Vidal visszatérhet, Llorente kimaradhat az Olimpiakosz ellen

Vidal Arturo_2.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Sassuolo ellen hiányzó Arturo Vidal válthatja Andrea Pirlót a Juventus középpályáján az Olimpiakosz Pireusz elleni szerdai Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen. A görögországi mérkőzésnek komoly tétje van, hiszen az A csoportban mind a négy együttes három pontot gyűjtött, ráaádásul az első játéknapon a tavalyi döntős Atlético Madridot is legyőző athéni alakulat megmutatta, hogy nem lebecsülendő ellenfél.

Andrea Pirlo rendkívül visszafogott teljesítményt nyújtott az 1:1-es döntetlennel záruló bajnoki találkozón, míg a chilei középpályás, részben a fontos Bajnokok Ligája megmérettetést szem előtt tartva, pihenőt kapott Massimiliano Allegri mestertől, hiszen Vidal a nemzeti válogatottjával két mérkőzést is játszott, s Dél-Amerikából fáradtan tért haza.

A La Stampa tudni véli, hogy az edzésen mutatott nagyszerű teljesítményével, Vidal meggyőzte a Juventus edzői stábját, s így ő foglalhatja majd el Pirlo helyét a középpályán, míg a Tuttosport úgy kalkulál, hogy a chilei inkább Marchisio kárára térhet majd vissza.

Mindeközben a hátfájdalmakkal játszó Fernando Llorente a La Stampa, a La Gazzetta dello Sport és a Tuttosport egybehangzó véleménye szerint kimarad majd a Juventus kezdőcsapatából, s helyette Álvaro Morata lehet majd Carlos Tévez ékpárja az Olimpiakosz Pireusz ellen.

A zebracsíkos védelmet Angelo Ogbonna, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini alkothatja majd, míg Kwadwo Asamoah is játéklehetőséget kaphat a veterán Patrice Evra helyett a csapat bal oldalán.

A Juventus várható kezdőcsapata az Olimpiakosz Pireusz ellen a következő: 

Buffon; OgbonnaBonucciChiellini; Lichtsteiner, Vidal, Marchisio, Pogba, Asamoah; Tévez, Morata

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr536810375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

west30 2014.10.20. 13:38:43

Llorrente és Pirlo nélkül egész életképesnek tűnik ez a kezdő,reméljük Max végre golyókat növeszt és nem ezt a "csak nehogy hibázzak ha meghozok egy önálló döntést" hozzáállást fogja folytatni a továbbiakban is.

Barolo 2014.10.20. 13:50:24

Jó lesz ez.... én min. döntetlent várok, de győzelmet remélek.
Lichti azért nagyon meg lesz dolgoztatva idén (is).
Forza Juventus!

CSuvi 2014.10.20. 13:50:32

Viszont ez megint 3-5-2 :|

pedronegro (törölt) 2014.10.20. 14:16:22

Jó lesz ez csak végre mindenki a tudásának megfelelően tudjon teljesíteni. Pirlo reméljük nem sértődik meg és nem lesz balhé, ne hogy az jöjjön ki ebből az egészől hogy ez a csúnya Allegri megint kirakja mint a milán-ból. Jó az öreg a háznál de most futni kell és küzdeni, vért izzadni, másképp nem fog menni, mi nem vagyunk egy Real vagy Barca hogy csak a gólkülönbség a kérdés egy ilyen meccsen. Asamoah is jó választás, nekem eddig Evra semmi pluszt nem tudott mutatni, a ghánai sokkal dinamikusabb.

Remélem az x legalább meg lesz, mert az igazság az hogy nemzetközi meccsen idegenben jelenleg mi még nem vagyunk sehol se esélyesebbek.

GLB 2014.10.20. 14:38:09

Oda-vissza verni kell őket és akkor nem kell a végén megint izgulni!!!
Tehát ,ha x lenne én nagyon csalódott lennék.

The king of alibis 2014.10.20. 15:54:43

Remélem marad a 3-5-2. Befosi Allegri nehogy lecserélje a felállást.

devil-z 2014.10.20. 16:24:05

Arról van valami infó, hogy ha Llorentének hátfájdalmai vannak akkor miért erőltette eddig ez a bohóc Allegri?

rockitbaby 2014.10.20. 18:13:29

@devil-z: Csak arról van infó, hogy alapvetően miért erőlteti. Mert a fellövöldözött labdákat megtartja, és van mikor sikeresen meg is játssza másod harmad hullámban érkezőknek. Gólt igaz nem szerez, de szerinte anélkül is hasznos tagja a csapatnak.

Személy szerint ezeket erősen vitatom, mert Coman többet tenne a helyén, de ez már csak részletkérdés, és egyébként sem értünk mi ehhez, mert nincs róla papírunk :)

Táno 2014.10.20. 18:24:41

@west30: Ezt inkább Conte csinálta!!!

west30 2014.10.20. 20:30:51

@Táno: ő már betegesen ragaszkodott az általa jónak vélt dolgokhoz :),egyébként ez látszik a válogatottan is.

babo0410 2014.10.20. 23:38:42

Én örülnék, ha Pirlo és Llorente nem kezdenének. Nélkülük sokkal jobb lesz a felállásunk. A 3-5-2 nem rossz, csak ehhez a fékeket ki kell venni. Az egy befejező csatártól szerintem kevés, ha jól tartogatja a labdát. Pláne, ha igen kevésszer is van nála. Ráadásul ha fáj Llorente háta, akkor pihenjen, és jöjjön rendbe minél előbb.

Juvegaspy 2014.10.21. 10:14:58

Szerintem jelenleg ez a legerosebb kezdo XI.!
Ha tenyleg igy kezdunk nyerni fogunk!!!!

west30 2014.10.21. 12:39:12

Egyes helyeken már Coman-t várják a kezdőbe,ez mondjuk meglepő lenne szerintem.

babo0410 2014.10.21. 16:04:06

@west30: Coman még nincs olyan szinten szerintem, hogy egy ilyen fontos meccsen megkockáztassuk a kezdetését. Szerintem őt inkább kis csapatok ellen a bajnokságban kéne kezdetni. De ott minél többet. Morata meg legyen kezdő holnap.

babo0410 2014.10.21. 16:05:04

Mármint nem a tudása nincs olyan szinten Comannak, h a Galata ellen kezdő lehessen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása