Allegri: "Llorente és Pirlo rászolgált a türelemre"

Allegri Massimiliano.jpgA Juventus egy felejthető, rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen szerezte meg a három pontot a Palermo ellenében, s győzelmével növelte előnyét a tabellán a legfőbb bajnoki kihívó AS Roma előtt.

"Llorentének nem szegte kedvét, hogy még nem talált be ebben a szezonban, azonban természetes, hogy a gól fontos egy támadó számára, még akkor is, ha szeret a csapatért játszani." - nyilatkozta Allegri a Sky Sport Italianak a mérkőzés lefújását követően.

"Ez volt számára a megfelelő mérkőzés, részben a fizikai adottságai miatt, részben azért, mert így Morata pihenőt kaphatott. Boldog vagyok, hogy betalált, hiszen így visszafizette a bizalmat, amit kapott, s visszaszerezte önbizalmát."

"Gyenge első félidő volt, s a Palermo megnehezítette az életünket, azonban növeltük az iramot a szünet után, s jó teljesítményt nyújtottunk."

"Ma a középpálya közepén jobb oldalára raktam Marchisiót, mivel így nagyobb fedezetet nyújtott a támadó szellemű Pereyra számára. Pihentetni akartam Lichtsteinert az egész mérkőzésen, azonban Pereyrának gondja akadt a csípőjével."

"Bonucci és Ogbonna megcserélésének az oka abból a tényből adódott, hogy Angelo néha szenved, ha a labda a jobb lábához érkezik."

"Úgy gondolom, hogy a csapatnak egyensúlyra van szüksége. Pirlo nagyon jó teljesítményt nyújtott a játék építésében, kezd formába lendülni, s képes 60-65 percnyi játékra jó színvonalon."

"Kár lenne titkolni, hogy Andrea későn kezdte a felkészülést, negyven napnyi edzést kihagyott, így természetes, hogy időre van szüksége."

"Amikor a Milannál voltam, kellett egy bűnbak, s így engem könyveltek el rossz fiúként."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr166834905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeszterciusz 2014.10.26. 18:10:19

Miért is kellett pihennie Moratanak ? Mert végre kapott 1 meccset a bl-ben ? Allegri te marha

venember83 2014.10.26. 18:15:12

"Pirlo nagyon jó teljesítményt nyújtott a játék építésében, kezd formába lendülni, s képes 60-65 percnyi játékra jó színvonalon."

Rendkívüli klasszist képvisel Pirlo. Úgy képes jó teljesítményre, hogy az ember kb. észre se veszi.

venember83 2014.10.26. 18:17:16

Ja, hogy miért van problémája Ogbonnának, ha jobb lábra érkezik a labda? Mert ballábas védő, egye meg a fene. Anno pont Chiellini helyére lett véve. Rendkívül bonyolult a dolog.

Goku06 2014.10.26. 18:17:58

- a fiatal Moratának egy-egy meccs után kell hagyni egy meccset pihenni, de a fáradhatatlan Pirlot ki nem hagyná a kezdőből ha egészséges... gratula allegri..

- "Bonucci és Ogbonna megcserélésének az oka abból a tényből adódott, hogy Angelo néha szenved, ha a labda a jobb lábához érkezik." - néha én is szenvedek amikor arra gondolok hogy 15 milliót kifizettünk Ogbonnáért 10 perc gondolkodás után...

- "Amikor a Milannál voltam, kellett egy bűnbak, s így engem könyveltek el rossz fiúként." - ezaz, köpködd a volt munkaadód, ezaz!!! Te juventus-pizsamás félisten!!!

Lisandro 2014.10.26. 18:25:28

Szerintem meg felejtsük el ezt a meccset(is),örüljünk a 3 pontnak,s készüljünk már most a köv.meccsre,mert valljuk be ez a játék lehet,hogy karcsu lesz a Marassiba!
De én bízom a csapatban,bízom Allegriben sokakkal ellentétben!
Forza Ragazzi Forza Juve!

Goku06 2014.10.26. 19:17:58

@Lisandro: "De én bízom a csapatban,bízom Allegriben sokakkal ellentétben!"

Én nem szeretem Allegrit, de a bizalmam még megvan. A BL-ben a köv két meccset nyerni kell, amit papírforma alapján meg is kéne hogy nyerjenek a srácok.. Aztán utolsó fordulóban úgy fogadni az Atleticot hogy van esélyünk.. Nem egy túlságosan nagy elvárás ez.. Nem olyan mély a gödör amiben most van a csapat, úgyhogy még egy Allegrinek is meg kéne tudnia oldani.
(viszont ha nem oldja meg, akkor kötelessége eltakarodni)

Tony. 2014.10.26. 19:21:35

"a Palermo megnehezítette az életünket" Könyörgöm, menj már innen!

