Úgy tűnik, hogy Andrea Barzagli hosszú távolléte a Juventus keretéből még tovább nyúlik, mivel a sérülés kiújult.
A védőt lábát a nyáron megműtötték, és bár szeptember közepén arra utaló jelek voltak láthatók, miszerint hamarosan visszatérhet a csapathoz a tapasztalt védő, és Massimiliano Allegri is arról beszélt, hogy az Udinese elleni, második bajnoki fordulóban a padra is leülteti a játékost, .
Azonban azóta a harminchárom éves védőt nem nevezte a nyáron kinevezett tréner a keretbe, a Gazzetta dello Sport pedig a mai napon egy potenciális indokkal szolgált a történtekre vonatkozóan.
A rózsaszínű napilap értesülései szerint Andrea Barzagli sérülése kiújult az Udinese elleni mérkőzést követően, a rehabilitációját pedig negatívan befolyásolja a jobb bokájában érzett szűnni nem akaró fájdalom.
További hír, hogy Álvaro Morata jobb combjában fájdalmat érzett beállását követően az Atlético Madrid elleni mérkőzésen.
A csütörtöki orvosi vizsgálatok alapján a játékos csupán izomhúzódást szenvedett, azonban az ő állapotát továbbra is figyelik a klub szakemberei, és a napokban eldől, hogy a csatár az edző rendelkezésére tud-e majd állni a vasárnapi AS Roma elleni rangadón.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.