Leonardo Bonucci a csütörtöki vereséget követően elmondta, mivel lepte meg a Fiorentina mestere a Juventus csapatát, ám biztosította a szurkolókat, hogy nincsen semmi gond, még ha el is vesztette a csapat az Olasz Kupa elődöntőjét.
A 2-1-es eredményhez nagyban hozzájárult Mohamed Salah, aki két gólt is szerzett Torinóban, és minden bizonnyal az április hetedikei visszavágón is megnehezíti majd a zebrák életét.
„A Fiorentina ügyesen kihasználta a hibáinkat. Kicsit zavartak és szervezetlenek voltunk a második félidő első tíz percében.” - továbbította Leonardo Bonucci szavait a Rai Sport.
„Amikor mindenáron egyenlíteni akar egy csapat, akkor sokszor elhamarkodott döntések születnek, és még több hiba jelentkezik. Mi továbbra is reménykedünk abban, hogy sikerül ezt az eredményt megfordítani a firenzei visszavágó során.
Úgy gondoltam, hogy jól játszottunk ma este. Természetesen a vereség nem lehet tökéletes, ám úgy kaptunk gólt, hogy saját szögletünknél labdát vesztettünk, és az ellenfél lekontrázott.
Szerintem a szurkolóknak nincs okuk aggodalomra, mivel minden nap keményen dolgozunk, és azon munkálkodunk, hogy a pályán gyakorlatba ültessük edzőnk elképzeléseit.
Az utóbbi időben a számlánkra mindössze az AS Roma elleni húsz perc és a Fiorentina elleni tíz perc írható mulasztásként.
Ha két hibát követően gólt kap egy csapat, a taktika nem sokat számít. A csapatnak pluszt jelent egy újabb hadrend ismerete, mivel így meglephetjük az ellenfelünket.”
Leonardo Bonucci ugyanakkor nem tagadta, hogy Vincenzo Montella ügyes húzással túljárt a Juventus eszén.
„A Fiorentina figyelmesen kielemezte a játékunkat, és Mario Gomez tulajdonképpen emberfogással támadott engem, így megakadályozva, hogy részt vegyek támadások indításában. A középpályásaik is felváltva támadták le Claudio Marchisiót, ami aztán a második gólt eredményezte.”
A Fiorentina csapatához kölcsönbe érkezett Mohamed Salah az este két gólt is szerzett, így hat gól fűződik a nevéhez az utóbbi hét meccs alatt.
„Először is elmondanám, hogy rendkívül intelligens játékos, mivel nem egyszerű egy másik bajnokságból érkezve azonnal ilyen jól beilleszkedni. A gyorsaságát kihasználja, és ma este megkönnyítettük a dolgát néhány alkalommal.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2015.03.06. 12:07:12
MarekCsont 2015.03.06. 12:25:56
tjunior 2015.03.06. 14:25:25
Ezt úgy hívják önbecsapás. Nem gondolnám, hogy alapvető problémák vannak, de ameddig nem ismerjük el hogy valami nem klappol, addig bajos lesz helyrerakni a dolgokat, bármilyen kicsi is legyen a hiba.
ToTTy-Juve 2015.03.07. 14:28:36
Plusz érdekelne, hol van az a Juve, aki tavaly 1 gólos hátrányban kezdett el játszani és nem egyszer 2 gólos hátrányt dolgozott le. Most meg akkor zavarodunk meg, ha mi rúgúnk egyet. Erre vajon milyen magyarázatod van?