juventino92 2014.10.26. 19:48:48

azt a b.dös krva isten Pirlo egy rakás nullának se volt nevezhető a mai mérkőzésen Llorente azért csak simán nulla Pirlohoz képest mert legalább fejelt egy gólt...
Ez az Allegri meg kezdi amihez a legjobban ért összevissza rizsázni jó szinben feltüntetni a kritikán aluli játékunkat...Palermo pályán sem volt kb...
Egyébként én azt hallottam a klasszis edző Moyest tennék le az Inter kispadjára... ha ez igaz Mazzarit szívesen látnám a Juventus kispadján

Róbert Tvergyák 2014.10.26. 20:16:49

valaki meg tudna mondani hogy kik voltak a kezdök es a cserek

Apuleius 2014.10.26. 20:21:50

@Róbert Tvergyák: Juventus: Buffon; Ogbonna, Bonucci, Chiellini; Pereyra (Lichtsteiner 52), Vidal, Pirlo (Pogba 65), Marchisio, Asamoah; Llorente, Tevez (Giovinco 79)

Hogrin 2014.10.26. 20:25:20

@juventino92:
Mazzarival is egy nagy baj van, hogy olasz, itt a mentalitást és a hozzáállást kell megváltoztatni és erre az olasz közegből származó edzők alkalmatlanok.

Lisandro 2014.10.26. 20:34:34

@Goku06: A Bl-ben szerintem is tovább megyünk.Legalább is ha ebböl a csoportból nem sikerül,akkor tényleg nagy a baj!
De,összességében olyan a játékunk hétröl-hétre,mint a Di Matteo féle bünrossz Chelsea,-é amelyik Bl-t nyert!Ugyhogy,mire lehet ebböl következtetni??
............:-))))
Emberek!!!
Meglehet!!!!:-))

Lisandro 2014.10.26. 21:14:42

E@Domonkos Zoltán:Én nem foglalkozom olyanokkal akik csak szidni tudják a csapatot!
Azok nem igazi Juvésok!
Én a végsõkig tàmogatom,s kitartok a csapat mellett!
S hiszem hogy oda tudunk érni a legjobbak közé,s oda is fogunk érni,mert erös csapatunk van!
Nekem mondhat bárki bármit ,régóta nem volt Ilyen erös keretünk!
Képesek lehetünk megcsinálni!
Real-Juve döntöt vàrok,s mivel még nem volt címvédés a Bl-ben,igy.............

stevenh 2014.10.26. 21:26:52

Rég nem írtam már, de olvasni rendszeresen olvastam a blogot...Ami nekem szembetűnő az utóbbi időben, hogy mióta Pirlo visszatért azóta szó szerint botrányosak vagyunk...Röviden ennyi...nincs több mondanivalóm...

Lisandro 2014.10.26. 21:51:30

@stevenh: Botrányosak vagyunk?
Emberek!
Az elmult lassan 3,5 évben 5 azaz öt vereségünk volt a bajnokságban!
Monndjon nekem valaki egy olyan csapatot amelyik Ilyen mutatóval rendelkezik!!!
Mit akartok még?
Az meg hogy tavaly nem jutottunk tovább a Bl-ben azt hagyjuk mert a galatât kicsontoztuk volna ha nem dagonyázunk!Ez Tuti!
A koppenhága ellen volt 30 kapuralövésünk,3 kapufánk....
Szarok voltunk?
A Madridnak óriàsi mákja volt,hogy egyszer eladtuk a labdát!
Idegenben kifütyülte a öket a saját közönsége!
Szarok voltunk??
Idén meg mèg csoport elsök is lehetünk!!
Ugyhogy ahogy ma Arturo csendre intett mindenkit,úgy mondom én is pssssszz!
Várjuk ki a végét!!

babo0410 2014.10.26. 22:31:46

@Lisandro: Ámen! Sajna a meccset csak most néztem meg. Nyertünk. Nem tudom Allegri vak? Én bízom benne, de ha szerinte Pirlo jó volt a támadásépítésben, akkor menjen a francba. Megint sikerült lelassítania a játékunkat. Ma jobb volt, de ez pusztán csak a gyenge ellenfél miat volt. Pirlo láthatatlan volt. Az volt az érzésem, mintha a csapat nem merné bevonni a játékba. Keveset találkozot a lasztival. Én tisztelem Pirlot, de nagyon nem szeretném a BL-ben a kezdőben látni. Egyébiránt a játékunk lassú volt. Fel kell pörögnünk, mert ez a BL-ben kevés lesz. Hiszek a továbbjutásban, de ez a játék nem lesz elég. Jók voltunk, de nagyon lassúak. Fel kéne végre pörögnünk.

stevenh 2014.10.26. 22:34:37

@Lisandro: Itt most nem arról van szó, hogy hányszor kaptunk ki meg hogy hány kapuralövésünk meg hogy mekkora szerencsétlenek voltunk, hanem azon, hogy amióta Pirlo felépült, és az egyébként egész jó formában lévő Marchisio helyét átvette a kezdőben azóta ismét nézhetetlen az a játék amit most produkálunk. Amit Pirlo nélkül produkáltunk ég és föld a mostanihoz képest, és én ezt nem abban látom, hogy eddig tartott a lendület, hanem abban, hogy Pirlo tötymörgése az egész csapat építkezését lelassítja.

