Inzaghi: „Csak a Juventusnak van veszítenivalója”

Inzaghi Filippo_nyakkendosen dirigal.jpegPippo Inzaghi a szombati mérkőzés előtti sajtótájékoztatón beismerte, hogy jobban örült volna, ha a bajnokság valamely későbbi szakaszában találkozik csapata a Juventusszal, azonban bár a Milannak nincs veszítenivalója, korántsem esélytelenek.

A bajnokság harmadik meccsnapja nem akármilyen derbivel kényezteti el az olasz futball rajongóit, a San Siro stadionban találkozik a Juventus és az AC Milan, amely csapatok az AS Romával egyetemben az első két fordulóban száz százalékosan teljesítettek.

„Holnap nagyszerű mérkőzés várható, nagyon örülök a csapatom miatt. Úgy játszhatunk, hogy mi nemigen veszíthetünk semmit.” - nyilatkozta az AC Milan edzője a szokásos pénteki sajtótájékoztatón.

„Ismerjük az erősségeiket, azonban mi vagyunk előnyösebb helyzetben a pálya szempontjából, a szurkolók segíthetnek nekünk. Tökéletes mérkőzést kell játszanunk minden szempontból, és mindent meg is fogunk tenni.”

Az újságírók arról kérdezték a milánói szakembert, hogy a két csapat közötti találkozó a hazai csapat irányába billentheti-e a mérleg nyelvét.

„A Trofeo TIM kupán a maximumot nyújtottuk. Nem tudom, hogy ez a mi javunkra fog-e szolgálni, mivel az egy adott kupamérkőzés volt.

Nagyon jó hangulatban játszottunk, igazi csapatként, és ezt kell aduként felhasználnunk.

A csapatom fejlődésére tekintve azt mondom, talán jobb lenne pár hónap múlva találkozni velük, amikor biztosabb védősorral léphetünk pályára.

A Juventus erősebb, április huszonnyolcadika óta nem kaptak gólt. Nem tudjuk, mennyivel vagyunk elmaradva a címvédőtől, azonban azt tudjuk, honnan indultunk.

Nem várhatjuk el, hogy az ő szintjükön legyünk, azonban egyetlen mérkőzésen sok minden megtörténhet. Ismerjük az erősségeiket, azonban nem vert csapatként lépünk pályára.

Tizenegy játékos lép pályára tizenegy másik ellen, legjobb tudásunk szerint fogunk futballozni, reménykedve az ismételt fejlődésben. Ismét azt tudom csak mondani, hogy a szurkolók segíthetnek célunk elérésében.”

Az edző szavainak ellenére azonban a milánói csapat hátsó alakzata korántsem tűnik életbiztosításnak.

„A csapat nyugodt, az eredmények önbizalommal töltenek el minket. A védelem javítása érdekében mindannyiunknak dolgoznia kell, azonban két meccs után nem lehetünk tökéletesek. Elégedetteknek kell lennünk azzal, amit eddig elértünk. Vannak megoldandó problémák, természetes, hogy hibák jelentkeznek.

Ismét csak azt mondhatom, tudjuk, honnan indultunk, és tudom, hogy javulnunk kell.”

A csapatnak ugyanakkor támadásban már jobban áll.

„Minden poszton óriási választék áll rendelkezésemre. Hét csatárom van, és minden mérkőzés után megválaszthatom, melyik opció a legjobb.

Ma a munkatársaim kiértékelik, kik a megfelelő játékosok a Juventus elleni mérkőzésre. Határozottan jobb, hogy van miből választanom, mivel így a padról is jó teljesítményre számíthatok.”

A fent említett opciót jelenti például a bokasérülésből visszatérő Stephan El Shaarawy és Fernando Torres.

„Fernando Torres már a Parma ellen vissza akart térni, este hétig az volt a cél, hogy a padra leülhessen, azonban végül úgy döntöttünk, hogy nem vállalunk kockázatot.

Úgy látom, hogy El Shaarawyval együtt rendkívül motiváltak, és jó formában vannak, majd a huszonnegyedik órában hozom meg a döntést.”

A másik csapat tekintetében az a kérdés, hogy Filippo Inzaghi vajon kit állít majd Carlos Tévezre, hogy megállítsa a Juventus csatárát, és jelenleg úgy tűnik, hogy Nigel de Jong a kiválasztott.

„Tisztában vagyok De Jong fontosságával, nem vagyok kicsit se meglepve. Külön taktikával készülünk, alázattal kielemezzük az ellenfeleink, és megpróbáljuk a megfelelő ellenintézkedéseket meghozni.

Megpróbáljuk minél stabilabbá tenni a csapatot, szembe kell szállnunk a Juventusszal, hihetetlen fontos ez a csapatmorál szempontjából.

Az eredmény a fontos, azonban az is fontos, mit látok a pályán, kíváncsi vagyok a csapat fejlődésére. A mérkőzés jó időpontban jön számunkra, képesek vagyunk összpontosítani, a San Siroban telt ház lesz, és ennél jobbat nem is lehet kívánni egyetlen játékosnak sem.”

Pénteken Adriano Galliani beismerte, hogy gondolkodtak a nyáron Antonio Conte megbízásán, mielőtt Filippo Inzaghi felé fordultak volna.

„Természetes, hogy az AC Milan vezetősége Antonio Conte kinevezését is megfontolta, mivel ő az utóbbi évek legjobb edzője.

Ismerve Antoniót elmondhatom, hogy vannak közös tulajdonságaink, ilyenek például az értékek, az alapelvek és a szabályok fontossága.”

A hétvégén Filippo Inzaghi az AC Milan egykori edzője, Massimiliano Allegri ellen fog pályára lépni, és a felek tudvalevőleg viharos körülmények közepette váltak el.

„Szombaton az AC Milan a Juventus ellen lép pályára, nem kettőnkről van szó. Voltak félreértések a múltban, azonban ezek tisztázásra kerültek. Inkább élvezzük ki a teltházas mérkőzést a San Siroban.” - adta meg a megfelelő végszót a mérkőzéshez az egykor a Juventust erősítő Filippo Inzaghi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr166713473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barolo 2014.09.20. 13:54:48

Korrekt nyilatkozat amúgy....Remélem, hogy ma megtörik a jó sorozatuk és elkenjük a szájukat, de nem lesz könnyű meccs, az biztos. Én 1:2-re tippelek. Forza Juventus!

Richárd Juventushun 2014.09.20. 15:25:36

Kussolnom kéne, de azt most inkább hanyagolom, rettegek attól, hogy Inzangi feltüzeli a Milán csapatát, ahogy Conte tette azt Torinóban.Illetve attól félek, hogy Allegri nem törődik a "Spirito Juve" szellemiségével, pedig csak ez adhat erőt a győzelemhez! Fino alla Fine!!

babo0410 2014.09.20. 17:11:30

@Richárd Juventushun: Allegri motiváltságától nem kell félni. Szerintem a leginkább ő akar bizonyítani. Be akarja szerintem bizonyítani, h jobb annál amit a Milanban tudott nyújtani. Szerintem két nagyon motivált csapat fog játszani.

Rivendell 2014.09.20. 17:23:01

úgy gondolom számunkra pont,hogy jó lenne ha a milánt Pippo feltüzelné,mert akkor átjáróházzá válnának. Nekünk itt most totál felesleges lenne túlságosan előre felé játszani,csak ők vannak kényszerhelyzetben,nekik kell minden áron nyerni és nem nekünk,mi még lazsálhatunk 1kicsit az elején,de ők? nem hiszem

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása