítenek, minden fordulóban vannak meccsek, ahol bőven kritizálható a teljesítményük.