Tavaly volt azt hiszem egy Samp elleni meccs, ahol Pirlo kikerült, és az akkor botrányos Marchisio kezdett ha jól emlékszem, mégis jobb volt a játékunk már akkor. Pirlot el kell sajnos idén már felejteni, a sérülése nagyon nem jött jól, meg az sem hogy mégis visszatért a válogatottba is, igazából az sem kell hogy Marcisio játsszon, legyen Asamoah helyette vagy bárki, de Pirlo jelenleg többet árt a csapat játékának mint segít.

Lehet egyetérteni, vagy nem, ez akkor is látványos, főleg amikor már ott tartok hogy egy Pirlonál úgy ugrok fel a székből hogy B+ hogy lehet ott elveszteni...

Lisandro 2014.10.26. 22:55:25

@stevenh: @babo0410: Igazatok van Pirloval kapcsolatban!
Látom én is,hogy mi a helyzet vele kapcsolatban!Csak lehet,hogy nem akarom látni,mert hálás vagyok neki a hozott két scudettoért!
Mert az elsőt azt tuti,hogy neki köszönhetjük,de a 2.-ban is nagyban bennt volt!
Én amúgy Marcitól nem esek hanyadt!
Vannak jó meccsei,de nekem nagyon szürke!
Ettől függetlenül bízom benne is,meg Pirloban is,hogy elkapják a fonalat!
Allegri meg nem rossz edző szerintem!
Amikor normális csapat volt alatta a Milánban azonnal bajnok lett!
A csapat megvan megint hozzá,csak végig kell menni az úton!

babo0410 2014.10.26. 23:16:50

@stevenh:@Lisandro: Teljesen egyetértek!
Ma egyébként Llorente nem csak a gólja miatt, de sokal jobb volt, mint az idén bármikor. Remélhetőleg a gólja jót tett neki. Ma Vidal is végre jól játszott. Igazából már szerdán is jobb volt Vidal. Szerintem ő is kezdi visszanyerni a formáját. Hajrá Juve!

devil-z 2014.10.26. 23:26:33

@Lisandro: hogy lehet valaki ennyire elfogult?

ejhaa 2014.10.27. 00:40:07

@devil-z: szerintem babo létrehozott egy kamu nick nevet,és ez a Lisandro.Kell,hogy létezzen valaki,aki egyetért vele.

Lisandro 2014.10.27. 07:16:56

@devil-z: Hogy lehetek ennyire elfogult?
Nem tudom,de talán azért mert most úgy érzem,hogy végre elérhetünk megint valami komolyat!
Nem mindig tudtam (sajnos) ilyet mondani!
Szerintetek tényleg szarok vagyunk?
5 vereség 3,5 év alatt!
Nincs még egy ilyen csapat mint a miénk!
Erős a keretünk,minden adott a sikerhez!
Szerintem...

Andras74 2014.10.27. 07:23:28

@Goku06: Morata 2 meccsről el lett tiltva. Ha nézted a Róma elleni meccset (ezek szerint nem), akkor láthattad, hogy kiállította a játékvezető a mérkőzés vége felé.....

venember83 2014.10.27. 07:34:00

@Andras74: csak egy meccsre szóló eltiltást kapott Morata, amit a Sassuolo elleni meccsen le is töltött.

www.juventus.com/juve/en/news/morata-suspension-neroverdi

Lisandro 2014.10.27. 08:18:30

@babo0410: Ugyvan!
Hamarosan mindenki belelendül,elvégre még ez igen csak a szezon eleje!
Csak annyi kell,hogy a soron következő pár meccset behúzzuk,s bajban van Olaszország,bajban van Európa!
A keretünk meg van hozzá!
Olyanok leszünk idén mint a Di Matteo-s Chelsea!
Nem túl szép játékkal Bl-t nyerünk!

penge09 2014.10.27. 08:40:49

Szidjatok meg érte de én ki vagyok békülve Llorrente mai teljesítményévél és nemcsak a gólja miatt,hanem azért mert tegnap legalább sikerült megtalálni a fejéta 16-oson belül és hát leginkább ezért van tartva,ráadásul játékban se volt olyan gyenge mint eddig. Pirloból pedig hiányzik az a plusz ami őt klasszisá teszi ezért jobb Marci,mert ő a mezőnymunkájával sokkal többet tud így segíteni a csapaton.

niccolo 2014.10.27. 22:28:12

Babo elfogult és elkötelezett,Ő Juvés! Ti meg szurkoljatok a Barcának,Reálnak,Bayern-nek,M.Citynek stb.(ezek a szupercsapatok!) csak ne olasz csapatnak.

babo0410 2014.10.28. 00:38:09

@Lisandro: Azért túlzásokba ne essünk, de ha formába lendül végre mindenki, és Allegri is le meri ültetni Pirlot a padra a BL-ben, akkor a legjobb nyolc minimum kell legyen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása