Neto nem hosszabbít

Neto_Fiorentina mezben.jpgNorberto Neto értesítette a Fiorentina együttesét, hogy nem kívánja meghosszabbítani szerződését, így szabad az út a Juventus, Roma és Liverpool előtt, hogy megtegyék a megfelelő lépéseket a kapus megszerzése érdekében.

A brazil játékos szerződéséből csupán fél év van hátra, idén nyáron jár le.

„Az ACF Fiorentina kénytelen bejelenteni, hogy Norberto Murara Neto kapus hivatalosan tájékoztatta a klubot álláspontjáról, miszerint nem kívánja szerződését meghosszabbítani a firenzei csapattal. A döntés végleges.

Neto egyértelműsítette, hogy döntése független bármilyen pénzügyi indokoktól, csupán bármilyen beleszólás nélkül kíván dönteni jövőjéről, ezért volt kénytelen meghozni ezt a döntést.

Mindeddig a tárgyalások eredménytelenül zárultak a klub és a játékos képviselői között, és szombat délután döntő fontosságú megbeszélésre került sor a felek között.

A múltban az AS Roma és a Liverpool többször is érdeklődött a brazil kapus iránt, ha hihetünk a híreknek, azonban a Juventus is célpont lehet a játékos számára.

A firenzei klub egyértelmű álláspontját illetően, mindenképpen értékesíteni kívánja Neto játékjogát még a téli átigazolási időszakban, hogy elkerülje a futballista nyári ingyenes távozását.

Ugyanakkor jelenleg az se zárható ki, hogy a játékos elfogadja hat hónapig a kispadozást annak érdekében, hogy a firenzei klubtól teljesen függetlenül dönthessen jövőbeli klubjáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr177039585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2015.01.04. 13:07:30

Miért jönne padozni?

venember83 2015.01.04. 13:09:43

@juve28adam: Gigi se lesz már fiatalabb, a legjobbtól meg lehet és nem szégyen tanulni.

juve28adam 2015.01.04. 13:32:13

@venember83: Rendben ,de ebben az esetben pedig nem szeretném ,hogy Neto legyen az utód.

danimester1 2015.01.04. 14:04:42

Szerintem jöhetne,természetesen ez függ az árától is.Viszont ha akarunk kezdeni valamit a Buffon utódokkal,akkor nem kell.Mellette szól,hogy van rutinja az első osztályban,viszont úgy gondolom,hogy esetünkben nem ez a poszt kell hogy elsődleges legyen.Ha jó árban hozható (olcsó!) és belefér a rendkívül szűkös keretünkbe,legyen.Ezzel is bízva a Cobrettiben,hogy így a nyarat szélsőkre és egy potya csatárra tudja fordítani.
@juve28adam: Szerintem a lilák után neki ez nagy előre lépés lehetne úgy is ha padozik valamint a kupában kap lehetőséget.Tanulhat Csubitól és Gigitől is és lehet csak egy évet kellene neki várni.

kda75 2015.01.04. 14:55:42

Ha már kapus akkor Perin,aki ráadásul olasz.És van egy Lealink is valahol Cesenában....

MDaniel98 2015.01.04. 14:58:15

Buffon szerződése elméletileg 2017.06.30. szól, nem hinném, hogy kispadra tennénk az utolsó éveiben (bár Del Piero esete után bármi elképzelhető) és akkor Neto 2,5 évig a kispadot koptatná? Ezt azért nehezen tudom elképzelni, évi 10 meccsel (és akkor sokat mondtam) meg nem fogja beérni, annál ő sokkal jobb kapus.

konrad66 2015.01.04. 14:59:42

@kda75: +1

Ő helyében Romába mennék ,DE Sanchis visszavonul szóval lehetne elsőszámú kapus

kda75 2015.01.04. 15:08:46

@konrad66: Igen,jó esélye van a Romára.De Sanctist már most nyugdíjazhatnák.Néha olyan hibákat vét,hogy az elképesztő.

GZolee80 2015.01.04. 16:23:55

Mondjuk ha már Buffon utód kell akkor , van egy Lealink, de ha már mindenképp igazolni akarunk akkor Perin és/vagy Scuffet.

danimester1 2015.01.04. 17:28:13

Most olvastam,hogy Neto minket választott és állítólag ingyen érkezik a nyáron.Képes rá,hogyha kell végig padozza a hátralévő fél évet,hogy hozzánk csatlakozzon.Állítólag 2M-t ajánlunk a Galatának Sneijderért,vele megállapodtunk mindenben.Akárhogyis nekem ezek a hírek erősen pletykaszagúak,bár Cobrettit ismerve....

babo0410 2015.01.04. 17:31:40

@danimester1: Sneijderért 2 milliót? Érdekes lenne, ha ennyiért elengednék, de kb. ennyit is ér jelen formájában, megb a Galata a Melo ügy után mást nem is érdemel.

peti78 2015.01.04. 20:36:28

gigi még 2-3 évet simán lenyom ezen a szinten a pótlásáról ráérünk akkor gondolkozni, senki sem tart talonban 2 csúcskapust csak a real

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása